„Érted Vagyok”, 1992 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1992-02-01 / 1. szám

14 • 1992. február „Érted vagyok” élet Krisztus tanításában megmutatott törvényeinek megalkotása volna szükséges számukra, azért elhitetem velük, hogy a lelki élet törvényeit úgysem ismerhetik meg; hogy minden vallási tanítás, köztük Krisztusé is csak tévedés és babona; hogy azt, hogy miképpen kell élniök, abból a tudományból tudhatják meg, amelyet én agyaltam ki a számukra (szocioló­giának hívják), amely annak tanulmányozásából áll, hogy milyen, a maitól eltérő módon éltek rosszul azelőtt az emberek. Ilyenformán ahelyett, hogy Krisztus tanítása alapján ők maguk igyekeznének jobban élni, azt hiszik, hogy csupán a régebbi emberek életét kell tanulmányozzák és ebből a tanulmányozásból kikövetkeztethetik az élet általános törvényeit, és ahhoz, hogy jól éljenek, ezekhez a kitalált törvényekhez kell csak igazítaniuk az életüket.­­ — És hogy még jobban megerősítsem őket tévedésükben, az egyház tanításához hasonló valamit csöpögtetek beléjük: azt, hogy van az ismere­teknek bizonyos folytonossága, amelyet tudománynak nevezünk, és hogy ennek a tudománynak az állításai éppoly csalhatatlanok, mint az egyház állításai.­­ — Mihelyt pedig azok, akiket a tudomány művelőinek tartanak, hisznek csalhatatlanságukban, természetesen kétségtelen igazságokként kiáltják ki a legfölöslgesebb sőt nem ritkán a legbárgyúbb ostobaságokat is, amelye­ket, ha már egyszer kimondták őket, többé nem vonhatnak vissza. — — Ezért mondom én azt, hogy mindaddig, amíg tiszteletet, sőt szolgai alázatot tudok kelteni bennük az iránt a tudomány iránt, amelyet én agyal­tam ki a számukra, sohase fogják megérteni azt a tanítást, amely kis híján pusztulásunkat okozta. 11. — Nagyon jó! Köszönöm — mondta Belzebub és felragyogott az arca. — Jutalmat érdemeltek, és én méltóképpen meg is jutalmazlak benneteket. — De mirólunk megfeledkezett! — kiáltozta zagyván a többi, különböző színű, kisebb-nagyobb, görbe lábú, kövér és sovány ördög. — Hát ti mit csináltatok? — kérdezte Belzebub.. — Én a technikai fejlődés ördöge vagyok. — Én a munkamegosztásé. — Én a közlekedésé. — Én a könyvnyomtatásé. — Én a művészeté. — Én az orvostudományé. — Én a kultúráé. — Én a nevelésé. —­ Én az emberek megjavításáé. — Én a kábításé. — Én a jótékonyságé. — Én a szocializmusé. — Én a feminizmusé — kiabálták mind egyszerre és Belzebub színe elé tolakodtak. — Beszéljen mindegyikőtök külön és röviden — rivallt rájuk. — Nos, te mit csinálsz? — fordult a technikai fejlődés ördögéhez. — Én elhitetem az emberekkel, hogy minél több használati tárgyat gyártanak és minél gyorsabban gyártják őket, annál jobb lesz nekik. És az emberek, életüket tárgyak termelésére fecsérelve, egyre többet és többet gyártanak, noha azoknak, akik gyártják nincs szükségük rá, akik meg nem gyártják, azok számára hozzáférhetetlenek. — Jó. No és te? — fordult Belzebub a munkamegosztás ördögéhez. — Én elhitettem az emberekkel, hogy mivel sokkal gyorsabban lehet a tárgyakat gépekkel gyártani, mint kézzel, gépekké kell változtatni az embe­reket, és ők ezt meg is teszik, a gépekké változtatott emberek pedig gyűlölik azokat, akik ezt tették velük. — Ez is jó. És te? — fordult Belzebub a közlekedés ördögéhez. — Én azt hitetem el az emberekkel, hogy igen üdvös és szükséges is számukra, hogy minél gyorsabban tudjanak egyik helyről a másikra utazni. És az emberek, ahelyett, hogy ki-ki a maga helyén igyekeznek az életén javítani, az élet nagy részét egyik helyről a másikra utazgatással töltik el, és nagyon büszkék arra, hogy egy óra alatt ötven kilométert, vagy még többet is meg tudnak tenni. Belzebub ezt is megdicsérte. Előlépett a könyvnyomtatás ördöge. Ahogy elmagyarázta: az ő dolga közölni minél több emberrel mindazokat a galádságokat és ostobaságokat, amiket csinálnak és írnak a világon. A művészet ördöge elmagyarázta: ő, azon a címen, hogy vigaszt nyújt az embereknek, magasztos érzéseket kelt bennük, vonzó formában ábrázol­ván, ösztönzést ad bűneiknek. Az orvostudomány ördöge elmagyarázta: az ő dolga elhitetni az embe­rekkel, hogy a testükkel való törődés a legfontosabb számukra. És mivel a testükkel való törődésnek se vége, se hossza, azért azok, akik az orvostudo­mány segítségével a testükről gondoskodnak, nemcsak a mások életéről feledkeznek meg, hanem a sajátjukról is. A kultúra ördöge elmagyarázta: ő azt hiteti el az emberekkel, hogy amolyan eredménytéle mindazon dolgok használata, amelyek a technikai fejlődés, a munkamegosztás, a közlekedés, a könyvnyomtatás, a művészet, az orvostudomány hatáskörébe taroznak, ilyenformán az, aki él is mind­ezekkel, teljesen elégedett lehet önmagával és nem kell arra törekednie, hogy tökéletesedjék. A nevelés ördöge elmagyarázta: ő azt hiteti el az emberekkel, hogy, bár ők maguk helytelenül élnek és fogalmuk sincs arról, hogy mi a helyes élet, gyermekeiket megtaníthatják rá. Az emberek megjavításának ördöge elmagyarázta: ő arra tanítja az embereket, hogy, bár maguk is gyarlók, mégis megjavíthatják a gyarló embereket. A kábítás ördöge elmondta: ő arra tanítja az embereket, hogy ahelyett, hogy a helytelen élet okozta szenvedésektől megszabadulni és helyesebben élni igyekeznének, jobb, ha az ital, a dohány, az ópium, a morfium hatására bódulatba merülnek. A jótékonyság ördöge elmondta: ő azt hiteti el az emberekkel, hogy ha visszajuttatnak egy-egy latnyit azoknak, akiktől vékaszámra raboltak, akkor erényesek és nem szorulnak tökéletesedésre , és ezzel megakadályozza, hogy eljussanak a jósághoz. A szocializmus ördöge azzal kérkedett, hogy ő az emberek legmagasabb fokú közösségi életének megteremtése céljából ellenségeskedést szít a társadalmi osztályok között. A feminizmus ördöge azzal hencegett, hogy ő az élet még tökéletesebb berendezése érdekében — az osztályok közötti ellenségeskedésen túl — ellenségeskedést szít a nemek között is. — Én a komfort ördöge vagyok! Én a divaté! — kiáltották vigyorogva, Belzebub elé mászva újabb ördögök. — Hát azt hiszitek, olyan öreg és ostoba vagyok én, hogy nem értem: mihelyt az életről szóló tanítás hamis, azonnal hasznunkra válik minden, ami különben ártana nekünk?! — kiáltotta Belzebub, harsány hahotára fakadt és talpra ugrott. Az ördögök körülvették őt. Az egymásba kapaszko­dó ördögök láncának egyik végén a körgalléros, az egyház feltalálója állt, a másik végén pedig a palástos, a tudomány feltalálója. Ez a kettő is egymás­nak nyújtotta mancsát, és ezzel a kör bezárult. És röhögve, sikongatva, fütyülve, hujjogva, körbeforogva, farkaikkal csapkodva valamennyien táncra perdültek Belzebub körül. Belzebub meg kiterjesztett szárnyával csapkodva, magasra fel-felugorva táncolt középen. Odafentről pedig jajgatás, sírás, nyögés hallatszott és fogcs­ikorgatás. Kartondobozok, 3 gyufásskatulya, ügyes kéz — ennyi kell ehhez a játék­hoz. Embergyűrű veszi körül a BŰ­VÉSZT, aki tekeri, forgatja, tologatja a 3 gyufásdobozt. Az egyik alatt ott egy kis piros golyó. Ha eltalálod, melyik alatt, — 1000 forintod helyett 2000-et kapsz vissza. DUPLA VAGY SEMMI! Embergyűrű lépten-nyomon. Balek mindig akad. Nagy a kisértés: egy perc alatt megdup­lázni az egyre inkább értékét vesztő pén­zemet. Én is ott állok és nézem... A BŰVÉSZ Itt a piros, hát a piros? szó nélkül fizet. Azonnal. Nem kell a postást lesni, mikor hozza a nyugdíjat! Nem kell kuporgatni, mert itt megdup­lázhatom a kosztpénzt! Idős bácsi nyújtja az ezrest.. Felesége adta, hogy vegyen csirkelábat húsle­vesnek, olcsó zöldséget és burgonyát paprikáskrumplinak. Erre futja csak a nyugdíjból.... A bácsi mohón figyeli a BŰVÉSZ ke­zét. Nyújtja a feleségétől kapott koszt­pénzt. Itt csak­ nyerni lehet. S közben nem veszi észre, hogy a BŰVÉSZ keze villámgyorsan kicserélte a két skatulyát. Már nem ott van a golyó, ahol az előbb a bácsi látta. Odaveszett a kosztpénz... Mit fog szólni a feleségem? De hiába sír a bá­csi... Amott amerikai sorsjegyet kaphat a magyar... Mások lottószelvényeiket vi­szik sietve a ládához... Mindenki nyerni akar! Riadt, megfá­radt, kiábrándult arcok... 1991. advent­­jén, itt, Budapesten... ADNI, másokon segíteni — miért oly nehéz? O.G. Tolsztoj-novella

Next