Erdélyi Napló, 2001. január-február (11. évfolyam, 1-8. szám)
2001-02-13 / 7. szám
8 egy ezredévről mond mesét Erdélyi Napló * “» A székelyhídi millenniumi emlékmű története r r r A TURULMADÁR OVO TEKINTETE ALATT Mindent meg lehet tenni, csak akarni kell - ez a vezérelve Kéri Gáspár fogorvosnak, aki öt éve költözött Székelyhídra, de állhatatos tenni akarásának köszönhetően viszonylag hamar meggyőzte az érmelléki nagyközség lakóit arról, hogy helyreállítsák a több mint százéves, az Erdélyben és a Partiumban egyedüliként megmaradt millenniumi turulmadaras emlékoszlopot, amelyet tavaly ősszel ünnepélyesen fel is avattak. A 19. században az akkor még mezőváros közgyűlése határozta el: a biharországi Székelyhidat megilleti a honfoglalás ezeréves évfordulója alkalmából egy, a megmaradásért köszönetet mondó emlékmű. Megszavazták a szükséges pénzt, és 1896-ban fel is építették a szobrot. A trianoni békediktátum után az emlékművet lerombolták, széthordták, átalakították, viszont az újra beköszöntő magyar időben tiszteletet parancsolóbbá varázsolták, hogy méltó ékessége legyen a magyarság múltjának, jelenének és jövőjének. Néhány év múlva viszont alig tudták megmenteni a madárszobrot a községgé lefokozott, de járási központtá kinevezett Székelyhídon a kommunistáktól. A gránit oszlopra vörös csillag került, amit csak a ’89-es lelkendezésben vertek le. Ezután a csonka emelvényre sandán pillantgattak a fiatalok, az idősebbek viszont néha elmesélték: hajdanán itt egy felröppenésre kész madár, csőrében szablyával, intette őket arra, hogy büszkék legyenek magyarságukra. Kéri doktor meghallgatta őket, cselekedett, és lám, tavaly októberben újra felavatták a turulos emlékművet a magyar kereszténység és államiság ezredik évfordulója alkalmából. A községháza előtt álldogálók furcsán tekingetnek a millenniumi emlékoszlopot körbe-körbejáró idegenre. Néhányukban talán megfogalmazódik a kérdés: ugyan már, miért nézi annyira belerévülve a turulmadarat, a szablyát, hát a 896-1896 és az 1000-2000 feliratú táblát? Az emlékmű Székelyhíd központjában áll, körben a régi Járásbíróság épülete, a mai Petőfi Sándor Középiskola, a Polgármesteri Hivatal és a Művelődési Ház látható. Utóbbi falán egy emléktábla hirdeti, hogy egykor ott állt az a ház, amelyben 1843-as vándorszínészkedése idején három hétig megszállt a forradalom és szabadságharc lánglelkű költője, Petőfi Sándor. A műkedvelő néprajzos kiállítása „A nemes Székelyhíd városának képviselőtestülete 1896. május 10-én elhatározta, hogy a honfoglalás ezeréves évfordulójának alkalmából emlékoszlopot emel" - olvasható a korabeli jegyzőkönyv fénymásolatán, amely a gálospetri származású Kéri Gáspár állandó tárlatán tekinthető meg. A kiállítás 2000. október 7. óta szinte mindig nyitva áll a közönség előtt. Különböző kordokumentumok láthatók itt, egy fénymásolaton például a Székelyhídi Hírlap 1912. március 21-ei számának a 15-ei ünnepségről szóló tudósítása olvasható (egyébként az akkori megemlékezésnek egyik helyszíne az emlékoszlop volt). A harmadik évezred szemlélőjének a megsárgult fotográfiák elmesélik többek között azt is, hogy a főtér elhelyezkedése más volt akkortájt. Kéri Gáspár hamarjában hozzáfűzi, hogy akkor éppen az ellenkező irányba tekintett a turulmadár. A változtatásra azért volt szükség, mivel ma másfelé nyitott a tér. A felvételek azt is megörökítették, amikor a második bécsi döntés után Székelyhíd vezetősége elhatározta, hogy a helyreállított ezredévi emlékművet egybeépítik a hősi halottakéval. Ekkor egy impozáns, öt méter magas emlékművet állítottak, amelyen az országzászló lengedezett a turulmadár felett. Korlát vette körül a szónoki emelvénnyel ellátott új, hatalmas emlékműegyüttest, amely a város és az ország címerét viselte. Az elsárgult képen kivehető, hogy az ország címerét két angyal tartotta a kezében. A többi felvételből kiderül, hogy a helybeliek kedvelt fotózási háttere volt az emlékmű, amelyet szép lampionok vettek körül. Egyébként ezeknek egy része még mindig megvan valahol - állítja Kéri. 1941. október 26-án, amikor az újjáépített emlékművet felavatták, a nagylétai tűzoltózenekar ébresztette reggel nyolckor a székelyhídi polgárokat. Másfél óra múlva megkezdődött a református istentisztelet, amely során megáldották az ország zászlaját, egy órával később pedig a római katolikus templomban tartott szentmisén felszentelték a lobogót. Háromnegyed tizenkettőkor a közönség elfoglalhatta a helyét az emlékmű körül, olvasható a meghívón, majd néhány perc múlva József főherceg ő királyi fensége, tábornagy fogata megérkezett a helyszínre. Az avatón, a meghívóban leírtak szerint, díszmagyarban vagy fekete öltönyben kellett megjelenni. - Ezzel összehasonlítva - fűzi hozzá Kéri Gáspár -, most már nem is nagyon jönnek el, például a több mint ezer székelyhídi iskolásból körülbelül hatvanan jelentek meg a tavaly októberi avatón, amit nagyon fájlaltam. Az oroszok bejövetelekor levették a turulmadarat és a táblákat, de az emlékmű megcsonkítva is állt még egy ideig, majd a három méter és harminc centiméter magas gránitoszlopot leemelték, átemelték a mostani helyére - ami a megváltoztatott főtér közepe és vörös csillagot tettek rá. Sajnos nem ügyeltek arra, hogy az alapja illeszkedjen hozzá, hiszen egy aránytalanul magas pillért emeltek alája. A tárlat a fogorvos egy másik szenvedélyéről is tanúskodik: különböző szőlőműveléssel és borászattal kapcsolatos régi tárgyakat is kiállított. Megtalálhatunk egy 1899-ből származó kereplőt, néhány méterrel odébb pedig egy szőlőszedő edény emlékeztet a szüretre. Régen nem vederbe, hanem faedényekbe szedték a fürtöket, de csak a nők, elvégre a férfiember puttonnyal hordta, majd taposta a szőlőt - magyarázza Kéri, azután a kármentőről mesél, ami arra szolgált, hogy amikor elvették az edényt a prés alól, a még csepegő nemes nedű ne folyhasson el. Egy hatalmas pincelakaton kívül egy lopóra is érdemes felfigyelni. A házigazda hamar felvilágosít, hogy nem lopó az, hiszen csak akkor válik lopóvá, ha levágják az alját, így az csak lopótök. Régi poharakat és üvegeket is találhatunk, melyek alján metszés van, ami a hajdani üvegkészítés jellegzetessége. Kéri Gáspár elmondta, hogy ez egy állandó kiállítás lesz, a népművészeti részt a nyár végéig átköltözteti a Gálospetriben általa felépíttetett Érmelléki Tájházba. A dokumentumtárlatot kizárólag saját pénzéből alakította ki, a termet a községháza ingyen biztosította. Hol rejtőzködött a turul a diktatúra alatt? Trianon után a román hatóságok elől elrejtették a turulmadarat. Hogy hová, kinél, azt Kéri Gáspárnak nem sikerült kiderítenie. A második bécsi döntés után a korábbihoz képest sokkalta impozánsabbá épített emlékművet a járás párttitkárának parancsára lebontották. Az eltávolítást durván végezték, ezért hiányzik az egyik eredeti láb és a szablya, amelyet ma a szóbeszéd szerint disznóölésre használnak. A negyvenes évek végén a szobor a lakásgazdálkodási vállalat padlására került fel, annak igazgatója pedig - talán bízva a jobb jövőben - befalaztatta. Amikor néhány év múlva javították az épületet, előkerült a turulmadár is. Elekes Mihály szobafestő, a vállalat egyik alkalmazottja, miután megtalálta, a raktárában rejtette el a szobrot. A nyolcvanas évek végéig őrizte, amíg be nem hívták Bukarestbe munkaszolgálatra. Eközben a Securitate, a hatalom titkosszolgálata megkereste a szobafestőt. A szekusok, bár verőlegényekre hasonlítottak, azt állították magukról, hogy muzeológusok, és egy múzeumban akarják elhelyezni a turulmadarat. De nem tudták meggyőzni Elekest, hogy adja elő, sőt makacsul tagadta, hogy tud a szobor hollétéről. Bukaresti útja - amelyre végül mégsem kellett elmennie - előtt elmondta a titkát kollégájának, Farkas Jánosnak, hiszen már nem merte a raktárban hagyni a szobrot. Farkas János a rábízott turulmadarat sógorával együtt egy kisszekérrel elszállította. Útközben rendőrrel is találkoztak, de szerencsére sikerült feltűnés nélkül megérkezniük Farkas lakására, ahol a pince előtti kis műhely padlására dugták el a szobrot, ami igen kockázatos volt. Egészen tavaly augusztusig rejtegették ott, akkor Farkas János átadta a polgármesternek. Kéri Gáspárnak egyébként a szobafestő elmesélte, hogy a kilencvenes évek elején egy magyarországi kereskedő meg akarta vásárolni tőle háromszázezer forintért az időközben megcsonkított turulszobrot. De ő nem adta el... Ma lehet, hát meg kell valósítani Kéri Gáspár, a fog- és szájbetegségek szakorvosa jól menő magánrendelővel rendelkezik az Érmellék egyik központjaként számon tartott Székelyhídon. Eleinte csupán érdekesnek tartotta, később már túlnőtt a hobbi fogalmán a millenniumi emlékmű helyreállítása. Szenvedélyesen szereti a történelmet - árulja el. Ennek kialakulásában a legnagyobb szerep a tanulmányi évek során érzett mérhetetlen hiánynak jutott. Mivel nem tanulhatott ősei történelméről, megfogalmazódott benne a kérdés: miért tiltják annyira, mi lehet abban? Erre keresett választ. A millenniumi emlékműről a kilencvenes évek közepén szerzett tudomást, amikor Székelyhídra került. Eleinte azt gondolta, hogy az a kommunizmus torzszülöttje, de egy ismerősétől a templomból jövet hallotta, hogy az nem az elmúlt rezsimé, hanem egy ezredévi turulmadaras emlékmű. Ekkor kapásból elhatározta: vissza kell állítani! Noha azt válaszolták, hogy még túlságosan korai, csak azért is állta a szavát, dacból elhatározta, hogy a hirtelen ötletet megvalósítja... Miért lenne korai? Mégis mikor jön el az ideje? - fordult a bátortalan tamáskodókhoz. Szerinte, bár nem minden tökéletes napjainkban sem, létezik egy bizonyos fokú szabadság a kultúrában, ezt pedig ki kell használni. - Megismerkedtem Tatay Zoli bácsival. Ő rengeteget mesélt az emlékműről, válaszolt a kérdéseimre, és sok képanyagot adott. Természetesen másoknál is érdeklődtem. Mindent meg akartam tudni róla, gyűjtögettem az adatokat, a korabeli képeslapokat. Ezekből rendeztem meg a tárlatot is - magyarázza. A helyi RMDSZ-gyűléseken felvetette a helyreállítás gondolatát, s az előző polgármestert, Holczman Barnát is meggyőzte, hogy javasolja az emlékmű felújítását a tanácsülésen. A tanács ezt elfogadta, még a nem RMDSZ-es képviselőket is meggyőzték az emlékmű fontosságáról. Úgy szavazták meg, hogy eredeti állapotába kell visszaállítani. - Ez elég faramuci helyzetet szült - meséli Kéri -, hiszen többféle vélemény alakult ki a helyreállítással kapcsolatban. Sokan féltek is azt az eredetire visszaformálni. Szabad-e ezt így? - kérdezgették. A felirat szövege szülte a legtöbb vitát, hogy kiírhatjuk-e azt, amit valójában jelképez a turulmadár. Rengeteg papírt kellett kitölteni, különböző kérvényeket megfogalmazni, ezeket többek között Bukarestbe is el kellett küldeni, bár végül kiderült, hogy nem lett volna fontos a minisztériumtól is engedélyt kérni, de erről nem tájékoztattak minket. Nem vezettük félre a bukaresti hivatalnokokat, sőt megírtuk nekik pontosan, mit takar a magyar millennium kifejezés. Válaszul elismerő levelet kaptunk a kulturális minisztériumtól, amelyben megbecsülésüket fejezték ki a szellemi emlékeink ápolásáért. Csak elismeréssel szólhatok mind a megyei, mind az országos kulturális intézményekről. Feltétlenül szeretném, ha beírná, hogy ma már lehet magyar kulturális értékeket létesíteni vagy újralétesíteni! Ez nem tiltott dolog. Ami széttöredezett, újra összeáll Ahhoz, hogy a tavaly október 8-ai ünnepségre az emlékművet és környékét rendbe hozzák, komoly erőfeszítésekre volt szükség, elsősorban az idő rövidsége miatt. - Egy hónapig nem dolgoztam a rendelőmben, hanem nagyrészt ezzel foglalkoztam. El kellett menni az öntőmesterhez, engedélyeket kellett intézni, és még rengeteg egyéb, ma alig feltűnő apróságot. A bronz megszerzése, az emlékmű környezetének rendbetétele nagyon nehéz volt - meséli, majd -----------► Képeslap az eredeti emlékműről Beleásta magát a történelembe A '40-es évek elején kedvelt helyszíne volt a fényképezkedőknek