Erdélyi Lapok, 1936. január-március (5. évfolyam, 1-74. szám)
1936-01-01 / 1. szám
M is Itt vagyunk! Irta: Gyárfás Elemér Nem ígérek rá külföldi lapokat olvasni. Nem is nagy érdekelnek. Tele vagyunk a magunk gómival s elsősorban saját ügyeinkkel kell fokoznunk. Legutóbb azonban a bucureştii mn megakadt szemem egyik elterjedt magországi riportlap legfrissebb számán. Vöröámszalagot viselt a Bucureştiről szóló útiripor kínálgatott. Megvettem s érdeklődéssel írottam fel. Mindig jó tudni, hogy kívül él miként látják a mi dolgainkat. A reklámom csalt. A füzetnek felét — tizenkét oldal tényleg a bucureştii útiriport foglalta el. Ben beosztva, bevezetésre és négy fejezetre. Eges terjedelem, melyben megvilágításra ülhet minden oldalról Románia és fővárosa , látott meg mindebből az az újságíró, ki Marország fővárosában öntudatosan ítélkezikpia hasábjain közéletről, irodalomról, műveiről? Igyekezett mindent meglátni. Sajátjai szerint: „A szerkesztő felül a vonatra és szének érzékeny lencséjét beállítja fotografálásaNem alszik és nem pihen, talpon van rejtől reggelig, nehogy elmulaszton valamit az út színes képeiről“. Mit figy meg tehát, a pesti szerkesztő „egy új várán, melyet Bucurestnek hívnak s amelyet imládott először?“ Budapest lefeküdt a hálókocsiban s reggelihez ült étkezőkocsiban Sinaiánél, mely „hasonlít Ganhoz“. Előtte „finom borszéki víz, Eau de serale (sic!) Borsec“. S azután megérkezik lureştibe, megszáll az „Athene Pallasba“ (Tény Pallas Athéné nem hibás abban, hogyszetévesztik az Athénée Palace Hotel-lel!), vásárja egy héten át a jól ismert bucureştii étdeket és kávéházakat, a Cinát, Moderat, Splid Parcot, Capsát, a bárokat, megbámulja ílhőkarcolókat és pompásan étkezik minden Négyszer is áradozik a kaviárról, melyen egy kanállal vágnak oda tányérodhoz"; Van ragadtatva a gyönyörű rákoktól az édezőlőtől, amikből „egész rakást tesznek eléd“ , mind benne van a 100 lejes, 3 pengős meten s ezekből „annyit ehetsz, amennyit akar. És ez így így tovább, tizenegy oldalon keresztül. „A vakozás kevés városa Bucureşti. A nagy tájak volt miniszterek városa. Minden asztalnál gy volt miniszter, volt miniszterelnök“. A politika is informálódik. Hallóba, hogy ..Brătianu feje annak a liberális pártnak, mely Tusecut delegálta miniszterelnöknek“, hogy a komoly párt a parasztpárt, Maniu pártja,agy „Gogáék felvonulást terveztek“, s Gog Maniu és Vajda összevesztek. Mint írja, információt nem kapott. S így nem esik arról, hogy a román parlamentben van Gyar Párt is, mely az utolsó tíz év alatt, derlasztáson keresztül százezres magyar szavakkal verekedett ki magának saját, erejéből kény helyet a közéletben. Kisebbségi sakkozásokról csak annyit ír, hogy elment at severul szerkesztőségébe, ez a kisebbség lapja meglátogatta a főszerkesztőt. Brănişteanut, a román Rákosi Jenőnek nevez s aki szerb,a politikát kerüli“. De azért kiállítja a bizonyítványt: „Az Adeverul igazi demokrata újság, a kisebbség jogaiért küzd“. Hát rólunk, a másfélmilliós romániai magyarságról semmit sem látott és hallott a pesti szerkesztő, egy hetes bucureştii evés-ivás közben? Oh igen, nekünk is jut fél oldal a tizenegyből. „Egy bódéban egy 700 kilós disznót mutogatnak. Porcul fenomenal. Született Clujban“ — írja a pesti szerkesztő, Budapesten nyomtatott lapjában. „Adalbert Sighetinek hívják a disznó impresszárióját. Igen kedves ember, maga is molett kissé“. Tehát csak a nálunk született 700 kilós disznó és Ligheti úr keltették fel a pesti szerkesztő érdeklődését irántunk. Az embernek ökölbe szorul a keze ennyi cinizmus láttára. No de mindezt csak egy pesti riportlap írja s a főbűne mindössze a konok meglátni nemakarás.Tart azonban most nálunk Tormay Cécile előkelő folyóiratának, a Napkeletnek munkatársa is s ez már nem a bucureştii kaviárral, hanem velünk, erdélyi magyarsággal foglalkozik s politikai szervezetünk, a Magyar Párt s ennek vezetősége fölött mond kérlelhetlen ítéletet. Az ember megdörzsöli a szemét, vájjon jól lát-e? Tényleg egyik budapesti folyóirat nyomtatta le ezeket a mondatokat, melyeket eddig csak az Universulban és társaiban olvashattunk? Íme néhány szemelvény. ..E tizenöt év csupa passzivitás volt, minden rezisztencia nélkül. Ellenállásra a magyarság nem gondolt, kizárólag a rajta esett jogtalanságot és méltánytalanságot emlegette“ és ezt a pesti úr nekünk mondja, akik végigjártunk csendőrőrsöket, prefektúrákat és minisztériumokat; ott állottunk intézményeink oldalán , számtalanszor szemébe néztünk a parlament többszáz főnyi többségével! „A gyakorlati, gazdasági szervezkedés hiányának inkább csak lélektani s érzelmi, semmint politikai okai vannak“ — Mindkét állítás árulkodás Budapest felé, — nem tanúsítanak ellenállást, nem építik ki szervezeteiket, holott ennek semmi, éppen semmi politikai akadálya sincsen. „A mai végzetes állapoton csak akkor lehetne segíteni, ha a magyarság és vezetői minden cselekedetükben az adott helyzetből indulnának ki. A szakadék egyik oldalán azok vannak, akik nem hajlandók tudomásul venni, hogy Erdély ma Romániához tartozik“ —, ez már nyílt denunciálás Bucureşti felé. Melyikünktől hallotta ezt a mi látogatónk? Jönnek azután más állítások, melyek újult harci kedvre tüzelhetik mindazokat, akik sóvárogva szeretnék mielőbb romokban látni a magyarság egyetlen politikai szervezetét, a Magyar Pártot: „A belső ellentétek ma már keservesen mélyek és a feszítő, tágító erők olyan erősen dolgoznak, hogy a külső burkot bármely pillanatban kettérepeszthetik. Ez a burok a Magyar Párt“. „Ma már a nép sajnos, nemcsak a vezetőséggel, hanem általában a Magyar Párttal szemben bizalmatlan“. „A legfőbb panasz az, hogy a pártvezetőség teljesen távol áll a néptől és nem ismeri a való helyzetet", „a falu mai helyzetét nem ismerik, falura nem járnak, közösséget a néppel csak elméletben éreznek“, mi, akik túlnyomó többségünkben falun, a nép között élünk s falusi testvéreink ezreivel naponta érintkezünk, nem ismerjük a népet — hangzik felénk Budapestről. Humoros állítás sem hiányzik. ..A párt legnagyobb tévedése, hogy ... a magyarság legjobbjait a szabadkőművesek és kommunisták táborába kényszeríti“. Én semmiesetre sem tartozhatom „a magyarság legjobbjai“ közé, mert engem eddig a párt e két tábor egyikébe sem kényszeríthetett! Jönnek azután konkrét vádak: „Ha a pártvezetőség tiltakozások, népszövetségi memorandumozás és lojalitás nyilatkozatok helyett csak egyet is megmentett volna a tizenöt év alatt bezárt 260 magyar iskolából, ha csak egyetlen termelő és értékesítő szövetkezetet alapított volna. — ma egyetlen emberként állna mögötte a magyarság“, istenem, hát ilyesmit is le lehet ma nyomatni? Hát van ügyeinkkel törődő ember, aki ne tudná, hogy hetenként hány iskolát, hány tanárt, tanítót és tanulót védelmezünk meg? S adhat-e nekünk gazdasági szervezkedésre útmutatást, aki azt sem tudja, hogy Budapesttől való elszakadásunk óta, saját erőnkből két szövetkezeti központot alakítottunk, melyek mindegyikébe félezer körüli, jelentős részben román uralom alatt alakult szövetkezet tartozik, melyeknek működési lehetőségeit óriási erőfeszítéssel teremtettük és óvtuk meg. Nem folytatom tovább, mert fojtogatja torkomat, a keserűség és elönti szememet a könny. Értsék meg végre Magyarországon: mi is itt vagyunk ezen a földön! A budapesti bucureştii hálókocsi átszaladhat, fölöttünk, de aki onnan ezt a földet érinti, a bucureştii bőséges étkezések mellett se hagyja figyelmen kívül, hogy nálunk nemcsak 700 kilós disznók vannak, hanem kisebbségi sorssal küzdő magyarok is, milliós számban. Aki pedig odaátról a mi ügyeinkkel foglalkozni s ezek fölött bírálatot mondani akar, az lehajtott fővel közeledjék kisebbségi sorsba jutott nemzettestvéreihez s ha segíteni nem tud helyzetünkön, ne ócsárolja legalább azokat, kik e népért küzdenek s ne hangoztasson felelőtlen könnyelműséggel vádakat. Ha minket is csak pillanatnyi taktikai érdekek vezetnének, pergamentre írva terjesztenék ezt a két budapesti írást hatalmasaink elé, annak dokumentálásáét, hogy íme, mennyire távol áll a mi lelkületünk és felfogásunk Budapesttől s mennyire alaptalan az az ellenünk unos-untalan hangoztatott vád, hogy magatartásunkat Budapestről irányítják. Hinnünk kell, hogy az új esztendő fel fogja nyitni a szemeket itt és amott s mindkét oldalon látni fogják, hogy mi is itt állunk ezen a földön, nem lehet minket semmibe sem venni, de nem tűrhetjük azt sem, hogy igaztalanul rágalmazzanak.