Erdély, 1946. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)

1946-03-10 / 57. szám

_2 . B­RIM­OZSVARI ÁJXAMK MAf­YAI SZÍNHÁZ MŰSORA SZOMBATON, márci­us 9-én, d. u. fél k órakor: SYBILL. Olcsó helyárakkal. Sate fél 7 órakor: A kolozsvári magyar nyugdíjas színészek javára. A VÉN BAKANCSOS IS FIA A HUSZÁR. VASÁRNAP, március 10-én, délután fél k órakor: XIV. RENE. (Andrási Márton fellépésével.) Este fél 7 órakor: A VÉN BAKANCSOS ÉS FIA A HU­SZAR. HÉTFŐN, március 11-én, este fél 7 óra­kor: XIV. RENE. (Andrási Márton fel­lépésével. A Magyar Népi Szövetség és a Szakszervezetek részére tartott elő­adás.) KEDDEN, március 12-én, este fél 7 óra­kor: WARRENNÉ MESTERSÉGE. (Ber­nard Shaw színműbe. Premier bérlet 5 szám.) SZERDÁN, március 13-án, este fél 7 óra­kor: WARRENNÉ MESTERSÉGE. (Na­pi bérlet 5 szám.) A KÖZÖNSÉG FIGYELMESE! MIND­­A SZÍNKÖRBEN, MIND PEDIG A KA­MARASZÍNHÁZBAN A DÉLUTÁNI ELŐ­ADÁSOK MINDENKOR FÉL­E, ÓRAKOR,­­AZ ESTI ELŐADÁSOK PEDIG RENDE­SEN FÉL 7 ÓRAKOR KEZDŐDNEK.­­ A SZÍNHÁZI IRODA HÍREI. A közön­ség körében a legnagyobb elismerés hang­ján beszélnek A SZENT LÁNG kamara­­színházi eladásáról. Színházunk prózai személyzete ez alkalommal újból bizony­ságot tett arról, hogy a rendelkezésére álló erőkkel is képes a legmagasabb igé­nyeket kielégítő, fővárosi színvonlú elő­adásokat produkálni. Csütörtökön a beteg Lantos Béla szerepébe a beugrott Flóra Jenő kifogástalanul illeszkedett az össze­hangolt együttesbe, melynek vezető szere­peiben Poór Lily, Harmath Jolán, Koós Zsófia, Fekete Mihály és Senkálszky Endre arattak a újból forró sikert. A „Szent lán­got“ mindenkinek meg kell nézni, aki va­lóban művészi színvonalú színjátszásban óhajt gyötörködni. ,,A szent láng" szom­baton és vasárnap kerül még színre. A nagy színházban ,,A VÉN BAKAN­CSOS ÉS FIA A HUSZÁR“ felújítása aratott pénteken megérdemelt sikert. Szombaton a nyugdíjas magyar színészek felsegélyezésére ugyancsak eyA vén bakan­csost játsszák, mely vasárnap este szere­pel még a műsoron. Ezalatt Kömives Nagy Lajos gondos rendezésében szorgalmasan folynak a próbák Bernard Shaw világhírű színművének „WARENNÉ MESTERSÉ­GE“-nek keddi bemutatójára. Az operett együttes pedig ősbemutatót készít elő, Márky Alfréd szépzenéjű látványos ope­rettjének, a „TRÓPUSI SZEREN­ÁD“-nak­­s premierjét.­­A KOLOZSVÁRI ÁLLAMI MAGYAR színház kamaraszínházának MŰSORA:­­(A Farkas-c. kat. gimn. dísztermében.) SZOMBATON, március 9-én, este fél 7 órakor: A SZENT LÁNG. VASÁRNAP, március 10-én, este fél 7 órakor: A SZENT LÁNG. A ROMÁN NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS OPERA MŰSORA SZOMBATON, március 9-én, délután 3 órakor: EMBER, AKI LÁTTA A HA­LÁLT. (Iskolásoknak.) Este 7 órakor: AZ UTCA­­ANGYALA. (Keleti Sándor drámájának bemutatója.) VASÁRNAP, március 10-én, délután 3 órakor: FIDELIO. Este 7 órakor: FEKETE KAKAS. (Vic­tor Eftimiu személyes közreműködésé­vel.) MOZIK MŰSORA: CAPITOL MOZGÓ: TEXAS. Izgalmas amerikai filmeposz a települések idejé­ből. Főszerepben Garry Cooper. Előadá­sok 3, 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap d. e. 11 és 1 órakor matiné. CORSO MOZGÓ: A TITOKZATOS EM­BER. Hatalmas detektívfilm. Főszerep­ben Peter Lorre. Előadások kezdete: 3, 5, 7 és 9 órakor. Diákoknak kedvez­mény Vasárnap d. c. 11 órakor matiné. MUNKÁS MOZGÓ: Csak pár napig. Jókai Mór világhírű regénye nyomán készült: CIFRA NYOMORÚSÁG c. filmsláge­rünk. Főszerepben: Simor Erzsi, Urai Tivadar, Góth Sándor, Mály Gerő és Makláry Zoltán. Előadások kezdete: 3, 5, 7 és 9 órakor. Következő műsor márc. 12-től: Nem vagyunk egyedül. Nagy amerikai film sláger. Fősz.." Paul Muni és Jane Brian. ROYAL MOZGÓ: A NOTRE DAME-I TO­­RONYŐR. Főszerepben: Charles laugh­­ton. Műsoron kívül a legújabb híradó. Kezdete: 8—5­—7—9 órakor. Vasárnap és ünnepnapokon d. e. 11 órakor Matiné. Jegyelővétel d. e. 11—1 és d. u. 2—9-ig. Telefon: 1. SELECT.MOZGÓ: ANDANTE . . . A SZE­RELEM MUZSIKÁJA. Zene: Co­opin, Csajkovszky, Brahms, Bach és Rubin­stein. Főszerepben­ Nils Kihlberg, Éva Henning. Előadások kezdete: 3, 5, 7 és 9 órakor. URANIA MOZGÓ: A legnagyobb sikerű magyar film: MA, TEGNAP, TEGNAP­ELŐTT. Jávor, Sz. Szabó Eszter, Mály Gerő­vel. BEDELT PÁRTMOZGALOM ..............................................Éli Hill Mihaly. ......... ............. KEDDEN délután fél 4 órakor a Vendég-­­ látóipari munkások szociáldemokrata csoportja Ülést tart. KEDDEN d. u. 6 órakor pártnap, amely­nek keretében politikai beszámoló is lesz. SZERDÁN délután 6 órakor Nőbizottság ülése, ii­ri,illetaaillllll*k­ INGYENES JOGSEGÉLY TAGJAINK­NAK. Azoknak a tagjainknak, akik­nek bármilyen ügyes-bajos dolguk van, a Jogügyi bizottság ingyenes* segélyt nyújt minden este szezdg a párt helyi­ségeiben. * AZ EGÉSZSÉGÜGYI gazdasági ellátó­­szerv kenyérlisztet oszt. A ZENÉSZEK SZAKSZERVEZETE föl­hívja az alábbi zenészeket, hogy március 9-én d. u. fél 4 órakor jelenjenek meg a Purifikációs Bizottság előtt. Ugyanekkor fölkérik a város lakosságát, hogy terhelő bizonyítékait közölje a Bizottsággal: Czakó Imre, ifj. Körösi Zoltán, Borsodi Elek, Puskás Gyula, Csapai Gyula, Miczi Gyula, Körösi Sári, Varga Lajos, Czala Mihály és Kiss Béla. A MAGÁNALKALMAZOTTAK SZAK­­SZERVEZETE felhívja a Rapid-autóbusz vállalatnál dolgozó alkalmazottakat: jegy­szedők, sofőrök, ellenőrök, hogy március 11-én, hétfőn délután 3 órakor, azok, akik szolgálatban vannak kedden, 12-én délután 3 órakor a Szakszervezet helyiségében tartandó értekezleten, saját érdekükben, pontosan megjelenni szíveskedjenek. A MAGÁNTISZTVISELŐK ÉS KERES­KEDELMI ALKALMAZOTTAK SZAK­­SZERVEZETE megkezdte a szakmai érte­kezletek tartását a kereskedelmi szakmá­ban. Március 11-én, hétfőn délután 6 óra­kor a cipő, bőr- és bőrdíszműves üzletek alkalmazottai, 12-én, kedden délután 6 órakor textil, rövidáru, sport, bazár és vegytisztító üzemek alkalmazottai, 13-án, szerdán délután 3 órakor a fűszer és cse­mege­üzletek alkalmazottai tartanak érte­kezletet. A Szakszervezet vezetősége kéri a fenti szakmában dolgozó alkalmazotta­kat, hogy saját érdekükben a szakmai ér­tekezleteken pontosan megjelenni szíves­kedjenek. * FELHÍVÁS: Cukrász és Rokon­ipari Munkások rendes havi taggyűlést tartanak a folyó hó 12-én, d. u. 5 órakor. A SZAKSZERVEZETI TANÁCS KUL­­TURBIZOTTSÁGA felszólít minden zené­hez értő, vagy valamilyen hangszerrel bánni tudó szakszervezeti tagot, aki részt kíván venni a Szaktanács központi zene­karában, okvetlen jelenjen meg kedden, március 12-én, este pontosam 7 órakor a Szaktanács stúdiójában tartandó megbe­szélésen. (Szabadság-tér 33. H. em.) KULTURGÁRDA VEZETŐ-TANFOLYAM. A kolozsvári Szaktanács Kulturosztálya Ligeti József művészeti igazgató vezetése alatt, elsőrangú művészek közreműködé­sével tanfolyamot indít, melyen az arra rátermett, tehetséges férfi és nőmunkások kultúrvezetői, illetve rendezői kiképzést nyernek. A tanfolyam ingyenes és arra bárki — korra, nemre és nemzetiségre való tekintet nélkül — kérheti felvételét, illetve az üzem, vagy szakszervezet által való beküldését. Jelentkezési határidő már­cius 13. este 6 óra. Feliratkozni lehet az üzemi és szakszervezeti kultúrfelelősök­­nél. Minden jelentkező szavalattal, vagy magánjelenettel készüljön el, hogy a fel­vételi vizsgán résztvehessen. Felvételi vizsga március 16-án d. u. 5 órakor a Szaktanács stúdiójában. (Szabadság-tér 33, I­. em.) Egyben kérjük úgy a szakszer­vezeti, mint az üzemi kulturbizottságokat, hogy kivétel nélkül minden pénteken d. u. 4 órakor a Szaktanács helyiségében ren­des kulturértekezleten vegyenek részt. K­IF­TE SZAKSZERVEZETI A katonai jelentkezések utolsó időpontja: április elseje A VI. Hadtest parancsnoksága a következő közleményt adta ki: Azok a férfiak, akik különböző okokból hiányoztak, vagy megkéstek az össze­­írási bizottságok előtti jelentkezésről, a nagyvezérkar 1.183.307—1946 számú rendelete értelmében április 1-ig jelentkezhetnek a bizottságok előtt. A je­lentkezések helye: Kolozsváron a térparancsnokság kaszárnyájában (Vörös Hadsereg­ útja 50 szám), valamint Északerdély összes térparancsnokságainak székhelyén. Április 1.-e az utolsó időpont, ameddig az összeírásoknak véglegesen be kell fejeződniük. Mindazokat, akik e határidőig sem jelentkeznek, a törvény értelmében megbüntetik. A közleményt M. CAMARASU tábornok, a VI. hadtest parancsnok­­helyettese és T. GHITA ezredes, vezérkari főnök írták alá. — ...........—----­ Megalakult a Deportáltak Szövetsége Kolozsváron KOLOZSVÁR, március 9. Nagyszámú közönség részvételével folyt le a volt deportált zsidók szövetségének alakuló közgyűlése. Az előkészítő­ bizottság ne­vében Fisch Sándor fejtette ki azokat az okokat, amelyek a deportáltakat szervezetük megalakítására késztették. — A deportáltaknak — mondotta — a haláltáborok borzalmaiból megmene­kült szórványai abban a reményben in­dultak hazafelé, hogy itt megértés és szeretet fogadja és a fasiszta lélekmér­­gezőktől és gyilkosoktól megtisztított társadalom felkarolja őket. Ezzel szem­ben a hazatérők itthon közönyt, gyak­ran ellenséges légkört találtak, ottho­nuknak, existenciájuknak, vagyonuk megmaradt roncsainak visszaszerzésére irányuló törekvéseiket elgáncsolják. A vesztüket okozó fasiszta háborús bűnö­sök egész sora bántatlanul, szabadon jár. A deportáltak látják, hogy csak ön­magukra számíthatnak és egy családba tömörülve kell megpróbálniuk életük­nek új tartalmat adni, hogy legalább a megmaradt kevésszámú fiataloknak lehetővé tegyék egy haladó szellemű, dolgozó demokrata társadalomba való meggyökerezését. Az újonnan megalakult szövetség alapszabályai szerint a deportáltak és azok hátramaradottjainak érdekeit gaz­dasági és társadalmi téren akarja meg­védeni, az igazságszolgáltatás kezére akarja juttani a zsidóüldözések háborús bűnöseit és lelkiismeretlen haszonélve­zőit. Einhorn Emil a Zsidó Dem­okrata Bi­zottság és dr. Kertész Dénes a volt munkaszolgálatosok nevében üdvözölte a közgyűlést. A szövetség vezetősége élére háromtagú elnökséget választott a közgyűlés: Fisch Sándor, Katz Márton és dr. Király Jenő személyében. Dr. Király Jenő elnöki székfoglaló be­szédében leszögezte, hogy a deportálá­sok, épúgy, mint a fasizmus összes bű­nei, nem tekinthetők jelentéktelen, ön­magukban való tényeknek, amelyekért csak azok a személyek felelősek, ame­lyek a közvetlen rendelkezéseket kiad­ták, vagy végrehajtották.­­ — Minden erőnkkel be kell kapcso­lódnunk — mondotta — a kialakulóban lévő haladó, népi demokratikus világ­rend vérkeringésébe és gondoskodnunk kell arról, hogy sorainkban ne akadja­nak, ezúttal nem háborús, hanem az új­jáépítés és demokratikus béke elleni bűnözők. Czudik Jenő, Edelstein Sándor, Far­kas Imre, dr. Fodor Sándor, Gidáli Kál­mán, Neufeld Endre, Salamon László és Szilágyi Alice felszólalásai után a köz­gyűlés­­ megilletődött, de lelkes hangu­latban ért véget. Kiváló finom FAJBOROK nagyban és kicsiben eladók Mások­ ujja 4, pincében Literes és 7 decis üvegeket vásárolunk A KOLOZSVÁRI ZSIDÓ NŐEGYLET márc­us 10-én, vasárnap délután 4 órai kezdettel a Szentegyház­ utca 34 szám alatt tendet rendez, melyre szeretettel hív meg mindenkit A Zsidó Nőegylet Vezetősége 1940. március 10. SZERKESZTŐS®«, KIADÓHIVATAL! Szabadság 4.6/ 30, «melet. Telefon­: 2—At, Hí/utaló« órák 8-~3-1*. Hirdetések felvétele délután 5-ig. Kerete» hirdetések négyzetem­kint 200, 250, 300 lej. Szöveghirdetés (hírek között) szavanként 300 lej. Közgazdasági közle­mények: szavanként: 400 lej. — Nyílttár »záranként 400 f»t. A fa mindenütt egy­forma A vidéki autóbuszok utasai már fel­szálláskor rettegnek az esetleges defekt­­től. Ez a félelem az utazás folyamán valóságos társasággá alakítja a társas­­gépkocsiban helyet foglaló minden ren­dű és rangú utast. Jól szemügyre veszik egymást, ez valami biztonság­érzet - félét ad. Hátul öt számános szebeni román ju­hász foglal helyet. A Szilágyságba men­nek, ahová november elején telelni vit­ték nyájaikat, mert otthonukban a ma­gas hó miatt nincs megfelelő legelő. Rendszerint má­rcius végén gyalogosan hajtják haza juhaikat, miután bevárják az ellés idejét. Valaki megkérdi tőlük, hogy az el­múlt négy év alatt hol teleltettek. — Temesvár és Arad környékén —­ feleli az egyik, bajszát pödörve, akár­csak a magyar juhász —, de ez nem minden évben volt kielégítő, a szárazság miatt, azai bizony sanyargatta a nyájat.­­ Lassan szóba elegyedünk: az öregeb­bik veszi át a szót. — A harmincas években történt — meséli, szavait széles mozdulatokkal ki­sérve — Biharban, Szalonta környékére vittem telelni az állatokat. Aztán vala­hogy átkerültem a határon, mert nem találtam azonnal a falut, ahová irányí­tottak. Igaz, a dologra rá is ment egy­­ pár juhom... Pedig higgyék el, nem akar-­t­tam én semmi rosszat, de a fa itt is, ott i­­s olyan egyforma volt. Talán a kis me­­s­zei virág is határsértést követ el, ami­kor éjszakai nyugalomra áthajtja fejét a határon?... Az egyszerű juhász gondolatmeneté­ben testet ölt Groza miniszterelnöknek az országhatárok „levegősítéséről“ val­lott eszmé­je. (L.) BUDAPEST ÉS BUKAREST KÖZÖTT EGYELŐRE NEM KÖZLEKEDNEK A VO­NATOK. A Budapest—Bukarest között tervbevett és néhány napon át közlekedő nemzetközi vonatok további közlekedését technikai okok miatt bizonytalan időre felfüggesztették. F­ELJEGYZÉS: Winkelmayer Anny és dr. Molnár Ferenc jegyesek. Minden külön értesítés helyett. ÁT KELL VENNI A FELÜLVIZSGÁLT IPARIGAZOLVÁNYOKAT. Kolozsvár vá­ros elsőfokú iparhatósága közli, hogy a férfi- és nőiszabók, fehérneműkészitők, paplan-, füzőkészitő, nyakkendőkészitő-, előnyomda és hímző-, kettyűs-, géphur­­koló-, szalagszövő-, férfikalapos-, szűcs-, kárpitos-, cipész-, csizmadia-, felsőrészké­­szitő-, tímár-, bőrdíszműves-, bőröndes- és szíjgyártó-iparosok iparigazolványait felül­vizsgálta és azokat az érdekeltek az ipar­hatóságnál átvehetik. Akik ez alatt az idő alatt nem jelentkeznek, azoknak iga­zolványaikat irattárba helyezik és csak külön kérés után adják ki. A GRAFIKAI MUNKÁSOK ELLA­­TÓSZERVE a mai naptól kezdve min­den tagjának és azok családtagjainak 2—2 kg. kenyérlisztet oszt. * TUDOMÁSÁRA HOZZUK fogyasztó­inknak, hogy f. év március 1-től, a vizóra­­bér kivételével, díjaink 100 százalékkal felemeltettek. A kifizetések megkönnyítése végett a márciusi különbözetit külön fog­juk számlázni. Víz- és Csatornaművek igazgatósága, —H TOJÁST CSAK ENGEDÉLLYEL LE­HET GYŰJTENI. A közélelmezési állam­­titkárság rendelkezése következtében már­cius 20-a után a vidéki termelőktől csak külön engedéllyel lehet tojást gyűjteni. * FRINK Mária és Repánszki Pál há­zasságot kötöttek, március hó 8-án. * FELHÍVÁS­ A DERMATA MŰVEK TÁPPÉNZES BETEGEIHEZ. Értesítjük a gyár összes táppénzes keresőképtelen be­tegeit, hogy 1946 március 12-én, kedden d. e. 10 órakor jelentkezni tartoznak fő­orvosi felülvizgsálat céljából a gyár Or­vosi Rendelőjében. Fekvőbetegeknél azok hozzátartozói tartoznak megjelenni. A nem jelentkezők további táppénzjogukat elvesztik. Igazgatóság. * VICTOR EFTIMIU KOLOZSVÁRON. Vasárnap, f. hó 10-én, d. e. 11 órai kez­dettel a Nemzeti Színházban nagyszabású irodalmi rendezvény lesz. Victor Eftimiu, a Román Írók Szövetsége elnökének rész­vételével. Agepsina Macii-Eftimiu mű­vésznő a költő műveiből fog előadni. Je­gyek a színházi ügynökségnél, az előadás napján pedig a pénztárnál válthatók. , FELEMELTÉK A BŐR ÉS A TALP ARÁT IS. Bukarestből jelentik : Az álkor­­mánybiztosság egy most közölt határoza­tában bejelentette, a lábbeliek készítésé­hez szükséges félgyártmányok árának, így a falpisik és a bőr árának felemelését is. ■x­ MELY fájdalommal tudatjuk, Kövendy István kereskedő f. hó 7-én, hosszas szen­vedés után elhunyt. Temetése f. hó 9-én délután 5 órakor lesz, a temető kápolná­jából. A gyászoló család.

Next