Erdélyi Lapok, 1933. október-december (2. évfolyam, 221-295. szám)
1933-12-03 / 274. szám
$ Erdélyi Lapok II. évf. 276. sz. — Vasárnap, 1933. december 3. KÖZGAZDASÁG hóvá lett a temesvári Turul-cipőgyár tisztviselői nyugdíjalapjának ötödfélmilliója? — A Turul, a Dermata, meg egy érdekes per — Temesvár. Saját tud. Feltűnést keltő pert tárgyalt le a temesvári törvényszék a volt Turul-cipőgyár igazgatósága ellen. Elsőrendű vádlott Jakobi Kálmán dr igazgató, aki annakidején, a forradalomkor Temesvár város főispánja volt, azelőtt még a betegsegélyző igazgatói tisztét viselte, de vád alá helyezték a gyár tisztviselői nyugdíjalapjának hat vezetőségi tagját is s a gyárvállalatot, mint ilyet. Az egykor hatalmas Turul-cipőgyárban 1915-ben tisztviselői nyugdíjalapot létesítettek, amely azonban, az alapszabályok értelmében, semmiféle autonómiával nem rendelkezett. Az igazgatóság megbízottai intézkedtek. Amikor végre 1924-ben jogi személyiséget kértek, a törvényszék a kérelmet elutasította azzal, hogy az alapszabályok a törvény intézkedéseinek meg nem felelnek. 1929-ben, amikor a Turul összeomlása nyilvánvalóvá vált, az is kitudódott, hogy a gyárvállalat a tisztviselői nyugdíjalapot kölcsönképpen felvette és fel is használta. Pedig a nyugdíjalap szépen emelkedett. Az 1927. évi gyári mérleg szerint 3,600.000 lejt, 1928-ban 4,367.000 lejt tett ki s amikor 1929- ben már hatmillióra rúgott, egyszerre kimaradt a mérlegből. Jakobinr igazgató az alap vezetőségét egybehívta s aggodalommal adott kifejezést, hogy miután a nyugdíjegyesület nem jogi személyiség, fennáll a veszély, hogy arra az állam ráteszi a kezét. Indítványozta tehát, oszlassák fel az alapot, olyformán, hogy minden egyes tag a befizetett pénzét kapja vissza. A rákövetkező év januárjában közgyűlést tartottak s ötven tag hozzá is járult az igazgató indítványához. Wittrich Vilma tisztviselőnő, aki 1917 óta volt tagja a nyugdíjalapnak s aki most az érdekes pert indította a gyárvállalat ellen, tizenhétezer lejt kapott: ennyit fizetett be ugyanis a tizenkét év alatt. Azonban az a felfogása, hogy a gyárnak kötelessége az egész alapot feloszlatnia a tagok közt. A hatmilliós alapból összesen hatszázezer leit osztottak ki a hol a többi? Wittrich Vilma is, ilyen módon a tizenhétezer lej helyett százötvenezer leit kapna. Sikkasztás címén tett feljelentést. A tárgyalás során az a nézet merült fel, hogy az ügy tulajdonképpen most már a kolozsvári törvényszék hatáskörébe tartozik, mert a kolozsvári „Dermata“ lett a jogutód, ítélet még nincs. Harmincötezer látogatója volt a temesvári árumintavásárnak Temesvár. Saját tud. A Kereskedelmi- és Iparkamara vezetősége a most tartott igazgatósági ülésen beszámolt a legutóbb tartott árumintavásár eredményyiről. A mintavásárnak mintegy harmincötezer látogatója volt. 118 cég állított ki. Belépti díjakból 432000, kiállítási helybérletekből 375.000 lej folyt be. A bevételek nem fedték egészen a kiadásokat, úgyhogy a kamara részéről megszavazott százezer lejes költségből hatvannyolcezret használtak fel. A vásár tartamára, mint megállapították, általában fellendült az üzleti élet. A kamarai ülésen kikeltek az ellen, hogy a vasút igen szűkkeblűen kezelte a mintavásár ügyét s a látogatóknak mindössze huszonöt százalékos kedvezményt engedélyezett. A kamara akciót indít olyan irányban, hogy ezentúl hasonló rendezéseknél féljegyet biztosítson a vasút. Külföldön, mint mondották, hetvenöt százalékos engedményt szoktak adni. A vásár mérlegéhez annyi megjegyezni valónk van, hogy hibás és hiányos rendezés, illetve propaganda az, amely deficites zárszámadást produkál. A deficites árumintavásárok luxusát ma egyetlen romániai város gazdasági élete sem engedheti meg magának. Nagyon tiszteljük és becsüljük az ügybuzgalmat, de csak akkor, ha a kivitelezés is eredményes. rara.HÖNIX Életbiztosító Társaság Központi igazgatóság, WIEN Alapittatott 1882. évben. Teljesen befizetett alaptőke 4.000.000 esetr. schilling Engedélyezve Romániában 1929 január 14-én. Bejegyezve a Bukaresti Kereskedelmi és Iparkamaránál 689—Soc. 1931. sz. alatt. Romániai igazgatóság: Bucureşti, Piaţa C. A. Rosetti 4 Erdélyrészi „ Cluj, str. N. Iorga 16. A társaság működési területe : Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehszlovákia, Egyptom, Franciaország, Görögország, Hollandia, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország, Palesztina, Románia, Spanyolország, Tunisz, Törökország. Gyermek-, járadék- és nyugdíjbiztosítás. A legszebb karácsonyi ajándék a PHÖNIX-KÖTVÉNY Mert ezzel gondoskodik saját magáról, feleségéről és gyermekeiről, pénzét a legnagyobb biztonsággal, gyümölcsöztetően helyezi el és a jövő gondjaitól megszabadultan munkaerejét jobban használhatja. Kissé sérült „ ZEPHIR“ KÁLYHÁK mélyen leszállított áron kaphatók a gyárban SZÁNTÓ DEZSŐ és FIA redőny- és kályhagyár. Oradea, Strada Mărâşeşti (Vécsey u.) 8. D. villamos megállónál. Telefon: 4991. A közgazdaság apró hírei (Newyork.) Az amerikai sajtó munkatársai előtt Roosevelt elnök kijelentette, hogy eddigi dollárpolitikája mellett kitart, s legfeljebb harcmodorán fog némi változtatást eszközölni.* (Ankara.) Törökország és Svájc között kereskedelmi tárgyalások folynak. A tárgyalásoknak különösen nehéz pontja a török szőnyegek bevitele, amely áru Svájcban a kontingentált áruk közé tartozik. * (Athén.) A görög kormány megtiltotta — további intézkedésig — a gabonaneműek bevitelét. Ok: a kiváló belföldi terméseredmény. * (Bukarest.) A CFR nagy beruházásokra és reformokra készült fel. Megvalósítják az első villamosüzemű vonatjáratot Brassó és Campulung között. Megrövidítik a vonatok menet- Közvetítő Bank Részvénytársaság, Oradea, Parcul Traian 12. Törvényszéki palota mellett. ADÓBONOKAT legmagasabb árban értékesítünk és azonnali megfelelő előleget folyósítunk. — Felvilágosítás intézetünknél és dr Várady Ödön és dr Markovits Henrik intézeti ügyészeinknél, Parcul Traian 12. idejét, átdolgozzák a személy- és árutarifát. Ezenkívül pedig többszáz milliót fordítanak üzemi berendezések és anyagok beszerzésére . (Washington.) A csehszlovák köztársaság 150 ezer dollárt ajánlott fel a december 15-én esedékes adósságtörlesztésekre. • (Bukarest.) A román Tengeri- és Belvízhajózási Tanács elhatározta, hogy egy új tengeri személyszállító gőzöst és négy dunai személyszállító motoros uszályhajót építtet, továbbá tizenkét régi uszályt kijavíttat. Az összes építkezéseket román anyagból, román munkásokkal végeztetik.* (Bukarest.) Az ipari és kereskedelmi miniszter a 20 milliónál nagyobb alaptőkéjű bankokat dec 5-én délután 5 órára gyűlésre hívta össze. A gyűlés tárgya: a bankok képviselőjének delegálása a kereskedelmi kamarák szövetségébe.* (Budapest.) A Littke-féle pécsi pezsgőgyár 300.000 üveg pezsgőre kapott megrendelést egy amerikai pénzcsoporttal. A szállítmány első része már megérkezett. Tőzsdei deviza- és valuta-árfolyamok. (Bukarest, december 2.) Devizák: Párizs 6.53— 6.58 fél, London 564—554, Newyorkule—106, Milánó 8.98—8.86, Zürich 32.93—32.60, Brüsszel 23.60—23.45, Berlin 41—40, Amszterdam 68.30— 67.80. Valuták (effekt.): Francia ír. 6.60-6.90, svájci frank 32.55 - 33 40, belga frank 23.50 -23.80, fontsterling 556—566, olasz lira 8.80—9.25, török lira 78—81, dollár 106—116, birodalmi márka 39X1) 1 50, holland forint 67—69, cseh korona 4 95, pengő 23-24, osztrák silling 20—22, zloty 18.80—19.50, dinár 2.20—2.50, drachma 1—1.10,