Erdővidéki Hírlap, 2014 (2. évfolyam, 1-50. szám)

2014-08-07 / 31. szám

LÁZÁR ZOLTÁN • Bizonyára so­kaknak ismerős Puskás állítólagos mondása, és lám Erdővidéken is ak­tuálissá vált a helyzet. Majdnem száz éves fennállása után akár még vége is lehet a baróti focinak. Felelő­söket, hibásokat keresnek, és megy az egymásra mutogatás. Az út, ami talán ehhez a drasztikus lépéshez vezethet hosszú volt, nehézségekkel kikövezve, és a nagypályás foci szak­osztályvezetőjét ezért csak tisztelni lehet, hogy vitte eddig magával ezt a csapatot, ugyanakkor ezt a terhet. Egy valamit azért kiemelnék: hihe­tetlenül elanyagiasodott ez a sport­ág. Teljesen normális, hogy ha vala­ki játszani szeretne, akkor annak jól esik, ha kap egy cipőt, mert, vagy né­ha napján egy új labdát rúghatnak közösen, mert az élmény. De sajnos vidékünkön is egyre jobban csak az a helyzet, hogy oda megyek játszani, ahol azt megfizetik. Mostanság ez Nagy pénz, nagy foci... leginkább a községek csapatainál lett igen elterjedt, és ez begyűrűzte a baróti focistákat is. Itt van a bardo­­ci vagy a nagyajtai csapat esete, ahol minden nyert meccs után prémiu­mot kap az egész csapat. Azt nem tudom, hogy ennyi pénz hol terem, de az biztos, hogy a kassza véges. És akkor már egyértelmű, hogy a baráti jó játékos is elfele kacsingat, hátha csurran cseppen neki is vala­mi, vagy ha nem menne el akkor azért megkérné a saját árát. Nem vagyunk harmadligás bányászcsa­pat kérem, már réges rég elmúltak ezek az idők, és ezt lenne jó elfogad­ni. Most már nem létezik az, hogy a több ezres bányavállalatnál min­denkinek a szeme átsiklik azon a 15 focistán, akit belszíntért fizetnek, de soha nem járt a föld alatt. A focit mostanság szeretni kéne, és azért el­járni meccsekre, hogy élvezzük. Ilyen szinten másképp nem lehet. Ezelőtt hét évvel, még a Baróti Sóly­mok csapatában én is helyet kap­tam. Egy héten háromszor jártunk el edzésre, és bár gyűlöltük minden egyes percét a hosszú távnak, elmen­tünk, mert szerettük. Nem is beszél­ve a hétvégi meccsekről. Az idegenbe menő busz és a társaság mindent megért. Majd év végén volt egy ban­kettünk, ahol kaptunk egy szelet húst, egy kicsi főtt krumplit és kést. S mindezt a nagy felhajtást azzal ér­demeltük ki, hogy megnyertük a bajnokságot. Nagyon nagy ünneplés volt, ha néhanapján idegenből ha­zafele az autóbusz félrehúzott egy útmenti kocsmánál és a vezetőség fi­zetett mindenkinek egy sört vagy üdítőt. Most a focistákat minden hétvégén terített asztal és sör várja, de úgy néz ki ez már nem elég mert már nem a játék öröme a lényeg hanem, hogy ki mennyit kap érte... A BARÓTI KORMOS KFT. VÁSÁRLÓK SZÍVES FIGYELMÉBE AJÁNLJA BARÓTI ÉLELMISZERÜZLETÉT. MEGTALÁL BENNÜNKET AZ ÚJ SORON A TORTOMA ÜZLET RÉGI HELYÉN (Szabadság utca 21). lllllllll 23**3928 Barót - 2014. augusztus 7., csütörtök II. évfolyam, 31. (43.) szám 8 oldal Ara­­­lej Erdővidéki Hírlap Akár meg is szűnhet a baróti nagypályás labdarúgás • Remélhetőleg a város végén elhelyezkedő -.portba/w t'oeipaivajat egy évig nem csak az időjárás koptatja | B.F.­­ L.Z. • Kedden este gyűlést tartott a Barót Városi Sportklub vezetőtanácsa, mely napirendi pontjában Zelch János végérvényesen lemondott a klub elnöki pozíciójából. Zelch elmondása szerint lemondásának oka az, hogy nem tud 100 százalékban a klub gondjaira koncentrálni, több vállalkozása is van, ami nagyobb odafigyelést igényel. A végleges lemondásához az a belső feszültség is hozzájárult, mely a nagypályás labdarúgó szakosztály és az elnökség között az utóbbi hetekben egyre csak erősödött. Zelch kihangsúlyozta, hogy ter­mészetesen nem csak a fociból áll a klub tevékenysége, de ez az egyetlen program szerinti, román bajnokságban megjelenő szakosztály, ezért nagyobb figyelmet igényel. Az is hozzátette, hogy ekkora anyagi támogatást, mint az idén a baróti foci sohasem kapott, mégsincs megelégedés a csapatban: „legnagyobb az anyagi támogatás, de ezzel együtt az elvárások is nagyok“ - mondta. A vezetőtanács többségi szavazattal elfogadta Zelch lemondását. • Folytatás a 3. oldalon Falunapok Erdővidéken Bardóc, Nagyajta és Bibarcfalva is ünnepelt BÖJTE FERENC . Az elmúlt hétvégén három erdővidéki te­lepülés is falunapokat szerve­zett, ezenkívül honvédtalálkozó és BMW találkozó is volt Baró­­ton, úgyhogy, aki arra szánta el magát, hogy kimozduljon ott­honról, annak bőven volt prog­ram, amiben válogathatott. A nagyajtai falunapok első, szom­bati napjára felemelő ünnepi hangulat volt jellemző: az ösz­­szetartásból mindig is jeleskedő település nagyszámú magyaror­szági látogatót fogadott (Alsónémedi testvérfaluból), de a Gazdag Miklós Polgári Dalos­kör újraalakulásának 20. évfor­dulója alkalmából szervezett kórustalálkozóra hazai vendé­gek is érkeztek. • Folytatás az 5. oldalon Huszonkét éve együtt Amerikai küldöttség Baróton BÖJTE FERENC • A baróti unitári­us egyházközség a summit-i (New Jersey, Egyesült Államok) testvér­gyülekezetének küldöttségét látja vendégül augusztus 1-11. között. A 19 tagú - 15 ifjúból és 4 felnőttből álló - küldöttséget Emilie Boggis if­júsági lelkész vezeti. Az amerikaiak látogatására néhány rendkívüli év­forduló is okot adott: idén van a baróti unitárius templom felépíté­sének 20. évfordulója, és ugyancsak idén 30 éve annak, hogy Kiss Alpár unitárius lelkész Baróton tevékeny­kedik. Mindezen évfordulók mel­lett a két egyház intenzív, gyümöl­csöző testvérgyülekezeti kapcsola­tának 22. évfordulóját is közösen ünnepelik. A vendégek fontosnak tartják azt is, hogy találkozzanak, együtt szórakozzanak ittlétük so­rán, elsősorban az unitárius ifjúsági egyletben tevékenykedőkkel, de rajtuk kívül is minél több fiatal, vagy kevésbé fiatal helybélivel sze­retnének megismerkedni, őket az egyházhoz vonzani. • Folytatás a 4. oldalon Politi­ka Nem adták át a szeméthordást a Tega Rt.-nek Aktuális­­ Honvédtalálkozó Maroton

Next