Erdélyi Híradó, 1832. január-június (első félév, 1-52. szám)

1832-02-25 / 16. szám

ionnal nőjönnek , ’s azoknak kívánsá­gok szerént cselekedjenek. Az igazgató Tanáts azon bizodalommal viseltetik a’ polgárokhoz, hogy polgári virtussik elég­gé kezes a’ köz-bátorság, meg nem hábo­rításáért, ’s szükségtelenné teszik az i­­degen seregek bejövetelét, ’s meg fog­ják bizonyítani hogy Krakó polgárai mél­tók azon szabadságokra , melyekre a’ fel­séges udvarok atyai oltalmok őkét mél­­tóztatta. OROSZORSZÁG. Herczeg W­oroneczkit, nemes Wi­­liamowskit, Truszowskit és egy Was­­chinski nevű földes urat , hűségek meg­szegéséért és azért hogy a’ podovai ’s litvániai zenebonások közzé önként ál­­lottak­ be, a’ hadi tanács nemességek»,el­­­vesztésére, minden vagyonok el­bótyza— vetyélésére és Siberiába való számkive­­tésre kárhoztatta. NÉ­ME­TOR­SZÁG. Egy Augsburgen által utazott len­­gyel tiszti csoport a’ következő hálákö­­szönetet hagyta maga után : ,, Mi, kiket azon szerencsétlenség ért, hogy idegen földre kelle vonulnunk, kötelességünknek tartjuk a’ hála érzetét, melyet bennünk a’ császári királyi státusok’ tisztségeinek magok viselete csak kevés kivétellel fel­olvasztott, az austriai Császár Ő Felsége eránt nyilvánságossá tenni. Mi nem tu­dunk a’ tettetéshez , az igazság azonban előttünk oly szent, mint ügyünk. Vaj­ha minden rendű társaink, kik az au­striai császári királyi státusokon keresz­­tűl utánunk jőnek , és a’ kiknek hasonló szerencsétlenség miatt mindnyájoknak ha­sonló igazok van jót akaró részvételre, vándorlásokban hasonló emberbaráti ma­gaviselettel örvendeztetnének­ meg! “ pApa STATUSSAL Róma Jan. 28-án. Az idevaló Di­ario szerént azon lövések melyek e. h* 21-kén Forliban Kardinális Albani oda* menetele előtt estek, ’s melyeknek vé­res következései levének , nem történet­ből,­ hanem gonosz szándékból tétettek. A’ polgárok Forliban 15 — 20-ig való számból álló csoportokban a’ pápai se­regeknek elibe ménének, ’s egy illú cso­port a’ katonákat csúfolta. De minden csendességben volt az Ave­ Máriáig , ott vevék elébb észre a’ seregek hogy itt nem jóban járnak. Ablakokból , pinczé­kböl lövések estek a’ katonákra. Egy embert puskaporos hordó mellé rejtezve talál­tak , végre némely csoportok 10 foglyo­kat a’ pápai katonák kezei közzül kisza­badítottak; ezen dolog a’ katonákat dü­­­hösségbe hozta, különböző útszakban ke­ményen lövöldözőnek , melyet sok lako­sok megölettek , de a katonák is élesé­nek. Úgy látszik a’ lázzadók arra czé­­loztak hogy a’ katonákat a’ város fél’ébb eső részébe csalják, ’s az alatt az ágyu­­zó parkot elfoglalják , de ezen ózdijuk­ban megcsalódtak. . A’ Majlandi újság Jan. 50-án elő­adja lombardiai Commandirozó General Gróf Piadetzky ő Exjának Bologna la­­kosaihoz ’s a’ Legatiókhoz bocsátott kö­vetkező proclamatioját: Bologniaiak , ’s a’ Legatiok Lakóji! Parancsolatom alatt lévő cs. kir. seregek a’ Szent Atya Sta­­tussalba azon fő Hatalmasságok megegye­zésével , kik az Apostoli Szent­szék stá­tussal teljes épségét garantirozták, ő Szent­ségének törvényes fejedelmeteknek ki-­­ vánságára viszont bérőnek. Cs. kir. Fel­sége az én felséges Souverainem midőn , mint a’ Pápának szomszédja és szövetsé­ges társa, fegyvereit az ő segedelmére­­fordítja, semmi egyebet nem czéloz, csak a’ rendnek ’s törvényes hatalomnak fen­­tartását. Még nem felejtkezhettetek­ el önnön tapasztalástokról, mely megtaní­­­tott hogy mit várhattok az én Fejedem­­

Next