Erdélyi Riport, 2008. július-december (7. évfolyam, 26-50. szám)

2008-08-28 / 34. szám

jQI^ULTJJ^ ^ Film Megetetett társadalom. A Megetetett társadalom (Fast Food Nation) egy amerikai tényfeltáró újságíró, Eric Schlosser hasonló című, 2001-ben megjelent könyve alapján készült. Schlosser a gyorséttermek elterjedésének, és az amerikai életmód szimbólumává válásának történetét dolgozta fel „az amerikai étel sötét oldala” alcímmel, a bestseller anyaga eredetileg a Rolling Stone folyóiratban jelent meg cikksorozat formájában 1999-ben. Richard Linklater Arany Pálmára jelölt filmjét a magyarországi filmkritika legalábbis vegyesen fogadta, a liberális szellemű lapok, kiadványok szájbarágós hamburger-drámának minősítették, amelyből nem tudunk meg semmi újat. A konzervatívabbak szerint viszont tanulságos tantörténet a bennünket is fenyegető globalizáció embertelenségéről és gusztustalanságáról. A történet egy meg nem nevezett gyorséttermi lánc, pontosabban annak a mexikói határ mellett, egy kivárosban található húsfeldolgozója körül bonyolódik, és végül szó szerint kiderül, hogy szar van a palacsintában, a technológiai hiányosságok, illetve az ésszerűtlenül felgyorsított munkatempó miatt. A filmet a romániai mozikban Generaţia Fast Food címmel vetítik, nekünk a romániai iskolákban nemrégen szabályozott élelmiszerárusítás miatt is éppen aktuálisnak tűnik. HBG A KARIB TENGER KALÓZAI 3. A Disney és Jerry Bruckheimer produkciója 2007-es kalandfilm, A Karib-tenger kalózai trilógia befejező része, A Fekete Gyöngy átkát (2003) és a Holtak kincsét (2006) követve. Rendezője ugyanaz a Gore Verbinski, és a szereplők is kivétel nélkül visszatérnek. Chow Yun-Fat első ízben tűnik fel, mint Szao Feng, illetve egy rövid szerep erejéig a Rolling Stones gitárosa, Keith Richards is tiszteletét teszi a vásznon Jack Sparrow apjaként. A kalózvilág végét sugalló film történetében ezúttal Will Turner (Orlando Bloom) és Elizabeth Swann (Keira Knightley) összefognak régi ellenségükkel Barbossa-val, hogy megmentsék Jack Sparrow kapitányt (Johnny Depp) és Bill Turnert. Keletre hajóznak, ahol összetalálkoznak az új gonosztevővel, Sao Fenggel, aki a „Világ végére” vezető térképet keresi. Feng a Császárnő nevű hajó kapitánya, amelyen vendégül látja a titokzatos sárkányaszszonyt. Will és Barbarossa végül a tengerfenéken találja meg Jack Sparrow kapitányt és hajóját, a Fekete Gyöngyöt. Együtt szinte lehajóznak a térképről, árulás és hűtlenség között navigálva szövetségeseket keresnek, hogy megvívják utolsó döntő csatájukat. A filmet Piraţii din Caraibe: La capotul lumii címmel augusztus 31-én vasárnap este 8-tól vetíti az FIBO. Ţ V jjfe : A' SPdSlyl Pipopt ■ BOOB. AUGUSZTUS 28. TÉVÉ Miért épp a demokrácia? Független filmrendezők készítették tíz különböző országban, Bolíviától az Egyesült Államokon át Pakisztánig a Miért épp a demokrácia? epizódjait. Az alkotások a rendezők személyes tapasztalatait, élményeit közvetítik a demokráciáról, vagy éppen annak hiányáról. Weijun Chen például osztálytitkárt választó kisiskolások példáján mutatja be, hogyan működne a demokrácia Kínában (Szavazz rám, légy szil), Alex Gibney pedig az afgán háborús konfliktus egy áldozatának sorsán keresztül ábrázolja a terror elleni háború visszásságait (Taxival a sötét oldalra). Film készült a dán karikatúra-botrányról (Epés karikatúrák), a Putyin elnöksége alatt újjáéledt orosz hazafiságról (Istenért, a cárért és a hazáért!), és arról a politikai zűrzavarról, amit ma Pakisztánban demokráciának neveznek. Az első epizódban ismertetett történet nyilvánvalóvá teszi, hogy alig van különbség egy kínai általános iskolában végzett „kísérleti választás” és a „valóságos” között. Az egyik legizgalmasabb része a filmnek az, amikor bemutatja, hogy a három jelöltet hogyan készítik fel a szüleik. A 2007-ben készült angol dokumentumfilm sorozat első részét vasárnap, augusztus 31-én 16 órától vetítik az MTV 1-es műsorán. •J» «J« «I» «I» •£» in 'ru 'fe CU N O QJ JELENSÉG Irodalom a neten: pénz nélkül veszélyes Tokajon az idei írótábor a műhelymunkának szentelte a csütörtöki nap délutánját. Mi, Váradosok tudtuk ugyan már jó előre, hogy valószínűleg a digitális irodalom elnevezésű műhely lesz számunkra az igazi, no de hát ilyen esetekben az ember a helyszínen még felülvizsgál. Mi is azt tettük. A kínálatban szerepelt még kiadói szerkesztés, no de mi, ugye, azzal áltatjuk magunkat immár szinte húsz éve, hogy tudunk szerkeszteni, előadónak meg nem hívtak, úgyhogy nem mentünk oda. A Poétika szakosztály sem vonzott, ugyanis provinciálisak szoktunk lenni, s mint ilyenek, fejenként több kötet után úgy véljük, hogy verset írni kell, olvasni, mondani, ahogy Kányádi vallja, de beszélni róla? Olyan az is, mint ha a szerelemről beszélne az ember. Volt még a támogatásokkal foglalkozó szek-ció is, az újságíró éledezett is bennünk, hogy hátha lesz ott valami jó kis botrány, de végül is úgy döntöttünk, nem akarunk vádaskodást a meg fanyalgást hallgatni, így hát annál jobban esett a digitális irodalom 3 szekciót vezető Vass Tibor, Spanyolnátha-tőr szerkesztő szíves invitálása, amelyet el is fog a helyszínéül szolgáló gimnázium hűvös biológia laborjába, ahol egy kivetítőn mindig azt nézhettük, amiről éppen beszéltünk. És ez jó volt, mert a szó elszáll, és mindenki tudja, hogy (ha már irodalomnál tartunk, Petőfit parafrazálva) azért a kép az úr. A bevezetőben hallhattunk a Spanyolnátháról, a negyedévente interneten megjelenő művészeti folyóirat 2004-es alapítása óta az internetes irodalom másodlagos jellegének megszüntetését tartja céljának. Amint Vass Tibor megfogalmazta: a Spanyolnátha, bár jellemzője a kizárólagos online jelleg, mégsem egy honlap, hanem művészeti folyóirat, ami mellesleg interneten jelenik meg. A felkért előadók között meghallgattuk Onagy Zoltánt, aki a Terasz.hu alapításának és első éveinek történetét osztotta meg a hallgatósággal. A kezdeti nehézségekről elmondta, a programozók hozzáállása a következő „ezt nem lehet megcsinálni” - a teremben levő hallgatóság, többnyire internetes irodalmi portálok szerkesztői, itt sűrűn bólogattak -, és megfogalmazódott még egy arany igazság, mégpedig ekképpen: „a szerkesztő mindig talál partnert, ha lehet fizetni’. Balogh Róbert 2006-tól szerkeszti a Teraszt, melyről elmondta, hogy jelenleg pénz nélkül működik, szerzőgárdája „az a 25-40 év közötti réteg, amely ideig-óráig tud élni pénz nélkül”. (Ide kívánkozik egy szerkesztői megjegyzés: mi nem tudunk, viszont a Terasz.hu látogatottságát bizonyára jelentősen fellendítené, ha sorozatot indítanának arról, hogy ezt miképpen lehet megoldani.) A Terasz.hu kapcsán levont következtetés: pénz nélkül tovább működni veszélyes. A felvidéki Szászi Zoltán újságíró kollégánk a Rovás Kulturális Galéria bemutatására vállalkozott. Céljuk a pályakezdők segítése, és ennek kapcsán valódi kisesszét hallhattunk az előadótól arról, hogy mi is az érvényesülés, és az elbírálás - de kik által? Papp Tibor szólásra emelkedvén feltette a kérdést, mi is az, hogy digitális irodalom, majd elmagyarázta a statikus és a dinamikus digitális világ közötti különbségeket. Szerinte „a nagy idegenkedés a képernyőn olvasástól attól van, hogy tipográfiailag még nem oldották meg a problémát”. Szabó Tibor, a Bárkaonline szerkesztője viszont tett néhány sokkoló kijelentést. „A portálon megjelenő szövegek hagyományosnak mutatják magukat, miközben nem azok, hanem sokkal szegényesebbek” - mondta, majd levonta a következtetést: az internet szegényíti az irodalmat. Berka Attila, a Spanyolnátha munkatársa arra figyelmeztetett: a határtalanság érzete, az, hogy akárki elolvashatja, megnézheti azt, amit csináltunk, óriási felelősség. Az „akárki lehetősége” - ez a legnemesebb kihívás. Kinde Annamárra gadtunk és beültünk az írótábor üléseinek . A digitális irodalom szekció ülésének résztvevői a biológia laborban tanácskoztak Demény Péter Ami nem múlik el „F.n 2033-ban lennék 80 éves.” Barátom, a Kriterion Könyvkiadó legendás tördelőszerkesztője s egy ideig, amíg lehetett, a kolozsvári fiók vezetője volt. Tavalyelőtt rákkal diagnosztizálták s idén temettük. A tények szárazak és irgalmatlanok, de ha arra gondolok, amit nagymamám mondott egyszer a szüleiről („amíg én élek, addig ők is élnek”), akkor János nem halt meg egyáltalán, és nem is fog, amíg én vagyok a világon. Géczi A. János volt a „hivatalos” és „írói” neve, de mindenki Jánosként ismerte és Jánosnak szólította. Ráncos, beesett arca volt, karvalyszerű orra, a homlokán érdekes dudor. És érdekes az egész ember (ha úgysem halt meg, minek a múlt idő?!), rendkívül intelligens és rendkívül rezignált, fáradt humorú, csodálatos egyéniség. A kislányom születése után nem sokkal feljött hozzánk, s a látogatás vége felé, amikor arról beszélgettünk, mióta is ismerjük egymást, azt mondta: „Hogy telik az idő!” S kis szünet után: „Mindjárt nem kapok taxit. ” Itt a humor jellemzi őt, és az elvek. Soha nem láttam és azóta sem ismertem meg még egy olyan embert, aki annyira ragaszkodott volna az elveihez, mint ő. Nem hangoztatja őket, de a saját nyereségével, pontosabban veszteségével sem törődik, ha veszélybe kerülnek. Ő az utolsó általam ismert képviselője annak a romantikának, mely gyakran bosszantó, de mindenképpen tiszteletre méltó. Ha ad, nem azért adja, mert vissza szeretné kapni vagy hogy híre menjen. Ha tiltakozik, nem nagy hangon teszi, mégis félreérthetetlenül és visszavonhatatlanul. Ha megsérted, nem a haragot őrzi, hanem a fájdalmat, ami maradandóbb, valahogy mégis összeköt, ahelyett, hogy elválasztana. Jó ember, és ezt kevés emberről lehet nyugodt lélekkel elmondani. És most, sajnos, vissza kell térnünk a könyörtelen múlt időhöz. Mert bármennyire szeretnénk sokan, testi valójában nincs többé. A sort, amelyet kezdetben idéztem, a Dávid Gyula 80. születésnapjára készülő kötetbe írta. Mindenről lemondott már, vágyairól és reményeiről is. Szerettem akkor is, amikor megsértettem, és azt remélem, szeretett ő is, amíg tehette. Mikor utoljára láttam, rekedt volt már, jólesően száraz hangja megfakult. Már nem cigarettázott, már nem úgy nevetett, ahogy szokott, ahogy tudott. A tekintete sem volt már a régi, csak a barátság, amely köztünk kavargott.