Erdélyi Szemle, 1934. október - 1935. december (20. évfolyam, 1-15. szám)

1935 / 10. szám

ERDÉLYI SZEMLE 1935. 80-ik évét töltötte be Dr. Boros György, unitárius püspök A „kincses város“ régi és új lakói egyformán jól ismerik a sugár jegenye­fához­ hasonló dr. Boros György unitárius püspököt, aki úgy e város közügyeinek, mint e város határain túl is több mint félszázada minden nemes, emberbaráti, emelkedett szellemtől át­hatott ügynek igazi szószólója, küzdő bajnoka. Az emberek megállanak az utcán és némi kétellyel mondják: Hát tényleg 80 éves lenne ez az egyenes tartású, szellemi erővel még mindig gazdagon bíró, mindig biztató mosolyú fiatalos ember?! Igen, az anyakönyvi adatok ezt mondják. S munkásságának hosszú sorozata is erre vall. Tehát 80 évesnek lenni nem is olyan veszedel­mes dolog, gondoljuk, 80 évvel még lehet friss, szellemi erejének teljében az ember s munkálhatja a társadalom ügyeit. És ez az unitárius egyházban nem is újdonság. Dr. Brassai Sámuel, a nagy polihisztor a 100 év közvetlen közelében is felolvasásokat tartott irányított, vezetett. Ferencz József, a boldog emlékű nagy püspök 90. éve után is a kezében tartotta egyháza kor­mányzását, szónoki beszédeit a leg­utolsó időkben is megbámulták. És utóda, dr. Boros György szintén rá­cáfol korára erős akaratával, soha nem lankadó tevékenységével. Dr. Boros György 1855 ápr. 24-én Tordátfalván született székely nemes szülőktől. Ma a székely nemeslevél egyike a legértékesebb hagyatékoknak. És Boros György meg van áldva a nemes székely faj minden kiválóságával. Test­ben, lélekben erős, kitartó, a jó ügyért minden időben csüggedés nélkül harcol. A székely ember Isten nevében indul el mindennap terhes munkájának tel­jesítésére. Nem sokat ad a szertartásos formákra, de annál többet ad a belső lényegre. Azzal fog a munkához: Iste­nem segíts meg! És ezzel olyan sokat mond, mert teljes szivével, teljes lényé­vel mondja. Ez a benső vallásosság vezette dr. Boros Györgyöt, midőn élet­hivatást választott magának. Székely népéből lelkedzett lelkével népének óhaj­tott szolgálatára állani. Tudta, hogy népe vezérének lenni nem könnyű fel­adat. Aki másokat akar tanítani, annak első­sorban magának kell tudnia. Ezért teológiai tanfolyamai tovább folytatására Londonba, a Manchester New College intézetébe megy, ahol abban az időben Drumond Jakab és Martineau voltak a legkiválóbb tanárok. Különösen Mar­tineau, ez a világhírű bölcsész gyako­rolt nagy hatást lelkületére, munkássá­gára. Angliában töltött két évi tanul­mányi ideje alatt sok barátot szerzett magának és az egyháznak, melynek szolgálatában áll. Több angol folyó­iratnak lett munkatársa s a vallási sza­­badelvűség más nagy apostolaival is szoros barátságot kötött. 1900 ban az ő javaslatára alakult meg az unitárius és más szabadelvű gondolkozók nem­zetközi társulata, mely társaság minden négy évben gyűlést tart valamely világ­városban. E társaságnak a világ leg­nagyobb és legnemesebb vallásos gon­dolkozói a tagjai, fajra, nemzetre és felekezetre való tekintet nélkül. Ezeken a gyűléseken a legnemesebb emberszeretettől áthatott vallási és tár­sadalmi eszmék hangzottak el. És ezen egyesülés egyik megteremtője és leg­lelkesebb munkása dr. Boros György volt. így kapcsolta össze a székely uni­tárius vallásközösséget a világ legna­gyobb és legnemesebb gondolkozóinak magas színvonalú egyesületével, ahol az evangélium tiszta szellemében minden­kor a nemzetek barátságairól, a béke biztosításáról, a háború kiküszöbölésé­ről, a népeknek, felekezeteknek meg­értő együttműködéséről és sohasem az elválasztó ellenségeskedésről tárgyalnak. Az 1879. évben theologiai tanárrá választották. Kiváló szociális érzékkel lévén megáldva, az egyházi és társa­dalmi életnek minden területén dol­gozni kezdett. Cikkei, művei egymás­után jelennek meg. Legértékesebb iro­dalmi munkája: Dr. Brassai Sámuel élete és munkássága című műve. Leg­jelentősebb társadalmi alkotása a Dá­vid Ferencz Egylet, amely éppen mos­tanság érte meg ötvenedik évfordulóját. Irodalmi működéséhez kell számítanunk az Unitárius Közlönyt is, amelyet ő alapított és hosszú éveken át ő szer­kesztett. Mint kiváló társadalmi érzékű ember­nek, mindig nagy gondját képezte a székely falu művelődése, őszinte, tiszta vallássosságban és egyszerű erkölcsi­­ségben való megmaradása és a nagy városokba és Amerikába vándorló né­pünknek a megmentése az elpusztulás­tól, elzülléstől. A sorok írója tanú­bizonyságot tesz arról, hogy ebben a kérdésben nemcsak egyszerű propa­gandát csinált, hanem kész volt a le­hetetlent is megkísérelni, hogy egy-egy veszni indult lelket megmentsen. Az a szellem, amelyet dr. Boros György unitárius püspök képvisel, a tiszta szabadelvűség, a népek, felekeze­tek közötti egyetértés és együttműködés, s a világbéke eszméje, a mai divatos jelszavak között, a háborúra s egyéb keserves dolgokra való készülődés kö­zepette devalválódottnak tűnhetik fel, de valójában mégsem veszített értéké­ből. Az evangéliumi eszméknek csak az árfolyamuk rossz a mai időben, de lényegükben ezek képviselik az örökké­való értékeket. Boros György kitart mellettük és egyenesen, fölemelt fővel, fiatalos energiával hirdeti most, a 80 év után is, hogy ebben van a jövő biz­tosítéka. Egyenesen áll, mint az erős tölgy, mely a villámcsapásra sem dől ki s hirdeti tovább Istenbe vetett biza­lommal a szeretetnek, békességnek és az igazság diadalában való hitnek soha el nem haló nemes igéit. B. P. mmmuinn minillllllliJ ^muumuj unmmnmi mmmmun rnnmimimmnmmmii tTTTTTTTTTTTTTTi ‘TtriTiTTTTinij WMlnuTTui KULTURKRÓNIKA Az angol királyi pár uralkodásának 25-ik évfordulója alkalmából nagy ün­nepségek voltak Londonban. Érdemes a megemlítésre, hogy az angol királyi családnak Rhédey Claudia grófnő révén erdélyi magyar vérségi kapcsolatai is vannak.­­ A budapesti Közmunkák Tanácsa elhatározta, hogy a székely ezermester, Bodor Péter pár évvel ez­előtt lebontott târgumureşi híres mu­zsikáló kútját teljes hasonmásban újra építteti és a Margit-sziget északi olda­lán állíttatja fel. — A budapesti Páz­mány Péter egyetem most ünnepelte fennállásának 300-ik évfordulóját. — A Gyóni Géza Irodalmi Társaság el­határozta, hogy hazahozatja az orosz földben nyugvó Gyóni Géza és test­vére, Mihály hamvait. Az akció élén Dinnyés Lajos képviselő, Balogh István a társaság elnöke és Jablonczay Pethes Béla író, a társaság főtitkára állanak. — A finn nép most ünnepli nagy nemzeti eposzának, a Kalevala, megjelenésének százéves fordulóját. — 125 éve annak, hogy a nagy nevű zeneszerző és zongoraművész, Chopin született. 100 éve, hogy Carducci, a nagy olasz költő született. 100 évvel ezelőtt született a magyar festőművészet halhatatlan alakja, Székely Bertalan. 100 éves a macfalaui Wesselényi-kollégium. (A román isko­lai hatóságok rendelkezése folytán a Wesselényi kollégium természetesen rég változásokon ment át.) 25 éve, hogy meghalt Mikszáth Kálmán, a magyar regényírás mestere. 50 éve, hogy meg­halt az első magyar szocialista író, Táncsics Mihály. ( A napokban meghalt Pilsudszky, a lengyel nemzeti állam hős újjáteremtője. — A magyar szín­játszást mély gyász érte Küry Klárá­nak, az egykor híres primadonnának halálával. Küry Klára pályafutása „kin­cses városunk“-ból indult el. — A ro­mán irodalmi életet súlyos csapás érte: elhunyt Panait Istrati, a modern ro­mán irodalom nemzetközileg elismert kiváló tehetsége. DR. BOROS GYÖRGY HÖLGYEK JELSZAVA: Legolcsóbb a Heller és Mólnás női divatáruháza, Cluj, Calea Regele Ferdinand 15.

Next