Erdélyi Napló, 1993. november-december (3. évfolyam, 44-52. szám)
1993-12-08 / 49. szám
1993. december 8. hír & hirhatter Iskolakeresztelő A Székelyudvarhely melletti Zetelaka községhez tartozó Ivótanyán ünnepély volt, az általános iskola felvette Székely János költő és drámaíró nevét. Ünnepi misét tartott Mátyás Gábor zeteváraljai plébános, Lukács Dénes iskolaigazgató és Bondor István tanfelügyelő beszédet mondott. Méltatták Székely János korán befejeződött pályafutását, szóltak a magyarságtudatról, helytállásról, megmaradásról, kimaradásról. Maszelka János és Elekes Gyula székelyudvarhelyi képzőművészek egy-egy Székely János portréval ajándékozták meg az ivói iskolát. A tanulók szép műsorral léptek a nagyszámú érdeklődő elé. BRASSÓBAN Se víz, se meleg A Lakóbizottságok Nemzeti Uniójának helyi képviselői a városi tanácsosok, a vízszolgáltatási vállalat (R.A. APA) igazgatója, Vasile Ciocodan, és a hőenergia biztosítói rendkívüli gyűlésen vitatták meg a sürgős tennivalókat, hogy mielőbb megszűnjenek Brassó lakosságának fűtési és vízellátási gondjai. A megbeszélés során kitűnt, hogy a városháza mindezt n'sél'tesz át objektív okok leküzdéséért. ,A legnagyobb gond eddig a pénzhiány volt, amely akadályozta a beruházást, mert másfél esztendővel kiutaltak ugyan két és fél milliárd lejt a tatrangi vízgyűjtő korszerűsítésére, de a munkálatok elhúzódtak s így az infláció miatt, ma már ötmilliárd lej is szűken fedezi a költségeket. Hogy befejezhessék a munkálatokat, a vállalat négyszázmillió lejt vett fel a fejlesztési banktól és a kormánytól is kapott egy és fél millió gyorskölcsönt, így remélik januárban megszűnik a vízellátás gondja és általa a fűtést is megoldják. Egyelőre azonban akadozik a vízellátás, és a brassói polgár továbbra is didereg... SZATMÁRNÉMETIBEN A leváltás csak félmegoldás A szatmárnémeti Tanács november 25-i ülésén hétórás (!) vita után 15:4 arányban megvonta a bizalmat a Locaterm helységgazdálkodási vállalat vezetőségétől, leváltották Dan Turlea igazgatót és Pop Silvestru mérnököt. Ez az intézkedés várható volt, mivel jónéhány mulasztás terheli a számlájukat. Turlea igazgató ugyan még október közepéig is magabiztosan nyilatkozgatott miszerint: bármely percben indíthatják a fűtést a hőközpontok döntő többségében, de aztán jött az emlékezetes tragikus kazánrobbanás, s kiderült, hogy egyáltalán nincs minden rendben a Locaterm „háza táján”, pontosabban 50 ezer szatmárnémeti lakás fűtése körül. A leváltás tehát megtörtént, de ez csak félmegoldás, vagy még annyi sem, hiszen bárki jön a leváltottak helyébe, csodákra nem lenne képes, a többhónapos mulasztásokat nem lehet egyik napról a másikra pótolni, az egész fűtési rendszert a kívánalmak szerinti állapotba hozni... Lesz ivóvíz! Pusztadarócg mindössze nyolc kilométernyire van Szatmárnémetitől, de negyedszázada írott riportom címét idézve: „évtizedekkel mérhető távolságiban élt, él a várostól. Amolyan határszéli „hátsó udvar” volt, fejlesztésére nem igen gondoltak, így maradt a község mindmáig vezetékes víz nélkül. Most viszont, mióta a hozzátartozó Pete jelentős határátkelővé vált, a „hátsó udvar” kaputelepüléssé lépett elő, s az ivóvíz elsőrendű infrastrukturális követelménnyé lett. A nagybányai QUART Rt. vállalta, hogy „hitelben” - 11 évi törlesztéssel elvégzi a kútfúrást. Eleget is tett feladatának, a vízmintát az illetékes megyei laboratórium megfelelőnek találta, most már következhet a vezeték lefektetése, a lakásokba való beszerelése. Reméljük, hogy lesz erre „tehetségük” a pusztadaróciaknak ebben a pénztelen világban, s akkor e tekintetben a község közelebb kerülhet a városhoz, a 20. századhoz... Legalább a 21. küszöbén... MAROSVÁSÁRHELYEN Egyelőre nem lesz Antonescu-szobor! A Nagy-Románia Párt Maros megyei szervezete minden fenyegetőzése és ígérgetése ellenére nem sikerült felállítani az Antonescu-szobrot a marosvásárhelyiek kedvenc sétáló helyén, a Bulevárdon. Marosvásárhely polgármesteri hivatala felfüggesztette a munkálatokat; semmilyen hivatalos építkezési engedéllyel, jóváhagyással nem rendelkezett sem a megrendelő, a Háborús Veteránok Szövetsége, sem az építkezést végző kft. A jelenlegi állapotokról kérdeztük Nagy Győző mérnököt, a város polgármesterét. A büntetés kirovása után az építkezési munkálatok leálltak. Azóta lebontották a mellszobor talapzatát is, csupán a betonlap maradt ott. A Háborús Veteránok Szövetsége a Maros megyei bíróságon törvényszéki eljárást kezdeményezett, arra hivatkozva, hogy jogtalanul állítottuk le a munkálatokat. Reméljük, a bíróság jóváhagyja a döntést. (t.z.) HOL A CUKOR, AZ OLAJ?... kérdezik mind gyakrabban a brassóiak. A kérdésre válaszol,Theofil Stefiinescu, a botfalusi cukorgyár igazgatója. A gyár ebben az évben a megszokott 8 ezer hektár helyett csak 4 ezer hektár cukorrépa termelésére szerződött, többnyire magánszemélyekkel, mert az állami gazdaságok csak burgonyát termesztettek a tulajdonukban lévő cukorrépa-táblákon. Ez okozza, hogy a gyár termelési kapacitását felerészben tudtuk kihasználni és a tervezett cukorrépából 20 ezer tonna helyett csak 10 ezer tonnát tudunk biztosítani. Ennek ellenére a gyár raktárai most is félig teltek, mert a kereskedelmi társaságok nem igénylik a botfalusi cukrot. A magángazdák pedig cukorban kérték a beadott cukorrépa ellenértékét. Egyelőre várnak az értékesítésével a növekedő árakra számítva. Mivel az olajat is a botfalusi gyárban töltik, elmondhatom, hogy nem tudunk biztosítani folyamatos ellátást, mert sem Sloboziáról, sem Constantáról nem küldték el a leszerződött 250 tonna napraforgóolajat, mentségként az exportkötelességet hozva fel. Magyarázat tehát van ... Lisieux-i meghívó A brassói Kereskedelmiés Iparkamara vendége volt az a normandiai kereskedelmi küldöttség, amely a romániai, különösen a brassói valósággal kívánt megismerkedni. A francia vendégek megtekintették a környék turisztikai, történelmi, kulturális nevezetességeit, és érdeklődtek a termelés és termékek iránt. Végül meghívták a brassóiakat az 1994-es lisbeux-i, normandiai áruvásárra. Ezen a nemzetközi jelentőségű vásáron 16 brassói kiállító képviseli Romániát, de egyáltalán nem kizárt, hogy sokkal több gyártó és vállalkozó is részt vegyen. A cím annyiban szorul módosításra, hogy szabályosan lehet fokozni. A jelző ugyanis valamennyi honi szerelvényre érvényes, azonban vannak kevésbé és többé kísértetvonatok. Ezek sorában vezető helyen döcög a Brassó és Székelykocsárd, illetve Brassó és Marosvásárhely közötti matuzsálemi járat. A véres márciusi interetnikus összetűzések után a román sajtó jobb ügyhöz méltó buzgalommal próbálta elhitetni az olvasókkal és a nagy világgal, hogy ezen a járaton a magyarok verik a szegény románokat. A verés állítólagos jelszava: „Hány óra?” Ha valaki erre ,a kérdésre nem magyarul válaszol, akkor jön a haddelhadd. Hiába írta meg a magyar sajtó, hogy nem így állnak a dolgok, a „bozgorokat”, székelyeket olyan banditáknak kiáltották ki, akik rettegésben tartják a vonat utasait. 1990 márciusa óta sok víz lefolyt a Maroson és az Oltón, de a román médiák továbbra is festik a falra a magyar ördögöt, így eztán nem csoda, hogy az a napi háromszor induló járat - akár Brassóból, akár Marosvásárhelyről indul az ember - sok-sok meglepetéssel szolgál. Az a legkevesebb, hogy leírhatatlanul piszkosak, koszosak, hogy a vécék használhatatlanok. Marosvásárhelytől Régenig az utazás komoly fizikai erőpróbát igénylő akadályverseny. Még az ablakokon is másznak be a hazaigyekvő ingázók. Utána következik egy kis szusszanás, majd Dédán fagyoskodik az ember egy félórát, mert cserélik a mozdonyt. Itt jön rá, hogy ezeket a szerelvényeket egyáltalán nem fűlik! Addig a tömeg annyi meleget lehel, hogy ez nem tűnik fel. A kalandok Régen után kezdődnek, illetve odáig tartanak. Ugyanis a román sajtó, elsősor-ban a Marosvásárhelyen megjelenő Cuvântul liber, gondoskodott arról, hogy a „Bermuda-háromszöget” mindenképpen a Székelyföldre helyezze: ott történnek a románellenes „atrocitások”. Az Úrnak 1993. esztendejében, október 22-23-án, Sepsiszentgyörgyre vezérelt újságírói kötelességem. Mivel délután 3 óra 27 perckor - indultam, Déda után lassan már szürkületbe hajlott az idő. Hiába fegyverkeztem fel jobbnál jobb olvasnivalókkal, hamarosan rá kellett jönnöm, hogy ezeken a szerelvényeken nemcsak fülés, hanem világítás sincs. Úgy kocogtunk a székelyföldi éjszakában, hogy csak egyetlen vagonban pislákolt egy 25 wattos égő. Kérdésemre a kalauz foghegyről válaszolt: a többit ellopták! Egyébként, ha nem tetszik, nem muszáj utazni! Az a 25 wattos égő, meg az olvasási szenvedélyem lett a vesztem. Egy idősebb hölgy ült az ablak melletti ülésen, szemben vele, egy kislány aludt. A másik oldalon egy idősebb férfi és két gyermek szalonnát, hagymát evett. Megkérdeztem a hölgyet: foglalt mellette a hely? Olvasni szeretnék, s a 25-ös égő rét fénye csak arra a két ülésre világít. Miután ellebegte a ,,Szabad "ot, máris leültem és olvasni kezdtem a Csíkszeredai Interdialóg Társasak nemrég megjelent, Valami történik címet viselő első füzetét. Hát tényleg történt valami! Jóformán bele sem mélyedhettem az olvasásba, amikor a „hagymás” férfi ott termett elöttem kirántott bicskával és eltorzult arccal. — Hogy mertem leülni a felesége mellé? - vont felelősségre. És ordított, hogy zengett a hely. A gyerekek sírtak, a feleség pedig könyörgött: - Petrică, dragă! Egyebet nem tudott mondani. A férfi szája habzott, szitkokat szórt a magyarokra, hogy megtámadják a román utasokat ! És hogy ez már tűrhetetlen. Rövid „curriculum vitae” is következett, miszerint ő 58 éves és harcolt a németek ellen. Nyolcévesen ! Odahívtam a vasút két hű szolgáját, akik próbálták megnyugtatni a „nemzeti önérzetében” megsértett veteránt. Nekem elmagyarázták: örvendhetek a szerencsémnek, hogy nem késett meg. Akkor jöttem rá, hogy a román sajtó egy része által folytatott hecckampány erre megy ki: a vonaton utazó magyarokat kell rettegésben tartani, hogy ne beszéljenek, ne olvassanak magyarul! Mindez a román vasút segítségével tökéletesen megoldható ... Tófalvi Zoltán