Erdélyi Napló, 1997. július-augusztus (7. évfolyam, 27-35. szám)

1997-08-26 / 35. szám

1997. augusztus 26 n­K­ml Mégiscsak lehet Amikor a kormány elhatározta, h­oogy a több mint kétszáz gazda­ságtalan vállalat közül tizenhetet bezár, a reform végre elérkezett a gyárkapukig, s az alkalmazottak reagálása nemcsak előrelátható,­­ hanem hevességében sokkal szeré­­­­nyebb volt, mint azt egyes bel- és­­ külföldi politikai elemzők sötéten megjósolták. Ez az ellenállás - bár­mit is mondanak - a kormány vá­rakozásai alatt maradt, amely mint ismeretes, halasztgatási politikát folytatott, félve a társadalmi fe­szültségek robbanásától éppen a­pró-NATO-kampány idején, Így hát a hét évhez még hét hónap csatla­kozott egy hibás kalkulus követ­kezményeként a reform elindításá­ban. Redresszírozva a csavasizmus­­tól, hogy naponta az éj sötétjével kel­jenek, és lerobbant autóbuszokon tolongjanak, hogy egy még lehan­golóbb munkacsarnokba időben megérkezzenek, az emberek nem értik, az általuk izzadsággal gyár­tott termékek ma semmire sem jók. Ha figyelmesen nézed az új munkanélküliek arcát, a zavartság és a felháborodás (lásd a ploieşti-ie­­ket) mellett leolvashatod róluk a fatalizmust, a megadó belenyug­vást. (...) Ugyanilyen előrelátható volt a mobiltelefonnal és lépcsőhöz előál­ló luxuskocsikkal ellátott vállalati igazgatók reagálása. Ezek meg tud­ták védeni kiváltságaikat, míg a kor­mány valósággal pumpálta a pénzt, mentesültek minden felelősség alól, a munkások pedig nem vetettek a szemükre semmit, most azonban első ízben vetült feléjük a munka­­nélküliség réme. És nem a rozsdás gépeknél dolgozó munkások ke­nyere, hanem párnázott ajtójú iro­dáikban lévő bársonyszékük miatt gyorsan „kerestek” gyanús vevőket „egyedi” áruik számára, pénzt ha­talmas adósságaik törlesztésére,­­ sőt beruházókat is kis birodalmuk­­ megvételére, melyben nem tudjuk hogyan, továbbra is csak ők ural­kodnak. Előrelátható volt az ellenzék magatartása, valóságos segélykiál­tás amiatt, hogy „szétrombolják az országot”. Vácárosu volt miniszterel­nök kijelentette:„a Nemzetközi Va­lutaalap nekem is ajánlott hasonló megoldást, de szakértőit elküldtem sétálni”. A történelem által mindin­kább meghaladott Ion Iliescu pedig idegesen tört ki: „Mi az, hogy át­alakítás?” Ilyen körülmények között egye­dül a kormány mozgása nem volt előrelátható. Bár nem maradt el a hagyományos dadogása, nem hát­rált. Egyfelől az alkalmazottak tilta­kozása miatt végeláthatatlan tár­gyalásokat folytatott a szakszerve­zetekkel és a menedzserekkel, más­felől szembe kellett néznie saját koa­líciós „elvtársai” ellentétes lépései­vel - Petre "Roman kétszínűségével és Varujan Vosganian vészjósló dünnyögésével -, de nem vizsgálta felül álláspontját. Végül a kedélyek lehiggadtak. (...) Petre Roman a je­lenlegi koalíciót 2000 után is látva, reform melletti szónoklatot tartott, Varujan Vosganian pedig kifejtette: nem azt mondta, amit mondott. (...) Tehát mégiscsak lehet - még ha az utolsó órában is... (Rodica Palade: Iată că se poate, 22. 1997. augusztus 19-25.) Beszélgetés G. Nagyné dr. Maczó Ágnessel, a Magyar Országgyűlés alelnökével - Milyen szálak, kapcsola­tok fűzik Erdélyhez? - Sokáig azt hittem, hogy anyai ágon ősi erdélyi család leszárma­zottja vagyok, ám ez csak részben igaz. Nagymamám Zathureczky Erzsébet volt, annak a híres neme­si családnak a leszármazottja, amelyhez Zathureczky Emília is tartozott, aki a Székely Nemzeti Múzeumot alapította. Vagy Zathu­reczky Gyula, aki Erdélyről írt ta­nulságos könyvet. Már felnőtt fejjel kezdtem kutatni a család múltja után, s így tudtam meg, hogy a Za­­thureczkyek Túrócz vármegyéből származnak, s nemesi oklevelet 1241-ben kaptak IV. Bélától. Hogy milyen szálak fűznek Erdélyhez? Ez idáig én vagyok az egyetlen ma­gyar közjogi méltóság, aki kalota­szegi népviseletben elnököl gyak­ran a parlamentben. Fogadásokra is sokszor így járok, s örömmel vá­laszolok, amikor ámulva érdeklőd­nek eredete felől. Tisztelem és be­csülöm minden nép szellemi ha­gyatékát, s tudatosan törekszem arra, hogy saját kultúránkat is tiszteljék a szűkebb és tágabb vi­lágban. - Mit tart fontosnak elmon­dani magáról a kalotaszegi embereknek? - 1960-ban születtem. 18 éve­sen teljesen árván maradtam két testvéremmel. Jogi egyetemet vé­geztem. 29 évesen választottak or­szággyűlési képviselővé Abaúj me­gyében, Rákóczi és Kossuth föld­jén. A Független Kisgazdapárt alel­nöke vagyok. 1994-ben választot­tak a Magyar Országgyűlés alelnö­­kévé. A férjem G. Nagy István Ilián költő. Eddig öt verseskönyve jelent meg, s közösen közel tíz könyvet ír­tunk. Legjelentősebb munkánk az Új magyar alkotmány. Kossuth La­jos óta Magyarországon önálló al­kotmányt rajtunk kívül senki sem készített. De most tudtam meg, vi­lágviszonylatban is egyedülálló, hogy egy költő és egy politikus ön­álló alkotmányt írt. Öt gyerme­künk van: Kinga, Lilla, Csenge, Réka, s a kisfiúnkat Zeréndnek hívják. (...) - Ön öt gyermek édesanyja és az országgyűlés alelnöke. Hogy bírja ezt energiával? - Sokszor nagyon fáradt va­gyok, de igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni. Minden reggel s én keltem őket, én készítem a reg­­i gelit, az uzsonnát. Én viszem őket iskolába vagy a férjem. Este leckét kérdezek, s mesélek a kisebbek­nek. Hét végén mindig én főzök. S amennyi időt a politikai munkám elvesz tőlük, ez az ő sorsuk része, amit nekik is vállalniuk kell. De gyakran visszük őket politikai, iro­dalmi rendezvényeinkre. Biztos va­gyok abban, hogy a magyarság jö­vője a becsületes, biztonságban élő nagy családok lététől függ. Lengyelországi látogatásom so­rán elmondtam a lengyel vezetők­nek, hogy nálunk az elmúlt negy­ven évben hatmillió magzatot pusztítottak el, miközben Lengyel­­országnak tizenhétmillióval nőtt a lélekszáma. A lengyelek szejm alel­­nökasszontja azt felelte: de hát erre nem kényszerítheti senki az anyá­kat. Erre nem tudtam semmit vá­laszolni, mert neki volt igaza. (...) A magyarság hosszú évszázadok óta Európa legmegalázottabb népe. El­nyomatása a mai napig nem szűnt meg. Azzal is megalázták, hogy év­tizedekig szabadságnak hazudták­­ a rabságát, hogy eszébe ne jusson küzdeni a szabadságért. Kinek áll útjában a mi anyanyelvünk? Kinek­­ áll útjában a pacsirta hangja? Én egy olyan közös Közép-Európáért dolgozom, ahol nem lehet többé egymásnak ugrasztani az itt élő népeket. Ezért léptem föl az átgon­dolatlan alapszerződések ellen. (...) Románia európai integrációja ér­dekében mindenütt fellépek. Sőt én vagyok az egyetlen, hazai politi­kus, aki határozottan tiltakozott, amikor Magyarországon meg akar­tak szüntetni egy román anyanyel­vet is oktató nemzetiségi iskolát a művelődési tárca vezetői. A magyarság lelki, kulturális, szellemi, anyagi és anyanyelvi fel­­­­szabadulása elkerülhetetlen. Mint Kalotaszeg, mint híd ­Y A KORUNK JÓ DRÁGÁN Tudat és történelem kapcsolatáról kíván szólni a Korunk júliusi száma, amely az elmúlt napokban kerülhetett az ol­vasó asztalára. Már úgy értve, hogy azoknak az olvasóknak az asztalára, akik megengedhetik maguknak a megvásárlá­sát, illetve akik tiszteletpéldányként kapják. Egy lapszám ugyanis ma már ötezer lejbe kerül, ami így is csupán a felét teszi ki az előállítási összegnek. A kolozsvári folyóirat szer­kesztői úgy vélik, hogy a nosztalgiázást, heroizál­ist mellőző „múltba nézés" talán annak a megvilágítását is elősegítheti, miként alakult századunk történelme, milyenek is vagyunk mi, a harmadik évezred küszöbén, a történelem alanyaiként és tárgyaiként. Neves szerzőgárda állt melléjük az idei 7. szám szerkesztésekor. Gigantikus építmény Nyolc cég is versenyez, hogy megépíthesse a világ leghosszabb hídját, amely az argentin fővárost, Buenos Airest köti majd össze az uruguayi Colonia del Sacramento várossal. A híd hossza 43 kilomé­ter lesz, és az előzetes tervek szerint megépítése egymilliárd dollárba kerül. Jelenleg Buenos Airesből Colónia del Sacramentóba csak kompon vagy a La Plata-öböl meg­kerülésével lehet eljutni. Szakértők már előre jelezték, hogy a dél-ame­rikai közös piac szempontjából a híd az egyik fő közlekedési útvonal lesz. A szervezetnek Argentínán és Urugnayon kívül tagja Brazília és Paraguay is. A gigantikus méretű négysávos hídon becslések szerint naponta több mint 400 ezer teher­autó és személygépkocsi halad majd keresztül. A hídhasználatért a személyautósok várhatóan ötven dollárt fizetnek, az autóbusz átha­ladása 75, a tehergépkocsiké pedig 150 dollárba kerül majd. Nemrég járt le a híd megépíté­sére kiírt pályázat határideje. A pá­lyázók többsége ipari konzorcium vagy multinacionális építővállalat, bár van egy kivétel, a japán Mitsu­bishi, amely vállalta, hogy egyma­ga megépíti. Novemberben az ar­gentin és az uruguayi parlament­­nek jóvá kell hagynia a híd megépí­téséről a két ország államfője által aláírt szerződést. Ha minden jól megy, az építkezés jövőre elkez­dődhet, és 2001-ig be is fejeződik. Az 50 méter magasságú híd meg­építéséhez mintegy 120 ezer tonna acélszerkezetre, 310 ezer tonna ce­mentre, 670 ezer tonna homokra és egymillió tonna kavicsra lesz szükség. (MTI) ahogy a Nap sem azért van az égen, hogy uralkodjék, hanem hogy fényt és meleget adjon. A ma­gyar kultúra egyik ilyen fényessége­­ a sokszínű európai kultúrának. (...) - Manapság sokat hallani a régiók együttműködésének je­lentőségéről. Hogyan látja Ka­lotaszeg szerepét az egyete­mes magyar kultúra kereté­ben? - Erdélyt s benne Kalotaszeget én a román és a magyar nép kö­zötti hídnak tartom. De továbbme­­­­gyek. Kelet és Nyugat között egy­­ olyan áldott föld ez, mely egészen­­ új távlatokat nyithat a 21. századi emberiség számára. Csak nem szabad megengedni, hogy más külső hatalmak kénye-kedve sze­rint játszadozhassanak az itt élő népekkel. Románia Erdély nélkül nem érthető, mint ahogy Magyar­­ország sem érthető Erdély történel­me nélkül. (...) (Okos Márton: Beszélgetés G. Nagyné dr. Maczó Ágnessel, a Magyar Országgyűlés alelnökével, Kalotaszeg, 1997., 7. szám)

Next