Erdélyi Nimród, 2000 (2. évfolyam, 1-6. szám)
2000-03-01 / 2. szám
MADÁRVILÁG A fakutya is madár, tudjuk meg Chernel István, a „Magyarország madarai” című művéből. Akkor még (1899-ben) a gólyaalakúak rendjét „lépkedőknek” nevezték, s a gémfélék családjának legkisebb tagját poézgémnek is hívták többek között. De nádmászó, kis bika, panni, kákabiró és még tízféle névvel illették madarunkat hajdanán. Erdélyben pajagém volt a neve. Madaraink legújabb névjegyzéke törpegémnek (Ixobrychus minutus) tiszteli. Élőhelye: Április második felében érkezik hozzánk és október elején indul Afrikába. Vízhez kötött madár. Fészkelés idején csak nádas tavak, mocsarak, elöntött berkek, bokros folyópartok, elhagyott kubikgödrök környékén keressük. Tápláléka: Ott trónol madarunk büszkén, de láthatatlanul a nádszegélyen, alig másfélszáz grammos mivoltának teljes tudatában. Szemének sárgaréz pillantása az apróhalak, gőték, békaporontyok és vízi rovarok seregét ügyeli. Ruházata: A hím panyókára vetett atillája ércesfémes-fekete, akárcsak evezőtollai, farka, meg fejfedője. Melle, nyaka, hasa a tavalyi nád színárnyalatait mutatja. Vékony lábait is nádszálból faragták. Röptében két szárnyán tenyérnyi sárga folt virít. A tojó rajzolata hasonló, de fehér-babos hárászkendőjének sötét színei barnává szelídülnek, s az így megspórolt festékanyag testének hoszszanti csíkozását erősíti. A család. Szívesen építkezik címeres nádba, s ha ez nincs, fűzfára, rekettyére is. Az építőanyag is innen kerül ki. Árvizes években a fészkek jó része elpusztul. Ilyenkor új lakást épít magasabbra, akár három méterre is. Májusi fészekalja 5 - 7 mészfehér tojásból áll, melyeket 1-2 napos időközben rak le. Ezek nagysága átlag 25x36 mm. A szülők felváltva kotolnak 16-19 napig és közösen nevelik fiaikat. A tíznapos fiókák elhagyják a családi vízhelyet és kisebb-nagyobb felfedező utat tesznek a nádasban. Első útjuk idétlen vergődésnek tűnik ég és a víz között. Csőrükkel, szárnyukkal kapaszkodnak, míg vékony lábuk lehetetlen szögben markolja a nádat. Veszély esetén alakoskodik, vagyis kinyúlik, mint összecsukott esernyő és hasával fordul a betolakodó felé, mint az öreg madár, melynek színe a nádas fényárnyék játékát utánozza. Gyorsan tollasodik, s már hónapos korában szárnya alá fogja a levegőt. Szárnyalása rövid, kalimpáló repülés. Elterjedése Európában mindenütt előfordul, a 60. északi szélességtől délre. De nyugati állományának „nagyságát” egy francia ornitológus viselkedésével mutatnám be inkább. A csapói halastavak madarait nézegettük az ifjú doktorandussal. Közös szókincsünk a latin madárnevekre korlátozódott, de azért „jól” megértettük egymást. Kivéve azt a jelenetet, amikor újdonsült barátom egyszer csak... extázisba esett. Mutogatott, ugrált, térdeit csapkodta, odálgatott nagyon, de én egy átrepülő pócgémen kívül egyebet nem láttam. Izgatott szóáradatából csak a „botor és bandzsi” szavakat véltem érteni. Már szinte visszavágtam neki, de szerencsémre jobb kezem mutató ujja terephatározóm megfelelő oldalán pihent, s még idejében megláttam a törpegém francia nevét: Bútor blongios... Azóta, restelkedve bár, de nagyobb tisztelettel nézek e madárra, hiszen a kis francia itt nálunk látott pócgémet életében először. Európai populációja legtöbb ötvenezer párra tehető. Ennek kétötöd része nálunk fészkel. Az utóbbi évtizedben ez a létszám mérsékelt, de makacsul csökkenő irányt mutat. Nem csoda hát, hogy ő is felkerült a szomorú Vörös Listára. Epilógus. Hazánkban is védett madár, de elpusztításáért csak 15.000 lejes büntetést helyez kilátásba a törvény. Tekintettel arra, hogy az európai állomány 2/5-e Romániában fészkel, jó lenne, ha felelősségvállalásunk nagysága is ennek arányában igazodna e pusztuló faj nemzetközi védelméhez. S hogy miért nevezi fakutyának az alföldi ember?... Hát azért, mert nászidőben szaporán ismétli tompa „umb”-szerű énekét... (?)..., mely távoli kutyaugatásra emlékeztet. ■ A törpegém Törpegém fészek Archiv felvétel (1972) Fotó: Szombath Zoltán / március-április