Erdővidéki Hirlap, 1926 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1926-01-03 / 1. szám
It évfolyam. 1. szám. Blilantéei árak: Egész évre 250 — Lei. Fél évre 125— Lei. Negyed évre 65— Lei. Egy hóra 25 — Lei. Egy szám 7 Lei. Hirdetések ára díjszabás szerint. Felelős szerkesztő : DR. FÁBIÁN LÁSZLÓ. Szerkesztő: DR. KOVÁCS SÁNDOR. Baraok-Barót, 1926. január 3. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Baraolt, Égető Árpád könyvnyomdája. Minden a szerkesztőséget és kiadóhivatalt érdeklő küldemények ide cimzendők. — Kéziratokat nem adunk vissza. Istentől kimért idő egy esztendő telik el ismét a múlandóság idejéből. És mi megilletődve állunk meg az uj év első reggelén s elmerengünk az idő változatosságán. Eltemettünk kisebbségi életünk egy küzdelmes, nehéz esztendejét s neki indulunk egy újnak, ha bizonytalannak. Ki tudja mit hoz reánk? A jövő Isten kezében van, aki Ura az időnek, a végtelennek. Mi csak azt tudjuk, hogy törhetetlen szilárdsággal fogunk ragaszkodni nyelvünkhöz , kultúránkhoz, fajunk fennmaradásához. Mi csak azt tudjuk, hogy minden megengedett eszközökkel küzdeni fogunk azon emberi jogokért, melyek bennünket, kissebbségi állampolgárokat megilletnek . Dacos elszántsággal kiáltjuk bele a román nép lelkiismeretébe: — legyen vége már a bizalmatlanságnak, fajgyűlöletnek — nyújtsátok már egyszer békére, igazi békére a testvéri kezet. Hiszen ez a föld a mi földünk is s E nagy világon kívül Nincsen számunkra hely. S áldjon vagy verjen sors keze Itt élnünk s halnunk kell. Szeresse minden ember a maga nyelvét, faját, vallását s kultúráját, de becsülje s tisztelje a másét is. Teljesítse mindenki a maga állampolgári kötelezettségeit, de adják meg mindenkinek nemzetiségre való különbség nélkül azokat a jogokat is, melyek Isten és a világszerint megilletik. Ne legyenek az államnak édes és mostoha gyermekei, mert a mostoha gyermek sorsa szomorú s eme fájdalmában mindig visszasírja az édesanyát. Legyünk egyformák a kötelezettségekben, de egyformák a jogokban is Ez a mi politikai hitvallásunk s ennek megadására méltánylására, elismerésére kérjük románajku testvéreinket is. Bárcsak a megértés szelleme hatná át azoknak lelkivilágát, akiknek kezébe kisebbségi életünk intézését tette le a változandó emberi sors. A világ összes népe érzi, hogy a háború után a gyülölségnek olyan atmoszférája nehezült az emberi lelkekre, mely ha nagyon soká tart még, megöli az egész emberi civilizációt. A közeledés, az igazi béke szükségérzete hatja át a világ nemzeteit s egy uj korszak eljövetelét, feltűnését várjuk, amikor kivész az emberek lelkéből a nemzetiségi és fajgyűlölet. Legyen már vége a bizalmatlanságnak, mely minden magyarban született irredentát lát. Amikor az erdélyi románság évezredes álma valóra vált, nemes gesztussal maga szabta meg azokat az irányelveket, melyek szerint az ij államalakulatban élni s jövendő nemzeti nagyságát elérni óhajtja. Ezek az irányelvek magukban foglalják számunkra is mindazokat a kívánalmakat, mellyeknek megvalósításáért küzdeni legszentebb kötelességünk. Erdély románsága a kisebbségekeghallgatása nélkül, önként, szabbad elhatározásából állapította meg azokat s azóta ez lett a mi kisebbségi életünk tételes joga. Nem kérünk ma sem többet, mint ami abban lefektetve lett. „ i cijts' ' páuaugaxl ubSzeb együttlakó népek számára. Minden nép saját nyelvén, kebeléből való egyének által fogja művelni, kormányozni magát és törvénykezését ellátni; minden nép a ma egyének számának arányában, akik okotják, meg fogja kapni a jogot a Törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való képviseletben. Egyenlő jogok és a felekezeti önkormányzat teljes szabadsága az állam összes felekezetei számára. A tiszta népuralom megvalósítása a közélet minden terén. Tökéletes sajtó-, egyesülési- és gyülekezési szabadság, minden emberi gondolat szabad terjeszthetése.“ Ezeket mondotta ki Erdély, a Bánság és Magyarország összes románjainak 1918. november 18- án Gyulafehérvárott összegyűlt Nemzetgyűlése és mi nem kérünk egy jottával sem többet csak azt, hogy ezek a nemes elhatározásból felállított tételek valósuljanak meg. Becsületbeli és lelkiismereti kötelessége a románság vezető férfiainak következetesen ragaszkodni ahoz, hogy az a mentalitás, mely részükről Gyulafehérvárhoz vezetett s amely a megértés, testvériség, egyenlőség magvait hintegette az akkor hazánk elvesztése felett összetört, fájó szívünknek vérző sebére, ne legyen beteljesületlen ígéret, hanem az állampolgárok jólétének kulturális fejlődésének s magának az állam megépítésének egyik eszközévé váljon. Nem szabad elsikkasztani kisebbségi életünknek eme Magna Chartáját, mert akkor kivész lelkünkből a jog, a kötelesség s az igazság iránti szeretet. TÁRCA. Zűrzavar. •faxból fordította : Csánky Gyula* VI. Gyorsan felöltözött — s nem hallgatván a főhadnagyra, aki óvta a kellemetlen kalandtól — felszállt a kocsiba s kezével intvén öccsének gyorsan elvágtatott. A főhadnagy soká nézte a vágtató kocsi után szálló porhelhőt s azután sarkon fordult, bement szobájába s rögtön elaludt. Hat órakor felköltötték és ebédhez hívták. Nagyon kedves Alexejtől, hogy igy várat magával mondá Krukovné. Hát még nem jött meg? Kérdé Szokolszky egy ásítást nyomva el. Valószínűleg a bérlőhöz tért be. Krukov bizony pedig vacsorára sem tért haza. Felesége és Szokolszky megállapították, hogy valószínűleg kártyáztak a bérlőnél s ott maradt aludni. Pedig bizony egészen más történt. Másnap reggel amint haza érkezett Krukov, senkinek sem köszönve, csak befordult a dolgozószobájába. No, mi az? kérdé a főhadnagy. Krukov csak intett a kézivel s felkacagott. No, hát mi történt? Mit kacagsz? Krukov végig vágta magát a díványon s beledugván fejét egy vánkosba, igyekezett a kacagását visszatartani. Nehány pillanat múlva felemelkedett s kacagástól szinte siró szemekkel nézvén a főhadnagyra mondá : Csukd be az ajtót! Na mondhatom, hogy ez már asszony ! Magkaptad a váltót ? Krukov legyintett a kézivel s megint kacagni kezdett. Ez már aztán nő ! Köszönöm kedves Alexander az ismeretséget. Ez egy ördög szoknyában ! Megérkezem hozzá, bemegyek, rettentő szigorú arccal, — még magam is féltem magamtól, a felborzolt hajjal, szúró szemekkel, sőt még az ökleimet is összeszoritottam : Asszonyom, mondom, nagyon rossz tréfát űz velem ! Aztán főispánnal, bírósággal fenyegettem. Először sírni kezdett s azt mondta, hogy csak tréfált veled, sőt még oda is vezetett a szekrényhez, hogy a pénzt visszaadja s azután kezdte nekem bizonyítgatni, hogy Európa jövője az oroszok és franciák kezeiben van és szidta a nőket. Én aztán a te módszered szerint bedőltem. Én szamár! Dicshimnuszokat zengett nekem, hogy milyen szép vagyok, megfogalgatta a karomat, hogy milyen erős vagyok s amint látod csak most jöttem tőle. Tőled nagyon el van ragadtatva. Szép dolog! Kacagott a főhadnagy. Nős, tekintélyes ember. Nem szégyenled magadat ? Egyébként ugy látszik nálunk egy új Tamare cárnő ütötte fel tanyáját. Mit nálunk ! Ilyen cárnő az egész világon nincs. Én már eléggé ismerem ezt a szakmát, de még mióta élek ilyen csudát nem láttam. S tényleg az Ijassággal és a cinizmussal fogva meg ez embert. S a váltok? Ráírhatod, hogy „saldiert“ * * ! Bizony nagy bűnösök vagyunk mi! Csak az a szerencse, hogy telibe. Most már csak 1150 rubellel tartozol. A feleségémnek mond, hogy a bérlőnél voltam. Mindketten beletemetkeztek a pártákba s elkezdtek rémesen kacagni. Vőlegény ! Mondá Krukov. Tiszt ur! Férj ! Felelt Szokolszky. Tekintélyes családapa ! Ebéd alatt megjegyzéseket tettek egymásnak s a háziasszony legnagyobb csodálkozására bele-bele kacagtak az asztalkendőbe. Vacsora után még mindig ebben a jó hangulatban behúzódtak a dolgozószobába s sokáig veszekedtek. A főhadnagy bizonyítgatta, hogy nem szép dolog a feleséggel hozományt elfogadni még a kölcsönös őrült szerelem esetében sem. Krukov pedig öklével ütve az asztalt állította. Az a férj, aki azt kívánja feleségétől, hogy ne legyen semmije, elsősorban bolond, másodsorban egoista. Egész este heveskedtek, sokat kiabáltak s még többet ittak s végül lefeküdtek s igen hamar elaludtak. Az élet a rendes mederbe terelődött, minden unalmas, egyhangú, lusta, tanyai szint öltött. Árnyékok a földön, villám a felhők között s néha a szél is neki kezdett keservesen sírni, mintegy mutatni akarván, hogy a termoszát is tud sírni. A mi embereinknek semmi sem zavarta nyugalmát. A váltóról és a zsidónőről nem beszéltek. Mindkettőjüknek kínos volt az esetet emlegetni. Külön-külön azonban szivesen emlegették és gondoltak rá, mindketten mint életüknek egy igen maradandó s kedves emlékére, melyet még öreg korukban is szivesen fognak emlegetni. A hatodik vagy hetedik napon a nevezetes esemény után Krukov ült a dolgozószobájában s egy levél írással volt elfoglalva. Az asztal mellett egy nagy bőrszékben ült a főhadnagy, ki bal lábbal kelt s igen unatkozott. Jelenleg éppen a napokban lejáró szabadságára, a menyasszonyára s arra gondolt, hogy a falusi embereket, hogyan nem öli meg az unalom. (Vége követenik.)