„Érted Vagyok”, 2004 (15. évfolyam, 1-6. szám)
2004-02-01 / 1. szám
-----_------------------2 • .2004. február Tanulmány „Ne vígy minket kísértésbe! ” Valóban Jézus szavai ezek? Komoly keresztények között is vannak elegen, akik csak kelletlenül tudják kimondani ezeket a szavakat, mert félnek attól a gondolattól, hogy Isten talán csapdát állít nekik, sőt esetleg rosszindulattal vár is hibájukra. Mások csupán gépiesen mondják ki e szavakat, és nem szívesen gondolnak bele, hogy mit is mondtak. Valójában ezek a szavak első látásra annyira nem illenek ahhoz, amit Jézus az anyai módon szerető Istenről mondott, hogy joggal kétségbe vonhatjuk, valóban tőle származnak-e. Mi inkább azt várnánk, hogy Jakab levelében találjuk Jézus eredeti gondolatát: „Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Istent nem lehet rosszra csábítani, és ő sem csábít rosszra. Mert minden embert a saját kívánsága vonzza és csábítja, így esik kísértésbe” (1,13-14). Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy Jézus arám anyanyelvén mondta ezeket a szavakat, és hogy ennek csupán görög nyelvű fordítása van a kezünkben. Elképzelhető tehát, hogy a fordító félreértett valamit. A zsidó szakember, Pinchas Lapide mutatott rá arra, hogy e kérdés rögtön tisztázódik, ha valaki héberre fordítja ezt a mondatot (Id. Pinchas Lapide, Ist die Bibel richtig übersetzt? Gütersloh, 7. kiad., 1997, 124.). Az itt használt héber ige jelentése ugyanis nem kizárólag „vinni” vagy „vezetni”, hanem annyit is jelenthet, hogy „ne engedj kísértésbe jutni/kerülni minket”. A zsinagóga esti imájában mindmáig ebben a jelentésben használják a szót: „Ne engedd, hogy a bűn vagy a bűnösség vagy a kísértés hatalmába jussak/kerüljek!” Ha Jézus az ennek megfelelő szót használta, azt csak ebben az értelemben tehette: „Ne engedj minket kísértésbe esni!” Az evangéliumban található „Ne vígy minket kísértésbe!” mondat ezek szerint arra vezethető vissza, hogy a görög fordítónak nem volt egészen világos, mit is akart mondani Jézus, s ezért egyszerűen e szónak a legelterjedtebb jelentését alkalmazta. Mit gondolt Jézus a kísértésről? A választ azzal közelíthetjük meg, hogy megvizsgáljuk, milyen összefüggésben használta a „kísértés” szót. Márk evangéliuma szerint megkeresztelése alkalmával Jézus „nyitva látta az eget”, miközben Isten atyjaként mutatkozott meg neki. Ha e nagy élmény folytatásaként azt olvassuk, hogy Jézust a pusztában „megkísértette a Sátán” (1,13), akkor e kísértés nem irányulhatott valami közönséges bűnre, hanem csak Istenbe mint Atyjába vetett bizalmának megingatására. Kétségtelenül ugyancsak a bizalom elvesztésétől akarta megóvni tanítványait, amikor letartóztatása előtt azt mondta nekik: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek” (Mk 14,38). Ugyanerre célzott akkor is, amikor Péterhez így szólt: „Simon, Simon, a Sátán hatalmat kért magának fölöttetek, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited [Istenbe vetett bizalmad]” (Lk 22,31). A „kísértés” értelme ezekben a példákban nem más, mint az Isten szeretetébe vetett bizalom próbatétele. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy az evangélisták a „megkísérlés” kifejezésével sokszor egyszerűen azt fejezik ki, hogy Jézust „próbára tették” az ellenfelei (Mk 8,11), világos lesz a Miatyánk e kérésének értelme, ti.: „Ne tedd próbára bizalmunkat!” Jézus nem felejtette el, hogy az élet sokszor próbára teszi az Istenbe vetett bizalmat. A próféták sorsára utalt, amikor ellenségeinek gyűlöletét látva arról beszélt, hogy az ő sorsa is „az emberek kezébe adatik” (Mk 9,31). Természetesen visszarettent az erőszakos haláltól, amellyel számolnia kellett. Szorongását tanítványai előtt sem leplezte, amikor elfogatása előtti imájában Istenhez fordult Segítségért. „Atyám”-nak szólította Istent, hogy félelmét legyőzze, és újra megtalálja a bizalmat. Arra azonban aligha gondolhatott, hogy a fenyegető katasztrófát Atyja maga rendelte el, hiszen ami „az emberek kezéből” jön, azért az emberek maguk felelősek. Aki úgy hisz, mint Jézus, az biztos abban, hogy Isten vele van, akármit hoz is az élet. Hogy Isten esetleg nem venné észre, ha valaki szenved, azt Jézus elképzelhetetlennek tartotta, hiszen arról beszélt, hogy „nektek még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva” (Mt 10,30). Hogy miért történik mégis olyan sok borzalmas dolog az emberekkel, arra sehol sem tért ki, mert erre a kérdésre ő sem kapott választ. Életének és halálának tanúsága szerint azonban mindvégig bízott abban, hogy az Isten szeretete végül minden szenvedés ellenére is győzni fog. A mi kísértéseink A „Ne vígy minket kísértésbe” vagy „Ne tedd próbára bizalmunkat” kifejezés arra szólít fel bennünket, hogy mindazt, amitől félünk, vagy ami miatt aggódunk, egyszerűen az élet „próbatételének” tekintsük, és imánkban vigyük Isten elé. Ezek a szavak nem arról beszélnek, hogy Isten esetleg rosszra csábíthatna minket. Ami bűnre csábít, az csak a saját kívánságunk. Hogy ez a bűnre való hajlandóság nem tudatos bennünk, és ezért könnyen inkább a külvilágra vetődik ki, lélektanilag érthető. De akármennyire ostromol is minket egy ilyesfajta kísértés, az nem Istentől jön, de még a gonosz „ördögtől” sem, akinek hatalma volna kívülről befolyásolni minket. A következőkben bővebben is ki fogok térni arra, hogy Jézus nem számolt egy olyan hatalmas és gonosz lélek befolyásával, akinek lehetősége lenne a mennyei Atya akaratát meghiúsítani. Biztos volt abban, hogy az embernek a kísértésekkel kapcsolatban sem Istentől, sem az ördögtől nincs oka félni. A félelemnél sokkal többet használ, ha az ember bizalommal fordul mennyei Atyjához, aki nem részvétlenül és távolból figyeli őt. Pál apostol szavai szerint: „Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy Sárdy Péter ! Kísértés és szabadulás t—L--------------—-----------------V - , J