Transsylvania - Erdélyi Tájékoztató, 1965 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1965-12-01 / 3. szám

KÉT KONGRESSZUSI KÉPVISELŐ TERVEZETT ERDÉLYI ÚTJA Az ősz folyamán Seymour Halpern, new yorki republikánus és Edward Patten, new jerseyi demokrata kongresszusi képviselők elhatározták, hogy ellátogatnak Romániába és Erdélyben maguk győződnek meg az ott élő magyarság sorsáról­. Mindkét képviselő többször felszólalt ez év fo­lyamán a kongresszusban az erdélyi magyarok érdekében. Az utazás előr­ készítése körül azonban hiba történt, mert a vízumok, tehát a román lá­togatási és a magyar átutazási vízum megszerzését utolsó percre halasz­tották. Patten megkapta ugyan a román vízumot, de Halpernnek, bukaresti jóváhagyás szükségességére hivatkozva, megtagadták a kiadását azzal, hogy esetleg majd a bécsi konzulátuson fogja megkapni, ha addigra a kedvező döntés oda megérkezik. A magyar átutazó vízumot mindkettőtől megtagadták. A két képviselő erre abban a reményben, hogy Bécsben min­dent elintézhetnek, repülővel Bécsbe utazott, de a vízumot ott sem si­került megszerzniök. Halpern erre visszatért, Patten meg bérelt autó­val Jugoszlávián, onnan meg határátlépővel Magyarországon át folytatta útját. El is jutott Nagyváradra, de már a határnál és azután is a ro­mán határőrség és hatóságok oly kellemetlen magatartást tanúsítottak vele szemben, hogy ő is jobbnak látta visszafordulni, mert szabad moz­gását semmiképpen sem látta biztosítva. A két képviselőnek ezek után meg­van a véleménye a román viszonyokról. Tisztán látják, hogy kommu­nista Románia egy rendőrállam, és az egész hírverés a liberalizálódás­ról nem egyéb, mint nyugati tőkék becsalogatására irányuló törekvés. Hogy egy ilyen rendőrállamban hogyan él az elnyomott magyarság, az előttük már nem szorult további bizonyításra. Az US kereskedelmi delegáció kedvező véleménnyel tért vissza Romá­niából amerikai befektetéseket illetőleg. A nagyvállalatokat most te­hát erre igyekeznek ösztönözni. A tőkét úgy látszik nem zavarja,­ hogy hova fektet be, hogy az illető állam kommunista rendőrállam-e, és hogy biztosítja-e az emberi jogokat vagy sem. NYUGATI ÍRÓK AZ ERDÉLYI MAGYARSÁGÉRT A Tollas Tibor szerkesztésében Münchenben megjelenő NEMZETŐR, ame­lyik, mint a legtöbb Nyugaton megjelenő magyar heti vagy havi lap,nagy érdeklődéssel és aggódó szeretettel foglalkozik az elnyomott erdélyi magyarság ügyével, főbb egymást követő számában közli jeles nyugati írók állásfoglalását és kiállásukat az erdélyi magyarok mellett. Többek között megszólaltatta: Jules Romain, francia írót, Prof. Wilhelm Röpke, svájci közgazdászt, Arnulf Overland, norvég költőt, Dr. Clemens Graf Podewils, német költőt, Hans Egon Holthausen, német írót, Amos Tutuola, nigériai írót, Robert Bly, amerikai költőt, Friedrich Georg Jünger, német írót, Carlos E. Grez, a chilei egyetem Történelmi Intézetének tanárát.

Next