Erdélyi Lapok, 1932. szeptember (1. évfolyam, 195-218. szám)

1932-09-02 / 195. szám

Mérleg, — emberekről (S) A különböző államok külkeres­kedelmi mérlegei mostanában különös érdeklődésnek örvendenek. Az autarchia hívei azért boncolgatják ezeket a bonyo­lult kimutatásokat, mert be akarják bi­zonyítani, hogy országaik a termelés megfelelő irányítása mellett meg tudná­nak állani a saját lábukon is. Azok pe­dig, akik a dunai államok gazdasági együttműködése mellett szállanak síkra, érveiket éppen úgy a külkereskedelmi mérlegek számadataiból szedik össze, mint a szembenálló tábor, mely teljes gazdasági és politikai függetlenségben látja eszményét. Az áru nemzetközi forgalmának számadatai helyett ezúttal nem kevésbbé érdekes és tanulságos mérleggel foglal­kozunk, azokkal a számadatokkal, ame­lyek a legutóbbi két esztendőt illetően ro­mán állampolgárok kivándorlásának és visszaköltözésének képét mutatják. Az 1930. és 1931. évek erre vonatkozó hivatalos kimutatásai fekszenek előt­tünk. Az előbbiek abból az alkalomból, hogy az utóbiakat most tette közzé a munkaügyi minisztérium. A román állam nemzetközi ember­forgalmának 1931. évi mérlege a követ­kező általános képet mutatja: Ennek az esztendőnek a folyamán más országokba kivándorolt összesen 2690 román állampolgár. Ugyanennek az évnek folyamán pedig régi otthonába visszaköltözött összesen 2627 állampol­gár. A mérleg tehát passzív: 63 lélekkel többen hagyták el az országot, mint ahányan visszakerültek — ki tudná meg­mondani mennyi viszontagság és meg­próbáltatás után. Ezek a számok az előző 1930. év ha­sonló adataival szemben nagy csökke­nést mutatnak. Ebben az esztendőben ugyanis összesen 12.301 ember hagyta el Romániát azzal a szándékkal, hogy más országokban teremt magának végleges megélhetést. Ugyanebben az esztendőben pedig 3596 állampolgár tért vissza az el­hagyott tűzhelyhez. A mérleg tehát ebben az évben a tavalyinál sokkal nagyobb hiányt mutat fel a visszaköltözések ter­hére: a hiány pontosan 8705 lelket tett ki. Ezek az alapszámok az első pilla­natban egészen mást mutatnak, mint a­mit tényleg jelentenek. A kivándorlás csökkenése s a mérleg számszerű hiá­nyának szinte teljes elenyészése normális körülmény­ek, hugy­ azt a következtetést engedné meg, hogy az ország lakosai az elmúlt esztendőben könnyebben találtak megélhetést, mint azelőtt. A valóság ez­zel szemben az, hogy a kivándorlás nagy­arányú csökkenése kizárólag a befogadó országok visszautasító magatartásán mú­lott. A legtöbb tengerentúli állam, a­mer­re a kivándorlás főként irányul, de az európai államok javarésze is, az elmúlt évben teljesen elzárkózott újabb kiván­dorlók befogadása elől. Ezt a számot is, mely ebben az 1930. évi embermérlegben szerepel, legnagyobbrészt családtagok te­szik ki: asszonyok és gyermekek, akiket a családfenntartó hív ki magához, mi­után sikerült új életének alapjait lefek­tetni. Hogy kizárólag ebben a külső körül­ményben rejtőzködik a kivándorlás hir­telen csökkenésének az oka, amellett szól az is, hogy szinte ugyanilyen arány­ban esett a visszaköltözőknek a száma is. Akármennyire rosszabbodtak ugyanis ezekben a legnagyobbrészt távoli orszá­gokban a kereset lehetőségei, úgy látszik még mindig jobbak, mint itt. A hivatalos kimutatás azonban a ki­vándorlók és visszaköltözők adatait nem­zetiség, tartományi illetőség, foglalkozás és befogadó országok szerint is részletezi, ami felette tanulságos további következ­tetésekre kínál alkalmat. Mindenekelőtt megtudjuk, hogy az 1931. esztendő 2569 kivándorlója közül 1347, tehát a felénél több az erdélyi. Ugyanez az arány megvolt 1930. évben is: az akkori 12.301 kivándorló közül nem kevesebb, mint 6293 ember Erdélyt hagy­ta el akkor, amikor végleges elhatáro­zással átlépte a román határokat. Ha ezt az arányt kiegészítjük Buko­vina és Besszarábia kivándorlási adatai­val s öszesítésüket szembeállítjuk az ókirályság megfelelő számaival, meglepő eredményekhez jutunk, amelyek azonban mégsem lepnek meg. Kiderül ugyanis, hogy 1931-ben a há­rom csatolt tartomány 2347 kivándorló­jával szemben az ókirályságra mindösz- Szeptemberi kapunyitás Irta: Erődi E. Béla Szeptember! Újabb szülői gondok és aggo­dalmak. Kezdődnek az iskolai beiratások. Az amúgy is agyonterhelt, leromlott, meggyötört létminimumhoz most még újabb terhek, gon­dok nehezednek a szülők vállára: a beiratási díj, a tandíj, iskolakönyvek, a vidéki tanulók elhelyezkedése, ellátása stb. Ilyenkor, szep­tember elején többet foglalkozunk az iskolá­val, jobban érdeklődünk iránta, de talán leg­fontosabb az, hogy az iskola körüli összes pro­blémák, kérdések felszínre vetődnek, az iskola jelentősége, fontossága, hatalma jobban ki­domborodik. Korunkban sokféle iskola van, amely a fiatalabb generációt ugyancsak foglalkoztatja. Ha valamikor fontosságot, hatalmat tulajdoní­tottak az iskolának, úgy bátran mondhatjuk, hogy manapság az iskola nem elszigetelt, ma­gára hagyott intézmény, hanem oly nagy ha­tással van korunk társadalmi, gazdasági, poli­tikai életére, annyira döntő szerepe van a jö­vő kialakulásában, hogy annak hatása alól, az iskolaproblémák megoldásától, arra illetékes tényezők nem vonhatják ki magukat. A 15 éves életkorig minden gyermek isko­laköteles. Az iskola nemcsak azt írja elő, ho­gyan kell a gyermeknek iskolába járni, ha­nem leckéket, feladatokat ró a gyermekre, amelyeket a gyermeknek otthon, a szülői ház­ban kell elvégeznie, ezáltal az iskola a gyer­mek életét külsőleg is meghatározza. Emellett az iskola minden igazolatlan mulasztást meg­büntet, a kötelességteljesítés elhanyagolását pedig megtorolja, így nemcsak a gyermek, ha­nem igen sokszor a szülők, vagy a gyermek hozzátartozói is érzik az iskola hatalmát, jelen­tőségét. Az iskola külső hatása mellett, gondol­juk meg, hogy az iskola minő belső átalakulást végez a gyermek lelkében! Mily kevés az, amit egy hatéves gyermek az iskolába hoz és mily sokfélék azok az ismeretek, tehetségek, ame­lyeket az iskola közöl, illetve kifejleszt! Mi­lyen jóleső érzés, öröm rejlik abban, ha a gyermek tanulását, haladását megfigyeljük! Édes, szép anyanyelve csak az iskola által válik igazán sajátjává; megtanul írni, olvasni, számolni. Fogalmat szerez a világról, a vilá­got mozgató erőkről. A bibliai történetek, ál­talában a vallás a világ keletkezését, az em­beriség eredetét, az ember rendeltetését ta­nítja. És a fogékony gyermeki lélek hívő, tiszta szívvel elfogadja, magába szívja azt, a­mit a tanító ismertet. Valóban nem csodálkoz­hatunk, ha a pártok, felekezetek oly elkesere­dett harcot vívnak az iskola érdekében, mert teljesen igaz az a mondás: „Akié az iskola, azé a jövő.“ Aki tehát a jövőben magának, híveinek, véleményeinek, eszméinek, ideál­jainak döntő érvényességet, elhatározó befo­lyást akar szerezni, annak csak a gyermeki lélek fölött kell uralkodnia, annak csak az if­júságot kell megnyernie, — az ifjúságot az is­kola által! Az iskola hatása, hatalma kétségtelenül nagy. Felmérhetetlen kincseket, óriási vagyo­nokat, nagyösszegű pénzmennyiséget fordított már az emberiség iskolai célokra, a nemes, ideális férfiak és nők egész légiói életük egész munkásságát szentelték az iskola felvirágozta­tására, a különféle iskolakérdések megoldásá­ra, hogy az egész iskolaügyet a kor fejlődési színvonalához, a jelenkor kultúrszükségleté­­hez közelebb vigyék. Áldás és siker koronázza önzetlen munkásságukat! Tisztelet, elismerés illeti azok törekvését, akik az iskolát ebben, vagy abban az irányban pártolják, támogat­ják, csak dicsérettel, jóleső benső megnyug­vással lehet megemlékezni ama szokásról, hogy a nagy nyilvánosság, a hálás közönség becsüli, értékeli, méltányolja azt a kultúrmun­­kát, fáradságot, önfeláldozást, amit az iskola a gyermekek, az ifjúság nevelése és oktatása ügyében kifejt. Azonban veszélyes dolog az, ha az iskola jelentőségét, hatalmát túlbecsüljük, ha olyas­valamit követelünk tőle, amit egyáltalában, vagy legalább is egyedül nem teljesíthet, ha felelőssé tesszük az iskolát azért, amiért fele­lősséget nem vállalhat. Minden anya, minden apa azt kívánja, hogy gyermeke a jóságban erényekben, ismeretekben, tudományban mi­nél fényesebb előrehaladást tegyen, hogy job­ban boldoguljon az életben, szerencsésebb és kedvezőbb anyagi helyzetbe kerüljön, mint ők Péntek, 1932 szeptember 2 Szerkesztőség és kiadóhivatal: UraJea -Nagyvárad, Str. Rag. Carol 5. (volt Szilágyi Dezső-ucca) — Telefon 37. Főmunkatárs: Főszerkesztő: dr. paál Árpád RlftMvAtAal a na tr* •eWUta: Egé»i évre 800, fílérre 400, negyedé»» 210, egy hi» »let Kionzetesi ara*. m p *m p is p. DR. GYÁRFÁS ELEMÉR Ügyes szám ára 20 fillér, vasárnap és ünnepen 24 fillér

Next