Erdélyi Lapok, 1935. január-március (4. évfolyam, 1-74. szám)

1935-03-03 / 51. szám

Blum in nimm NAPFOLTOK Irta: Fazekas Sándor. A középkorban a többek között meg akar­tak égetni egy mérnököt, mert ki tudta számí­tani, hogy egy köbméter falba hány tégla kell. Pedig ehhez sokkal kevesebb boszorkányság kel­lett, mint teszem fel,­­ egy bonyolult kereszt­­rejtvény megfejtéséhez. Mert azt csak földön­túli hatalommal való cimborálással lehet ki­sütni, hogy a vízszintes 20 nem csicsóka, mint ahogy nekem kijött, hanem „bszknot.“ Igen. A boszorkányság és babona csökevé­­nye ma is él és virágzik s többé-kevésbbé hi­szünk is benne. Agglegényi ádóm gondozójá­val, Csanigó nénivel is tudom bizonyítani, hogyha a kisgyermek nyűgös,­­ valaki meg­verte szemmel. Ez ellen pedig csak egy szer van. Este lefekvés előtt az ajtó sarkát meg kell locsolni szenes vízzel Aki nem hiszi, szerezzen be vizet, szenet, szúrós szemű embert, kisgyer­meket és ajtósarkot s tegyen kísé­retet. Gsanigó néni pedig okos asszony. A nehéz életküzdelmekben értékes tapasztala­tokat szer­zett s egészséges meglátásai vannak. — Magából se lesz semmi, — jósolta ne­kem egy alkalommal. — Miért Gsanigó néni? — Mert maga is elkötené a Dárius kin­­csit is. — Hát valamiből csak élni kell. — Kell, kell. De annak a valaminek a ház-­­ tájékáról kell kikerülni, nem a kiszpízt enni. Mihez nyúl majd, ha eljönnek a nemszeretem napok. Akárcsak egy népjóléti miniszter beszélne. — Szóval úgy gondolja Csanigó néni, hogy... — Úgy úgy lelkem, hogy gazdálkodni kell. Magának van itt helye is, alkalma is, módja is. Bár nekem vana. Maga úgy van itt, mint a tele jászohoz kötött jószág, amék nem eszik. Enge­dőimet kírek bátor beszídemrr. Gianigó néni nem volt művésze a szónak. Ami a szívén, az a nyelvén is. Őszinte volt. —­ Látom, hogy a javamat akarja, mondja meg hát melyik végén kezdjem a gazdálko­dást? — Méken? Fel kell szántani ezt a fődet, be­vetni tengerivel, paszullyal. Felásni a kertet, el­­veteményezni. Venni kell két fias kocát. Száz­ötven pengőt­ kap. A zsebemben öt pengő lapult, mint a leg­­utóbbi fizetés roncsa. Csanigó néni túlértékelt. E tudat súlya alatt ellenvetést tettem: —■ A sertésbe könnyen beleül a vész. — Aki a széltül fi­, sohse vet. Aki a vihar­tól fi­, sohse arat. — Talán kevesebb kockázattal járna a baromfin kezdeni. — Tyúkokat akar venni? — Nem annyira kész tyúkokat, mint in­kább tojásokat. Aztán ültetünk kotlót. Mit szól hozzá? — Hát éppen azon is lehet kezdeni. — mondta Csanigó néni kedvetlenül. Nagyon lát­szott rajta, hogy az ő gazdálkodási elképzelése szélesebb körvonalakban bontakozott volna ki. Kimerítő eszmecsere után megállapodtunk, hogy Csanigó néni kerít kotlát és tojásokat, az­tán holdtölte utáni csütörtök lesz az a törté­nelmi dátum, amikor nekilendülök a belterjes gazdálkodásnak. Időre pontosan befutott Csanigó néni egy kendő tojással. Hóna alatt egy gonosz nézésű b­omba tyúkot szorongatott, amely magán vi­selte az aktív kotló minden ismérvét. — Itt van a kotló, — mutatta be Csanigó néni, önkéntelenül meghajoltam. A megültetési műveletek közben vélemény­eltérések merültek fel köztünk. Én húsz tojást akartam alátenni, míg Csanigó néni csak tizen­kilencet, mert a páros szám nem szerencsés. Lehet, hogy szegény megboldogult Csanigó bá­csira gondolt, mikor még ketten páros számot tettek ki. A meggyőző érvek nyomása alatt kénytelen voltam a húsz tojásos hadállásomat feladni s a kotló tizenkilenc tojáson pöffeszke­­dett. Mielőtt elment volna Csanigó néni, meg­adta a kotlóra vonatkozó használati utasítást. Többek között, hogy három hétig ne fütyüljek, mert a csirkék belefúradnak a tojásba. És ha a kotló eleinte nem akar példásan ülni,­­ gyen­gén pofozzam fel. Nyolc nap elteltével a tojások felett szemlét tartottunk. Rosszkedvűen állapítottuk meg. Erdélyi Lapok IV. évf., 51. sz. — Vasárnap, 1935. március 3. K­ölnivizet Pa­rí­­t mn öt Ponde­rt Ron­gi­ert Szappant Fogyasztát Kozmeti­kai c­ikkeket KOMBOM ISTVÁN Illatszer­tárában vásároltunk Buiv. Regele Ferdinand 4. Egy nép fizikai létrejövetelére, fennmaradására és folytatására. Vannak tehát a véren kivül olyan erősebb természeti tényezők, melyek ép­pen a véralkatok és vértartalmak különbségeit kívánják meg, hogy népet tudjanak alkotni. Aki ezeknek a titkát kutatja, talán közelebb jut a népek életfeltételeinek a megállapításához, mint az egyoldalú vérelemzéssel. A vér ugyan legfontosabb táplálója a test életének, de nem a test maga. A test idegekből, izmokból, csontalkatból, bőrből is áll, s maga az agy olyan lényeges testrész, mely az anyagi lét érzékelője is, de egyúttal a test fölötti vilá­gok megsejtője és látója is. Az emberlény ilyen fölépítése folytán a népek nemcsak vér szerint, hanem idegek, izmok, csontok alkata és bőrök színe szerint is csoportosulnak. De ezeken a testiségeken még mind valami közös lelkiségek is uralkodnak, hogy az emberek népekké tömö­rüljenek, vagy különüljenek. Ilyen lelkiségek: a nyelv, az ősöktől átörökölt gondolatvilág, a jó­ról és rosszról való erkölcsi felfogás hagyomá­nya, a közös sors emlékének és történelmének az érzése, az eszerint igazodó életösztön az ösz­­szetartásra. Egymaga a nyelv is — nem a tanult, ha­nem az örökölt nyelv, — olyan életjelenség, melyben az agyidegeknek a környezethez és természethez való alkalmazkodása, összhangja érvényesül. Beidegződés van benne, mely csak nagyon hosszadalmas rányomulásokkal, nemze­dékeken keresztül való ráterhelésekkel tompít­ható el, hogy más beidegződéseket lehessen he­lyette az agyba bevésni. A népek lelke inkább csoportosul e nyelvi átöröklések szerint, mint a vér szerint. A vérszerintiek egy másik nyelvi környezetben el tudnak szakadni egymástól és idegenek tudnak lenni egymásra nézve, de a nyelv megszokása, beidegzése és átöröklése ide­geneket is tud egy néppé tenni. A vérkeringés ugyanazonossága lehet talán a testek közös nyelve, de hogy az átörökölt nyelv egy-egy nép lelkének a közös vérkeringése, az bizonyos. Az erdélyi egyetem ifjú tanársegéde, amint mondottuk, a székelyek között végzett vérelem­zéseket. A Napoca című kőnyomatos újság tu­dósítása szerint tizenkétezernyi székely és há­romezernyolcszáz székelyföldi román, továbbá ezerkétszáz mócvidéki lakos vérét hasonlította össze s azt hozta ki róluk, hogy közeláll egymás­hoz a fajbiológiai index-számuk. Amiből azt következtette, hogy tehát a székelyek is román eredetűek. De ugyanígy következtethette volna azt is, hogy az illető vidékeken lakó románok székely eredetűek. Mindenesetre a székelyeknek vér szerint sok elszármazásuk van a mócföldre is, Moldvába is. De a tanársegéd úr ilyen következtetései­nek további következménye az is, hogy az erdé­lyi románok nagymultú közművelődési egyesü­­lee, az Astra, nagy programot állított föl a szé­kelyek visszarománosítására. Talán ez a nagy­­jelentőségű elhatározás hatott sugalmazóan a nemzeti parasztpártra is, hogy az ő legújabb parasztállami tervezetében szintén célul tűzte ki a visszarománosítást. A vérelemzés így át­ment a politika vérébe. Ezt pedig már nem tart­hatjuk szerencsés fejlődésnek. Mert ahogyan fentebb kifejtettük, a vérelemzés még tudomá­nyos módszernek se megbízható, s a népek tel­jes életének meghatározására egyáltalán nem al­kalmas. De ha mégis ilyen módon erőltetik egy népélet meghatározását, akkor ennek a politi­kában való megjelenése csak az lehet, hogy az a politika nem a realitásokat veszi ténykedése alapjául. Amely politika pedig nem realitások­kal dolgozik, arról a politikai tudományok leg­elemibb szabályai azt mondják, hogy az csak téves lehet. A sok mongol csontú és japán szemű szé­kelynek talán jóleshetik, hogy Cicero egykori népére vezessék vissza az ősi származását. Vég­eredményben csakugyan mind Ádám és Éva közös véréből valók vagyunk­ Azonban a szé­kelyig, mint nép, a maga zárt néprajzi egy­­tömbűségében, s félmilliónyi tömegében, köd­bevesző századok óta külön a saját vérrokonsá­gával fejlődött külön népegyéniséggé. Éppen Olyan régóta nyelve szerint egy nép a magyar­ral, s irodalma, muzsikája, mesevilága, erköl­cse, őshite és egyéb szellemi hagyományai mind a magyar népművelődés különös, de szerves részét alkotják. Ezt­ a sokszázados népi fejlődést és történelmi nagy távolságot nem lehet helyet­tesíteni néhány mikroszkópikus fölvétellel, nem lehet ezekkel befödni és eltakarni. Hanem ha ezek a mikroszkóp­ikus vércsep­­pek csakugyan rokonságról beszélnek, akkor eb­ből az következik, hogy a román politika ne le­gyen a székelyek iránt bizalmatlan. Adja meg nekik, amit népi fejlődésük megkíván, s hagy­ja meg őket eddigi történelmi kialakulásuk kö­vetkezetességében. Hagyja meg népi életük ed­­­digi megalapozásának gazdasági és szellemi sza­badságaiban. Helyes politika, minden valóságot számbavevő politika, a vércseppeken túl az egész életet meglátó politika csak ez lehet Minden más kísérletezésre áll az Aristoteles­ gyönyörű mondása: „Csak egy módon csele-] kedhetünk helyesen, de ezer módon tévedhe-­ tünk.“ „Magyar Uriasszonyok­ Lapja" Szépirodalom. * Művészet. * Divat. Modern kézimunka és gyermeklap melléklettel, megjelenik havonta háromszor. Felhívom min­den uriasszony figyelmét e rendkívül értékes és közkedvelt folyóiratra. — Megrendelned­: Török Jánosnál Oradea, casuță poștală 47.

Next