„Érted Vagyok”, 1990 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1990-01-15 / „Megújulási fórum” különszám
4 • Különszám Érted vagyok Megújulási fórum Még egy kevéssé... De mely kishitűség! El, el! ne lássam e dúlt arcokat! Ész, egybeforrt vágy, tiszta honfihűség, Bátorságot nekünk mindez nem ad? Megvert reménnyel induljunk csatába? Hitben feladjuk már a diadalt?... Nem, nem! Szívünk egy vértanú imába’ Megedzve, kezdjük a győzelmi dalt! Az nem lehet, hogy milliók fohásza Örökké visszamálljon rólad, ég! És annyi vér — a szabadság kovásza — Posvány maradjon, hol elönteték. Támadni kell, mindig nagyobb körökben. Életnek ott, hol a mártír-tetem Magát kiforrja csendes földi rögben: Légy hű, s bízzál jövődbe, nemzetem. Hampel Károly bevezetése Szeretettel köszöntelek Benneteket, kedves Testvéreim! Egyházaink, Isten népe és ezen belül a katolikus egyház megújulását kívánjuk szolgálni ezzel a Fórummal. Abban a reményben tesszük ezt, hogy az itt elhangzó előadások és hozzászólások alapján senkiben ne maradhasson kétség afelől, hogy a Bokor ma is azt kívánja szolgálni, aminek szolgálatára éppen most februárban 45 éve megszületett. Látásban, magatartásban szeretnénk egyre közelíteni egyházainkat, elsősorban a katolikus egyházat a jézusi célkitűzéshez, a kivétel nélkül minden embert egybegyűjteni akaró szeretethez. Ennek jegyében szeretnénk lebontani minden válaszfalat, amely elválaszt embert embertől. Az elmúlt közel fél évszázad alatt személyes meggyőződésünkké lett, hogy Jézus útjának következetes vállalásával egybeszerethető az emberiség, és nincs hőbb vágyunk, mint hogy az az egyház, amelybe beleszülettünk, ennek az egybeszeretésnek a jele és eszköze legyen. A II. Vatikáni Zsinat „Lumen gentium” kezdetű dogmatikai konstitúciója szerint (LG.8) „Krisztus szegényen és üldözötten vitte végbe a megváltás művét; az egyházat is ugyanerre az útra szólítja hivatása, ami az, hogy az üdvösség gyümölcseit szétossza. Az egyház jóllehet küldetésében rászorul emberi eszközökre, nem arra van alapítva, hogy földi dicsőséget keressen, hanem arra, hogy saját példájával is az alázatosságot és az önmegtagadást hirdesse. ... az egyház,mely bűnösöket foglal magában, egyszerre szent is és folytonos megtisztulásra is szorul, a bűnbánatnak és a megújulásnak útját járja szüntelen”. Erre a megújulásra hívlak Benneteket, kedves Testvéreim, ehhez kérem együttműködő munkátokat, és ennek jegyében kérem első előadónkat, mondja el gondolatait. Bulányi György: A közös jézusi örökség 1. Az ember istenarczus lény A jézusi célkitűzésről szeretnék beszélni. Félreérthetetlen egyértelműséggel szeretném elmondani erről a véleményemet, meggyőződésemet. Amikor Jézust a házassági válás kérdésében megkeresik a farizeusok, Ő így nyilatkozik: Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg nektek, hogy elváljatok feleségetektől, de kezdetben nem így volt”(Mt 19,8). Hogyan voltak az emberek dolgai kezdetben? A Teremtés könyvében Ádám Évát meglátva így szól: Ezért az ember elhagyja apját és anyját, és ragaszkodni fog feleségé fiez”(Ter 2,24). Másfelől ezt a megbízatást kapja Istentől az ember: Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden élén, ami mozog a földön”(Ter 1,28). Összefoglalom ezt a kettőt: az ember liszté uralkodni az emberalatti világon, de nem az emberen; ember az emberhez ragaszkodjék, ember az embert szeresse. Ugyanez a Teremtés könyve mond valamit Isten és ember létbeli hasonlóságáról. Ezt: Megteremtette Isten az embert a maga képére, az Isten képére teremtette meg őt, férfinak és nőnek teremtette meg őket”(Ter 1,27). Istenarcza ” lény vagyunk — ahogyan Vörösmartynk mondja (Emberek). Miben áll ez az istenképiségünk? Abban, hogy értelmünk van és szabad akaratunk? Biztos. De nem ez a teteje és veleje. Hanem az, hogy férfi és nő, ember és ember ragaszkodik egymáshoz, szereti egymást. Ebben állna istenképiségünk? Nem mindig ember, aki sorsot intéz. Gyakran a bölcs is eszköz, puszta báb. S midőn lefáradt az erőtelen kéz, A végzet tengelye harsog tovább; Csüggedve olykor hagyja lomha gépül Magát sodorni az ember fia: De majd, ha eszmél s öntudatra épül, Feltűnik egy magasb harmónia. És vissza nem foly az időnek árja, Előreduzzad, feltarthatatlanúl; Csak szélein marad veszteg hínárja, S partján a holt-víz hátra kanyarul. Bízvást!... mi benn vagyunk a fősodorban: Veszhet közölünk még talán nem egy: De szállva, ím elsők között a sorban, Vásznunk dagad, hajónk előremegy! (1861) Igen. Az emberi lét és a férfi-nő kapcsolat legmélyebb titkáról lebbentette fel a fátylat Jézus, amikor fogyhatatlanul beszélt arról, hogy az Atya szereti a Fiút. És akkor, amikor élete fogytáig bizonyította nemcsak szavával, hanem élete oda áldozásával is, hogy nincs életének magasabb vezérlő elve, mint mindenben Atyja kedvét keresni. Az Atya szereti a Fiút, s a Fiú szereti az Atyát. Az evangéliumok beszámolnak arról is, hogy a Lélek az Atyától jön ki, s hogy ugyanez a Lélek hajtja és űzi a Fiút arra, hogy tegye azt, ami az Atyának kedves. Egy kört látok. Felső íve az Atyától a Fiúig ér, és ebben az ívben a Lélek, a Szeretet Lelke árad. Alsó íve az ellenkező irányban a Fiútól visszatér az Atyáig, s ebben az alsó ívben is a Szeretet Lelke árad. S ezzel bezárul a VALÓSÁG első köre, első szeretet köre. Ennek hagyományos neve: Szentháromság. Ennek a szentháromságos Istennek a képére és hasonlatosságára lettünk mi, emberek megteremtve, amikor férfinak és nőnek teremtett meg minket az Isten. Amikor Isten lelket lehelt az emberbe, a maga Lelkét, ezt a Szeretet-Lelket lehelte belé, aminek akinek a neve: Szent Lélek. Ez a Szeretet-Lélek árad a férfitől a nőig a szeretet-szerelem órájában felső ívként. S ez a Szeretet-Lélek árad vissza a nőtől a férfihez alsó ívként ugyanabban az órában. S bezárul a kör. Egy másik kör. Ha az előző kör az Isten köre volt, úgy ez az ember köre. De ez már a harmadik kör. A harmadik? Igen. És a második? A második az áttételi szíjt. A második körben a Fiútól árad tovább az a szeretet, amelyet a Lelken át az Atyától kapott. Árad felső ívként az emberig. Kivétel nélkül minden emberig. És zárul a kör, ha az ember ugyanennek a Szeretet-Léleknek az erejében a maga szeretetével visszaöleli a Fiút, az Istent. Ez a második kör. S e három körben revelálódik számomra a legteljesebben és legmélyebben a szó, hogy Isten képére lettünk teremtve. Arra, hogy szeressünk. Mert erre lettünk. 2. A thóra, az evangélium és az emberi lelkiismeret Mi a bizonyosságom végső forrása? Maga az ember. A thóra, az evangélium és az emberi lelkiismeret ugyanazt a nyelvet beszéli. Hogyan merem ezt állítani látván látva az emberi történelem mérhetetlen gyűlölet- és gyilkosság-tengerét? Úgy, hogy még egyetlen embert sem találtam, aki igennel válaszolt volna nekem a következő három kérdésemre: a)Te szereted, ha uralkodnak rajtad és szeretteiden? b) Te szereted, ha éheztetnek téged és tieidet? c) Te szereted, ha megölnek téged és a hozzád tartozókat? Kivétel nélkül minden ember azt várja embertársaitól, hogy becsüljék, segítsék őt, s ha vétkezett is megbocsássanak neki. Azt, hogy szeressék. Az ember úgy tudja, hogy emberméltósága van. S ez a méltóság tiltja, hogy uralkodjanak rajta, hiszen nem az emberalatti világhoz tartozik. Ez a méltóság csak azt tartja méltónak, ha az ember szeretetre talál. Minden ember hisz valamiben. Nevezzük ezt fides generalis-nak. Minden ember hisz valami sajátosban, ami csak az ő népének, vallásának vagy éppen személyiségének a sajátja. Nevezzük ezt fides specialis-nak.És végül minden ember hisz abban, hogy őt megbecsülni és szeretni kell. Ugyanakkor bölcsen tudja, hogy ez meg nem valósulhat, ha kivétel nélkül minden ember — és ezek között ő is — be nem áll azok sorába, akik szeretik embertársaikat. Nevezzük ezt a