Erdélyi Híradó, 1830. január - június (1-52. szám)
1830-02-23 / 16. szám
mn ek , szolgálatjokra a’legfelső lehettséges fát vetik, ’t végre, akármi áron is eldők. Ollyan emberek, kik alábbvaló Hiatalokra is alig alkalmatosok , Követhiatalra vágynak ’s iparkodnak,’s ha ere sem juthatnak, elfogadják az alsó hivaalokat is, a’ legalatsonyabb fizetéssel;sak hogy, ne kénszeríttessenek, életek módját más módon, betsületes szorgalmatosággal szerezni. Megbetegszik egy szegény Postamester vagy Vámos; az egész világot ostromolják kérésekkel és ajánlásokkal, s meghal egy afféle. Ömlenek, míg még föld alatt sincs az idvezült, sereges Lol Washingtonba.— Ő a mi’ napi sajtónk?— ez a’valódi exemplar vitae morumque.— Itt, a’ választási többségre és kevesebbségre botsátkozván ki, a hypocritákat mind a többséghez számlálja , attól várván ezek , mint a néppénz’ emberei , mindazt,a’mi tsak betsűlet és fizetés’ kiosztásának tartathatik. A’ Mexicoból hozzánk jövő tudósítások, mutatják , hogy ez az ifjú Státus, az ő’ délamerikai testvéreivel eggyütt, hovatovább megszáfolja azt az európai balvélekedést, — mintha annak, se hajlandósága , se tehettsége nem volna a’ jobbúlásban előkapaszkodásra , — olylyan elő-ítélet, mely álaljában ollyan Státusokra-nézve, igen tsudálatosan hangzik , mellyeknek magokat, legalább a’ függetlenségre-hajlandóságban, nem szükség’ az Európaiak’ háta mögé lenni,— Spanyolország és Portugált, de még mások után is, bizonyosan nem. Portugallia A Moniteurben az itt következő levél van Lissabonból, jan. 16-dikáról: ”A’ Király, meghalt anyyának minden szolgáit, szolgálatba tette a’ maga’ palotájában. — Ámbár a’ Londonból érkezett hivatali írásokból semmit se tudhatni, mindazáltal, leghihetőbb az a’ hír, mely azt állíttja , hogy a mi Souverainünk’megesmértetése Nagy Britannia’részéről, igen rövid időn megeshetik. A Journal du Havre az itt következő levelet adja elő, mellyet egy portugalli Tiszt, a ki dec. 18-dikán, a’múlt esztendőben érkezett meg Terceirára, írt. ”Nov. 1 —ső napján vitorláztunk mi el egy franczia hadi brigg oltalma alatt, mely minket Ostendeig kísért, St. Maloból. Viitszingenben, ahol kéntelenek voltunk kikötni, nem volt szabad földre kiszálnunk. Nov. 15-dikán, végre, bementünk Ostendebe,’s ott, ki hagytak bennünket menni, de tsak hetet egyszere. Tsak nov. 26-dikán indultunk onnan el Terceirába , a’ hol dec. 12-dikén minden baj nélkül megérkeztünk. Földre-szállásunkor az egész szigetvéd, mely fegyverben volt,és ennek Fővezére, Villaflor Gróf, fogadtakel bennünket. Egy kettős katonasor között mentünk a’ gyakorláshelyre, a’ hol ütköző sorba állottunk, és a’mi (18-adik ) regementünk’ számára készen állott fegyvert, az egész népség’ örömkiáltása között által adták nekünk. A’ Gróf maga adta saját fegyverét a’ mi’ Óbesterünknek, ezen szókkal: ”E’szolgált nekem amaz emlékezetes tsatában Coruchenél, ’s Uraságodra bízom azt.” Ezen, tsupa katonás ceremónia után , a’ dobosok’ vezetése mellett, elmentünk a’ nekünk kiszabott kaszárnyába. Megvallom az Ernak, hogy a’ derék rendtartáson, rendkivűlvaló tisztaságon és a’ hatalmas rendszabásokon, mellyeket a’ Gróf mindenütt tudott elkövetni, mód nékűl meglepettettem. Jobban élünk, lakunk és ruházkodunk mi itt, mint a’ legbékességesebb várvédben Európában. — A’ lissaboni hajóosztályból egy brigg, nézte, hogy a’ földre kiszállottunk ,’ s tsak azért jött, hogy a’ buzgóságnak tanúja legyen , a’mint itten minket fogadtak. Minthogy