Erdővidéki Hirlap, 1934 (10. évfolyam, 1-47. szám)

1934-01-07 / 1. szám

«Toll.Bte.i­­rak : Egész évre 120‘— Lei. Fél évre 60- Lej Negyed évre 30— Lei. Egy hóra 10-- Lei. Egy szám 3 Le* Hirdetési dijak előre fizetendők díjszabás szerint. Feleld. ..erke.itó mm Baraolt-Barót, 1984. január 7. X. évfolyam. I. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: Baraolt, Égető Árpád könyv­nyomdája. Minden a szerkesztőséget és kiadóhivatalt érdeklő küldemények ide címzendők.­­ Kéziratokat nem adunk vissza­ ­ NÉGY LÖVÉS. Négy lövés dördült el egymásután a szinaiai állomás perronján s Románia első hivatalnoka, a királynak első ta­nácsosa és bizalmasa holtan terült el a perron kövezetén. Piszkos munka volt s az első pillanat döbbenete alatt a szomorú meglepetésben szinte vigaszul szolgált az a gondolat, hogy az undok cselekményt egy diák hajtotta végre. Csak egy ,diáka, akiről minden tá­vollevőnek az volt az elképzelése, hogy egy tacskó, ismeretlen fiatalember ostoba cselekedete, melynek Románia egyik legkitűnőbb politikusa esett ál­dozatul, akit az ország eltemet, meg­gyászol s ezzel az ügy el van intézve. Sajnos, nem igy történt. Az a „diák“ nem is egészen diák s nem is olyan fiatal, éretlen tacskó. Az a diák egy huszonhat éves férfi, akinek be van nőve, vagy legalább be kellene legyen nőve a feje lágya. Hiszen ez a „diák“ képviselőjelölt s hozzá listavezető volt Bihar­ megyében, tehát nem lehet cse­lekedetét egy szeleburdi diák számlá­jára írni. Sajnos, meg kellett győződnie az ország népének minden vonalon, hogy az a diák egy egész terrorista szerve­zetet jelent, melynek ő csak eszköze, talán valóban öntudatlan eszköze volt. Egy szervezetet jelent, melyet az előző kormányok s főképpen a Nemzeti Pa­raszt Párt kormányai tettek nagggyá és fejlesztettek nemzeti veszedelemmé hazánkban. Amikor ezeknek a gaz­embereknek szabad volt Nagyváradtól Bukarestig büntetlenül végig verni a zsidókat és tönkretenni a vagyonukat, amikor büntetlenül félholtra verhettek Sinfalván békés kisebbségi polgárokat, akkor egészen természetesen követke­zett el vakmerőségüknek az a foka, amely a nemzet igazi vezéreinek halál­lal való megfenyezéséhez és a szinajai revolverlövéshez vezetett. Szomorúan kellett az ország közvé­leményének meggyőződnie arról is, hogy azok a diákok csak czégér, fe­dezék voltak magasrangú és valóban nagykorú embereknek, akik gyaláza­tosságaikat és undok terveiket a gyer­mekek számláján próbálták végrehajtani és elszámolni. Innen van aztán, hogy az a szinajai négy lövés nemcsak Dúcát találta, ha­nem súlyosan találta az ország nyu­galmát is. A tömlöcök telnek, egyre telnek és teljenek is, mert az orgyilkosoknak nem a politika és országvezetés mezején a helyök, hanem a doftanai sóbányák legalsó fenekén. A Gyilkosság a legundokabb bűn, mert az ember életét veszi el, melyet csak annak van joga elvenni aki adta: az Istennek. Az orgyilkos bűnének alá­­valóságára nincs jelző a magyar szó­tárban, mert az orgyilkos nemcsak bű­nöző hanem gyáva csaló is, mert ami­kor hátulról lő, azt hiszi, hogy bátor cselekedettel bűnözik, pedig valójában egy közönséges gyáva fráter, aki há­tulról orozva támad ,aztán fut a cse­lekménye színhelyéről, hogy saját éle­tét megmentse s kilétét eltitkolja. Gyáva, aljasan gyáva, mert mással hozatja meg, azt az áldozatot, amit sa­ját magának kellene meghoznia. Az eszméért amelyet szolgál, neki kellene meghalnia ha kell, de nincs joga mást megölnie azért, hogy az ál­tala hirdetett eszmék diadalra jussanak. De hazug is, mert szabadságot hirdet s maga korlátozza a mások szabadsá­gát, amely korlátozások legmagasabb foka a mások életjogának megsemmi­sítése. Gyáva és hazug ez az orgyilkos társaság, melynek munkáját egy pil­lanatig sem szab­ad a politikával össze­függésben hozni,vagy tárgyalni. A Nemzeti Paraszt Párt elnézése mellett kifejlődött közönséges orgyilko­sok ezek, akiknek kedvéért még a halálbüntetés bevezetésétől sem kellene visszaradnia Romániának. Attól azonban semmiképpen sem kell visszariadni, hogy jövőben minden teroristát mostanába küldjenek, még akkor is, ha kisebbségiekkel szemben lép fel teroristikus módom akár élete, akár vagyona ellen. Dr. Fábián László: A hét politikája. Az óesztendő utolsó napjától kezdve a mai napig, nemcsak itthon, hanem az egész európai közvéleményt a ro­mániai események foglalkoztatták és foglalkoztatják. Egy nyomorult diák négy revolverlövéssel leterítette Duca miniszterelnököt, vele együtt a román nép nyugalmát s az ország békés rend­jét s ugyanakkor kiterítette az egész ország beléletét az egész világ előtt. Az orgyilkos nyomban a világi igaz­ságszolgáltatás kezébe került s várja méltó büntetését, ami bizonyára nem is marad el. A revolverlövések rövid tartalmú fé­nyénél egy egész közigazgatási és kor­mányzati rendszer hibái nyertek meg­világítást. A tulságig hajtott sovinizmus megszülte vadhajtásait. Mindenki azt hitte, hogy az a bizonyos vasgárda egy ártatlan hazafias liga s annak cseleke­detei az ifjúság hazafias megnyilatko­zásai s most a revolver világa mellett egy pillanat alatt kitűnt, hogy a vas­­gárda tulajdonképpen egy összeesküvő bandának a takarója s a hazafiasság és ifjúi lelkesedés, egy csomó vén gaz­embernek az elővédje. Ezek is sorba kerültek hurokra a múlt héten s elfo­­gatásuk és ártalmatlanná tételük még állandóan folyik. A hatóságok letartóztatnak minden­kit, aki valamelyes összeköttetésben van, vagy volt a vasgárdistákkal s megfosztják hivatalaiktól azokat, akik tagjai voltak ennek vagy ehez hasonló szélsőséges egyesületeknek. Az irredenta üldözés és az irredenta veszedelem tehát egy időre megszűnt. Megállapítást nyert, hogy az állam rendjét és biztonságát nem a kisebb­ségek veszélyeztetik, hanem éppen a kisebbségek elleni harcrok czímén ala­kult szélsőséges hazafias egyesületek. Ezek a veszedelmesen fenyegető idők meggyőzhetnek mindenkit, hogy a kisebbségek békés rendszerető és rendtartó elemek ebben az országban. Az orgyilkossággal kapcsolatos in­tézkedések között legsúlyosabb az ost­rom­­lapot elrendelése. Erdélyban csak a nagy városokban van statárium és cenzúra. A vidéken nem mutatkozott szükségesnek ez a súlyos rendészeti intézkedés s a kormány nem is rendelte el. Ez azonban nem azt jelenti.

Next