Esti Budapest, 1952. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1952-05-30 / 48. szám
6 Már nem ,,szurtos kisinas" az ipari tanuló Műveit szakmunkásokat és jó sportolókat nevelnek a 35-ös MTH ipari tanuló iskolában VALAMIKOR szurtos, rongyos kis emberként élt a köztudatban a tanoké. A „kisinas" hajnaltól késő estig dolgozott, sepert, fát vágott, kocsit húzott, ha keltett, kutyát sétáltatott vagy piaci bevásárlásra kísérte a tulajdonos feleségét — mikor mire volt szükség. Olccsóbb cseléd volt mindenkinél. A farizeuskodó Horthy-rendszer kirakatpolitikájából nem hiány,zott ugyan a tanoncok „iskolája” sem. Ide jártak az inasok nehéz és hosszú munkaidejük után — már amikor jártak — mert nem vette ezt komolyan sem az iskola, sem a mester — fáradtan, szunyókálva „tanultak"... Kemény tanulásra, műtvett szórakozásra, igazi sportracsak álmukban gondolhattak. 35-ös MTH ipari tanulóiskola, Murányi utca 10. Az udvaron két sorban állnak fiúk, lányok ■ ,szemben szekér Méri. Egymással és adogatják a hatalmas edzőlabdát. Szekér Mária tenyerén csattan a labda és célt tévesztve oldalt repül. „Figyeljetek — magyarázza újból és újból a fiatal kosárlabda-testnevelő tanárnő és enyhén begörbített ujjait mutatja — így vegyétek át, lazán. Akkor biztos a fogás és tetszés szerinti irányba tudjátok helyezni.” Három testnevelő tanára is van az iskolának: egy torna-, egy atlétika- és egy röplabda-előadó. Nemcsak egészséges embereket, de jó sportolókat is nevelnek. A LABDA ELINDUL útjára, kézről-kézre repül, egyre biztosabb fogásokkal irányítják az ipari tanulók, a kéknadrágos és trikós fiúk, lányok. Utána csapatokra oszlanak és kezdődik az izgalmas röplabdamérkőzés. Nyolcvankét üzemből járnak ide tanulók: vasesztergályosok, vasöntők és géplakatosok. Tanulnak szakmai ismeretet, szakrajzot, egészségtant, magyar nyelvirodalmat, társadalmi ismereteket, anyag- és gyártásismereteket. Komolyan és elmélyülten tanulhatnak, a hét három napján iskolába járnak, míg a másik három napot gyakorlati munkával töltik üzemeik tanműhelyében. Sportról beszélgetünk a fiatalokkal. Szekér Mária, a Magyar Felvonógyár szőkehajú elsőéves esztergályosa büszke, hogy ő a legjobb kötélmászó az osztályban. „Nagyon jó dolog, hogy tanulhatok, sportolhatok, — mondja — az én szüleim nem is hallottak ilyesmiről. Édesanyám az én koromban került Pestre, cselédlány volt." Katzenbach Sándor — nyugodt pillantású, határozott szavú öntudatos ifjúmunkás. Soltvadkerti, az egyik ipari tanulóotthonban lakik. Tavasz óta sportol, máris kitűnően tornászik és jó röplabdázó. Ő is szüleiről beszél, apja is anyja is gyerekkoruktól a földön dolgoztak, hírét sem ismerték a sportolásnak. Kiss Ilona a Magyar Acélban dolgozik, elsőéves esztergályos. Minden szava derűs, örömmel lett életéről beszél. Szereti a szakmáját és nagyon jó tanuló. Büszke a sporteredményeire. Ő se atletizál régen s máris a legjobb az osztályban — 120-at ugrik magasba. Most a vizsgára készül és utána jön a jó tanulás, a jó munka jutalma: július végén Siófokra megy a Balaton mellé. A gondtalan élettől, vidámsporttól nyúlnak a derekak, egyenesednek a házak, akár a friss tavaszi zápor után Katzenbach a növények a szabad földeken. Újarcú, edzett és erős testi, műveit munkásifjúság formálódik az üzemekben, ipari tanulóiskolákban, sportpályákon. Iskolájuk elvégzése után a jól elsajátított szakma, gondtalan és biztos jövő várja őket. O. N. Kiss Ilonka Ötvenkét reflektor fényében játsszák az Esti Budapest Béke Kupa-mérkőzést Az Elektromos latorca utcai sporttelepén már szerelik a fényszórókat, amelyek majd „nappali" fényt árasztanak az Esti Budapest Béke Kupájáért folyó Bp. Vasas—Bp. Kinizsi labdarúgómérkőzésen. Vasárnap délután fél 6 órakor a béke sportműsor keretében a Bp. Bástya és a Dorogi Bányász küzd az 1951. évi Magyar Népköztársasági Kupáért, majd látványos tornabemutató következik. Este fél 9 órakor, ötvenkét reflektor fényében játsszák az Esti Budapest Béke Kupájáért folyó mérkőzést. Húsz darab 3000 Wattos és harminckét darab 2000 Wattos reflektort szerelnek fel és a világítási próbát ma este a besötétedés után tartják. A pálya talaja megfelelő, de tovább javítják. A mérkőzésre hat darab futball-labdát fehérre lakkoznak. Az esti mérkőzéseket fehér labdákkal rendezik. A béketalálkozó sportműsorának kettős mérkőzésére tehát az Elektromos-pályán minden előkészület megtörténik, hogy a közönség jó sportot, érdekes mérkőzéseket láthasson. Vájjon elfogadják-e dolgozótársai annak a tanácsát, aki 100 százalékon alul teljesít? Bizonyára nem. Lehet-e munkafegyelem abban a műhelyben, ahol a, üzemvezető késni szokott? Egész biztosan: nem! Lehet-e erős, lelkes sportélet olyan üzemben, ahol éppen a vezetők húzódoznak és különböző kifogásokkal kivonják magukat az MHK-edzések és próbázások alól? Egész biztosan nem. Hiába beszél a sportköri elnök a sportolás örömeiről, ha látják a dolgozók, hogy vezetőik nem kérnek ezekből az örömökből. Ők sem fogják a részvételt szívügyüknek tekinteni. Ezt bizonyítja a Magyar Posztógyár sportélete is. Az elmúlt évben általában a sportról az üzemek vezetői csak mint,, harmadrendű kérdésről vélekedtek, és az egyes üzemrészek nem vettek részt az MHK-próbázásokon Csaló elvtárs, a Magyar Posztógyár sportkörének elnöke nemrégen büszkén számolt ere arról, hogy máris milyen sok jelentkező van az MHK-próbákra. Nemrégiben próbázások is voltak az üzemi sportpályán, és nem hiányoztak a pártbizottság tagjai sem. A pártbizottság a személyi példamutatáson túl is segít ez évben a sportkörnek. A pártbizottsági értekezleten rendszeresen foglalkoznak a sport kérdésével. Ennek eredményeként ma már a DISZ-szervezet ifjai mind a szervezésnél, mind a részvételben nagy segítséget nyújtanak a sportkör munkájához. A Magyar Posztógyár pártbizottságának példája követésre méltó többi üzemeinkben is. A pártbizottságok tagjai és a pártszervezetek vezetői személyi példamutatással nagymértékkel előrelendíthetik MHK testnevelési rendszerünket, hogy minden üzemben minden dolgozó letegye a próbákat és megismerkedjen a sportolás örömeivel. A háztartásában lévő üres 1 literes és 7 deciteres TISZTA, SZAGTALAN, csorbamentes BOROSÜVEGEIT darabonként 2,49 Ft-ért a KÖZÉRT-bortok visszaváltják MOTORKERÉKPÁROS SALAKPÁLYA VERSENYT rendez a Vasas népligeti sporttelepén, június 1-én, délután 3 órakor a BT SB. A legjobb fővárosi és vidéki versenyzők is rajthoz állnak. A verseny keretében megrendezik a Bp. Vasas múlt vasárnapi versenyén elmaradt 350 és 500 kcm-es döntő futamokat is. MIÓDIKMHELŐDÉS a TOTO Mál, mert 1. az első alkalom, hogy a találatra is lehet pályázni-2. Indul ajúnius havi vigaszdíj verseny, 3. Bp. Bástya—Dorogi Bányász, M. N. Kupa döntő és 11 NB 2. mérkőzésre lehet tipelni. Biztosítsa még ma tipszelvényét! A Sportfogadási Osztály kirendeltségei e héten pénteken 21 óráig, szombaton 21.30-ig, vasárnap délelőtt 8-tól fél 12 óráig állnak a fogadóközönség rendelkezésére. Megváltozott a Bp. Honvéd-Wacker előmérkőzése A június 2-i Bp. Honvéd— Wacker nemzetközi labdarúgó mérkőzés előtt, az eredeti tervtől eltérően nem a Bp. Vasas —Bp. Kinizsi mérkőzést játszszák le, hanem Budapest ifjúsági válogatott csapata mérkőzik Pest megye ifjúsági válogatottja ellen. A Bp. Vasas —Bp. Kinizsi mérkőzést június 1-én villanyfény mellett bonyolítják le a BTSE béke-sportműsora keretében a Vasas—Elektromos pályán. A mérkőzés az Esti Budapest Béke Kupájáért folyik. PÉNTEK, 1952 MÁJUS 30. VIZSGÁZNAK A JÖVŐ TANÁRAI Látogatás a cukorutcai Pedagógiai Főiskola vizsgáján Láttam vizsgázni a jövő tanárait. Az első, ami megkapott ott, a cukorutcai Pedagógiai Főiskola folyosóján az volt, hogy igen kevés jelét láttam rajtuk a közismert vizsga előtti szorongásnak Jómagam, akit bűvkörébe vont az iskolai légkör, egykori komor reminiszcenciákat ébresztve, sokkal izgatottabb voltam, mint ők. Érthető: ők készültek, én nem. Amíg bent a megkezdett szigorlatozás folyik, Szőke Andor elvtárs, a tanulmányi osztály vezetője igen logikus magyarázatát adja az általános nyugalomnak. Az év elején kidolgozott tanulási módszer alapján megszűnt a kollokvium előtti „rohammunka", a jegyzetek rendszeres átnézésével, a feleltetés alaposságával a tanárok állandó kontaktust tartottak diákjaikkal. Végleg felszámolták a múltnak „furcsa” hagyományait, amelynek Szőke elvtárs főiskolás korábanolyan megnyilvánulásai is voltak, hogy ő például egy alkalommal a kávéiméban szigorlatozott. Oda kérette tanárja s ott, néhány fekete közben kiváló eredménnyel estek túl egyik társával együtt a Vizsgán. Tanár és diákjai akkor látták egymást először és utoljára. — Ha megkapom a tételt, rögtön tisztában leszek azzal, hogy tudok-e. Ezt a folyosón csoportosuló tanulók egyike, Kakas Valéria mondja a többieknek, miközben mi a vizsgáztató tanár, Rácz Endre elvtárs engedélyével bevonulunk a belső terembe. A feleltetés kellős közepébe érkezünk és — mert a nyelvészeti anyag szerepel műsoron — bizony számtalan, csaknem az ismeretlenségig régen hallott fogalom üti meg fülünket. Kicsit elfelejtettük már, hogy a melléknévnek milyen gazdag sajátságai vannak, a mondatelemzés és a hangsajátságok is mélyre rejtőztek agyunk zsúfolt tekervényeiben. Viszont Fülöp Ilona, a vizsgáztatott diák igen otthonosan igazodikel a nyelv rejtelmeinek útvesztőiben, szép, világos és általában folyamatos válaszokat ad. S ami igazán jóleső érzéssel tölt el bennünket: az egész feleltetés alatt érződik a tanár és diákjai közti meleg, emberi kapcsolat. Ez valóban nem „kávéházi szigorlatozás”. Együtt, hagyjuk el a termet Fülöp Hanával s rövid beszélgetésünkből kiderül, hogy a múltban is voltak kapcsolatai az egyetemmel, csak kissé más természetűek. .Mielőtt a szakérettségit elvégezte, „kézilány" volt a műegyetemi menzán. Ezen gondolkozunk el távoztunkban, a sok-sok Fülöp Ilonán, akik a múltban legfeljebb a tudás ilyen perifériáira juthattak el és nemsokára már tanítani fognak. Szerte az országban vizsgáznak a jövő tanárai... Darvas Szilárd KÜLFÖLDÖN élő barátai, rokonai és ismerősei részére forint fizetés ellenében előfizetheti az Esti Budapestet, vagy bármely más magyar napilapot, hetilapot és folyóiratot. Megbízását adja fel a KULTÚRA Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalatnak, Budapest, Vill., Rákóczi út 5. Telefon: 342—507 Belgrádi idill (Bolgár jegyzék volt arról, hogy a jugoszláviai követség alkalmazottait minden mozgásuknál rengeteg UDB-rendőr molesztálja) Evv bolgár követség! tisztviselő magános sétája (x«oooooooocraöoocoooóoooocooooocxoQcaxxxjooGoooooc)ooooooccccoooocxxx;o(xoooocooooo» Négy nap alatt csaknem 250 ezren nézték meg a német filmhét filmjeit A magyar dolgozók nagy tetszéssel fogadták a német filmhét műsorát. Budapesten és vidéken négy nap alatt közel 250 ezer nézője volt a bemutatásra került filmeknek. Különösen nagy sikert arattak a „Harcos élet" és az „Elítélt falu", valamint a „Milliók sportja" és „Karrier Párizsban" című filmek. (MTI) MA ESTE MUTATJA BE a Fővárosi Operettszínház Barabás Tibor és Gádor Béla „Állami Áruház” című zenés vígjátékát, amelynek zenéjét Darvas Szilárd verseire Kerekes János szerzette. A darab igen hálás, emberi karakterek megrajzolására ad alkalmat a színészeknek. Homm Pál egy proletárszármazású, eladói sorból kikerült vezérigazgatót játszik, Latabár Kálmán egy minden lében kanál, de hibáitól lassanként megszabaduló régi típusú kereskedősegédet. Feleky Kamill alakítja Glauziuszt, az öreg könyvelőt, aki az áruház új légkörében valósággal megfiatalodik. Petress Zsuzsa, Rajnai Elli, Hódossi Judit, Rátonyi Róbert, Keleti László, Bilicsi Tivadar játszanak még nagyobb szerepeket a darabban, amely az Operettszínház utolsó idei bemutatója. ★ A LABDARÚGÓSPORT HÍVEI,de az egész mozibajáró pesti közönség részéről nagy érdeklődés nyilvánul meg a „Sportbecsület" című új színes szovjet film felé. Fordulatos mese keretében mutatja meg a szocialista sporterkölcs ■nagy nevelő hatását s a nagyszerű szovjet operatőrök (Jakovlev, Kun, Magidszon) munkája nyomán remekül fényképezett, izgalmas labdarúgómérkőzések peregnek a vásznon. A férfifőszerepet az igen sok filmről már jól ismert Nyikolaj Krjucskov, Sztálin-díjas művész alakítja. ★ , , JÓ IDŐ LEGYEN SZOMBA- VIDIV TÓN! — ezért szurkolnak a Ganz !—Villamossági szín* PJSoj játszói, akik este 81 órai kezdettel „Vidám tarkaestet’* tartanak a Pártmunkás Könyvtár kerthelyiségében felállított színpadon. Vendégként a Fővárosi Operettszínház művésze, Rátonyi Róbert lép fel. A színrekerülő jelenetek közt szerepel a „Hiba van a motorban” című vígjáték, amelyet az üzem írói munkaközössége írt, továbbá a „Békés vetkőztetés” és a „Jámbor kortárs talpraáll” című jelenetek. A csaszluskabrigád külpolitikai rigmusokat, valamint a dolgozók munkájával foglalkozó, hol dicsérő, hol korholó tréfás dalokat ad elő. Harangozó Gyula balettmester többhetes tanulmányútra utazott a Szovjetunióba Harangozó Gyula, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze a Magyar Állami Operaház balettmestere május 29-én, csütörtökön többhetes tanulmányútra a Szovjetunióba utazott. Elutazása alkalmával a ferihegyi repülőtéren megjelentek a népművelési minisztérium és a Magyar Állami Operaház képviselői. (MTI) ESTI BUDAPEST » MDP Budapest) Pártbizottság* é.* a Fővárosi Tanács lapja Főszerkesztő: Bíró László Felelős szerkesztő: Gál György Lapkiadó tulajdonos: Budapesti Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kürti Lászlóné Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Tel.: 343—104, 343—105, 343—107, 343—103. Terjeszti a Posta Központi Hírlap Iroda IIV, Budapest, V., József nádor-tér 1. Telefon: 180—850. Árusítási osztály telefon: 382—325. Expedíció telefon: 380—552. SZIKRA Lapnyomda. Felelős nyomdavezető: Kulcsár Mihály. Apró- és kishirdetések Használt rádiót és zenegépet vásárol a 34-es számú Keravill bolt. VI., kér Nagymező utca 14 Tel.: 224—845. Üzemképes állapotban lévő újabb típusú használt por,szívót és padlókétélet, ventilátort és hajszárítót teljes tartozékkal vásárol a 11 sz. Keravill bolt. VI., Lenin, krt. 101. szám. Telefon: 125—531. Lószerszámokat veszítik, csak jó állapotban lévőket, nagy lovakra. Jég értékesítő Vállalat. Vill., Aggteleki u. 21. Használt művészlemezeket vásárol a 6. sz Keravill bolt. V., Kossuth, Lajos-U 2 Telefon: 188—033 Porszívót kölcsönvehet Keravilltól Boltjaink a város minden részében, kölcsöndíj egy napra 12 Frt fél napra 7 Frt. Használt háztartási és szabóipari varró, gépet vásárol a 3- as számú Keravill bolt, ill., Rákócziút 14. Telefon: 221 -695 Hirdessen az ISm.BUDAPESTBEN