Erdélyi Szemle, 1934. január-október (19. évfolyam, 1-12. szám)
1934-01-01 / 1. szám
If 5 £ Cenzurat UJ MUNKA IRTA: S. NAGY LÁSZLÓ A pap felmegy a szószékre. A kereskedő zárlatot csinál. A bankár mérleget készít, így szokták elbucsuztatni az ó esztendőt és így köszöntik az új évet. A közélet papjai nem ilyen piétikusok. Nem szoktak magukba szállani és nem tartanak bűnbánatot. Akik pedig egész éven át egyebet sem tesznek, mint nagykereskedést űznek a közélettel, azok gondosan titkolják zárszámadásaikat, nehogy nyilvánosságra kerüljön a tekintélyes nyereség, úgy csinálnak mint az, aki fél valakitől s ha szembe találkozik vele, elfordítja a fejét. Mintha az a másik nem látná. Ők is a titokzatosság ködfátyolába szeretnének belebújni, mert azt hiszik, hogy így nem tudjuk meg mennyit prolidnak ! 7-II.I. szolgájának l:pL alatt a mi bőrünkön. A közéletben nem szeretnek mérleget csinálni. Félnek tőle. Fáznak az adatok rideg számszerűségétől. Nem merik összehasonlítani a követelő tartozik rovatokat. Pedig hejbe jó volna, ha a magyar közélet minden vonalán az év utolsó napjait mérlegkészítésre használnák fel és az ellenőrző bizottság számon kérné mindenkitől, hogy mikép sáfárkodott? Nálunk ez nem divat. Nálunk az évi közgyűléseket leginkább a harmadik esztendőben szokták megtartani, amikor elveszíti minden az aktualitását s rég hamu alá porladt minden tisztes dolgozó szándék. Ha meg véletlenül mégis a következő év elején tartanák meg a beszámoló közgyűlést, akkor azt olyan ünnepies találkozássá avatják, ahol nem szabad, sőt egyenesen bűn és vétek bírálatot mondani az év eseményei, illetve eseménytelenségei felett. Ilyenek szoktak lenni a mi közgyűléseink. Bólogató Jánosok csorda felhajtása. Kegyelmes és méltóságos urak kelletlen diszparolázása. Nagyságos és tekintetes urak hétrét görnyedése. Megadjuk, megadjuk. Elfogadjuk, elfogadjuk. Mondja valaki, hogy port hintek a szemekbe. Egyszer egyik beszámoló gyűlésen, amelyik szintén másik esztendőre maradt az influenza járvány miatt, egyik tekintélyes közéleti vezető egyéniségünk teljes hódolata mellett néhány keserű bíráló szót is ezüstpapírba és ostyába mert csomagolni, mire az elnökség fogadatlan prókátorai olyan tumultust rendeztek, amit még maga az elnökség sem akart, így szokott nálunk lefolyni minden zárszámadás. Illetve — ezért nincsenek nálunk közéleti zárszámadások. Hát ennek végét kell már vetni. Angliában és Amerikában is szokás az évi beszámolókon az ünnepi felvonulás. De ott az ünnepiességet az eltöltött év munkásságának szentelik, nem — a munkátlanságnak. S a businessmeetingen, az évi jelentések során, senkit sem akadályoznak meg abban, hogy véleményét elmondhassa. Nálunk se legyen tehát bűn az egyéni vélemények, termékenyíteni akaró bírálatok feltárása s ha olyan nagyon szeretjük mindenben a modern nyugat példáit, a kritika szabad érvényesítésének jogánál is fogadjuk el a nyugati mintákat. Ne fűjüü!..ír!?ií5! ! S?t tegyük kötelességgé és kötelezettséggé a nyilvános számadásokat s ha eltelt az év , vessünk számot önmagunkban és vonjunk számadásra mindenkit. Ha valaki hűségesen sáfárkodott, vigye tovább a munkát. De ha elvetette kötelességét, vagy akad, aki jobban tudná csinálni, jöjjön a váltógazdálkodás. Odakünn, nyugat felé ez is meghonosodott rendszer. Csak mi félünk tőle, Fejbólintó Jánosok, Halogató Fabiusok, Pató Pálok. Pedig a jó gazda minden új évkor mérleget csinál. S nekünk igazán itt az ideje, hogy mérleget készítsünk. Tizenöt év óta még egyetlen egyszer sem állítottuk komolyan szembe a követelő tartozik rovatot. Hát végre rá kell térnünk a helyes közéleti munka rendszerére. Csináljunk mérleget. És pedig ne csak a következő évben, — hanem már az idén is. Új év van. Uj munkának kell jönnie. Ami rossz volt a múltban, tüntessük el tüstént, ami hiányzik cselekvő nemzeti életünkből, valósítsuk meg rögvest. Ezt parancsolja az idők forgása. Ezt ír'7j ********^ fî— gyelmeztetéSe. Uj év van. Uj munkának kell jönnie. REMÉNYIK SÁNDOR VERSE: TAKARODÓ Kilenc óra. Nagy messze szól: Takarodó. Túl a világon és az éjszakán Egy vidám angyal fújja valahol Századokon, évezredeken át A trombitát. Gúlába igazodnak fegyverek. Imára kulcsolódnak a kezek. Háborúság után Egy csendes éjt az Isten mégis ád. Takarodó A vágynak és a vérnek, És minden harcnak és tülekedésnek. És békesség És békesség A közelvalóknak s a messzeségnek. A csillagok is behunyják szemük, Én is behunyom a szemem velük. Áll a világ. Úgy hallgatjuk a békült trombitát. Nagy messze szól. Egy vidám angyal jurja valahol Századokon, évezredeken át. A világon s a sötétségen át. Háborúság után Egy csendes éjt az Isten mégis ád. Takarodó . . . Áv. ur /n