Erdélyi Lapok, 1935. január-március (4. évfolyam, 1-74. szám)

1935-01-20 / 17. szám

IV. évf., 17. sz. — Vasárnap, 1935. január 10 Erdélyi Lapok A nemzetközi csapatok fémár elsejétől kezdve meg­kezdik a kivonulást a tó­­vidékről Genf­ből jelentik. Francia körökben kapott értesülés szerint megállapodás jött létre ,arra­ nézve, hogy a nemzetközi cs­­na­tok már f­eb­ruár­ban megkezdik a Sa­ai­r­­iék kiürítését. Elsőnek az olasz csapatok hagyják el a terü­letet. Elhatározták, hogy február 22-től kezdve ismét bevezetik a saarvidéki fizetési forga­lomba a német pénz­egységet, Saarbrückenből jelentik. A Népszövetség­nek Németország javára szóló határozatát ki­hirdették a Saarvidék minden községében. A lakosság mindenütt örömmel fogadta a hatá­rozatot. A középületekre mindenütt azonnal kitűzték a német birodalmi lobogókat. hat a Tegal-tabletta minden Ealáses megbeteged­ési Idegfájdalom, Spanyolnátha és mindennemű Ru­eumatikus betegségi esetén. Tegal oldja a Húgysavat­ és eltávolítja a szervezetre káros anyagokat! Minden gyógyszertárban és drogériában. Lei 52- -- vagy Lei 130'—. Biztos hatása csakis a Svájci készítmény! Moszkváig vergődik el. — Iiát menj! — vont vállat még egyszer Laci és segített Simonyinak, hogy összefűzze a hátizsák zsinórját. — Csak tudnám, melyik pályaudvaron állunk meg! Ha ezt tudta volna, találkozót beszélt volna meg Simonyival. De ha ez leszáll, a vonat bele­­vész mellőle a­ vágányok és a pályaudvarok Moszkvát körülvevő útvesztőjébe. Simonyi pe­dig egyetlen porszem lesz a felfordult, óriási városban, ahol valami rettenetes és titokzatos hatalom székel. — Mennyi mindenfélét cipel magával az ember ilyenkor, elmélkedett Béla. Valóban ő japán legyezőket és kínai bálványokat akart hazavinni, egy sárga és egy lángvörös selyem­­­ruháskát, amihez még nem nyúlt, pedig az a­­néhány szál fehérneműje már agyonfoszlado­­zott és alig tudta tartani a foltokat; vitt egy há­rom darabra fűrészelt mammutagyarat is, amit az Irtis sekély parti vizéből ástak ki egyszer To­­bolszje alatt. A vonat hirtelen megállt — Állomás? — kérdezte Simonyi rekedten. Lakics leeresztette az ablakot. Künn hűvösség és hideg, csapkodó eső s a mozdonyból előömlő gázfelhők éles süvöltése. Mellettük jobbra-balra végtelenbe nyúló, szakadozott kocsisorok, amik elzárták előlük a kilátást. Már alig lehetett látni. — Leszállók — határozta el magát hirtelen Simonyi. — Te őrült — tört ki idegesen Lakics. — Most, mikor .. — Csak körülnézni — világosította fel Si­monyi. S úgy ahogyan volt, kopott és rongyos katonai blúzában, átszaladt a konyhakocsin és leszállt a vonatról. Az az ismeretes szédülés fogta el, amit hosszú utazások után érez az ember, amikor a vonat rezgő talajáról újra szilárd földre lép De ezen a szédülésen kívül még mást is érzett. Fázott és a feje görcsösen fájt A mozdony mellett állt és az oldalaiból elő­ömlő meleg gőz idáig csapott,­­ szinte távoli és álomszerű volt ez az éles sistergés, úgyhogy mint valami különös, először hallott hangot, egyedül ezt figyelte. A vonat mozdulatlanul állt és sehol sem látszott senki a közte s az ő vonatuk mellett hú­zódó keskeny utcában. Simonyi dideregve, fe­detlen fejjel átbújt a rozsdás kerekek, lecsüngő vaskapcsok között és ott találta magát a magas vasúti töltés szélén, külvárosi mezők felett, amiken túl kormosan, elnyúlva, Moszkva lát­szott a világossárga alkonyati ég alatt. A vasúti pálya körben hajolt el balfelé és a kanyarulat csúcsán, halványan égő lámpáival, alacsony, földszintes, vidékies pályaudvar állott az egyik Moszkva számtalan külvárosi állomása közül Az előtte lévő térről nyílegyenes széles út veze­tett a város fele, házak és üres telkek között, vonalát jól lehetett látni innét a magasból. — ... Csak menj — sürgette őt már maga Lakics, akit szintén elfogott az izgalom, ami­kor Simonyi fázva, szédülő fejjel visszaérkezett. És két perc múlva, amikor a fiú már lenn állt a földön, a vonat lomhán megmozdult. Elúszott mellette az esőben és az alko­nvatban mint va­lami Alom. Tjumentől Moszkváig utazott rajta, de ebben a pillanatban már idegen volt... Kicsiny vidéki városoknak van ilyen állo­­másépületjük. Kopott, sárga kalap, majdnem lapos palatető. És kiderült, hogy tévesen nézte azt földszintesnek messziről, mert emeletes. Előtte óriási, sáros tér, tele a bazár bódéival és őgyelgő emberekkel, akik ügyet se vetettek az odaérkező Simonyira. Az pedig sápadt volt és fázott a roppant munkában, amit még Tobolszkban szerzet! Gönge és szomjas volt, a feje szédült és a lépé­sei bizonytalanok voltak. Valahonnét messziről mintha harangszó hallatszott volna; egész csomó harang zúgott sírva az esőben és az al­konyaiban. De rájött, hogy csak a füle cseng • • • és belépett az állomás csarnokába. Egyetlen csupasz villanykörte égett ott a komor és hideg füstben, köröskörül rozzant fa­padok és az egyik sarokban porosan, elhagyatva Szent Miklós képe. Csak a mécset verték le előle, de­­ megmaradt és tovább vigyázott az állomásra és Oroszországra. Néhány ácsorgó volt a csarnokban és be­szélgettek, de Simonyi nem hallott semmit, csak a szájuk mozgását látta. „Megsüketül­­tem?“ — gondolta ijedten és figyelte, ahogy fülében szédítően zúg a vér. Ekkor érezte meg, hogy szédül és láza van. Tífusz? Ebben a pillanatban egy hirdetményre esett a tekintete. Az óriási lap uralkodott a­ csarnok fölött és az volt rajta, hogy bármely nemzetségi,­hazafelé igyekvő hadifogolynak je­lentkeznie kell a számukra megjelölt kirendelt­ségeknél. S a hirdetmény alatt óriási betűkkel az ismerős és rejtelmes név: LENIN. én• Nyilvános vita támadt a jelenlegi és a volt munkaügyi miniszter között Munkáspénztári biztosítás alá tartoznak-e a cselédek? A constanzai munkáshivatali bíróság tagadóan határozott Bucureşti. Saját tud. A társadalombiztosító intézet ügynökei házról-házra járnak, hogy a háztartási alkalmazottak munkáspénztári bizto­sítását keresztülvigyék. A cselédtartó gazdák nem látták ez újabb megadóztatásnak semmi gyakorlati hasznát, számos esetben megtagad­ták a biztosítási díj fizetését, hírlapi vitákba bocsátkoztak, sőt, mint például Constantában is, több ügy került az ottani munkáspénztár mellett működő ítélőbizottság elé, amely helyt adott a díjnemfizetés miatt megbírságolt cse­léd­tartó gazdák fellebbezésének. Ennek ellenére a munkásbiztosító pénztár központja tovább folytatja a háztartási alkalmazottak biztosítá­sára irányuló eljárást Az Universul most nyilatkozatot közöl az ügyben Costinescu vol­t munkaügyi miniszter­től, aki a következőket mondja: " A törvényből nem lehet határozottan megállapítani, hogy a háztartási alkalmazottak biztosítása kötelező volna. Sőt, ellenkezőleg, a törvényhozó nyitva hagyta ezt a kérdést, azzal, hogy a cselédek és házi szolgák biztosításáról egy későbbi törvény fog intézkedni.­­ Én annak idején nem intézkedhettem egy olyan adó behajtása iránt, amely szemé­lyenként évente több száz lejre rúg, s amelyet határozott törvényszöveg nem ír elő. Azért mindaddig, amíg munkaügyi miniszter is vol­tam, eltiltottam a munkáspénztár ügynökeit attól, hogy a cselédek után is szedjenek be dí­jakat s azt a határozott rendeletet adtam ki, hogy a háztartási alkalmazottak, cselédek, szol­gálók, stb. nem tartoznak a biztosításra köte­lezettek kategóriájába. Ezzel szemben Nistor, a jelenlegi munka­ügyi miniszter, így nyilatkozott: — Nem emberséges dolog, hogy a cselé­deket és háziszolgákat ne részesítsük a társa­dalombiztosítás előnyeiben. Mit tegyen az a cseléd, aki megbetegedett és gazdája kidobta az utcára? Aki nem teszi magáévá ezt a felfogást az vigye a parlament elé az ügyet! Az Universal élesen bírálja ezt a nyilatko­zatot és rámutat arra, hogy a betegsegélyző or­vosi szolgálata rendkívül rosszul működik. Vannak a társadalombiztosítónak orvosi rende­lői, ahol egy óra alatt 70—80 beteget is elin­téznek, másutt pedig két-három napot is el­veszt a biztosított beteg, amíg hozzájut, hogy megvizsgálják s miután megvizsgálták, ez a vá­rakozás ismétlődik a betegsegélyző gyógyszer­­tárában, úgyhogy a gyógyítás ezen az úton me­rőben illuziórikus. 3

Next