Erdély, 1948. január-február (5. évfolyam, 2-25. szám)

1948-01-03 / 2. szám

Lelkesedéssel eredményes mundéréi a KOLOZSVÁR. Az ,»Erdély“ karácsonyi számában, színes riport keretében kellett volna megszólaltatnom a megyei Szakszervezeti Tanács vezetőit. A hatalmas munkát, amit Kolozs megye szakszer­vezeti mozgalmának vezetői végeznek, legékesebben bizonyítja az a tény, hogy az ünnepek előtt, elfoglaltságuk miatt, még egy ötperces interjúra sem értek rá. Kihasználva a karácsonyi ünnepek utáni nyugalmasabb napokat, újból sorra jártuk a megyei Szaktanács ve­zetőit, hogy lerögzítsük munkájuk eredményét és terveiket a jövőre nézve. Kibővült a szakszer­vezetek műkö­dé­si ter­ülete Hozzászoktunk már ahhoz, hogy a Szaktanács épülete mindig olyan mozgalmas volt, mint valami nagy pályaudvar. Állandóan jár­tak kertek az emberek, sérelmeik­kel hozakodtak elő és panaszaik . Ez annak következménye, hogy szakszervezeteink kinőttek a gyerm­ekeibőll, működési körük kiterjedt s szervezeti tevékenysé­gük mellett azokat az ügyeket is, amelyeket eddig csak a mi köz­orvoslását kértél". Ez a kép most benjárásunkkal intézték el, ön il­­megváltozott. Megszűnt a nyürs­­lóan és legjobb belátásuk szerint gés-mozgás s a Szaktanács vezetői önmaguk oldják meg, nyugodtabb légkörben folyta­that­ják felelősségteljes munkájukat. — Mi ennek a változásnak az oka? — kérdeztük meg De­jen Dumitru elvtársat, a Szaktanács elnökét. — Megváltozott tehát a Szak­tanács működési területe? Csak annyiban változott, hogy most a szak­szervezetek csak­nem kizárólag szak­mai kérdések­kel foglalkoznak, a Szaktanács r­é­s­z­e 11 szántóinak be­etetései *4 vállvetve harcolnak a munká­o­sz­­tály előtt álló feladatok megvaló­­sításáért. Eléttjük azt jegyezte meg hogy a szakszervezetbe tömörült m­ezőgazdasági munká­sok kik már csak­ napi 10 órát dol­goznak, ami nagy eredmény a múlthoz viszonyítva és a kolloktiv szerződéssék, biztosítják tisztessé­­­gos megélhetésüket. — Jövőre nézve a megye ösz­­szes földmunkásainak meg­szer­vezését vettük tervbe — hangsú­­lyozta befejezésül. A gazdasági osztály és egyben a termelési reszort felelőse Stoica Petre elv­társ. —A gazdasági osztály újjászer­­vezé­se után, miután az összes Utó­­méhben és gyárakban megalakul­­­ak a térin elért bizottságok, nem­csak szakszervezeti, hanem gazda...­sági, illetve a termelés szempont­jai. Fogarasi elvtárs, a jogügyi reszort felelőse a munkás és gaz­dasági vonatkozású törvényterve­zetek s a kollektív szerződéseknek a dolgozók előtti ismertetésével foglalkozik. Reszortjához tartozik rábó­l is lényeges javulás állott be még a T­ársa­da­lom­b­iz­tosító Intézet s ezzel kapcsolatosan intenzív munkát kezdenek a társadalmi be­tegségek leküzdése érdekében. Ne­pedig csupán az általánosabb és fizessék rendszerese­n tagdíjaikat, minden szakszervezetet egyaránt érintő kérdésekkel. De megváltozott a szakszerve­zetek és általában a szakszervezeti mozgalom előbbi, jellege is. Míg a múltban a­ szakszervezetek ener­giájuk legnagyobb részét a hata­lom uraival folytatott harcokban őrölték fék ma vállvetve küzdenek a kormánnyal országunk újjáépí­téséért, támogatva a kormány gazdasági és politikai intézkedé­seit — hangoztatta Dejeu elvtárs. — Támogatják az Egységes Munkáspárt megvalósítására irá­nyuló törekvéseket — hang­súlyoz­ta továbbiakban. Jelenleg főleg a népbírák megválasztása, foglalkoz­tat. A választások első menete befejeződött. Az eddigi eredmé­nyek kielégítőe­k. Az igazságszol­gáltatás reformját, mely megerő­mett a szakszervezeti mozgalom egyedüli pénzforrását a tagdíjak képezik. „Nemcsak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak szak­szervezeteink tagjainak“ — han­goztatta. - mondotta Stoica, elvtárs. — A termelési bizottságok tagjai figye­lemmel kísérik a termelés menetét s az észlelt­­hiányosságokról azon­garasi elvtára ugyanakkor tagjá­val beszámolnak a megyei szakta­­a Munkaközvetítő mellett működő nácinál. Ennek következményeke­­elhelyező bizottságnak a arról pa­­pen s nem kismértékben a dós go­­naszkodik, hogy nagy a kereslet­­ek öntudatos munkája révén a siti népi demokráciánkat és utat segédmunkásokban és nincsen jó­ termelésben is sikerült rendet tor­nyit a szocializmus felé, nagy jel­­len­rkező. Száz segédmunkásra ves­­remteni amihez ii­zesedéssel fogadták a dolgozók fejezte be mondanivalóit Dejeu elvtárs. 100 segédmunkás kaphat mu­­álcát . . . ezeket az állásokat. A Mezőgazdasági Szak­­szervezetnek Kolozs megyében 8 járási csoport­ , , _ „ „ , , , , í ja van. A Szakszervezetihez tal­ajat a dolgozókat és technkát totó 65 községben összesen 4000 remi­­ni, amihez nagyban hozzájá­rul jelenleg szükség Kolozsváron voltak még a term­el versenyek és nem akadnak, akik betöltsék is. A Dermata bőr­ és cipőgyár az utolsó hónapokban elérte, sőt tűk haladta az 1938-as termelési szín­­vonalat. Hasonló eredménnyel dol­goztak a CFR. egeressi szénbánya, valamint a tlben­ faipari üzem ön­­tudatos munkásai is. Szép ered­ményeket értek el a Gázmű és , , _ , , földmunkás van bejelentve­­___,. ben vagy a szakszervezeti munka- mondotta Uta C Gheorghe elvtárs a CAFEO üzemek. A Telefontársa* megfelelő Mezőgazdasági Munkások Szak­­ság dolgozói az automata központ tűntek ki. —* üzembehelyezésével Stoica elvtárs végül felemlítette még a munkafegyelem terén elért óriási haladást. Fokozódik a politikai nevelőmunka formáj­olt. Legfontosabb felada­taink közé tar­tozik azonban a munkásosztály egységének meg­­szilárdítása az Egy­más és Munkás­párt megvalósításán keresztül. A termelés fokozása, a spekuláció elleni harc, az adóeltitkolók lelep­lezése és a szövetkezeti mozgalom Weiter Kálmán, elvtárs, a min­ kifejlett szakszervezetekben a pol­gári mozg­alom régi harcosa, aki fizikai nevelőmunka fokozása, amin sokat, akik kitűnnek a termelés­nemrégen foglalta el felelősségtel­ keresztül a reakció elleni harc jes titkári pozícióját, a következ konkrétebb és hangsúlyozottabb tőkét mondotta: — A helyi szakszer­vezeti moz­galom az új választások óta hatal­mas eredményeket mutat fel. Ak­tivistáink a legkisebb szakszerve­zeti egységtől — a megyei Szak­tanácsig, meghatározott munka­program alapján, igen eredményes tevékenységet fejtenek ki. Köz- kifejlesztése, ami a stabilizáció ponti feladatunk a további munk megvédésének előfeltétele, agy­­kában a szervezetileg jelenleg elég szintén sürgető feladata, helyekre osztjuk be, szervezetének felelőse. — A föld-Chisu Patriciu elvtárs, mint a munkások nagy lelkesedéssel kap­­nzttp­ os reszort faleelőssé kéri a csalódtak be a szakszervezeti pénzügyi reszort felelőse szakszervezetek tagjait, hogy munkába és a sárosi dolgozókkal A nevelés és kultur osztály munkaterülete és jelentősége igen nagymértékben kiszélesedett, te­kintettel arra, hogy a műink ésosz­­tály kulturális színvonalának emel­é­se, politikai és oszt­ályöntudatü­ reteket ölt a jövőben — hangsú­­lyozta Wolff Sándor elvtárs, a megyei Szakszervezeti Tanács­ai-mértékben folytatjuk a szakmai elnöke, aki egyben a nevelési és tanfolyamokat, tudományos és sro­­kuszorosztály felelőse. A nevelési d­alubi előadásokat, az üzemekben osztály éppen ezért a szakszerve- és szakszervezetekben és berekép­­zett káderiskolák minél szélesebb csalódnak a tanonciskolák, tanonc fokú káderiskola felállítását tér- és napközi otthonok nevelési pro­ved a megyei Szaktanács mellett, gram jáinak ellenőrzésébe és irá­­d Ez a munka már december­ nyitásába. Mennyiségi miun­ka helyett minőség munka — A nevelési és kulturosztály egyik alosztálya —­ ismerteti a to­­vábbiakban Wolff elvtárs — a művészeti reszort, melynek mun­kájában ezután a mennyiségi­ől a minőségre fektetjük a rosulyt. Munkáskóru­sa­ink és szétj­á­tszó csoportjaink művészi színvonalá­nak emelése foglalkoztatja első­sorban a reszortot, melynek fele­lőse Száva Miksa elvtárs. A jövőre nézve tervbe vettük egy nmgas színvonalú balettiskola meg­nyitását, valamint a már működő népi konzervatórium fejlesztését, melyekről — hisszük — hogy or­szágos viszonylatban is elsőrendű teljesítményt nyújtanak majd. A nevelési osztály másik igen fontos alosztálya a propaganda re­szort, melynek felelőse Farkas Márton elvtárs, a szakszervezeti sajtó terjesztésével, a levelező csoportok kiképzésével, a szakszer­vezeti munka eredményeinek pro­pa­gálásával és rendezvényeink kül­­snsé­gének megfelelő előkészítésé­vel foglalkozik. Ide tartoznak a munkásklubok is, amelyeket kocs­mai é­s éttermi jellegükből a dol­gozók odaeső, szórakozó és pihenő­­helyiségeivé alakítjuk át. Könyv­(gázbevezetés, gátépítés, stb.) az utóbbi két hónapban több m 3599 személyt sikerült mozgósíta­ni. A görög szabadságharcoso­k vi­ccsegítésére indított akció során novemberben 150 ezer, december­ben pedig már 685.366 -et gyűjtöt­tek v­árosunk dolgozói. A­ szervezési osztály keretében tevékenyen veszik ki részüket Ra­­ceanu Artimon, Földes Cornel, Bona­­io Elena elvté­rsink is. ■ — A jövő év első negyedében koronát teszünk munkánkra. Ak­táraink átszervezése, a dolgozók kor­­a még szervezetten 2560 dal­­olvasásra nevelése és ugyanakkor go­zó is szakszervezeteink kerete­­megfelelő könyvtárosok képzése. Ugyancsak elsőrendű feladatunk a jövő év végéig teljesen felszá­molni az analfabetizmust hogy lemossuk a múlt gyászos öröksé­gét — hangoztatta Wolff elvtárs — majd így folytatja: — A munkásosztály gazdasági felemelkedéséről gondoskodnak azok az intézkedések, amelyeket a kormányban lévő elvtársaink hoz- . . . ... . . . ... . . .. ..... , nak. A munkásság kulturális szer. KOLOZSVÁR. A kolozsvar, pens- A hónap 1-15 napja hozott, el­­veinek és intézményeinek a fel­­ügyigazgatóság közvetett adóosztálya adósok és munkadíjak utáni időt a a­data, hogy ezzel párhuzamosan közleményt adott ki, melynek, évjel- hónap 15—20 napján, míg a 16—31 a dolgozók kulturszinvonalának­ mében az 1947—13-as kereskedelmi közötti eladások és munkadíjak emelését biztosítsák, hozzájárulva érre a botnerek és számlakönyvek utáni adót a következő hónap el­­ezáltal­­ az ország demokratikus láttamozása január 2-án kezdődik, feje és 5-ike között kötelesek befi­­fejlődéséhez, előkészítve a min­k­torlódás elkerülése végett a pénz kososztályt a szocialista társada­lom meg­valósítására — fejezte be­ érdekes nyilatkozatát Wolff elv­társ. Mindenkit a megfelelő helyre der­reszort felelőse a káderképzés és a megfelelő egyének megfelelő munkába való bekapcsolásának jelentőségéről szólott. — A káderreszort jelenleg szer­vezés alatt van.­­ Minden üzemben és szakszervezetben káderreszor­tokat szervezünk, melyek hivatá- úgynevezett „registry special“ alap­­on nyilvántartani a kádereket ugy tan fizetik, kötelezettségeiknek az politikai, szakszervezeti, mint szak­­adóhivatalok pénztárainál az alábbi mai vonalon. Nyilvántartjuk mind­ sorrendben tehetnek eleget. HIRDETÉSEK FELVÉTELE « „ERDÉL könyvkereskedés belt Szabadság­ tér 30. 89.686 szervezett munkás Székely Béla, elvtárs számok- terelődik beszélget­ésünk s ennek bűn szemlélteti a szervezeti ősz­ kapcsán Székely elvtárs örömmel táry munkájának eredményeit, állapította meg, hogy a jelek azt Kolozs megyében összesen 39.086 bizonyítják, fokozott munkakedv­­szervezett munkást tart nyilván a vb 4 lehetőség nyílik arra, hogy a , ... , , , bzau tanács. ivüzüliik 4000 van piázbeve­zerlési munkátetokst n ki­ben megkezdődött hangoztatta tagdíjhátralékban és a megye a ki­o.j van sume ■ _ oe csak janikra ban összmunkásságból mintegy 2500 bonu.!,,..,a., u teljesen. -1 fAkenel­laervetetlen, kiknek nagyrésze a zárult román nyelvű _ középfoku földmunkásság soraiból került ki. kuden­Skeia után az uj ev kezde­t­eoigC2ok egyre nagyobb mer­oak kialakítása fokozottabb mén­tén megnyi­k a magyarnyelvű ká­­tékfce, látogatják a­­szakszerve­zetiskola is, melyne­k sikere máris épti üléseket és kiemelkedő ered, biztosítottnak látszik.­ Fokozottabb m­él,y, hogy önkéntes munkára 9°zó ben járulnak majd hozzá munká­jukkal épülő demokráciánk kifej­­lesztéséhez, — hangoztatta Szé­kely elvtárs. A folyamatban lévő munkákra időpontra mindenképpen befejezzék s ezzel Kolozsvár dol­gozói e teljesítményükkel még­ ta­lán az Agnita— Botorca közötti vonal lefektetése terén kifejtett munkaütemet is felülmúl­ják. A kolozsmegyei Szaktanács felelős vezetőinek reményteljes és munkakedvtől áthatott nyilat­­koz­atai fényt vetnek arra a gi­gantikus munkára, amit szerve­zett dolgozóink minden téren ki­fejtenek. Hisszük és reméljük, hogy az új évben ez a munka még nagyobb lendületet vesz .. - INOVAK SANDOH ­ni * * # # Körülbelül nyolcan várakoztunk , aztán bólogattunk a más borbélynál. Ilyenkor mit csinál a f°^­ beszélgetéseire, míg végre aa kolozsvári „türelmes“ polgár, leül, öreg megszólalt: Kéj! de nagy do* végigolvassa a kezeü­gyébe kerülő *°o ez a vízvezeték! (?!) ujságokat, néhányszor körülnéz, Érdeklődve tekintettem reá *­*♦ f­észkelődik, aztán megpihenteti miért olyan érdekes? —, kérdeztem, szemét valamilyen tárgyon és las- _ Hát e€sém, mikor én olyan san, feltűnésmentesen elalszik. Majd­ fiatalember voltam biz’ a kútra jár* nem ez történt meg velem is csak, tunk­, most meg csavarok egyet és csak az én szemem közben össze- itt a jsci Ha nem csoda!? Aztán akadt egy öreg, nagyon öreg szem­ meg a villany palotában lakom a jám­párral Lehetett vagy nyolcvan éves nyomnál s a házban van a WC! Sze­ez a szempár. Eleinte nézdegéltük geny öreg mámim, ha élne nem is ímí-­ hinné el! Benn a házban! — Pár percnyi csend következett, csak az olló kattogása hallatszott a műhelyem­ben. Egyszeresen ismét megszólalt: Nem tudom hányan ülünk ki májusi elsején, a ligeti padra, Kiss János is húzza már az ágyat vagy négy hete, Jóskó is beteges, ersze csak én maradok... — ismét csend. (Az egész várakozó társaság az Öreget figyeli.) Én mégis sokat remélek a negyvennyolctól. Meglássák, hogy év hozza meg mind­nyájunknak a szeretetet! Mer’ tudják, hiába víz­vezeték, hiába csúszóscivő dalán korcsolyát ért­, hiába húzós WC, hí, nincs szeretet... Kedves öreg, ismeretlen vágy­airól Megéred, a ligetben a május elsejét és meglátod, mi fiatalok dánosai a különleges adót táblázat ígérjük neked, hogy megteremtjük a szeret­etet és népek között­ a földön, emberek SINKA ZOLTÁN A pénzügyi­gaz­gat­óság felhívása a keres­kedőkhn­l és iparosokhoz? ügyigazgatóság közli a kereskedők­kel és iparosokkal, illetve mind­azokkal, akik bonokat és számlákat tehát leadni az illetékes adóhivata­ltocsájtanak ki, hogy a láttamozást a Legfeljebb egy vagy két bonnerrel Campeanu Andrei elvtárs, a­­ki- vagy számlakönyvvel jelentkezze-vagy a kirovási jegyzőkönyv alap­ján kötelesek a következő hónap első tíz napján befizetni­­nek. A termelőktől való vásárlások után az adót és más díjakat a vá­sárlást követő hónap első napjaiban kell, kimutatás alapján, a pénzügy­igazgatóságon befizetni. Azok a nagy és kisipari vállala­tok, amelyek a forgalmi adót fz­zetni. A kereskedelmi és ipari vállala­tok kötelesek nemleges nyilatkozá­soknál. A fogyasztóhelyiségek tulaj- rrDE .­ 1948. január 1.3 9 Két szoba kunyha összkomfortos lakást keresünk bútorokat esetleg m­eg­vesszük. Aján­lt okat a Dermata Művek titkárságához kérünk

Next