Erdélyi Hiradó, 1848. január-május (314-374. szám)

1848-02-25 / 329. szám

hivatal a’ megyei közigazgatásra, 's igazság­­szolgáltatásrai gondos őrködésnek, az 1723-ki 56-ik törv.czikkben meghatározott körén tud ne terjeszkedjék, — ’s végre pedig a’ felséged b. e. édes atyja által 1827. május 28 kán ki­adott kegyelmes kir. válaszban is sérelemnek elismert főispánhelyettesi kinevezésekre nézve az ország rendeinek 1827. április 3-kai aláza­tos felírásukban kifejtett törvényes nézeteik fi­gyelembe vételét tekintjük a’ végrehajtás a­­zon feladatának, melyet felségednek a’ nemzet megnyugtatására irányzott k. k. leirata czél­­baveszen — ’s melylyel úgy felséged kegyel­mes szándékának sikeresen meg lesz felelve, mint mi is az e’ tárgybani sérelmek részletei­nek feszegetésétől magunkat felmentve érezhe­­tendjü­k. Felséged dicső uralkodásának kezdete óta meg voltunk arról győződve, hogy ősi alkot­mányunk ’s ennek szilárd oszlopait képző me­gyei szerkezetünk fennállásának egyik legna­gyobb biztosítékát, felségednek a’ törvények megtartása iránt tanúsított valóságában találjuk. ’S e’ meggyőződéstől áthatva, igaz hű­séggel esedezünk felségednek: méltoztassék fentebbi igazságos kéréseinket, az 1790: 13. t.czikk rendeletéhez képpest teljesedésbevétetni ’s minket ez iránt hovahamarébb kegyelmesen megnyugtatni. Mely igazságos kérésünk teljesítését tör­­hetlen bizalommal remélve, felségednek a’ tör­vény és alkotmány épségben tartása iránt tett újabb kegy. kir. biztosításáért hálás köszönetün­­ket nyilvánítani annál kedvesebb; kötelességnek ismerjük, minél nagyobb örömmel értettük fel­séged k. k. leiratából, hogy a’ jelen törvény­­hozás komoly feladatainak szerencsés megoldá­sában, valamint az ország jövő boldogságának alapját, úgy atyai szive élénk óhajtásának tel­jesedését találja ; mire részünkről minden igye­kezettel közremunkálhatni legszentebb hivatá­sunknak ismerjük. A’ nemzetek bizalma és szeretete a’ tró­nok erőssége. — A’ királyok bizalma és szere­tete a’ nemzetek dicsősége. — A’ nemzetek és királyok akaratának egybeolvadása az or­szágok hatalma. Felséged k. k. leirata egy felleg eloszla­tására van irányozva, és zálogul szolgál, hogy a’ kor halasztást nem szenvedő kérdései meg­oldatni alkotmányos irányban fognak, és a’nem­zetnek soha nem hűlő hódoló szeretete meg fogja nyerni legédesb jutalmát , midőn felsé­ged meg lesz győződve, hogy he Magyaror­szága valamint eddig, úgy a’ jövőre is, trón­jának mindenkor rendithetlen és szilárd táma­sza lenni meg nem szűnt. Eként történend, hogy a’ királyi stan­dok és a’ nemzet óhajtásai egybeforrván, az ország szabad és erős, felséged uralkodása ha­talmas és dicső leszen. A’ kik egyébiránt ’stb. (Az administratori rendszert tárgy­azó k. kir. leirat feletti viták folytatása.) Szemere B. (Borsod.) Én a’ szavazat ilyen eredménye után sem érzek magamban sem­mi lázt, semmi fellobogást. Most már nem ér­zek, mivel szóhoz későcskén jutok, mivel meg­emlékezvén arra, hogy mint képviselő foglalok itt helyet, mintegy erkölcsi személynek, egy testületnek érzem magamat, kinek távol kell ma­gától tartani az indulat minden nemét, és én minden gerjedelmet azért is igyekszem eltolni magamtól, mivel itt veszélyt látok ; a’ veszély idejében pedig az elragadtatás, csak egy vi­torla, melyre magunkat bizni nem lehet, ilyen­kor estélyre, óvatosságra van szükség, ilyen­kor a’ számításhoz kell folyamodnunk. Cson­­grád követe azt monda : miután a’ szavazás meg­történt , a’ tárgy lényegéhez nem lehet szóla­ltunk. Nem hiszem, hogy e’ kimondását akként értelmezné, miképen a’vita tere teljesen be vol­na zárva , mert hiszen ő maga beleereszkedék annak mutogatásába, hogy e’ leirat megszün­teti a’ sérelmet, — mintegy feltette, hogy mi az orvoslást benne nem tudjuk feltalálni, és abban igazsága volt, sőt azt még az ő magyarázata után sem vagyunk képesek feltalálni. Igen természetes. A­­hol valami nincs, azt ott feltalálni nem lehet. És e’ királyi leiratban senki sem találhat megnyugtatást, kinek aze­lőtt, kinek eddig aggodalma volt. Mit tartánk mi a’ főispán-helyettesi rendszerben sérelemnek? Azt, hogy e’ főispán-helyettesi rendszer a’tör­vényhozás mellőzésével hozatik be. És mit mond erre a’ leirat? Hogy „ez intézkedések á­ltal a’ végrehajtó hatalom törvé­nyes köre legkisebb részben sem lé­pete­tt át.“ Voltak megyék, melyek ezt nem nevezték sérelemnek , hanem udvariasságból ag­godalomnak. És mit mond erre a’ leirat? Hogy ez aggodalom „alap nélkül keletkezett.“ Azt hittük továbbá, hogy­ ez új rendszer által a’ megyék törvényes állása meg van ingatva, a főisp. hivatal hatásköre n­eg van csonkítva, ’s az 1790. 10. t. ez. ellen az újítások, kor­mányrendeletek által hozatnak be. És a’ leirat megvigasztal? Eloszlatja félelmünket? Nem, sőt az ellenkezőt állítja fel, hogy a’ főispáni helyettesi rendszer által „sem a’ megyék törvényes állása, sem a’ főispáni hi­vatal hatásköre nem csonki­tt­atik , sem az 1723 : 56. és 1790 : 10. t. c­z­i­k­k­e­l ellenkező rendszer nem állittatik fel.“ Sérelemnek hittük a’ fizetés gyanút éb­resztő felrugtatását azon kormánynál, mely po­liticai alárendelt hatalom organisálására többet költ, mint a’ menynyit az országszerte dúlt éh­halál elforditására kölcsönképen áldozott. E’ pontot a’ leirat mély hallgatással mellőzi. — Szinte sérelemnek vállattuk azt, hogy 1827- ben felterjesztést tevén az országrendet, az ak­kori 5 —­6 administrator ellen, az jött vála­szul, miképen annakutána csak „kivételes“ esetekben fognak helyettesek kineveztetni. És ez ünnepélyes biztosítás ellenére ime 32 admi­nistrator neveztetett ki. ’S mit felel erre a’le­irat? Hogy az 1827-ki válaszhoz ragaszkodik helyetteseket „csak kivételes esetek­ben alkalmazan­d.‘* — és így 32-től é­­pen úgy kivételesnek tartja, mint az egykori 5 — 6-tot, ’s nem kétlem, ezen logica szerint még az is kivétel leend , ha az 52-ből 50 me­gyében leend helyettes; szóval a’ szabály me­rő kivételekből fog állani.—Továbbá, azt hit­tük természetesen , hogy az 1723: 56 t.cz. nincs megtartva, a’ főispáni hivatal méltósága alap­jából ki van forgatva, és mivel vigasztaltatunk meg a’ leiratban? Hogy, mint eddig, mind ez épségben fog megőriztetni, azaz , hogy nem fog megtartatni. — Avvagy abban fekszik az or­voslás, hogy mihelyt a’főispánok személyes és hivatalos viszonyaiban rejlő akadályok­­megszűnnek, azok előbbi „törvényes ha­tóságukba“ viszszahelyheztetnek ? De nem fekszik-e e’ tételben magában egy uj sérelem? A’ törvény erejét, az alkotmány biztosítékait személyes és hivatalos viszonyoknak fel lehet áldozni? E’ tan idegen tan alkotmá­nyos törvényhozás teremében , azt, hogy való­ságos legyen a’ törvény és alkotmány, egyes polgárok viszonyaitól felfüggeszteni soha nem lehet, soha nem tanácsos. Nincs tehát e’ leirat­ban a’ nemzet sérelme eloszlatva. A’ kinek ag­godalma volt, annak azt mondja, az alaptalan , képzelt volt; a’ ki panaszolta, hogy a’ kor­mány a’ törvényhozás mellőzésével egyoldalú­­lag intézkedett, annak azt feleli, hogy a’vég­rehajtó hatalom maradt törvényes körében ; a’ ki sokalja a’ helyettesek számát, és igy nem a’ quali­tás, hanem a’ quantitás ellen van kifogása, annak azt válaszolja, hogy a’ kivé­teles rendszer mellett fog tovább is megmarad­ni ; a’ ki hajlandó felejteni a’ multat, csak a’ főispánok előbbi hivatalaikba viszszaállittassa­­nak, azt utasítja akkorra , midőn az egyesek személyes és hivatalos viszonyai nem gátolják az alkotmány ekkénti felfüggesztését, és a’ ki csak átalában ígéretet kivánt a’ törvények jö­vendő megtartására, annak az mondatik, hogy mint eddig, ezentúl is úgy fog a’ törvény tiszteletben tartatni. Ugyan kérdem én, hol van itt a’ megnyugtatás , hol még csak a’ sérelem sem ismertetik el? hol van itt az orvoslás , hol semmi tettel, még csak határozott szándékkal sem találkozunk? Azonkívül, hogy a’ fejede­lem általános kegyelme lebegi körül, a’ mód, a’ mint azt a’ kormány kifejezte, öszszeszer­­kesztette — mert ez már a kormány tette — nem puszta szin és látszat-e? Kérem Soprony követét, ki utasításának magyarázatában oly rugékony és elasticus ügyességet fejtett ki, alkalmazza azt e’ leiratra, és ő (Apolló lesz, ha teendi) és Csongrád követe és az öszszes tulrész, mutassa ki nekem azon helyet benne, hol a’ sérelem, sőt csak az aggodalom el van ismerve, hol annak orvoslása határozottan igér­­tetik, hol lelket nyugtató , közel valósuló szánd­­ékot lelhetnénk ? És lehetetlen ; a’ ki a­ betű­ket nézi, a’ szavakat vizsgálja, a’ sorokat ol­vassa , az orvoslást ezekben nem talál, — meg­lehet, igen azok, kik a’ betűk és szavak mö­­g­é­­ merítenek, és a’ sorok közt olvasnak ; de én e’ titkot nem értem. -- De nincs semmi ta­núság nélkül. Én e’ napnak eseményéből azon tanúságot merítettem, miképen vannak tárgyak, miket a’ nyilvány és szabad vitatás teréről le­vonni nem üdvös, t. i. mindazok, mik életerőt különösebben a’ szabad megvitatásból nyerhet­nek. E’ tárgynak életet a’ nyilvány és a’ sza­bad vitatás adott, az adott neki oly hatalmas lökést és lengületet, hogy a’ 24 szavazat 30- ra emelkedett. Átalában ilyen természetűek a’ sérelmek ; a’ sebeket fel kell szaggatni néha, különben az idő folytában tetejök beheged, a’ nélkül, hogy belől meggyógyultak volna, és ez veszedelmes. — Én nem vagyok a’ gravarae­­nek embere. A’ mi fáj , azt nem lehet elhall­gatni, igaz, de sérelmeinkből vajmi kevés or­vosoltatok E’ munkán nincs áldás. A’ múlt diae­­tán is öszszeszedtünk nagy halmazt, ott van fekete gyászboritékba kötve; de biz én úgy né­zem , mint a’ kórházakban a’ betegségek köny­vét,— kevés gyógyittatik meg belőlök. Hanem két sérelmet ismerek olyannak , melyet még a’ reformkérdések árán sem lehet mellőznünk. E’ két sérelem az, mely egy zászló alá vonta az ellenzéket, s e’ zászló, melyre van írva: „in hoc signo vinces,“ kezeinkben ime leng. E­­gyik sérelem az uj rendszer ; ezt azért vallom nagyfontosságunak, mert a’ parliamenti kor­mány és sajtószabadság bekövetkezése előtt ez alkotmányunk egyetlen biztosítéka, és az uj rendszert ennek élén én oly politicai résznek ismerem, mely lassanként gyökeréig le fogná magát rágni. — Másik a’ horvát ügy. Ha a’ kap­csolt részek tartományi gyűlése ’s a­ fejedelem együtt a’ polgárok minden jogai ’s érdekei ’fe­lett törvényt hozhatnak , úgy a’ magyar koro­na alatt két törvényhozás van , úgy nálunk nincs státusegység. Ez pedig alkotmányellenes, sőt több, ez politikai képtelenség. Mielőtt tehát a’ reform terén odábbhaladnánk , fejedelem és nem­zet közt, e’ kettő iránt ok vetetten tisztába kell jönn­ink. — Én a’ kiegyenlítés és közelítés hive is vagyok. De ennek helyét nem itt, hanem a’ reform terén találom. Például a’ városi ügyben a’ kormány kir. polgármestereket kíván ; termé­szetes , a’ hatalom ott akar lenni mindenütt és terjeszkedni akar; de én nem óhajtom őket; mivel a’ hatalom, bár néha pajzsa is az élet­nek , de a’ szabad fejlődést tőle óvni is kell ; azonban azt hiszem, e’ kérdés felett a’ kor­mány és szabadság érdekei végre is egy közép­­uton találkozhatnak. Például : a’ kormány ma­gas választói képesítést sürget, mivel azt hi­szi (’s talán hibásan,) hogy mihelyt kevesli a’ szám, könynyebb kormányozni; én alacsony képesítést kívánok , mert a’ polgári társaság különben a’ jogok elszedésének intézete lenne; azonban körülményeinket figyelembe véve, al­kura hajlom , mert bizom, hogy a’ félig meg­nyert elv is kinövi magát, a’ mit a’ törvény­hozó nem tehetett, még megteszi az idő, mint a’ folyam , mely csak szűk árokba eresztetvén, medrét maga megássa. — De a’ sérelmeknél nincs helye ily kölcsönös engedélynek . »’ törvényt 13»

Next