Erdély, 1892 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1892-01-01 / 1. szám

Magyar-Valkon kemény próbánk volt. A havasok aljában fekvő n eme kis falu­ban Mihálcz tiszteletes úr kedves családjának vendégei valánk. Kinyomoztuk, hogy van a falunak egy vén vadásza, aki ismeri az egész határt. Felkérettük szépen az öreget, de az csak este ért rá. 8 órakor aztán feljött, megvacsorá­zott, bort is kapott s aztán hozzáláttunk a vallatáshoz, melyen a tiszteletes úr egész családja jelen volt. A határelnevezések feljegyzése simán ment, csakhogy a mint az azokhoz fűződő babonás hiedelmek felől kérdeztem az öreget, elhall­gatott. Egy pár elejtett szavából azonban kivettem, hogy tud az öreg azokról is. A tiszteletes úr segített neki, de a dolog nem ment, se szó, se bor nyelvét nem oldá meg. Kilenc­ órakor felkértem a tiszteletes urat és családját, men­jenek aludni. Azok visszavonulván, én a dologról az öreggel többet nem be­széltem, hanem kezdtünk inni. Közben a ház elcsendesedett. Akkor aztán el­mondtam a vén vadásznak, hogy én a közeli Damos mellett éjfél után láttam egy fehér embert, aki bizonyára rossz volt, meg vala babonázva. Az öreg erre megszólalt: Nem lehete az rossz uram, hiszen a fejér emberek jók, meg a rosszak sem járnak éjfél után. És ezután megoldódott az öreg nyelve és elmondta a rosszak vagyis boszorkányok oly tökéletes monográfiáját, hogy azt később alig valamivel kellett kiegészítenem. És aztán beszélt egy sereg borzalmas­nál borzalmasabb dologról, kísértetekről, lidérctről, a csinálásról, átkokról stb. s bármily higgadtan is vizsgáltuk a dolgokat, belenyúlva az éjbe, kimerülve a nappali utazástól s idegessé téve a csaknem 2 órai eredménytelen faggatástól, meg-megborzongtunk a kísértetektől, kiket a vén vadász oly elevenen írt le, varázsolt elénk. A vallatás éjfélig tartott, Czucza kérdezett és én írtam. Más­nap Mihálcz úr nagyot bámult, hogy mennyit tudtunk az öregből kivenni. Per­sze a papja előtt nem beszélhet ilyen istentelen dolgokról. Nem kis akadály volt néha a népből való egyesek tudákossága. Magyaró- Kereken vagy hét embert vallattunk ki egyszerre; együtt voltak mind; a ha­tárelnevezéseket írtuk össze s az azokra vonatkozó népies magyarázatokat. Volt köztük egy, aki meglepő találékonyságával minden nevet meg tudott magyarázni. Ez feltűnt nekem már az első magyarázatoknál, mert magyarázatait a többi nem ismerte s mert a naiv hazugságok bélyegét viselték magukon. Ránéztem Czuczára, ő én reám, mosolyogtunk egyet, s tudtuk, hogy hazudik az ipse. Hanem a naiv észjárású, különben tisztességes paraszt, ha tudákossági vágyból hazudik is hazugságában következetesen megmaradni nem tud s igy elég volt néhány keresztkérdés, hogy zavarba ejtsük s ellenmondásokba sodorjuk, mire az­tán a többiek is kikaczasták, miért akart mindent tudni. A gyakorlat következté­ben azonban annyira megismertük a nép gondolkozását, hogy néhány szóból már meg tudtuk ítélni, igazat mond e médiumunk vagy nem.

Next