„Érted Vagyok”, 1997 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1997-02-01 / 1. szám

2 • 1997. február érted vágy#*’ Egyházreform A tekintély és az ellenállás formái az egyházakban „ Viszály—Lelkiismereti tiltakozás — Engedetlenség — Törés ” címmel 1996. novem­ber 9-10-én 4. konferenciáját rendezte meg Párizsban két francia szervezet: a Jogok és Szabadságok az Egyházban (DLE), valamint a Nők és Férfiak az Egyházban (NFE). Ennek keretében hangzott el Bulányi György alábbi bizonyságtevése: Hölgyeim és Uraim, kedves Nővéreim és Fivéreim Jézusban! Nagyon nagy megtiszteltetés a Bokor s az én számomra, hogy bizonyságot tehetünk az elmúlt félszázad során Magyarországon Jézusban megtett életünkről és utunkról. Bevezetés A Piarista Rendben szenteltek pappá 1943-ban. ’45-ben egy keletmagyarországi egyetemi városban, Debrecenben tanítottam magyar és német nyelvet és irodalmat rendi gimnáziumunkban. Ennek az évnek elején egy horvát pap érkezett városunkba. Azt képviselte, hogy az egyház csak kicsi, titkos közösségekben, amelyek keresztény családoknál találkoznak, tud majd fennmaradni. Nemcsak beszélt, létre is hozott néhány csoportot. Pár hét múltán elhagyva váro­sunkat megkért, hogy viseljem gondját az ifjúsági csoport­nak. Három év múltán a Kommunista Párt elkezdte a kemény diktatúrát, s kezdett valósággá lenni a horvát pap próféciája: a Párt instrumentalizálta egyházunk hierarchiáját. A hierarchia ellenálló tagjait letartóztatta, internálta. Mind­­szenty bíborost 1948-ben életfogytiglani börtönre ítélte, utódját 1951-ben 15 évi börtönre. A hierarchia rendszabá­lyozása után elkezdődött a kisközösségek rendszabályozása: ’52-ben engem is elítélnek életfogytiglanra. A kisközösségek kálváriája 25 éven át tart. Az említett hierarchia kollaboráló tagjai körleveleikben, a papok vasárnaponként temploma­ikban aról kezdenek beszélni, hogy a titkos kisközösségek nemcsak az államnak, hanem egyházunknak is ellenségei. Ezen események ellenére is az első két évtizedben a kis­közösségek még engedelmeseknek gondolhatták magukat, mivel XII. Piusz imádkozik a hallgató egyházért, és szem­rehányást tesz a kollaboráló püspököknek és papoknak; a magyar forradalom idején (1956) még fel is függeszti a kollaborálókat. De a II. Vatikáni Zsinat idején győz az az elgondolás, hogy jobb, ha kollaboráló püspökeink vannak, mintha semmilyenek. Végül is ’64-ben a Vatikán megál­lapodást köt a magyar állammal, s öt papot püspökké szentelhet. Mindszenty bíborosnak, aki az 1956-os forra­dalom óta az Egyesült Államok budapesti követségén él, el kell hagynia az országot, s a pápa megfosztja őt esztergomi érseki székétől. Utódja, Lékai bíboros, elvállalja a kiskö­zösségek megsemmisítésének az államtól rákényszerített feladatát. Az államnak szüksége volt a bíboros segítségére. 1. A Zsinat két szövege Kiindulási pontunk legyen a Hittani Kongregáció an­tológiájának 11. pontja: „A lelkipásztori szeretet... arra ösztönözze a papokat, hogy ezen a közösségen belül tevékenykedjenek: az engedelmesség által önakaratukat Isten és testvéreik szolgálatára áldozzák fel, fogadják el mert aláírván a Helsinki Paktumot, nem volt többé módja letartóztatni a kisközösségek tagjait. Az állam és a Vatikán által kötött megállapodás erejében hovatovább egyre in­kább engedetleneknek minősültünk egyházunkban. 1979- ig a kisközösségek minden fajtája, nemcsak a Bokorhoz tartozók. 1979-től kezdve a Bokorhoz tartozók megtagadják a ka­tonáskodást. Az államtól három esztendő börtönt kapnak ezért, a hierarchia pedig megbünteti, felfüggeszti stb. a Bokorhoz tartozó papokat. Ami személyemet illeti, a magyar egyház törvényszéke Lékai bíboros elnökletével eretneknek minősíti teológiai tanításom hat tételét. Az elítélést nyilvá­nosságra hozzák. A magyar püspöki konferencia megtiltja, hogy Magyarországon nyilvánosan papi működést folytas­sak, Magyarország papjainak pedig megtiltja, hogy együtt­működjék a Bokorral. Püspökeink ’82. évi ad limina láto­gatása során Lékai referál a pápának eretnek tételeimről. Egyidejűleg átteszik ügyemet a Hittani Kongregációhoz elítélésem megerősítése céljából. Lékai bíboros kijelenti: Magyarországon vannak jó közösségek, amelyek megtartják az állam törvényeit és engedelmeskednek a hierarchiának, s vannak rosszak, a Bulányi atyához tartozók, amelyek nem tartják meg az állam törvényeit és nem engedelmeskednek a hierarchiának. Casaroli államtitkár nyílt levelet intéz a magyar egyházhoz, melyben felszólítja Bulányi atyát, hogy engedelmeskedjék püspökeinek. Néhány év elteltével Rat­­zinger bíboros a II. Vatikáni Zsinat okmányaiból vett 12 idézetet tartalmazó antológiát készít számomra, hogy azt aláírjam. Aláírom (1985-ben), de azzal a kéréssel, hogy csatolhassak hozzá egy 13. idézetet, melyet a Dignitatis Humanae-ból vettem. Ratzinger kijelentette, hogy törli ügye­met abban a pillanatban, amikor újra aláírom a 12 pontot, de maiden kiegészítés nélkül. Nem akarom teljesíteni ezt a feltételt. Miért? E kérdésre adott válasz a tárgya jelen előadásomnak, és hajtsák végre a hit lelkületével mindazt, amit a pápa, a püspökök vagy más elöljárójuk parancsol vagy ajánl. ... Ez az engedelmesség Isten gyermekeinek érettebb szabadságára vezet. Természeténél fogva megkívánja, hogy... legyenek mindig készen arra, hogy azok ítéletének vessék alá magukat, akik Isten egyházának kormányzá­sában vezetők” (PO 15). Tárgyalás

Next