Kolozsvári Szemle, 1916 (2. évfolyam, 27-48. szám)
1916-07-02 / 27. szám
A SZIVARFÜST A szobában, ahol barátságos meleget árasztva pattog a kandalló tüze, nagy borszékben ül a férj. Egyik térde a másikon, egy, már felényiig elszívott, szépen pettyezett szabukó a szájában s kényelmesen olvassa az újságját. A felesége a zongora előtt ül, ő is kényelmes hanyagsággal futamozik a hangszeren, közbe-közbe elfintorítja az orrát, mely kissé pisze, de veszedelmesen formás és kényeskedően fáj, mintha valami szag bosszantaná. Egyszerre félbehagyja a játékot és félig kérően, félig gúnyosan az ura felé szól. Az asszony igazán lekötelezne Kálmán, ha végre eldobná már azt az utálatos szivart. Olyan füstöt csinált, hogy belé lehetne vágni. Aztán ez a szag, ez a szag... (Újra elfintorítja az orrát és feláll a zongora mellől, de előbb meglehetős zajjal becsapja Chopint, dacára, hogy az, szegény nem oka a szivarfüstnek.) A férj (jámborul felnéz az újságjából a feleségére, kissé elcsodálkozik az előbbi harmónia ily gyors megbomlásán. Majd, mintha semmit se hallott volna, naiv arccal kérdi) Szóltál valamit fiam?! Az asszony (igen erélyesen) igenis. Azt mondtam, hogy nagyon lekötelezne... A férj (közbe vág és recitálva folytatja) , ha végre már eldobná azt az utálatos szivart, olyan vastag füstöt csinált, hogy... stb. stb., amint azt az előbb olyan szabatosan és folyékonyan végig mondtad. Az asszony (akit egyszerre felingerel ez a heccelés) Mit tökéletlenkedik, ha hallotta, amit mondtam és miért nem dobja már el azt az utálatos bagót? A férjélvezettel szí nagyot a szivarjából és rosszul sikerült füstkarikákat ereget. Aztán fontoskodva mondja: Hát fiam, ennek két oka van. De mindkettő egyformán fontos és nyomós ok. És mindenesetre fontosabb, mint a te gyors szerkezetű felháborodásod. Nem dobom el, először azért, mert oktalan pazarlás volna eldobni egy félig elszívott szivart, amely ráadásul még azzal a kitűnő tulajdonsággal is fel van ruházva, hogy mesésen szelet, ez pedig fiam, fő feltétel a jó szivarnál. Az ilyen pazarlást megengedheti magának egy acél, vagy egy petróleum király, de nem én, akinek a fizetésemből 200 koronát kell a lakáspénzre pótolnom. De biztosítalak róla, hogy a legjobb esetben is oktalanság egy félig elszívott szivart eldobni, amelyik szépen van pettyezve és fényesen szelei. Másodszor pedig nem dobom el azért, mivelhogy nagyon jól esik. És azt igazán kegyetlenség volna kívánnod tőlem, hogy eldobjam, ami jól esik. Annyi ez, mintha éppen azt a falatot vennéd ki a szájamból, amelyik a legjobban szült. Az asszony (aki alig várja, hogy az ura bevégezze) kibeszélni, azt gyönyörűen ki tudja magát, de figyelem és gyöngédség a felesége iránt, nagyon szűken szorult magába. És ha elgondolom, hogy nem volt mindig ilyen utálatos, hát elhiheti, hogy rosszul esik és bosszant a maga figyelmetlensége! A férjmég mindig nagyon nyugodtan) Nem vagyok gondolatolvasó, nem is törekedtem soha rá, hogy annak tartsanak, de tudom, hogy a mátkasági időkre célzasz. Vérzik a szívem, hogy újólag nem veled tartok, de konstatálnom kell, hogy krónikus tévedésben szenvedsz, ha a mátkasági időt, amelyet egyébként, dicséretedre legyen mondva, kifogástalannak találok, összekevered a házassági állapottal. Hogy egy kevésbbé szellemes hasonlattal érzékeltessem előtted az állításom igazságát, annyi ez, mintha nullás liszt helyett dercéből akarnál kalácsot sütni. Az asszony (mohón kap az ura feleletén és borzasztó lesújtóan tekint az urára) Igazán kedves ember maga Hat hónapi házasság után már nemcsak ötlettelen és figyelmetlen, hanem goromba is tud lenni. Elhiheti, hogy a hasonlataitól nem vagyok annyira elragadtatva, hogy ne érteném, hogy mit akar mondani... Ez igen jellemzi a férfinemet, amelynek maga is éppen olyan közönséges típusa, mint a többi száz és ezer...