Erdélyi Lapok, 1932. szeptember (1. évfolyam, 195-218. szám)

1932-09-02 / 195. szám

2 sze 222 kivándorló esik. Ez az arányta­lanság az előző évre vonatkozólag még rikítóbb: itt a csatolt tartományok 11.703 kivándorlójával szemben csak 598 óki­rályságbeli kivándorló áll. Alig hisszük, hogy bárki is elzárkóz­hatna azoktól a politikai természetű kö­vetkeztetésektől, amit ezek a számok tál­cán kínálnak. És senki sem állíthatja, hogy ezek a számok a csatolt­­ tartomá­nyok jobb, vagy csak egyszerűen jó hely­zete mellett szólnának. A nemzetiségek szerint való részlete­zés, sajnos, csak 1931. évre vonatkozóan áll a rendelkezésünkre. Ezek is csak ösz­­szesített számok s nem csoportosulnak egyúttal tartományok szerint is. Annyi azonban ezekből is kiderül, hogy a 2690 kivándorló közül mindössze 243 volt ro­mán nemzetiségű, tehát az egész szám­nak még 10 százaléka sem. A többi nem­zetiségek arányszáma csökkenő sorrend­ben a következő: 1463 zsidó, 475 német, 282 magyar, 75 ukrán, 53 szerb, 32 orosz, 31 török, 13 bulgár, 9 lengyel és 14 kü­lönböző nemzetiségű. Ha a magyaroknak ezt a viszonylag alacsony arányszámát összehasonlítjuk régebbi évek feltűnően nagy magyar arányszámaival, ugyanakkor azonban számba vesszük azt is, hogy az erdélyi magyarságnak mind gazdasági, mind tár­sadalmi és politikai helyzete évről-évre csak romlott, úgy arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a magyar társadalom­nak kivándorlásra hajlamos rétegei, már azzal az anyagi erővel sem rendelkeznek, ami szükséges ahhoz, hogy az előbbreju­­tásnak és boldogulásnak azt a végső, kétségbeesett kísérletét megkockázassák, amit a kivándorlás ismeretlen országok­ba jelent! A hivatalos kimutatás, melynek ada­tait most vizsgálgatjuk, még egy meg­jegyzést követel. Abban a felsorolásban, amely a visz­szatérőket nemzetiségek szerint részlete­zi 2627 repatriáló között a magyarokat 401 lélekkel szerepelteti. Félreértések el­kerülése végett: itt természetesen csak olyan visszatérő magyarokról van szó, akik román állampolgárságukat megtar­tották. Mások ugyanis nem igen térhet­nek vissza szülőföldjükre, akármennyire is vágyakoznak vissza: ilyet egyetlen egyet sem ismer ez a kimutatás! De még ez a 401 magyar is minden jel szerint olyanokból telik ki, akik ten­gerentúli országokból nem is vándorol­nak, hanem vánszorognak vissza szülő­földjükre, mert abban a kimutatásban, amely a visszavándorlókat érkezési or­szágaik szerint részletezi, Magyarország külön megemlítve egyáltalán nincsen. Holott nyilvánvaló, hogy a legtöbb erdé­lyi magyar a világ összes államai között Magyarországon él. Arra vonatkozólag pedig, hogy ille­tékes helyeken mily éberen ügyelnek a magyarországi és erdélyi magyarság kapcsolatainak alakulására, még egy ér­dekes adatot találtunk ebben a hivata­los kimutatásban: a Romániába beván­dorló idegen állampolgárok rovatában. 1931. év folyamán 5160 idegen állam­polgár vándorolt be Romániába. Az első helyen állanak ezeknek a sorában a bul­­gárok 2950 lélekkel, a jól ismert bulgár kertészek szolgáltatják ezt a számot, akik munkájuk végeztével szinte maradék nélkül el is távoznak. A második helyen állanak az osztrák állampolgárok 1070 bevándorlóval, a harmadik helyen a ju­­goszlávok 246, a negyediken a­­csehszlo­vákok 231, az ötödiken az olaszok 110 s a sornak a legvégén a magyarok 84 be­vándorlóval...! Ezekből a számokból annyi minden­esetre kiderül: azok az adatok, melyek az élő portékának, az embernek nemzet­közi forgalmáról számolnak be, legalább is oly érdekesek és tanulságosak s leg­alább is annyi közgazdasági következte­tésekre adnak alkalmat, mint az élette­len áruk forgalmáról szóló kimutatások. maguk — de, ha az iskola mindent elvégezhet, ha minden reménységnek, várakozásnak meg­felelhet, akkor joggal hibáztathatnák, joggal tehetnének szemrehányást az iskolának, ha egyik, vagy másik tanuló erkölcsi-tanulmányi előmenetele nem kielégítő. Ha a tanuló neve­lésében és oktatásában egyedül csak az iskola volna illetékes, csakis az iskola viselné az érte való felelősséget, akkor igazuk volna azok­nak, akik megelégszenek azzal, hogy gyerme­küket iskolába küldik ugyan, de aztán többet nem törődnek a gyermekkel, mert úgy gondol­­odnak, hogy az iskola köteles a tandíj fejében mindent elvégezni és mindenféle felelősséget elvállalni. Csakhogy az iskola nem vállalkozhatik mindenre. Az iskola nem műhely, nem gyár­telep, amely a nyersanyagot átveszi és kifogás­talan prima árut szállít. Az iskola nevelő és oktató munkája nem tud mindent a tanulóból „kihozni“, erkölcsi és tanulmányi előmenete­léért csak részben felelős, mert az iskola mel­lett más erők és tényezők is vannak, amelyek sokszor erősebb, határozottabb befolyást gya­korolnak a fejlődő, fogékony gyermeki lé­tekre. Az első és legfontosabb hatást a gyermek­re a szülői ház gyakorolja azokban az évek­ben, amelyekben a gyermek csak a család kö­telékébe tartozik, míg az iskola csak órákon keresztül rendelkezik a gyermek fölött és soha­sem mondhatja teljesen a magáénak. A szülői ház döntő, nevelő, irányító hatása tovább tart­ az iskolaköteles koron túl is mindaddig, míg a tanuló a szülői házban tartózkodik. Ha a tanulót vallásos, erényes életre akarjuk nevel­ni, ha jó tulajdonságokat és a benne szuny­­nyadó tehetségeket akarjuk kifejleszteni, ak­kor az iskolának és a szülői háznak egymás­sal párhuzamosan kell haladnia, egymást tá­mogatnia kell és mint egyenrangú faktorok, céltudatos, harmonikus együttműködést kell kifejteniük abban a­ kötelességben, abban a hi­vatásban, amit a tanuló szellemi, erkölcsi, tes­ti nevelése és oktatása egyformán ró a Szülői házra, a családra és az iskolára. A szülői ház mellett már korán jelentkezik a tanuló életé­ben annak a társadalomnak és környezetnek a hatása, amelyben forgolódik. Továbbá a könyvek, amelyekhez a tanuló a családban és az iskolában hozzáférkőzik, szintén elhatáro­zó és a jövőre kiható jellemalakulásra befo­lyással vannak. Azért tanácsos, hogy úgy az iskola, mint a család már korán gondoskod­jék olyan könyvekről, amelyek a tanulóifjú­ság korának, szellemi fejlettségének, erkölcsi ízlésének, faji karakterének, vallásos érzésé­nek, nemzeti tradícióinak legjobban megfelel­nek. Az iskola mellett tehát a szülői ház, a csa­lád, a társadalom, a környezet, a könyvek irányító, döntő hatást gyakorolnak a tanuló erkölcsi és tanulmányi előmenetelére, éppen azért igazságtalanok volnánk az iskolával szemben, ha a tanulóifjúság esetleges nevelési­­oktatási defektusáért egyedül csak őt tennék felelőssé. Erdélyi Lapok 1. évfolyam, 195. szám. Processziók mennek át a határon Ötszáz főnyi búcsújáró jött át a bezdini szerb kolostorba.­­ Mária­­ravnára beengedik a Jugoszláviai és magyarországi katolikusokat is Temesvár. Saját tud. A görög-keleti szerb egyház most ülte meg Nagy­boldogasszony napját. Ezen a napon a bezdini szerb kolos­torban megtartják a búcsút, amelyre régtől fogva szoktak mindenüknen a Bánságból el­zarándokolni a szerb hívek. Az idén különös nevezetessége volt a bezdini ünnepnapnak: a határkialakulások óta most jöhettek át első ízben román területre Jugoszláviából is a za­rándokok. Mintegy ötszáz főnyi processziós menet érkezett meg Nagykikindáról, Mokrin­­ról, Karlováról és ami a legérdekesebb: a ha­tárőrség előzékenysége folytán anélkül, hogy igazolásokat végeztek volna, vagy megbontot­ták volna a processzió rendjét. Úgy jött az, ájtatos énekkel, Nákófalva táján zárt sorok­ban a határon át. A határon innen aztán min­denütt csatlakoztak ehhez a menethez az észak­­bánáti községek szerb vallású hívei, Bezdinre érve pedig Létics György or­bánsági-temesvári szerb püspök, aki külön erre az alkalomra ér­kezett meg Versecről, fogadta azt. A processziós menetek előtt megnyílt a határ. A jugoszláviai szerb zarándokokat úgy engedték át a határon, hogy külön-külön név­re szóló engedély sem kellett, hanem csak a résztvevők névjegyzékére vezették rá az enge­délyezést. Kosztics Szlobodán temesvári szerb főes­peres külön beszédet intézett a jugoszláviai zarándokokhoz s megköszönte nekik, hogy fá­radtságot nem ismerve, jöttek el annyi év után újból a régi kolostorba; de megköszönte a ro­mán hatóságok előzékenységét is. Mikor az­tán a bucsujárók menete visszatért Jugoszlá­viába, Kikindán ugyancsak Kosztics főesperes, aki a püspököt kísérte a határon túlra, tartot­ta a befejező ájtatosságot. Miután mindenki tudta, hogy az ő közreműködésével sikerült oly sima módon a határátkelés, az ottani szerb hívek egyszerre több katolikus asszonyt hoz­tak elébe. A katolikus lakosság ugyanis erről a precesszióról értesülve, most már szintén vágyakozik a határon túlra, Szűz Mária kegy­helyére. — Pőesperes úr — mondották — kérünk tanácsot, hogyan juthatnánk át mi is könnyű­szerrel Máriaradnára. Évek óta vágyakozunk oda, most talán mi is reménykedhetünk. Kosztics főesperes a maga részéről szí­vesen interveniált a szerb határrendőrségen, ahol meg is ígérték, hogy minden nehézség nélkül fogják majd a Radnára igyekvő kato­likus zarándokokat a határon átengedni. Az illetők öt napra szóló határátlépési engedélyt kapnak. De hiszen, egyébként is megnyílt már a határ az ájtatos zarándokok számára. Ép­pen a napokban közölte a temesvári püspöki hivatal — amint azt jelentettük is — hogy a szeptember 8-iki radnai ünnepségek alkalmá­val a román kormány megengedni a Magyar­­országból jövő zarándokoknak, hogy öt napra átjöhessenek a határon. S a román kormány — a püspöki hivatal további közlése szerint — utasította is határközegeit, hogy a zarándokok­nak minden lehető könnyítéssel álljanak ren­delkezésükre. MEGJELENT VÉGRE A TELJES MAGYAR MISEKÖNYV a Missale Romanum szerint latin-magyar szöveggel, liturgikus ma­gyarázatokkal és imákkal, ára 225 lej. Kapható: Missió könyv- és kegytárgy üzletben. Zászlók, lobogók, egy­házi ruhák és felszerelési tárgyak legjobb beszer­zési forrása: TIMISOARA I. Püspöki-palota, Str. Lonovics 1.

Next