Erdélyi Riport, 2015. január-március (14. évfolyam, 1-11. szám)
2015-03-20 / 11. szám
Lajos azt kérte, hogy a pápa, mint a Nápolyi Királyság hűbérura, ruházza rá a királyságot, de a pápa nem tette meg neki ezt a szívességet. Ezért Lajos hadjáratot indított Dél-Itáliába, hogy személyesen intézze el Johanna megbüntetését, a trón megszerzését. Első hadjáratára 1347 végén indult, 1348 januárjában már be is vonult Nápolyba. Máig megmagyarázhatatlan, hogy miután Lajos elfoglalta az országot, Nápolyban elkezdett uralkodni, rendeleteket hozott, embereket nevezett ki tisztségekbe, miért vonult vissza hirtelen. Igaz, akkor tört ki a nagy pestisjárvány, ami Európa jelentős részén hatalmas pusztítást okozott, de Lajos általában nem félt semmitől. Mindenesetre úgy döntött, ő ezt az országot már megszerezte, és otthagyta a katonáit - részben magyar nemeseket, részben német zsoldosokat - különböző erődítményekben, és hazatért Magyarországra. Johanna, akinek ekkor már új férje volt, visszatért, és elkezdődött a magyar erők fokozatos kiszorítása. A király ekkor elküldte Nápolyba Lackfi Istvánt, hogy erősítse meg a magyar pozíciókat. Lackfit nagy hadvezérnek tartották, viszont a zsoldosokkal állandóan baj volt. Nem tudta őket mindig idejében fizetni, raboltak, fosztogattak, és ha valamelyik erőséggel baj volt, azt hamar fel is adták. A német zsoldosok Lackfi háta mögött megegyeztek a pápai küldöttekkel, összeszedték, amit tudtak, köztük nőket is (!), és kivonultak. Hiába aratott látványos győzelmeket, a zsoldosok miatt végül nem tudta elérni a kívánt eredményt. Ezért 1350-ben sor került Lajos király második hadjáratára. Nem csak egy csatát kellett megvívnia, mint először, amikor csupán a Nápoly melletti Capuánál kellett legyőznie az ellenséget. Most több kemény ostrom volt, maga Lajos is két ízben megsebesült. Aversánál, ahol az öccsét meggyilkolták, nyílvesszővel eltalálták a lábát. A Névtelen Minorita krónikájában olvasható, hogy lefogták a királyt, úgy rángatták ki a lábából a nyílvesszőt, majdnem belehalt a sérülésbe. Amikor végre bevette Aversát, és a Nápolyi Királyság ismét a kezébe került, már zajlott a . Lajos idején még nem lehetett tudni, hogy egy-két generáció múlva az oszmán állam már Magyarországra is komoly veszélyt fog leremen! 2015. MÁRCIUS 20. história szentév Rómában. Lajos elzarándokolt az Örök Városba, és nem is ment vissza Nápolyba, hanem hazatért Magyarországra. 1352-ben békét kötött Johannával, az országhoz való jogáról azonban nem mondott le. A nápolyi hadjáratok emelték Európában Lajos presztízsét. Lajos hadainak ahhoz, hogy eljussanak Nápolyig, egész Itálián, megannyi hercegségen, városállamon keresztül kellett menniük. Az olaszok hogyan viszonyultak ehhez a ki-bevonuláshoz? Velencéhez tartozó területekre nem ment be, mert Zára elvesztése miatt a Velencei Köztársasággal nem volt jó viszonyban. (Később majd Velence ellen is indít hadjáratot, viszszaszerzi Zárát, egész Dalmáciát.) Mivel 1347-ben nem tudott tengerre szállni, a seregeivel valóban kénytelen volt végigmasírozni egész Itálián. Ez a földrajzilag is változatos, hegyes-völgyes ország akkoriban kormányzatilag is széttagolt volt. A sereg átvonulásának volt egy diplomáciai előkészítése, lebonyolítása, ezt jól csinálták. A megbízott bárók a hadak előtt haladva, megegyeztek a különböző fejedelmekkel, városokkal, hogy a sereg a területükön vonul keresztül, élelmet is úgy kértek, hogy azért fizetnek. Mai kifejezéssel élve: logisztikailag mindent jól előkészítettek. Voltak olyan itáliai fejedelmek is, akik nem egyszerűen átengedték Lajos hadát, hanem vele mentek egészen Nápolyig, a magyar király szövetségeseiként. Mire Lajos a Nápolyi Királyság területére ért, már sok helyen kitűzték a Magyar Királyság lobogóját. Például L’Aquila városa és a környező települések már magyarpártiak voltak, mire a magyar király serege megérkezett. Közben egy új veszedelem közeledett kelet felől, a törökök már 1354- ben megvetették a lábukat Európában Gallipolinál. Az egyre tehetetlenebb bizánci császár rendre fölkereste az európai uralkodókat, de nem talált megértésre, Lajosnál sem. A magyar király valóban teljesíthetetlen igényeket támasztott Bizánc urával szemben, többek közt azt, hogy keresztelkedjen át katolikus hitre? Miután a kereszténység szakadása a 11. században bekövetkezett, időről időre fölvetődött az újraegyesülés kérdése és általában úgy, hogy Bizánc csatlakozzon Rómához, fogadja el a pápa, a római egyház feltételeit. Természetes volt, hogy a közismerten vallásos magyar király, aki egyébként is fontosnak tartotta, hogy az ortodox keresztényeket „visszatérítse” a római egyházba, nem hagyhatta ki, ha adódott egy ilyen politikai lehetőség. Nem mellesleg, amikor a bizánci császár Lajost 1366-ban felkereste segítséget kérni, „le kellett volna szállnia a magas lóról”, egy fennmaradt történet szerint ugyanis, míg a magyar király fedetlen fővel, gyalog ment a vendége elé, a császár, V. Ioannes lóhátról, gőgösen üdvözölte vendéglátóját. Érdemes a török kérdésre is kitérni. Abból, hogy a törökök megjelentek a Balkán félszigeten, hogy különböző konfliktusokban segédhadakként feltűntek, mindabból Lajos idején még nem lehetett tudni, hogy egy-két generáció múlva az oszmán állam már Magyarországra is komoly veszélyt fog jelenteni. Lajos és kortársai a korabeli információs viszonyok alapján nem tudhatták, hogy ennek a török jelenlétnek milyen következményei lesznek. 1364-ben, Krakkóban lezajlott egy nagy királytalálkozó, ahol megpróbáltak a terjeszkedő Oszmán Birodalom ellen közös fellépést kezdeményezni, de nem jutottak dűlőre. Erről mit lehet tudni? Ez egy olyan esemény volt, amelyről föl tudjuk sorolni, kik voltak jelen - a ciprusi király volt az egyik fő szervező -, de hogy a találkozón elővezetett keresztes terv miért akadt el, azt nem tudjuk. A 14. századtól kezdve időnként szerveztek ilyen, a török terjeszkedés megakadályozása céljából összehívott tanácskozásokat, amelyeken uralkodók is részt vettek, elhatározták a közös fellépést, keresztes had indítását, de végül vagy nem lett a tervezett akcióból semmi, vagy a nagy tervekhez képest csekély eredménnyel zárult az akció.