Erdélyi Napló, 2000. július-augusztus (10. évfolyam, 27-35. szám)

2000-08-29 / 35. szám

2000. augusztus 29. SZDI 3­­)N­ tarv HOVÁ JUTOTTÁL, RMDSZ? A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakulásának pilla­natában talán soha nem tapasztalt mértékű eufóriát varázsolt a romá­niai magyar, de különös tekintettel az erdélyi magyarság lelkivilágába. Ez tökéletesen érthető, hiszen a történelmünk, de különösen az u­­tóbbi nyolcvan esztendő alatt ránk kényszerített testi-lelki bilincstől való szabadulás lehetőségét sejttet­te. Már a megnevezésében benne foglaltatik, hogy mint érdekvédel­mi szervezet, a tevékenységét a leg­emberibb, legigazságosabb mó­don, vagyis demokratikusan óhajt­ja gyakorolni, megkülönböztetve önmagát a különböző diktatúrák bármely válfajától. Megszületett természetesen az Országos Alap­­szabályzat is mint az RMDSZ mű­ködését szabályozó írott doku­mentum, vagy ha úgy tetszik, a ro­mániai magyarság „belső alkotmá­nya”. Ezt követően születtek meg a Területi Szervezetek Alapszabály­zatai is, figyelembe véve a helyi vi­szonyok sajátosságait. Az alapsza­bályok helyességét vagy hiányossá­gát az idő igazolja vagy cáfolja, mint legszigorúbb kritikus. Eddig minden rendben. A bajok ott kez­dődnek, amikor ezeket a szabályo­kat nem tartják tiszteletben. Ilyet pedig egyre gyakrabban tapaszta­lunk, különösen azok részéről, a­­kiknek éppen a szervezetben be­töltött szerepük kötelezné az ellen­kezőjét, vagyis a szabályok tiszte­letben tartását. Aggasztó, hogy ez a jelenség országos méreteket ölt, melyből Maros megye sem kivétel. A szabálysértéseket az Önök, illet­ve a mi véleményünk, akaratunk, főleg beleegyezésünk ellenére kö­vetik el. Hogy kik? Hát akiket sza­vazataink segítettek magas beosz­tásokba. Tisztelet a kivételnek. Az nem lehet mentő körülmény, hogy maga az Alapszabályzat sem töké­letes, ellenkezőleg, nagyon héza­­gos, ami szinte előfeltétele a sza­bálysértéseknek. Az RMDSZ ma kimondottan válságos helyzetbe került. Jól kitapintható törésvonal osztja két táborra, a neptunosok­ és a reformisták táborára. A kettő között - és ezt nyíltan ki kell mon­danunk - szinte törvényszerűen a­­lakult ki egy olyan feszült helyzet, amire megoldás nemigen kínál­kozik. Ez a megosztás egybeesik a Neptun-ügy nyilvánosságára kerü­lésével. Mondom ezt mint olyan, aki elég közelről­­figyelhettem az eseményeket a Maros megyei szer­vezeten belül. Megítélésem szerint a kialakult helyzetért a felelősség az RMDSZ csúcsvezetését terheli. Elfogadhatatlan, hogy a szav­azópolgárok elvárásait figyelmen kívül hagyva megfeledkeznek a közérdek képviseletéről, őket csak az egyéni érdekképviselet érdekli. A nem kevés fizetés mellett sok egyéb kiváltságról is lehetne be­szélni, amiért cserébe a becsületes és gerinces helytállás elvárása semmiképp sem túlzott igény. An­nál is inkább, mivel a megválasztá­sakor ezt ígérte és vállalta az érin­tettek mindenike. A szó sajnos el­száll, és mi maradunk az ígérettel meg a profi szinten űzött magya­rázkodással, ugyanis az autonó­mia (önrendelkezés), a kétnyelvű­ség, az elkobzott egyéni, közösségi meg egyházi vagyonok visszaszol­gáltatása és az önálló magyar egye­tem kérdése tabu téma. Jobb len­ne, ha ezekről mi nem is beszél­nénk. Esetleg elégedjünk meg az­zal, hogy fizethetjük a tagsági díjat és hogy elmehetünk szavazni. A gondolkodást hagyjuk az okosab­bakra, akik egyébként választott vezetőink, és így a döntések meg­hozatala is az ő hatáskörük. A szomorú az egészben az, hogy ők mindezt halálosan komo­lyan gondolják. A csúcsvezetésben szerepet kapott testület tagjai ke­vés kivétellel egyfajta felsőbbren­dűség megszállottjai is, ami termé­szetesen nem indokolt. De nem igazolható az sem, miszerint az ér­dekvédelmet egyre inkább a párt­diktatúra váltja fel az RMDSZ-ben. Hatáskörüket átlépve, az Alapsza­bályzat rendelkezéseit felrúgva hoznak határozatokat, adnak uta­sításokat felelős beosztásban lévő személyek és testületek, így kerül­hetett sor azokra a jog- és szabály­­ellenes intézkedésekre, amelyek megkérdőjelezik az RMDSZ mint érdekképviseleti szervezet komoly­ságát, és amelyekért a felelősséget az elkövetők áthárítanák az áldo­zatokra. Ezt a napnál világosab­ban igazolják a helyhatósági vá­lasztások kapcsán leváltott megyei RMDSZ-tisztségviselők és a válasz­tásokon elért sikertelenségek kö­rülményei. A kampánystáb magya­rázkodik és ahelyett, hogy önkriti­kát gyakorolna a marosvásárhelyi polgármesterjelölt választási ku­darcáért, inkább támad, sőt durva tisztogató akcióba kezdett, eltávo­­lítva, félreállítva azokat, akik más­ként gondolkodnak, netán más­ként cselekednek. A jelszó a már régóta ismert kommunista elven a­­lapuló: aki nincs velünk, az elle­nünk van. Én büszkén vállalom a megbélyegzést mint másként gon­dolkodó reformpárti. Szerintem a romániai magyarság sorskérdése nem oldódhat meg megalkuvó po­litizálás árán. A kis lépések politi­kája pedig ilyen. Természetesen a re­álpolitika nem jelenti és nem is je­lentheti a minket megillető jogok­ról való lemondást. Bántó, sőt egye­nesen fájó, hogy a romániai ma­gyarság többsége a céljai elérése érdekében éppen saját nemzettár­sával kell megharcoljon csak azért, mert másképp gondolkodó vagy mert a megosztás miatt éppen a másik táborba való. Így kerülhetett sor a Kincses E­­lőd vezette Maros megyei RMDSZ- vezetőtestület menesztésére telje­sen megalapozatlan körülmények között, önkényes elnöki és opera­tív tanácsi határozattal, de ugyan­akkor alapszabály-ellenesen is. O­­lyan váddal illették, amit nem kö­vetett el, sőt ellenkezőleg, mara­déktalanul végrehajtotta az SZKT- nak az előválasztásokra vonatkozó határozatát. Az újonnan kinevezett ideiglenes megyei vezetőség nem­hogy igazolni nem tudta a megej­tett cserének a jogosságát, sőt egy­re fokozódó ellenszenvet váltott ki a választópolgárok részéről, amit ép­pen a választások eredménye iga­zol. A legfontosabb stratégiai pozí­ció megszerzése meghiúsult. Ma­rosvásárhely polgármesteri széke került idegen kézre, amiért valaki­nek felelnie kellene. Sőt az SZKT erre vonatkozó határozatát kellett volna alkalmazni, amely előírja, hogy ott, ahol a magyar lakosság száma meghaladja az 50 százalé­kot és az RMDSZ polgármesterje­löltje veszít a választásokon, hiva­talból tisztújítást kell végezni. Ma­rosvásárhelyen ezt nem hajtották végre sem a megye, sem a város körzeteinek szintjén. Hát akkor vajon ki a felelős? Esetemben itt, Erdőszentgyörgyön végrehajtották annak ellenére, hogy ha nem is RMDSZ-színekben, de mégis ma­gyar lett a polgármester. Ez a pol­gármester az RMDSZ általi jelölést nem fogadta el, és így az eredmény a már ismert módon alakult. A fur­csa az, hogy az úgynevezett tisztú­jító közgyűlést a vásárhelyi kudar­cért felelős kampánycsoport három tagja - Kelemen Atilla, Kakassy Sándor, Virág György­­ és a függet­lenként induló győztes helyi pol­gármester közösen szervezték meg, ami valójában a kommunista dik­tatúrák által szervezett koncepciós perek hangulatát idéző puccs volt. Arra azért kíváncsi volnék, hogy a fent említett SZKT-határozatnak ho­gyan szereztek érvényt az érintett RMDSZ-szervezetek országszerte. Szent meggyőződésem, hogy eme igényemmel nem vagyok egyedül. A már említett tisztújítást sza­bályellenességek tarkították, mint például:­­ nem volt egy napirendi ponto­kat tartalmazó vázlat, ami a gyűlé­seken szinte kötelező kellék; - egy jegyzőkönyv elkészítésé­nek igénye is csak a bevezető hozzá­szólások elhangzása után merült fel; - a teremben tartózkodók kö­zül mindenki szavazati jogot ka­pott az elnöklő Kelemen Atillától, függetlenül attól, hogy tagja-e vagy sem az RMDSZ-nek, de lehetett más nemzetiségű is. A fontos az, hogy a cél szentesí­tette az eszközt. A Markó-vonal győzelmet aratott egy stratégiailag fontos hadszíntéren. Ám ez a győ­zelem sokkal inkább vereségként kezelendő. A vesztes valójában nem én vagyok, sokkal inkább az SZKT-határozat, az RMDSZ prog­ramja, de főleg a tagság. Persze az én félreállításom is nagyon fontos volt, mert még a kerületi elnöki megbízatásomnak is véget vetet­tek. Hogy ez is mennyire szabályel­lenes, nem is kell mondanom. Hi­szen egy ilyen manőverhez feltétlen szükség lett volna a kerülethez tar­tozó helyi szervezetek küldöttei­nek a jelenlétére, és persze a levál­táshoz szükséges szavazatmennyi­ségre. Hogy az SZKT határozata ezzel kapcsolatban mit ír elő, nem tudhatom, mert egyetlen átiratban sem közöltek ilyesmit, de azt azért el szeretném mondani önöknek, kedves olvasók, hogy a Közép-Kis- Küküllő kerület másik három köz­ségében RMDSZ-es polgármester lett a győztes. Egyedül csak Erdő­szentgyörgyön nem, a már ismert okokból. Hogyan merül fel a kér­dés, mit is hibáztam e kerület szint­jén? Nagyon szeretném ismerni a választ. És van még egy zavaró té­nyező. Én TKT-tag is voltam, ha­csak erről is le nem cseréltek. Ha esetleg nem, akkor nem igazán tu­dom elképzelni, hogy kit, kiket képviselhetnék egy soron követke­ző TKT-ülésen, miután a helyi szervezet élére más elnököt válasz­tottak. A kerületi elnöki funkció­ból, netán a TKT-tagságból való felmentés tényéről csak a gyűlés u­­táni napokban hozzám érkező fel­szólításokból értesültem, misze­rint felkérnek az RMDSZ doku­mentációjának átadására. A gyű­lést ugyanis a hozzászólások után elhagytam azon társaimmal együtt, akikkel így tiltakoztunk a szabály­ellenességek miatt. Remélem, tisz­telt olvasók, hogy soraim hozzáse­gítik Önöket az RMDSZ-ről egy hi­teles kép kialakításához, amelyet lehet, hogy már sokan ismernek, de talán nem mindenki, vagy lega­lábbis nem ennyire jól. Hogy mit hoz a jövő, nem tud­ni, de azt igen, hogy a magyarság méltó képviseletére talán van alter­natíva, amely elfogadható is lehet. Az biztos, hogy másképpen, más játékszabályok szerint, más sze­replőkkel, különösen az élvonalban. Ennyit mindenképpen megér­demel a hiszékeny, naiv, félreveze­tett, félretájékoztatott, becsapott és megalázott romániai magyar. Persze azok azért a kivételhez tar­toznak, akik felelősek az eddigi si­kertelenségekért, de azok is, akik mindeddig a szervezeten kívül spe­kuláltak, netalán egyenesen a szerve­zet ellen dolgoztak, és az identitá­sukat nem merték vállalni minden körülmények között. Írom és mon­dom mindezt a választások évé­ben, választások után és választá­sok előtt, a harmadik évezred kü­szöbén, az igazi megújulás remé­nyében. Molnár József Erdőszen­tgyörgy IIr.: Árus Zsoltnak az Erdélyi Napló 32. számában közölt cikké­vel teljesen azonosulok. Markó Bé­la hivatalbóli szenátori jelöltetése ilyen formában szégyen és gyalá­zat, a jóérzés hiányát tükrözi. M. J. 1­­ A Rhédey Claudia-emlékszoba Erdőszentgyörgyön 9 Nyílt levél a Castellum Alapítvány képviselőihez A rossz emlékű proletárdiktatúra korszakában felnőtt nemzedék az Önök őseinek neveit még a tör­ténelemkönyvekben sem olvashatta. E patinásan csengő nevek azonban megmaradtak az erdélyi em­berek köztudatában, és szájhagyomány formájá­ban átkerültek az ifjabb nemzedék ismerettárába is. Az igényesebbek viszont, az erdélyi történelem i­­ránt érdeklődők találkozhattak még a szórvá­nyosan megjelenő történelmi regények lapjain e ne­vekkel, így voltam ezzel én is, azzal a különbséggel, hogy én sűrűbben találkoztam az Önök családne­veivel, mivel engem mindig is foglalkoztatott az er­délyi lótenyésztés történelme. E történelemben - és nem csak ebben - pedig az Önök családjai főszere­pet játszottak. Az erdélyi lótenyésztés, amely min­dig is a magyar lótenyésztés alapját - és színe-javát­­ adta, elképzelhetetlen lett volna a Bánfffyak, a Bethlenek, a Telekiek, a Károlyiak, a Béldiek, a Wesselényiek és még számos történelmi család jó­­szeretete, hozzáértése és sokszor áldozatvállalása nélkül. Gondoljunk csak az idős Wesselényi Miklós báró Alexanderjére - amely talán az első angol teli­vér volt ezen a vidéken -, vagy a fia, az „árvízi ha­jós” által behozott telivérekre, köztük is a legközis­mertebbre, Catóra, vagy Bethlen Pál gróf Incitatójá­­ra, melynek szülei a híres bonchidai ménesből származtak, és amely máig virágzó törzset alapított a világ egyik legértékesebb lófajtájában, vagy a Ká­rolyi György gróf által nevelt Furioso nevű angol telivér mén­e, amelynek utódai még a mai napig is fémjelzik az erdélyi tenyésztés színvonalát a mező­hegyes­ félvér fajtában. Sajnos nem ismerem az Ö­­nök elképzeléseit az erdélyi jövővel kapcsolatban, de azt tudom, hogy - ezt bizonyítja az erdélyi lóte­nyésztés múltja is - az önök ügyfelvállalása nélkül ez a valamikor világszerte híres állattenyésztési á­gazat nem fog tudni talpra állni. Természetesen mindezt nem kellene csak úgy pro decore famíliát csinálni, sőt túl az idős Wesselényi báró kijelenté­sén, miszerint „nekem a ménestartás oly kötelessé­gem, mellyel őseim emlékezetének tartozom”, a mo­dern lótenyésztést üzleti alapokra lehet és kell he­lyezni, és kihasználva az erdélyi ló még homályosan létező mítoszát, jó menedzseléssel jövedelmezővé is lehetne tenni azokat a földterületeket, amelyeket visszakapnak. Itt azonban meg kell jegyeznem, hogy az erdélyi lóállomány is annyira tönkre van té­ve, mint az Önök birtokai és kastélyai. De mégis az összes mezőgazdasági ágazat közül a lótenyésztést tartom a leghamarabb talpra állíthatónak. Ugyanis az igényesen tenyésztett, fajtatiszta lóállomány épp­olyan értékálló lehetne, mint az arany. Én el tudnék képzelni angol telivér versenylovakat, amelyek a Castellum-istálló színeiben futnának magas pénzdí­jakért külföldi versenypályákon. Sajnálatos, hogy a méltatlan kommunista utó­dok segítségével vagy hallgatólagos beleegyezésével Erdély értékes lóállománya elherdálódott, homok­ként folyt ki az ujjaink közül. Én személy szerint nem tehetek mást, mint­­ e korszak szülötte - hogy megkövessem Önöket, és bocsánatot kérjek a má­sok bűneiért Végezetül pedig tisztelettel kérem, fontolják meg e levél által felvetett gondolatot és ha úgy látják jó­nak, karolják fel újra az erdélyi minőségi lótenyész­tés ügyét Az a maroknyi lótenyésztő szakember, a­­ki még Erdélyben van, biztosan Önök mellé áll, hogy jelenkori lótenyésztésünk romjain újra épít­kezhessünk. Önök iránti őszinteséggel, Cseke S. Tibor Nagyszalonta, 2000. augusztus 15.

Next