Hirlap, 1940. június (24. évfolyam, 6538-6560. szám)

1940-06-15 / 6548. szám

8 szombat ___ Hír­l­a­p 1940. JUMPS 15. SPORT­ESEMÉNYEK Nagy érdeklődés előzi meg a hétfői nemzetközi mérkőzést Legjobb együttesével játszik a Szeged FC Aradon. — Több új játékossal megerősítve áll ki az aradi taunkáscsapat A Szeged FC három napos vendégjátéka so­rá­n Temesvárott, Lugoson és Aradon játszik. A szegedi csapat a magyar bajnokság negyedik helyén végzett és amint már említettük, az első négy csapat közül a legjobb eredményt érte el, így az AMEFA hétfői ellenfele igen nagy já­tékerőt képvisel. A mérkőzés iránt annál is in­kább nagy érdeklődés nyilvánul meg, mert a Szeged FC együttesében több válogatott játékos is szerepel, akik mindannyian játszani fognak az aradi közönség előtt. Az aradi munkáscsapat vezetősége a legjobb együttest igyekszik össze­­állítani, hogy jó eredményt érjen el szegedi el­lenfelével szemben. Hír szerint az Aradon tar­tózkodó Praszler I. is játszani fog, ezenkívül több új játékos mutatkozik be az AMEFA csa­patában. A szegediek egyébként közölték a vár­ható összeállítást is, amely a következő: Tóth— Török, Raffay — Baróti, Marosi, Berták — Bognár, Gyarmati, Lukács, Bihámi, Nagy. A tolongás elkerülése végett az AMEFA vezetősége már vasárnap elővételi pénztárt ál­lít fel a Fehér Kereszt szálló csarnokában. Aján­latos a jegyekről idejében gondoskodni, mert a pénztáraknál előreláthatólag igen nagy tolon­­gás lesz. ~­­ — v­» Bodola ajánlatot kapott az Újpesttől és a Gam­ma FC-től. Most vált nyilvánvalóvá, hogy Bodola iránt két pesti egyesület is érdeklődött. Az érdeklő­désen túl igen előnyös ajánlatot is tettek. Az Új­pest és a Gamma FC szerették volna leszerződtetni a kiváló romániai játékost, aki azonban végül is megegyezett régi egyesületével és továbbra is a Ve­­nusban fogja a labdát rúgni. Nyert mérkőzések tekintetében az AMEFA har­madik helyen áll. Az egyik fővárosi sportlap össze­sítő kimutatást közöl a nemzeti bajnokságról és en­nek során megállapítja, hogy nyert mérkőzések te­kintetében az aradi munkáscsapat a harmadik he­lyen áll. A Venus 14, a Rapid FC 11, és az AMEFA 10 mérkőzést nyert. Csaplár megkísérli a 20 km­-es világcsúcs meg­javítását. A jelenlegi legjobb magyar hosszútávfutó Csaplár, kijelentette: „Szeretném a következő héten megpróbálni, hogy most már meg tudom-e javítani Zabala 20 kilométeres világcsúcsát. Tavaly nem sok­kal maradtam el tőle (1:04:00.2 Zabala, 1:04:18.8 Csaplár ideje) és azt hiszem, hogy most is tudok annyit. Egy hétköznapon este szeretném megpróbál­ni. Csak akkor van értelme, hogy fussak, ha minden belső és külső körülmény kedvező. Ha nincs nagy meleg, nincs nagy szél, ha kifogástalanul érzem ma­gam. Ha nem így van, akkor inkább el sem indulok.”* Radulescu Costel vezeti az Újpest—Gradjanszky kis KK mérkőzést. A magyar és jugoszláv szövetsé­gek közös megegyezés alapján Radulescu Costel ro­mán játékvezetőt kérték fel az Újpest — Gradjan­­szky kis KK mérkőzés levezetésére. AKE—AAC Camarasescu teniszverseny Az AKE és AAC férfi teniszcsapatai a jövő hét folyamán mérik össze erejüket a Camara­­sescu Serleg mérkőzések keretében. Mindkét egyesület játékosai szorgalmasan készülődnek a találkozóra, amely iránt máris igen élénk az érdeklődés. Sporthírek mindenfelől Pompás magasugrótehetséget fedeztek fel Gyöngyösön. A kiváló magasugrót Takácsnak hív­ják, 23 éves és máris átugrotta a 180-as magassá­got. Körmérkőzés Bucurestiben. Vasárnap Bucures­­tiben nincsen labdarugó műsor, éppen ezért az ottani egyesületek elhatározták ,hogy körmérkőzést ren­deznek. A körmérkőzésen a Juventus, Unirea Trico­lor és Sportul Studențesc csapatán kívül az újonc A. osztályos Mures vesz részt. Ez lesz egyébként a ma­rosvásárhelyi csapat első bucureștii bemutatkozása. Játékos lemondások. Újabban a következő játé­kosok jelentették be a szövetségnek, hogy elhagyják egyesületüket: Praszler I., Zsifkovics, Petrescu, Pet­­eu (Crisana Arad), Pop IV., Szurdi. Senkit sem igazolnak át hivatalból. A szövetség azzal a gondolattal foglalkozik, hogy ebben az évben felfüggeszti a hivatalból való átigazolást. Ez azt je­lentené, hogy az eddig és a jövőben beérkező játé­kos lemondások elvesztik érvényüket és a játéko­sokat csakis az egyesületek közötti megegyezés alap­ján igazolhatják át más egyesületbe. Simkó szabad. A Rapid PC vezetősége a csapat megerősítése szempontjából meg akarta szerezni Simkót is, de a Juventus olyan magas igényekkel lépett fel, hogy a vasutasok egyelőre elálltak a le­igazolástól. Utóbb azonban fordulat állott be az ügyben, mert kitudódott, hogy Simkó szerződése le­járt, tehát a Juventus a szabályok értelmében nem igényelhet a játékosért semmit és bármelyik csa­patba azonnal átigazolható. A Genova és a Fiorentia kerültek az Olasz Kupa döntőjébe, melyet most vasárnap játszanak le. J&£ hÁá& Hatalmas érdeklődés nyilvánul meg a Thalia operettegyüttesének aradi vendégjátéka iránt Június 19-én, szerdán lesz az első előadás Öles falragaszok, újságközlemények és az első hét műsora hirdetik, hogy a kolozsvári Tha­lia magyar színház országosan ismert, kitűnő operettegyüttese Aradra érkezik, s a Kultúrpa­lotában e hó 19-én, szerdán este megkezdi rövid vendégjátékát. Az aradi közönség, amely híres igényessé­géről és páratlan színházszeretetéről, ez elé a vendégjáték elé is a legnagyobb érdeklődéssel tekint, hiszen a Thalia operetegyüttese még so­­hasem játszott az aradi közönség előtt, de hír­ből már bizonyára mindenki ismeri őket. A nagyszerű erőkből álló együttes, amely országos turnéi alkalmával már minden nagy városban bemutatta művészetét, s szerénytelen­ség nélkül vallhatja, mindenütt sikerrel, érthető izgalommal készül az aradi vendégjátékra. Min­dig valami különös varázsa van annak, hogy a­ közönség előtt kell bemutatniok tudásukat, s új közönséget kell meghódítaniok. Hogy tudásuk legjavát­ fogják­ nyújtani a cél elérése érdeké­ben, az kétségtelen, viszont a külsőségek, ame­­lyek szoros járulékai a szinnadi produkcióknak, Thalia közismert áldozatkészsége folytán szin­tén maradéktalanok lesznek. A gazdag, változatos műsor, amely magá­­ban foglalja az utóbbi évek Aradon még be nem mutatott operettújdonságait, s egy pár világhí­­rü reprizt, valamint a magyar népszinműiroda­­lom legjobb darabjait, biztosítéka anna­k, hogy az együttes a legjobb és legőszintébb módon akarja kiszolgálni az aradi közönséget is. A társulat első bemutatója Szilágyi László és Beck Miklós óriási sikert aratott új, nagy­operettje, a Pozsonyi lakodalom, amelynek rész­letes ismertetésére holnapi számunkban vissza­térünk. Jegyek elővételben már kaphatók a Ka­mara Színház pénztáránál d. e 10—1, d. u. 3—4 óra között. Az első hét pontos műsora egyébként alant következik: Rheuma Isias Angolkór Skrofula Női betegségek Csont-tuberkul­ozis Derékfáj­dalm­ak Általános gyengeségben szenvedők biztos gyógyulást nyernek a CARIH­EM-S­YLVA-­ Grand Hotel Movila és Hotelul B'üSor (Fürdő szálló) o­ csé-áru pausálkúrái által. — 20 *ap welesi iszapfürdővel, összes taxákkal .»© 1­7*000­ " és 0*300 Felvilágosítás, prospektusok és jegyfüzetek kaphatók az ország összes utazási irodáiban, a fürdőhelyen a hotelek igazgatóságánál. — Telefon: 1 sz. A THALJA OPERETTEGYÜTTESÉNEK MŰSORA Június 19. szerda este 9 órakor: Pozsonyi lakodalom (Szilágyi László és Beck Miklós nagyszerű ope­­ret­t.újdonsága. Az utóbbi évek legszebb operettje. Eddig több, mint 100 előadás. Rendező: Gróf László. Vezényel: Stefanidesz József. Főszereplők: Krémer Manci, Sándor Stefi, Kovács Kató, Bázsa Éva, Czépán Mari, Gróf László, Ditrói Béla, Csó­ka József, Fülöp Sándor, Borovszky Oszkár, Rét­hely Ödön, Szendrey Mihály, Csengeti Aladár stb.)’ Június 20. csütörtök délután 5 órakor: Dörmögő Dömötör (Gyermekelőadás, olcsó helyárakkal) Június 20. csütörtök este 9 órakor: Pozsonyi lako­dalom. Június 21. péntek este 9 órakor: Pozsonyi lakoda­lom. Június 22. szombat délután 5 órakor: Iglói diákoki (Olcsó helyárakkal.) Június 22. szombat este 9 órakor: Pozsonyi lakoda­lom. Június 23. vasárnap délután 8 órakor: Túl a Nagy­krivánon. (Olcsó helyárakkal.)­ Este 9 órakor: Piros bugyelláris. (Csepreghy Fe­renc halhatatlan népszínműve, teljesen új rende­zésben és betanulásban, a társulat legjobb erőinek felléptével. Rendező: Gróf László. Vezényel: Ste­fanidesz József. Június 24. hétfő este 9 órakor: Bombaüzlet.­­A rá­dió által kétszer is közvetített, ragyogó operett­­újdonság. Főszereplők: Krémer Manci, Bázsa Éva, Rajnai Elli, Czépán Flori, Ditrói Béla, Csóka Jó­zsef, Fülöp Sándor, Szendrey Mihály, Rétihely Ödön, Borovszky Oszkár, Rendező: Gróf László, vezényel: Stefanidesz József. Június 25. kedd este 9 órakor: Bombaüzlet.

Next