Erdélyi Lapok, 1934. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

1934-02-15 / 35. szám

10 Erdélyi Lapok III. évf. 35. sz. — Csütörtök, 1934. február 15. SPORT Véget kell vetni az oktalan túrázásoknak Az egyesületek közös egységben fogják kérni a szövetség támogatását úgy értesültünk, hogy azok a nagyobb­ ro­mániai egyesületek, amelyek minden évben rendszeresen szoktak hosszabb túrákat lebo­nyolítani, egységesen­ akarnak a kisebb egye­sületek ellen fellépni, amelyek minden komo­lyabb indok nélkül viszik ki cs­apatjaikat nyu­gatra, hogy ott rendszerint szégyenteljes kö­rülmények között csak a komolyabb játékerőt képviselő és már némileg bevezetett román csapatok ázsióját rontsák. A túraszenvedély ugyanis már a romániai egyesületek között is annyira elfajult, hogy a téli holtévadban, amikor Romániában szüne­tel a labdarúgás, amelyik egyesületnek csak a legkisebb lehetősége nyílik erre, külföldi tú­rákat igyekszik magának lekötni és közben nem gondol arra, hogy ezzel távolról sem tud­ja a sport ügyét szolgálni, hanem ellenkező­leg, tapasztalatlansága miatt még magának is csak bajokat okoz. Ezek a kisebb egyesületek minderről csak akkor tudnak rendszerint fáj­dalmas, közvetlen tapasztalatokat szerezni, amikor már nyakig ülnek a ,,túrában" és ami­kor már kész a baj. Addig azonban hiába hív­ja fel akárki jóakaratúlag a figyelmüket a következményekre, ezzel legfeljebb csak ellen­ségeket szerezhet magának, így például a Ripensia, amely minden év­ben hosszabb téli túrát szokott lebonyolítani, ez idén már el sem indult franciaországi tú­rájára, mert a feltételek olyan gyalázatosan kicsik voltak, hogy a vezetőség csak a klub jó hírét látta veszélyeztetve, hogy egy pár ga­rasért esetleges vereségeknek is kitegye csapa­tát, még ha nem is fizetett volna rá. Emlékezetes még a Gris­a­na francia túrája is, amelyről olyan hírek kerültek forgalomba, hogy kerek százezer lej ráfizetéssel végződött, holott — mint ismeretes — odakint még Var­­jassyt is eladták, akiért százezer lejt kaptak. Eszerint tehát 200 ezer lejt fizettek rá. Hogy mi az igazság mindebből, arra csak a Crisana tudna felelni, de annyi bizonyos, hogy sok jót nem tudnának mondani. Jelenleg Franciaországban túrázik a bu­curesti GFR csapata, amelynek eredményeiről csak igen elvétve és túlságosan gyanús körül­mények között értesül a román közvélemény. Pedig, ha csak némileg is jó eredményeket ért volna el, biztosan bővebb információk je­lentenék ezt. A csapat elutazása előtt az egyik GFR-vezető nevetve, jelentette ki, hogy őket nem érheti semmi baj, mert a legrosszabb­­ esetben a csapat haza tud utazni, hiszen, vas­utasok lévén, ez költségmentesen történik. Nem tudjuk, hogy éppen ilyen viccesen fogadná-e ezt egy Ripensia, vagy egy NAC, amelyek bizony a francia egyesületekkel kény­telenek utazási költségeiket megtéríttetni. A nagyobb egyesületek szerint itt a szö­vetségnek kellene, egy megfelelő formát vá­lasztani arra, hogy az ilyesmit megakadályoz­za, mert ezeknek a kluboknak igazán nem kö­telességük a többiek érdekeivel törődni, kü­lönösen, ha riválisról van szó és különösebben, ha saját érdekeiket szeretnék ezzel biztosítani Miért intette meg a futball­szövetség a Venust? B Bucurestiből jelentik: Sok megjegyzésre ad most alkalmat a futballszövetség egyik ha­tározata amelyben szükségesnek tartotta az exbajnok Venus egyesületét meginteni, mert a szövetség hátamögött, a FIFA-nál érdeklődött egy belföldi vonatkozású ügyben. Ez a min­den magyarázat nélküli me­r­ntés annál érde­kesebb, hiszen nyílt titok, hogy a Venus annak idején egyáltalában­ nem­ fogadta el a szövet­ség elutasító végzését a Crisana meccs ellen emelt óvása ügyében Barátky szerepeltetése miatt. A Venus vezetőség­ét nem elégítette ki a szövetség határozata és annak magyarázata, hanem ennek dacára­­jogosulatlannak tartotta Barátky szerepeltetését. Elhatározta tehát, hogy egyenesen a FIFA-hoz fordul megfelelő információk érdekében, hogy maga győződ­jék meg arról, hogy milyen alapon szerepelhe­tett Barátky a Crisana bajnoki csapatában. Ezeket az információkat akarta felhasználni arra, hogy a szövetség elutasító végzését ellen­őrizhesse. A Venus tehát, úgy látszik, emiatt része­sült most i megintésben. Sokan azt­ vitatják, hogy hasonló esetben joga van-e egy egyesület­nek, saját szövetségét megkerülve, a legfőbb nemzetközi fórumhoz fordulni. Szóval Ba­­rátky-ügy itt, Barátky-ügy mindenütt... Sticla—Mures 6:3 (4:2, 0:1, 2:0). A dicsosan­­martini csapat biztosan győzött a kevésbé fejlett technikával rendelkező Mures csapata felett. A mezőny legjobb embere a 15 éves Telea, akiből még nagy hokki játékos lesz. Az országos síbajnokság. Brasov. Saját tud. Óriási’ közönség érdeklődése'mellett zajlottak le a város­ híd­Térfi- hegyekben- az országos síbaj­­nokság ugróé és*, akadályszámai. A verseny fény­pontja természetesen Ruud Zsigmond szereplé­se volt, aki gyönyörű ugróstílust mutatott, ami­ből sokat tanulhattak a romániai versenyzők. A világhírű ugró a versenyen kívül kiugrotta a 47 métert. Miután az ugrópálya csak 45 méter hosz­­szú, Ruud nem tudta megmutatni szokásos for­máját. Az eredmények a következők: Lesiklás és akadályverseny: 1. Ruud 200 pont, 2. Cojea János 184.54 pont, 3. Klöckner Rudolf KSV 181.11 pont. 18 kilométeres futás és ugrás: 1. Klöckner Rudolf KSV 565.50 pont, 2. Lexen Frigyes KSV 559.35 pont, 3. Dresmandt Konrád CF ii 543.40 pont. Gyermek síverseny B­ercurea-Ciucoa. Saját tud. A Braşovi Turista Egyesület ciuci csoportja vasárnapra összehívta a város és vidékének 9—14 éves gyermekeit, hogy síverseny keretében mér­jék össze erejüket és tanúságot tegyenek arról, hogy a jövendő gener­áiónak versenyképes sporttagjai lesznek. A versenyen 22 gyermek vett részt és nagyszámú közönség nézte végig. Álta­lában meg lehetett állapítani, hogy ez Székely­földön csak most elterjedt sport a gyermekek között is igen nagy tért hódított, 22 csattanó pi­ros gyermek versenyző közül az egy és fél km­-es lesikló versenyben első lett a 9—11 évesek közül Schmidt Laci, 2. Vámszer Gézuka, 3. Császár Feri, 4. Biró Gábor. A 12-14 évesek versenyében első lett Gyárfás Feri, 2. Fülöp Albert, 3. Bor­­báth Béla, 4. Balázsi Béla, 5. Watzel Jankó. Az akadályversenyben a 9—11 évesek közül első lett Császár Feri, 2. Schmidt Laci, 3. Császár Ká­roly, míg a 12—14 évesek közül első lett Salló Elemér, 2. Gyáriés Feri, 3. Salló Imre. Nem hagyhatjuk megemlítés nélkül, hogy Ciuc me­gyében, különösen MercureaCiuc város és kör­nyékén, ma is elsőrendű hó- és terepviszonyok vannak. Am­iig más városokból csak órák alatt lehet elérni alkalmas terepet, addig itt néhány perc alatt a szolid domboktól kezdve a legsze­szélyesebb hegyoldalakig megtalálható a kellő és élvezetes terep. Jöjjenek ide tehát azok, akik szeretik a s­portot, de megfelelő terepük és hó­viszonyaik nincsenek. Ez a város és környéke volna a legalkalmasabb a jövő évi országos futó­verseny megrendezésére. Itt nem kell attól tar­tani, hogy hirtelen elolvad a hó a téli időben, vagy olvadás áll be, a d­uci tél és terep a síver­­senyzők részére mindig rendelkezésre áll. A ver­senyt ezúttal is Vámszer Géza főgimnáziumi ta­nár, a turistaegyesület elnöke vezette le és ren­dezte meg a szokásos körültekintéssel. Párizs utcáin felvonul a karhatalom, Párizs véres napjaiból. KVZ3 Kiadja az Erdélyi Lapok Lapkiadó RL Készült a Szent László nyomda Rt. körfo­gógépén Oradea (Nagyvárad) Str. Carol 1L No. 1.

Next