Erdélyi Napló, 2000. július-augusztus (10. évfolyam, 27-35. szám)
2000-08-29 / 35. szám
2000. augusztus 29. SZDI 3)N tarv HOVÁ JUTOTTÁL, RMDSZ? A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakulásának pillanatában talán soha nem tapasztalt mértékű eufóriát varázsolt a romániai magyar, de különös tekintettel az erdélyi magyarság lelkivilágába. Ez tökéletesen érthető, hiszen a történelmünk, de különösen az utóbbi nyolcvan esztendő alatt ránk kényszerített testi-lelki bilincstől való szabadulás lehetőségét sejttette. Már a megnevezésében benne foglaltatik, hogy mint érdekvédelmi szervezet, a tevékenységét a legemberibb, legigazságosabb módon, vagyis demokratikusan óhajtja gyakorolni, megkülönböztetve önmagát a különböző diktatúrák bármely válfajától. Megszületett természetesen az Országos Alapszabályzat is mint az RMDSZ működését szabályozó írott dokumentum, vagy ha úgy tetszik, a romániai magyarság „belső alkotmánya”. Ezt követően születtek meg a Területi Szervezetek Alapszabályzatai is, figyelembe véve a helyi viszonyok sajátosságait. Az alapszabályok helyességét vagy hiányosságát az idő igazolja vagy cáfolja, mint legszigorúbb kritikus. Eddig minden rendben. A bajok ott kezdődnek, amikor ezeket a szabályokat nem tartják tiszteletben. Ilyet pedig egyre gyakrabban tapasztalunk, különösen azok részéről, akiknek éppen a szervezetben betöltött szerepük kötelezné az ellenkezőjét, vagyis a szabályok tiszteletben tartását. Aggasztó, hogy ez a jelenség országos méreteket ölt, melyből Maros megye sem kivétel. A szabálysértéseket az Önök, illetve a mi véleményünk, akaratunk, főleg beleegyezésünk ellenére követik el. Hogy kik? Hát akiket szavazataink segítettek magas beosztásokba. Tisztelet a kivételnek. Az nem lehet mentő körülmény, hogy maga az Alapszabályzat sem tökéletes, ellenkezőleg, nagyon hézagos, ami szinte előfeltétele a szabálysértéseknek. Az RMDSZ ma kimondottan válságos helyzetbe került. Jól kitapintható törésvonal osztja két táborra, a neptunosok és a reformisták táborára. A kettő között - és ezt nyíltan ki kell mondanunk - szinte törvényszerűen alakult ki egy olyan feszült helyzet, amire megoldás nemigen kínálkozik. Ez a megosztás egybeesik a Neptun-ügy nyilvánosságára kerülésével. Mondom ezt mint olyan, aki elég közelrőlfigyelhettem az eseményeket a Maros megyei szervezeten belül. Megítélésem szerint a kialakult helyzetért a felelősség az RMDSZ csúcsvezetését terheli. Elfogadhatatlan, hogy a szavazópolgárok elvárásait figyelmen kívül hagyva megfeledkeznek a közérdek képviseletéről, őket csak az egyéni érdekképviselet érdekli. A nem kevés fizetés mellett sok egyéb kiváltságról is lehetne beszélni, amiért cserébe a becsületes és gerinces helytállás elvárása semmiképp sem túlzott igény. Annál is inkább, mivel a megválasztásakor ezt ígérte és vállalta az érintettek mindenike. A szó sajnos elszáll, és mi maradunk az ígérettel meg a profi szinten űzött magyarázkodással, ugyanis az autonómia (önrendelkezés), a kétnyelvűség, az elkobzott egyéni, közösségi meg egyházi vagyonok visszaszolgáltatása és az önálló magyar egyetem kérdése tabu téma. Jobb lenne, ha ezekről mi nem is beszélnénk. Esetleg elégedjünk meg azzal, hogy fizethetjük a tagsági díjat és hogy elmehetünk szavazni. A gondolkodást hagyjuk az okosabbakra, akik egyébként választott vezetőink, és így a döntések meghozatala is az ő hatáskörük. A szomorú az egészben az, hogy ők mindezt halálosan komolyan gondolják. A csúcsvezetésben szerepet kapott testület tagjai kevés kivétellel egyfajta felsőbbrendűség megszállottjai is, ami természetesen nem indokolt. De nem igazolható az sem, miszerint az érdekvédelmet egyre inkább a pártdiktatúra váltja fel az RMDSZ-ben. Hatáskörüket átlépve, az Alapszabályzat rendelkezéseit felrúgva hoznak határozatokat, adnak utasításokat felelős beosztásban lévő személyek és testületek, így kerülhetett sor azokra a jog- és szabályellenes intézkedésekre, amelyek megkérdőjelezik az RMDSZ mint érdekképviseleti szervezet komolyságát, és amelyekért a felelősséget az elkövetők áthárítanák az áldozatokra. Ezt a napnál világosabban igazolják a helyhatósági választások kapcsán leváltott megyei RMDSZ-tisztségviselők és a választásokon elért sikertelenségek körülményei. A kampánystáb magyarázkodik és ahelyett, hogy önkritikát gyakorolna a marosvásárhelyi polgármesterjelölt választási kudarcáért, inkább támad, sőt durva tisztogató akcióba kezdett, eltávolítva, félreállítva azokat, akik másként gondolkodnak, netán másként cselekednek. A jelszó a már régóta ismert kommunista elven alapuló: aki nincs velünk, az ellenünk van. Én büszkén vállalom a megbélyegzést mint másként gondolkodó reformpárti. Szerintem a romániai magyarság sorskérdése nem oldódhat meg megalkuvó politizálás árán. A kis lépések politikája pedig ilyen. Természetesen a reálpolitika nem jelenti és nem is jelentheti a minket megillető jogokról való lemondást. Bántó, sőt egyenesen fájó, hogy a romániai magyarság többsége a céljai elérése érdekében éppen saját nemzettársával kell megharcoljon csak azért, mert másképp gondolkodó vagy mert a megosztás miatt éppen a másik táborba való. Így kerülhetett sor a Kincses Előd vezette Maros megyei RMDSZ- vezetőtestület menesztésére teljesen megalapozatlan körülmények között, önkényes elnöki és operatív tanácsi határozattal, de ugyanakkor alapszabály-ellenesen is. Olyan váddal illették, amit nem követett el, sőt ellenkezőleg, maradéktalanul végrehajtotta az SZKT- nak az előválasztásokra vonatkozó határozatát. Az újonnan kinevezett ideiglenes megyei vezetőség nemhogy igazolni nem tudta a megejtett cserének a jogosságát, sőt egyre fokozódó ellenszenvet váltott ki a választópolgárok részéről, amit éppen a választások eredménye igazol. A legfontosabb stratégiai pozíció megszerzése meghiúsult. Marosvásárhely polgármesteri széke került idegen kézre, amiért valakinek felelnie kellene. Sőt az SZKT erre vonatkozó határozatát kellett volna alkalmazni, amely előírja, hogy ott, ahol a magyar lakosság száma meghaladja az 50 százalékot és az RMDSZ polgármesterjelöltje veszít a választásokon, hivatalból tisztújítást kell végezni. Marosvásárhelyen ezt nem hajtották végre sem a megye, sem a város körzeteinek szintjén. Hát akkor vajon ki a felelős? Esetemben itt, Erdőszentgyörgyön végrehajtották annak ellenére, hogy ha nem is RMDSZ-színekben, de mégis magyar lett a polgármester. Ez a polgármester az RMDSZ általi jelölést nem fogadta el, és így az eredmény a már ismert módon alakult. A furcsa az, hogy az úgynevezett tisztújító közgyűlést a vásárhelyi kudarcért felelős kampánycsoport három tagja - Kelemen Atilla, Kakassy Sándor, Virág György és a függetlenként induló győztes helyi polgármester közösen szervezték meg, ami valójában a kommunista diktatúrák által szervezett koncepciós perek hangulatát idéző puccs volt. Arra azért kíváncsi volnék, hogy a fent említett SZKT-határozatnak hogyan szereztek érvényt az érintett RMDSZ-szervezetek országszerte. Szent meggyőződésem, hogy eme igényemmel nem vagyok egyedül. A már említett tisztújítást szabályellenességek tarkították, mint például: nem volt egy napirendi pontokat tartalmazó vázlat, ami a gyűléseken szinte kötelező kellék; - egy jegyzőkönyv elkészítésének igénye is csak a bevezető hozzászólások elhangzása után merült fel; - a teremben tartózkodók közül mindenki szavazati jogot kapott az elnöklő Kelemen Atillától, függetlenül attól, hogy tagja-e vagy sem az RMDSZ-nek, de lehetett más nemzetiségű is. A fontos az, hogy a cél szentesítette az eszközt. A Markó-vonal győzelmet aratott egy stratégiailag fontos hadszíntéren. Ám ez a győzelem sokkal inkább vereségként kezelendő. A vesztes valójában nem én vagyok, sokkal inkább az SZKT-határozat, az RMDSZ programja, de főleg a tagság. Persze az én félreállításom is nagyon fontos volt, mert még a kerületi elnöki megbízatásomnak is véget vetettek. Hogy ez is mennyire szabályellenes, nem is kell mondanom. Hiszen egy ilyen manőverhez feltétlen szükség lett volna a kerülethez tartozó helyi szervezetek küldötteinek a jelenlétére, és persze a leváltáshoz szükséges szavazatmennyiségre. Hogy az SZKT határozata ezzel kapcsolatban mit ír elő, nem tudhatom, mert egyetlen átiratban sem közöltek ilyesmit, de azt azért el szeretném mondani önöknek, kedves olvasók, hogy a Közép-Kis- Küküllő kerület másik három községében RMDSZ-es polgármester lett a győztes. Egyedül csak Erdőszentgyörgyön nem, a már ismert okokból. Hogyan merül fel a kérdés, mit is hibáztam e kerület szintjén? Nagyon szeretném ismerni a választ. És van még egy zavaró tényező. Én TKT-tag is voltam, hacsak erről is le nem cseréltek. Ha esetleg nem, akkor nem igazán tudom elképzelni, hogy kit, kiket képviselhetnék egy soron következő TKT-ülésen, miután a helyi szervezet élére más elnököt választottak. A kerületi elnöki funkcióból, netán a TKT-tagságból való felmentés tényéről csak a gyűlés utáni napokban hozzám érkező felszólításokból értesültem, miszerint felkérnek az RMDSZ dokumentációjának átadására. A gyűlést ugyanis a hozzászólások után elhagytam azon társaimmal együtt, akikkel így tiltakoztunk a szabályellenességek miatt. Remélem, tisztelt olvasók, hogy soraim hozzásegítik Önöket az RMDSZ-ről egy hiteles kép kialakításához, amelyet lehet, hogy már sokan ismernek, de talán nem mindenki, vagy legalábbis nem ennyire jól. Hogy mit hoz a jövő, nem tudni, de azt igen, hogy a magyarság méltó képviseletére talán van alternatíva, amely elfogadható is lehet. Az biztos, hogy másképpen, más játékszabályok szerint, más szereplőkkel, különösen az élvonalban. Ennyit mindenképpen megérdemel a hiszékeny, naiv, félrevezetett, félretájékoztatott, becsapott és megalázott romániai magyar. Persze azok azért a kivételhez tartoznak, akik felelősek az eddigi sikertelenségekért, de azok is, akik mindeddig a szervezeten kívül spekuláltak, netalán egyenesen a szervezet ellen dolgoztak, és az identitásukat nem merték vállalni minden körülmények között. Írom és mondom mindezt a választások évében, választások után és választások előtt, a harmadik évezred küszöbén, az igazi megújulás reményében. Molnár József Erdőszentgyörgy IIr.: Árus Zsoltnak az Erdélyi Napló 32. számában közölt cikkével teljesen azonosulok. Markó Béla hivatalbóli szenátori jelöltetése ilyen formában szégyen és gyalázat, a jóérzés hiányát tükrözi. M. J. 1 A Rhédey Claudia-emlékszoba Erdőszentgyörgyön 9 Nyílt levél a Castellum Alapítvány képviselőihez A rossz emlékű proletárdiktatúra korszakában felnőtt nemzedék az Önök őseinek neveit még a történelemkönyvekben sem olvashatta. E patinásan csengő nevek azonban megmaradtak az erdélyi emberek köztudatában, és szájhagyomány formájában átkerültek az ifjabb nemzedék ismerettárába is. Az igényesebbek viszont, az erdélyi történelem iránt érdeklődők találkozhattak még a szórványosan megjelenő történelmi regények lapjain e nevekkel, így voltam ezzel én is, azzal a különbséggel, hogy én sűrűbben találkoztam az Önök családneveivel, mivel engem mindig is foglalkoztatott az erdélyi lótenyésztés történelme. E történelemben - és nem csak ebben - pedig az Önök családjai főszerepet játszottak. Az erdélyi lótenyésztés, amely mindig is a magyar lótenyésztés alapját - és színe-javát adta, elképzelhetetlen lett volna a Bánfffyak, a Bethlenek, a Telekiek, a Károlyiak, a Béldiek, a Wesselényiek és még számos történelmi család jószeretete, hozzáértése és sokszor áldozatvállalása nélkül. Gondoljunk csak az idős Wesselényi Miklós báró Alexanderjére - amely talán az első angol telivér volt ezen a vidéken -, vagy a fia, az „árvízi hajós” által behozott telivérekre, köztük is a legközismertebbre, Catóra, vagy Bethlen Pál gróf Incitatójára, melynek szülei a híres bonchidai ménesből származtak, és amely máig virágzó törzset alapított a világ egyik legértékesebb lófajtájában, vagy a Károlyi György gróf által nevelt Furioso nevű angol telivér méne, amelynek utódai még a mai napig is fémjelzik az erdélyi tenyésztés színvonalát a mezőhegyes félvér fajtában. Sajnos nem ismerem az Önök elképzeléseit az erdélyi jövővel kapcsolatban, de azt tudom, hogy - ezt bizonyítja az erdélyi lótenyésztés múltja is - az önök ügyfelvállalása nélkül ez a valamikor világszerte híres állattenyésztési ágazat nem fog tudni talpra állni. Természetesen mindezt nem kellene csak úgy pro decore famíliát csinálni, sőt túl az idős Wesselényi báró kijelentésén, miszerint „nekem a ménestartás oly kötelességem, mellyel őseim emlékezetének tartozom”, a modern lótenyésztést üzleti alapokra lehet és kell helyezni, és kihasználva az erdélyi ló még homályosan létező mítoszát, jó menedzseléssel jövedelmezővé is lehetne tenni azokat a földterületeket, amelyeket visszakapnak. Itt azonban meg kell jegyeznem, hogy az erdélyi lóállomány is annyira tönkre van téve, mint az Önök birtokai és kastélyai. De mégis az összes mezőgazdasági ágazat közül a lótenyésztést tartom a leghamarabb talpra állíthatónak. Ugyanis az igényesen tenyésztett, fajtatiszta lóállomány éppolyan értékálló lehetne, mint az arany. Én el tudnék képzelni angol telivér versenylovakat, amelyek a Castellum-istálló színeiben futnának magas pénzdíjakért külföldi versenypályákon. Sajnálatos, hogy a méltatlan kommunista utódok segítségével vagy hallgatólagos beleegyezésével Erdély értékes lóállománya elherdálódott, homokként folyt ki az ujjaink közül. Én személy szerint nem tehetek mást, mint e korszak szülötte - hogy megkövessem Önöket, és bocsánatot kérjek a mások bűneiért Végezetül pedig tisztelettel kérem, fontolják meg e levél által felvetett gondolatot és ha úgy látják jónak, karolják fel újra az erdélyi minőségi lótenyésztés ügyét Az a maroknyi lótenyésztő szakember, aki még Erdélyben van, biztosan Önök mellé áll, hogy jelenkori lótenyésztésünk romjain újra építkezhessünk. Önök iránti őszinteséggel, Cseke S. Tibor Nagyszalonta, 2000. augusztus 15.