Erdővidéki Hirlap, 1927 (3. évfolyam, 1-45. szám)

1927-01-02 / 1. szám

III. és Ostyam. 1. szám. Baraolt-Barót, 1927. január 2. EltfS.etá­l árak: Egész évre 250’— Lei. Fél évre 125*— Lei Negyed évre 65-— Lei. Egy hóra 250- Lei. Egy szám 5 Lei Hirdetési dijak előre fizetendők díjszabás szerint. Felelős szerkessztt­­ DR. FÁBIÁN LÁSZLÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Baraok­, Égető Árpád könyv­nyomdája. Minden a szerkesztőséget és kiadóhivatalt érdeklő küldemények ide címzendők. -- Kéziratokat nem adunk vissza Az uj esztendő napja különleges napja az emberiségnek. Nemcsak az élet számológépje zökken eggyel tovább ezen a na­pon, nemcsak vénebbek leszünk ismét egy esztendővel s közelebb a sirhoz egy lépéssel, hanem az eszünk és lelkünk egyaránt szám­adást tart ezen a napon. Az igaz lelkű becsületes ember naponkint számot vet magával a nap leszállta után s mi jót és helyeset cselekedett azon a na­pon, az jó érzéssel tölti el lelkét, amit tudva, vagy akaratán kívül rosszul cselekedett — az fájdal­mat okoz neki. A jót, az örömet okozót kö­vetkező napon is cselekszi, a fáj­dalmat okozó ténykedést a kö­vetkező napon erejéhez mérten kerüli, lélektani alapon tehát az­ uj esztendő több a számológép kat­togó előhaladásánál. Az uj esztendő az emberiség számadási napja. Keveréke az örömnek és a fájdalomnak, a re­ménynek és a csalódásnak egy­aránt. Az emberek egyenként és ösz­­szességükben megcsinálják az ó­­esztendő mérlegét s örvendeznek mindannak, ami nekik kellemes volt az óesztendőben s fájdalom­mal tölti el lelküket minden, amibe csalódtak a háromszázhatvanöt nap alatt.És mig az öröm és fájdalom ka­varogva birkóznak lelkükben az óesztendő eredményei felett, addig szépen rászáll a lelkekre az új esztendő legszebb ajándéka, az emberiség örök vigasztalója — a remény. Amit elmulasztott a letűnt esz­tendő, azt meghozza az uj, s ha majd az újabb leszámolásnál is­mét csalódtunk, újból ott a re­mény, hogy meghozza az uj. Számadás ! Kemény munka ez nekünk magyaroknak a kisebbségi sorsban. A számadásnak két nehéz rub­rikája van: hogy megtettünk-e mi magunk mindent, amit fajunk érdeke az uj hazába megkíván ? A másik, hogy az uj haza meg­adta-e nekünk mindazt, amit tőle vártunk és várhatunk? Mindkét kérdésre nehéz lelki harccal lehet csak felelnünk. Mi magunk sokat tettünk, sokat dolgoztunk fajunk boldogulásáért, de nem eleget. Célt is értünk bi­zonyos tereken, de nem teljes eredményt. Nézzük csak a mérleget 1926- ból. Ez az esztendő volt, az a­melyben végre megtaláltuk egy­mást, mi magyarok az új hazában. Eddig voltak, akik a duzzogás po­litikáját követték, voltak, akik ko­molyan akartak résztvenni fajunk érdekében az új román állam ki­építésében és voltak, akik egyéni érdekből, hiúságból részben ide­­oda csatlakoztak. Az 1926-ik esztendő végre ösz­­­szehozta a duzzogókat és ko­molyan dolgozni akarókat, de saj­nos nem küszöbölte ki az egyén, érvényesülés, a hiúság és egyén ennek lovagjait. Szóval­ az elmű esztendő öröme a magyar egys­­ég, de fájdalma a megbízhatat­lannak, a tehetetlenségnek indo­kolatlan érvényesülése. Öröme az elmúlt esztendőnek, hogy a magyarság szóhoz jutott, munkát kapott az állam szellemi vezetésében. Ha nem is oly mér­tékben, amint megérdemelné, nem is mindazoknak útján, akik oda­valók, de mégis ott van, ahol kell­ő munkával és szellemi erővel ta­núságot tehet, hogy a magyar faj értékes és megbízható fenn­tartó eleme ennek az országnak. Hogy aztán az új haza mit teljesített abból, amit az elmúlt évben tőle várhattunk, arra ismét az öröm és fájdalom vegyes ér­zetével kell felelnünk az évi le­számolás napján. Történt valami, de megközelí­tőleg sem az, amit a letűnt esz­tendőtől vártunk. Örömmel kell megállapítanunk, az elmúlt év eredménye képen, hogy a kormány elismerte, királyi, szóval is elismertette, hogy Romá­niában kisebbségek is vannak s hogy a kisebbségek között számot tevő tényezője az országnak a magyarság. Ezzel kapcsolatban aztán szinte könnyebb lett a légkör körülöttünk s minden téren meg­enyhült a sorsunk az új hazában. Ez az első lépcső a mi boldo­gulásunkhoz. A többi a remény­­ dolga, mely biztat az új eszten­­­dőre, hogy tovább fognak épülni a lépcsők boldogulásunk felé. Szóval az országos tereken alaposan keveredik a múlt fáj­dalma az örömmel, a jövő remé­nye a megnyugvással. Ami a mi szűkebb működési területünket illeti, itt már több az öröm, kevesebb a fájdalom a múlt­ban s alapos a remény és meg­nyugvás a jövőben. Vármegyénk az országos han­gulat átalakulásával olyan román vezetőséget kapott, amely ellen egyetlen magyarnak sem lehetett eddig kifogása. A legfőbb megyei vezető férfi, a prefektus oly körül­tekintéssel választotta meg mun­katársait, hogy a pénzügyi veze­tőségtől eltekintve, ahol neki ke­vesebb a befolyása , nem érez­tük, hogy nem magyar ember ve­zeti ezt a magyar vármegyét. Ha­­ voltak és vannak is még hibák, igezek csakk azért vannak, mert a L megerto prefektusnak nem volt ideje még minden pontra odavaló egyéniséget állítani. Az uj esztendő Az egyházi évkörnek nevezetes időszakához jutottunk Isten ke­gyelméből. Szivünk kibeszélhetet­­len várakozások és reménykedések fészke ilyenkor s épen e miatt nagyon nyugtalan is. A mi erőnk­nél nagyobb erőre, emberi ígé­retnél nagyobb értékű ígéretre van szükségünk, hogy lelki megnyug­váshoz juthassunk! Olyan feltétlen bizonysághoz, a­mi hitből származik. Összpontosult érzéssel könyörgünk tehát napon­ként: „Jövel, Uram Jézus!“ S ha igaz hittel, teljes bizalommal tesz­­szük e röpke fohászt, Ő a bol­dogító szavakkal válaszol: bizony hamar eljövök! Jövel Uram Jézus! szánakozzál rajtunk. Nemcsak mi magunk, a gondterhelt szegény emberek, hanem minden más emberek, sőt az egész teremtett világ sóvá­rogva reád vár. Várunk új életet, újabb megváltást. Jövel hát, Uram és váltsd meg a világ szánalomra méltó népét lelki gyötrődéseitől. Lásd, sóvárog lelke valami után és nem talál a földiekben kielé­gítést. Pedig fulladozik már a testi gyönyörökben. Pedig önmaga által választott bálványoknak hódol és vakon járja körülöttük az érzéki­ség táncait, reménye, hogy a magyar és ro­mán egyetértést, a közigazgatás tökéletességét gátolók is el fognak tűnni lassankint. Szűkebb Erdővidékünkön nem sok panaszunk lehet a letűnt esz­tendőre. Itt megtalálta a prefektus a maga embereit, főleg a pretorát, aki mestere a testvéri szeretet megteremtésének. Ami hiány van, azt könnyű lesz pótolni az új esztendőben. Sajnos, magunkra, magyarokra több panaszunk lehet a szűkebb kis hazába. A román köigazgatás megtalálta pretorban, csendőrben az egyetértő embereket, de sajnos mi erdővidékiek nem találtuk meg még mindig önmagunkat. Az uj esztendő reménye, hogy mi is meg fogjuk találni önmagun­kat. Ebben a reményben köszöntjük az uj esztendő napját s kívánunk Erdővidék mindkét s oldalának 60/­dog uj esztendőt. Dr. Fábián László Jövel Uram! büntess és szána­kozzál. Zúzd izzé-porrá a világ fiainak öntött bálványait. Hintsd vizekbe, itasd meg velük és vezé­reld vissza szivüket az élő, igaz Istenhez, akitől könnyelműen el­pártoltak. Jövel s nyisd föl sze­meiket a vakoknak, kik megszok­ták már a sötétségben való bo­­torkálásukat. Jövel s menj utánna a hitetleneknek, kik úttalan sivár mezőkben kóvályognak. Légió ezek­nek számuk. Amig pedig ezek-lá­táshoz és hithez el nem jutnak, addig a tisztán látó hívők sem építhetik sikerrel az Isten országát, amelyet egyszer már elhoztál a földre s közös kincsévé tettél a benned bízóknak. Jövel Uram Jézus! jövel hamar! megváltásra van halaszthatatlan szükségünk mindnyájunknak, a kik nevedről neveztetünk is. A bűn erőt vett a keresztyén családokon és az egész keresztyén társadal­mon. Az egymásért való felelős­ség tudatán kívül akarunk élni. Egymásra nem jó példaadással, hanem rosszra való csábítással hatunk. Kevés a megértés, a sze­retet bennünk s ami van is: csak zengő érc- és pengő cimbalom! S ami legnagyobb bajunk, nyomo­­ rövel Uram Jézus.

Next