Erdélyi Lapok, 1935. április-június (4. évfolyam, 75-128. szám)

1935-05-07 / 101. szám

ESTE EGY GRAIN de WALS Meghajt lefogyaszt Megkezdődtek az angol királyi pár huszonöt éves uralkodásának jubileumi ünnepségei Londonból jelentik: 1910 május 6-án lé­pett trónra György király és a huszonötéves jubileum május 6-án, hétfőn reggel kezdődött meg. Példátlan arányú ünnepséggel ülik meg a jubileumot­, amelyben részt vesz az egész vi­lágbirodalom. Félmillió vendég érkezett Lon­donba, köztük az összes indiai maharadzsák óriási kísérettel és kápráztató kincsekkel. A főváros ünnepi díszben. A legkisebb üzlet ki­rakatában is a királyi pár képe látható virágok között. Hétfőn 12 ezer válogatott szálas rend­őr lépett szolgálatba, hogy a rettenetes forga­lomban a rendet fenntartsa. Hat lábnál alacso­nyabb nincs közöttük (egy láb 33 cm. , hat láb egy öl). Amerre a felvonulás elhalad, 14 ezer katona áll sorfalat. Felvonulás a St. Paul katedrálisba. A király kívánságára a jubileum nemzeti jellege fog kidomborodni s ezért idegen ural­kodók nem vesznek részt a hétfőn reggel elin­dult díszmenetben. Csak a norvég királyné, az angol királyi család közeli rokona foglal helyet a walesi herceg hintójában. Ennek ellenére öt világrész gazdagsága egyesíti a páratlan ko­csisort, mely a királyi palotából a St. Paul ka­­tedrális felé vette útját. Talán éppen, mert a külföld hiányzik, még jobban megmutatkozik Nagybritannia világuralmának nagysága. A menet élén lovagló test­őrség és udvari heroldok után a miniszterelnökség hintói kö­vetkeznek. MacDonald jobbján a leányával ül az első kocsiban. Évszázados, fejedelmi pom­pájú határban kocsizik az alsóház elnöke, a „Speaker“ kíséretével a Westminster-palotá­­ból a Szent Pál-katedrálisig. Két hintóban fog­­lal helyet a Lordok házának elnöksége, öt hin­tó jelképezi „London-ország“ uralkodójának, Sir Stephan Kditknek hatalmát. A walesi herceg, a yorki herceg és a királyi pár egy-egy processziót vezetnek. Míg a yorki herceg kocsiját, amelyben feleségével és két kisleányával ül, a negyedik királyfiú, a kent­i herceg és Marina hercegasszony hintója kö­veti, a walesi herceg menetében a család többi tagjai, a gloucesteri herceg, a norvég király­né, a „Princess Royal“, a királyi pár leánya és férje, Earl of Harewood és V. György húga, Viktória hercegnő kapnak helyet. Lovasfüzé­rek, dragonyosok, huszárok és lándzsások dísz­­századai nyitják meg a hat kocsiból álló tulaj­donképpeni ,,Kings Procession“-t. Az udvari főméltóságok hintói követik a királyi pár aranyveretes, csak a legkivételesebb alkalmak­kor igénybevett „State-Landau“-ját Az indiai fejedelmek közül hárman, akik a király tiszteletbeli szárnysegédei és pedig a potialai, bikaneri és kasmíri maharadzsák sze­repelnek gyémántjaik csodálatos díszében a menet hivatalos részében. A többi Londonba Londonból jelentik. A király ezüstjubi­leuma miatt már a kora hajnali órákban száz­ezrekre menő tömé hömpölygött az ünnepsé­gek színhelye felé. A földalatti vasutak ötper­cenként zsúfolásig megtelve szállították az uta­sokat­ Hétfőn reggel a vasúti forgalom megha­ladta az összes eddigi rekordokat. Óriási tömeg árasztotta el a királyi par­kot és London utcáit is. A királyi pár vasár­nap este megjelent az erkélyen és 15 percig fo­gadta az ünneplést. A Szent Pál-székesegy­há­­zat már szombaton este bezárták és átkutatták. Az útvonalak mentén 40 katonazenekar játszik. S érkezett egzotikus uralkodó még előbb a ka­tedrálishoz hajtatott. Hitler üdvözlő sürgönye. Londonból jelentik: V György uralkodói jubileuma alkalmából valamennyi iskolás gyer­meknek, — számszerint 650 ezernek — díszes írómappát adományozott. A mappában arab betűkkel a következők olvashatók: „London gyermekei! Nagy múltat örököl­tetek és tiétek a jövő.. Súlyos felelősség­­vár rátok, igyekezzetek jó polgárok lenni. Igyekez­zetek gyarapodni erőben és tudásban. Igyekez­zetek hasznos tagjai lenni a családotoknak, L­ondon városának, hazátoknak és a világnak. Belétek vetem bizalmamat és minden remé­nyemet György, rex-imperator." György király pár nappal ezelőtt szívé­lyesen sürgönyileg üdvözölte Hitlert 42 éves születésnapján. Most Hitler Adolf a jubileu­mi ünnepségek alkalmából a következő távira­tot intézte György angol királyhoz: „Kérem Felségedet, hogy uralkodásának 25-ik évfordulója alkalmából fogadja úgy a magam, mint a birodalmi kormány őszinte jó­­kívánatait. A német kormány és a nép a leg­nagyobb rokonszenvvel kíséri Felségednek és népének a békére irányuló törekvéseit és re­méli, hogy azok eredményesek lesznek úgy az angol birodalom, mint a béke javára. Hitler Adolf:“ A Buckinghan-palota előtt háromféle fegyver­nem áll díszőrséget. A hétfői napon a föld ke­rekségén mindenütt ünnepelnek, ahol angolok élnek, kivéve Írországot, ahol egyetlen lobogót sem tűztek ki. Bombayból jelentik: Az angol király ezüst­jubileuma alkalmából összeesküvést lepleztek le Indiában. Az összeesküvőknek az volt a cél­ja, hogy megzavarja az ünnepségeket oly mó­don, hogy a tömeg között izgatnak. Számos szocialistát letartóztattak. Írország nem vesz részt az ünneplésben és Indiában összeesküvést lepleztek le Ilyen az élet irta: s Surányi Miklós Nem árt, ha néha felidézzük az emlékét, melőtt karcsú, elegáns alakja, fehér, keskeny a test, ritka szőke haja és még a hajánál is vilá­gosabb színű puha, lelógó bajusza, magas tenorhangja, álmatag kék szeme és imbolygó járása végkép elmerül a feledés feneketlen mélységébe. Florid­eről van szó, aki a múlt század utolsó éveiben a vörös kerubin bodegá­­jában itta az abszintot, miközben halhatatlan szépségű történeteket írt lecsüngő fővel és resz­kető kézzel a kis kerek márványasztalon he­verő papidarabokra. Közben fütyörészett. Saint­­Gnensnek egy szövegnélküli dalát fütyörészte és sohasem hallottam sem azelőtt, sem azután olyan groteszk kétségbeesést, mint mikor nagy baj, idegesség vagy harag esetén megszólalt a fütty Florid­e vértelen ajkain. Yvette Guilbert­­től tanulta ezt a dalt és tárcaírás közben is, mi­kor egy finom fordulaton vagy lágy végakkor­don törte a fejét, mindig ezzel a dallal segített magán. Florid­e nyomaiban élt, de soha a világon nem nyomorgott senki olyan előkelően, mint ő. Azt hiszem, ennek az volt az oka, hogy a hangja és a lábszárai utolérhetetlen előkelőek voltak. A legkopottabb nadrágban is eszmény­képe volt a finom eleganciának, — erről egy­szer meg kel­elni a lábszárak filozófiáját. Egyenes és hosszú lábszárak és azok mozgása, a térdek emelése járás közben, a lábfej állása, a felső és alsó szárnycsont között való arány, az a mozdulat, ahogy valaki karosszékben ül és egymásra dobja lábszárait, abban benne van az úriember egész jellemrajza, sőt élet­­története és genealógiája. Florid­e volt a leg­elegánsabb ember, akit életemben láttam. Nemrég jött vissza Párizsból és feleséget is hozott magával, francia asszonykát, karcsút, feketét, csillogó szeműt, egy lyoni dobozgyáros leányát, aki a Sweizi Házban lakott és titokban tartotta, hogy Floriche felesége, Floriche sehol sem lakott. Lehet, hogy öt éven át, ismeretsé­günk alatt nem is hált sehol, nem is aludt soha, nem evett egyetlen rendes ebédet, nem tudta soha, hogy hány óra, csak idestova im­bolygott a városban, simogatta puha, szőke ba­juszát s a vörös kerubin bodegájában itta a méregerős folyadékokat. Tárcákat írt, cseve­gett, fütyörészett és hahotázott s hetenkint né­hányszor titokban találkozott a feleségével, aki franciára oktatta a pesti kisleányokat. Erről azonban nem beszélt soha. Egyebekről igen. Mindennap elmondott valami történetet, ame­lyek hallatára megfagyott ereinkben a vér. A vörös kerubin kezéből kiestek a pálinkásüve­gek, áhítatos tisztelettel hallgattuk a szív­dobogtató meséket az idegenlégióról, Afrika homoksivatagjairól, a párizsi lebujokról, az er­kölcsi bélpoklosokról, a szajnaparti vámpírok­ról és utána szörnyű vízióink voltak s e víziók közepette Florid­e, az emberi szörnyeteg lát­tára minden hajunk szála az égnek meredt. Most már tudom, hogy mindebből semmi sem volt igaz. Más ember a hazug erények köntösében fitogtatja magát. Florid­enak ab­ban telt kedve, hogy mindenféle bűnt magára szedett, annyira szégyelte gyermeteg ártatlan­ságát és élete egyhangú, szürke unalmát. Csak egyben nem ismert tréfát. Abban az eszményi édes barátságban, amely őt Yvette Guilberthez fűzte. Ha róla volt szó, elkomolyodott, szertar­tásos és lovagias lett és bánatosan fütyörészte Saint-Saens szöveg nélkül való dalát. Ha róla beszélt, mintha áhítatos középkori legendát olvasott volna föl, olyan papos lett a hangja, monoton és imádságos, halk és dörmögő, mint­ a kanonok zsolozsmája. Valószínűleg ez volt élete egyetlen regé­nye. Egy napon feltűnő izgalommal, lánggal égő arccal, feldúlt lihegéssel rontott be a vörös kerubin bodegájába. Sokan voltunk ott, mind­nyájan az ő bámulói és egyben siratói is, mert Florichet elveszett embernek tartottuk, akit megöl az alkohol, a kínosan leleplezett nyomor és a tébolyító gondok özöne. Megrémültünk, ahogy magából kikelve leroskadt a márvány­­asztal mellé és kétségbeesve tekintgetett szét maga körül. Nem kért az italból. Nem szólt, csak mereven nézett a szemünkbe, reszketett a keze, hosszú lábszára is reszketett és keskeny, kopott, de utólérhetetlenül elegáns cipőkbe Erdélyi Lapok TV. évf., 101. szám. — Kedd, 1935. május 7. fHe*tü­nk (Hegnélud a pvatási és nevezetességen!

Next