Éremtani Lapok, 2012. február-december (131-136. szám)
2012-02 / 131. szám
Gedai István HÓMAN BÁLINT A történelem ok-okozati összefüggése ugyan nem vitatható, de az állam, a társadalom vezetőinek, meghatározó személyeinek történelemformáló, történelmet befolyásoló szerepe sem. Ezt a kettősséget példázza egyértelműen hazánk XX. századi történelme, jelen esetben a két világháború közötti időszak, amelyet gyakran - és nem ok nélkül - neveznek, nevezünk Horthykorszaknak. Az elvesztett I. világháború és az azt követő, vörös terrorba torkolló forradalom oka volt Trianonnak és Trianon, mint okozat ugyanakkor oka volt hazánk válsághelyzetének. A háború elvesztése a nemzetközi erőviszonyok alakulásának következtében elkerülhetetlen volt, de az vitatható, hogy a trianoni országcsonkítás mértékében szerepet játszó, a Károlyi Mihály és Kun Béla - Szamuely Tibor nevével fémjelzett forradalom és vörösterror elkerülhetetlen lett volna. A valóság azonban az volt, hogy ebben a csonkított országban kellett az életet újjászervezni. Ehhez az újjászervezéshez kellett egy vezetés. Lett. Lett egy olyan vezetés, amelynek tagjai magyar nemzeti, keresztény értékrenddel és erkölccsel rendelkeztek, akik - éppen ez értékrend alapján - az ország, a nemzet érdekei szerinti ténykedést tekintették céljuknak. Ennek a vezetésnek volt első embere Horthy Miklós kormányzó, és akinek olyan miniszterelnökei voltak, mint Bethlen István, Gömbös Gyula, Teleki Pál és olyan kultúrpolitikusai, mint Klebelsberg Kunó és Hóman Bálint. E két kultuszminiszternek köszönhető a magyar művelődés diadalútja. Hóman Bálint történésznek indult. Apja - Hóman Ottó - a klasszika filológia művelője volt, Hóman Bálintot viszont a magyar nemzet történetének kutatása vonzotta, s e téren alkotott nagyot. 1903-ban érettségizett Budapesten, a mai Madách Imre Gimnáziumban, s az érettségi után azonnal dolgozni kezdett, az Egyetemi Könyvtárban lett segédtiszt. Könyvtári munkája mellett végezte el az egyetemet, 1907-ben kapott tanári diplomát, s a rá következő évben már doktorált. Még ebben az évben, 1908-ban megjelent első jelentős tudományos munkája, a Magyar városok az Árpádok korában. Már ebben a korai munkájában körvonalazódik történeti szemlélete, a gazdaságtörténet elsődlegessége, amely addig nem állt a történetkutatás homlokterében. Vizsgálta városaink kialakulásának feltételeit, fejlődésüknek gazdasági alapjait. Néhány évvel később (1912-ben) jelent meg Az első állami egyenesadó könyve, amelyben a gazdaságtörténet oldalával foglalkozott. S ezt követte 1916-ban a Magyar pénztörténet 1000-1325. Pénztörténetünk addigi kutatói - főleg Schoenwiesner, Westerle, Rupp után Réthy László - a középkori magyar pénzeket meghatározták, amelyeknek lehetett megállapították kibocsátójukat, verésük idejét, s foglalkoztak pénzeink verőhelyeivel. Éppen a századfordulón jelent meg Réthy László, a magyar pénzek meghatározására a közgyűjteményekben ma is használatos katalógusa, a Corpus Nummorum Hungáriáé, amelynek első kötete (megjelent 1899-ben) az Árpád-házi, a második kötete (megjelent 1907-ben) az úgynevezett vegyes házi királyaink (Szapolyaival bezárólag) pénzeit írja le. Ez a mű a leíró numizmatika (Münzgeschichte, coin-history) olyan alapja, amelyhez új eredmények - leletekben előkerülő új, addig ismeretlen típusok, vagy inkább csak változatok ugyan jöhetnek, jönnek, de az alaprendszer fontos állomása elkészült. Elkészült az a munka, amely alapját adhatja olyan pénztörténeti munkának, amely történeti és levéltári írott forrásokkal együtt dolgozza fel a pénznek az életben, a gazdaságban betöltött szerepét, értelmezi az egyes korszakok pénztörténeti jelenségeit, pénzforgalmát, foglalkozik Éremtani Lapok 131. szám, 2012. február