Erdélyi Híradó, 1837. január-június (első félév, 1-52. szám)
1837-02-21 / 15. szám
.114 okán , mint Kisfaludy Károly születése napján, a’ majd annak idejében bővebben kijelelendő helyen ’s módon megy véghez, azon kijelentéssel , hogy a’ jutalmat nyert pályamunkák egészen a’ szerzők tulajdonai maradnak. A’ pesti nemzeti Casino idei téli közgyűlése I. év jan. 29 kép ’s folytatólag febr. 5kén tartatván, a’választásokon kívül, melyeket már közlénk, e’következők voltak még nevezetesb munkálódási’s határozatai. Jelentés létetett az intézet mostani virágzó állapotjáról, mely szerént a’tagok száma éppen 500ra ment (azóta ismét kettővel szaporodván); az 1856ki bevétel: 27,932 pgő for. 51 xr.; kiadás: 22,918 pgő for. 24 xr. ’s így pénztári maradvány: 5014 pgő for. 27 xr. Részint kamatra kiadott, részint haszonhajtó részvényekbe fektetett tőkéje az intézetnek: 24,692 pgő for. 1836ki dec. utólsó napjáig járó de még bé nem fizetett casinoi részdíjak összesége : 12.050 p. sor. s mely tartozások tetemes léte csak abból is kitetszik, hogy ha a’ társaság ezen őt teljes joggal illető summát tőkésíthetné, pénzalapja nevezetesb szaporodást nyerne évenként. Kéretnek is ugyanazért a’ tartozó részes urak, hogy e’ körülményt tekintetbe venni, ’s hátramaradt részeiket minél előbb lefizetni ne terheltessenek ! — Az Egyesület, jövő fenmaradásáról jó eleve gondoskodni kívánván, a’most folyó’s 1840 végéig terjedő aláírási idő után következő tíz esztendőre, u. m. 1850 végéig kötelezendő új aláírást határozott már most előre nyittatni.— A’ casinoi hangversenyek folytatásául 1837 re a múlt évről e’ czélra fenmaradt summán feljül ismét 1000 pgő for. a’ könyvtár rendkívüli szaporítására hasonlag 1000 pgő for.; a’budai magyar szinésztársaság felsegéllésére 500 pg. sor. határoztatott. Pest: Hazafinak nem lehet nem örvendenie, midőn a’ hazai nyelv terjedésének napról napra nagyobb és számos jeleit szemléli még azon testületeknél is, hol az csak a’ későbbi nemzedéktől vala reméllhető. Jeles példáját adá ennek a’pesti görög-oláh község f. h. 5kén tartatott gyűlésében, hol a’ városi biztos Havas József tanácsnok úr javaslatára, ’s e’ tekintetben tartott beszédjére, elhatároztatott, hogy ezután a’ köztanácskozási jegyzőkönyv , mely régente görögül, későbben pedig németül vitetett, magyar nemzeti nyelven szerkesztessék ; ’s mivel kénytetés hasonló esetekben csak nyakasb ellenszegülést szül, ’s így czélszerűs nem igen lehet, hogy e’részben minden egyes tag akaratját szabadon kinyilatkoztathassa, a’ tisztelt elnök biztos a’ tárgyat szavazásra bocsátotta, melynek sikere az lett, hogy a’ német nyelvre öten, a’ magyarra pedig harminczan szavaztak. Pozsony: Gyurikovics György városi tanácsnok tbiró ’s a’ m. t. társ. levelező tagja jan. 5k én Eperjes sz. kir. város polgárságától egy szépen pergamenre írott ’s függő városi pecséttel ellátott oklevelet nyert, minélfogva, a’múlt oszággyűlés alatt a’ szabad városok jogai védelmében mutatott bátorságért ’s érdemeiért becsületbeli polgárrá neveztetik. Ipoly-Ság, jan. éléről: Mezővárosunkban tegnap ’s tegnapelőtt tartatott csinos tánczmulatságok jövedelmiből a’ fenmaradt tiszta haszon 825 ft. 20 kr. V. a’ vakok intézete javára ajánltatott, ’s e’ körülmény emlékezetünkbe hozza as Hont megyének már több ízben nemes lélekkel a’ haza ’s emberiség oltárára tett áldozatit, milyenek p. o., hogy hold, idősb Zmeskall György t biró úr indítványára, miután ez egy felállítandó kórház szent czéljára 10 ezer V. forintot a’ BRek kezelése alá bízott volna, a’ pénzalap naponkénti szaporítása által a’kórházat felállították, melyben jelenleg számos beteg részesül ápolásban; továbbá, hogy a’ lévai ájt. iskoláknak 1500, a’ selmeczi evang. iskolának 500, a’ bukaresti magyar iskolának Sütkei kezébe 2500. forintot, fizettek le nemesi pénztárokból. A’ ns. megye haladásért buzgó lelkességének újabb példája , hogy Széchenyi István gr. fényes érdemei örök emlékéül, ennek díszes képét, egész nagyságban, csinos aranyozott rámában buzdult közérzeménynyel, az e’