„Érted Vagyok”, 2015 (26. évfolyam, 1-6. szám)
2015-02-01 / 1. szám
Az egyházi hivatal__________ hetősen korán alighanem már a fővárosban, Rómában is. E gyülekezetek a valamivel jobb módú keresztények házában találkoztak, ahol erre a célra elegendően nagy szobák álltak rendelkezésre. Az ilyen „házi gyülekezetek” tehát kisebb, áttekinthető csoportokat öleltek fel, úgyhogy a nagyobb városokban a misszionálás sikere nyomán több vagy éppenséggel sok ilyen házi gyülekezet létezett. E házak tulajdonosai vagy tulajdonosnői minden bizonnyal központi szerepet játszottak, legalábbis az összejöveteleken, mint ahogy ez természetes, ha az ember vendégeket hív saját házába. Nem tudjuk pontosan, ki elnökölt az őskeresztény úrvacsorákon, de talán feltételezhetjük, hogy a házi gyülekezetekben - a zsidó, és részben a pogány étkezési szokásoknak megfelelően - a házigazda látta el ezt a feladatot. Semmi sem szól az ellen, hogy ez a háztulajdonos nőkre is vonatkozott, ha ők voltak a meghívók. Szociológiailag elkerülhetetlen az a feltételezés, hogy a kicsi, de növekvő gyülekezetek csak úgy működhettek tartósan, ha voltak köztük olyan emberek, akik kiemelkedően elköteleződtek. Legkorábbi levelében, a Tesszalonikaiaknak írt első levélben Pál arra szólítja fel a közösség tagjait, hogy ismerjék el ezeket az embereket: „Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, az Úr nevében vezetnek, és intenek is titeket” (ITessz 5,12)! Pál idejében még nincs szó arról, hogy „apostolok” adnának megbízást. Aki olyan fontosnak tartotta az új hitet, hogy annak, illetve az abból adódó feladatoknak szentelje magát a házi gyülekezetekben, vagy akár misszionáriusként, apostolként, az egyszerűen így járt el. Pál azt kéri, hogy a többiek becsüljék is meg szolgálatukat. Alighanem ebben a gyülekezet általi elismerésben kell látnunk a „megbízás” kezdeteit. A Korinthusiaknak írt első levélben Pál számos, a gyülekezet számára fontos feladatot („kegyelmi adományt”) sorol fel (1Kor 12,4-31). Ebben a korai szakaszban természetesen a misszionárius, az apostol a legfontosabb: általa jön létre egyáltalán a gyülekezet. Vannak aztán további szolgálatok is, hogy a hit eleven maradjon a csoportban. „Némelyeket először is apostolokká rendelt Isten a gyülekezetben, másodszor prófétákká, hanadszor tanítókká" (1kor 12,28) stb. Ebben a korai időben viszont még nem említik meg a gyülekezetvezető feladatát. Ahogyan az emberek között mindig, temészetesen abban az időben is adódott veszekedés, és nem mindenki akarta elismerni a másikat, aki például „tanítóként” lépett fel. Pál ezért egyetértést kér a keresztényektől; a test képével („amely egység, noha sok tagja van” - 1Kor 12,12) azért könyörög a keresztényeknek, hogy ismerjék el egymás sajátos képességeit. Nem lehet mindenki „apostol” vagy „tanító”, ennek ellenére arra szólítja fel azokat, akik képesek rá, és akarják is, hogy vállaljanak más fontos szerepet. „De törekedjetek a legfontosabb kegyelmi ajándékokra”, mondja (1 Kor 12,31) - s ezután következik a „szeretethimnusz”. A meglehetősen későn, a kilencvenes években keletkezett, álpáli Efezusi levél még ebben a hagyományvonalban állva a következő szerepeket sorolja föl: „És ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket [ a keresztényeket] a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére” (Ef 4,11-12). Itt is megszólal a kérés: „Viseljétek el egymást szeretettel” (Ef 4,2)! Mindazonáltal az Efezusi levélben felbukkan egy olyan megnevezés, amelyet Pál még nem ismert: a levél „pásztorokról” beszél. Bár semmi közelebbit nem mond róluk, de a „pásztor” képe - akihez természetesen „nyáj” is tartozik - itt talán egy új szolgálatra utal, a gyülekezet vezetésére. Mindenesetre úgy tűnik, szükségszerűvé vált egy ilyen hivatal, amint ezt az ebben az időben keletkezett újszövetségi iratok mutatják. Miért? A keresztények időközben felismerték, hogy Krisztus visszatérése nem várható a közeljövőben, hanem még várat magára, s talán sokáig (a „kitáguló idő” érzése). Ez azt jelentette a keresztény gyülekezetek számára, hogy tartós berendezkedésre kellett törekedniük. Csakhogy bármiféle közösségről legyen is szó, az hosszabb időn át nem lehet meg stabil struktúrák nélkül. Most jött el annak az ideje, hogy olyan hivatalokat, főképpen vezetési hivatalokat alakítsanak ki a gyülekezetek számára, amelyek a gyülekezeti ügyekre viselnek gondot; az ad hoc elkötelezettség már nem volt elég, bármenynyire fontos maradt is a gyülekezetek belső elevensége szempontjából. A misszionárius, illetve az apostol hivatala csak az újonnan alakuló keresztény csoportok számára játszott szerepet, az időközben már nemzedékek óta fennálló gyülekezetek számára nem. A vezetői hivatalok most kezdődő kialakulása mindazonáltal nem ment viták nélkül. Voltak olyan egyházi régiók, amelyek semmilyen vezetési struktúrát nem ismertek, vagy védekeztek ellene, így például a 80 és 90 között íródott Máté-evangélium (egy „testvéri evangélium”) polémikusán elveti a vezetői hivatalokat (vö. Mt 23,8-12), a központi fogalom itt a „tanítvány", s a legfőbb noma a tanítványok gyülekezete (ld. „Isten házirendjét” Mt 18,5-20-ban). A 100 körül keletkezett János-evangélium semmiféle érdeklődést nem mutat a gyülekezeti struktúrák iránt. Más régiókban, amelyeket a páli és lukácsi hagyomány határozott meg, s amelyek aztán meghatározóvá váltak a jövőre nézve, a gyülekezetek vezetői hivatalokat alakítottak ki. Ma már nem lehet pontosan megállapítani, mikor kezdődött ez a folyamat; az újszövetségi iratok a kilencvenes évektől dokumentálják, de lehet, hogy már egy évtizeddel (vagy még többel) korábban elkezdődött Nyugat-Szíria és Kisázsia térségében. Ezekben a gyülekezetekben legkésőbb a kilencvenes évektől léteztek „presbiterek ” és „episzkoposzok ” „mint a gyülekezet pásztorai” (ApCsel 20,28) vagy mint .,elöljárók” (1Tim 5,17). Honnan származnak ezek a hivatalok és megnevezések? Amikor bizonyos gyülekezetekben felismerték, hogy az egyházi élet működése érdekében vezetői hivatalok váltak szükségessé, elképzeléseikhez nem állt rendelkezésükre Jézustól vagy a keresztények korábbi nemzedékeitől származó útmutatás. Ezért a Földközi-tenger vidékén mindenütt létezett zsinagógai gyülekezetek struktúrája szerint tájékozódtak, hiszen ezekből nőtt ki a kereszténység. A zsinagógai gyülekezeteket viszont „presbiterek” (szó szerint: „az idősebbek”, illetve „a z Akinek kifogása volt valamelyik meghívó „házigazda” ellen, nyilván nem ment el hozzá; megfordítva: a meghívás elfogadása olyasmi volt, mint hallgatólagos megbízás egy szereppel. Apostolok cselekedetei, Péter első levele, az ál-páli „pasztorális [ lelkipásztori] levelek: 1. és 2. Timóteus, Titusz.