Esti Budapest, 1952. június (1. évfolyam, 50-74. szám)

1952-06-18 / 64. szám

SZERDA, 1952. JÚNIUS 18. &Emposz MOMABAAJ A PATYOLATRÓL A budapesti dolgozók a Pa­tyolat működésével kapcsolat­ban többször levélben írják meg panaszaikat. Major elv­társnő például (Fehérvári­ út 15.) megírja, hogy a Móricz Zsigmond­ körtéri Patyolat fiók­jában a férfi ingeket szépen ki­vasalva, de piszkos gallérral adták vissza. Varga elvtárs azt panaszolja, hogy a Baross-tér 4. számú Patyolat fiókjában a Budapesti Szerelőipari Vállalat törülközőit, kötényeit és köpe­nyeit nem mosták tisztára. De sokan panaszkodnak arról is, hogy a beadott darabokat nem kapják meg a kellő határidőre, vagy­­ megtörtént az is, hogy egy-egy darab elveszett. Leveleink nyomában megnéz­tük, mi az oka annak, hogy a Patyolat, amely a nők ter­melő munkában való részvételét megkönnyítő intézmények közül egyike a legfontosabbaknak — miért nem tölti be még ma sem teljesen hivatását, miért nem dolgozik a fogyasztók teljes megelégedésére? Kétségkívül a tisztítani, mo­satni, festetni kívánó fogyasztók számának emelkedésével ko­moly feladat lépést tartani. 1949-ben a Patyolat naponta 50—60 mázsa fehérneműt mo­sott és 500—600 tételt tisztított, illetve festett. Ma viszont na­ponta 250—270 mázsa fehérne­műt mosnak és 2500—3000 té­telt festenek, tisztítanak. Miért késik a tisztítás? A növekedés okozta nehézsé­gek mellett azonban vannak olyan hibái a Patyolatnak, ame­lyekért a Patyolat dolgozói, ve­zetői felelnek. Az egyik például a sztáridő kérdése. A dolgo­zók beadott ruháikért négyszer­­ötször is el kell, hogy menjenek — hiába! Ennek a súlyos hiá­nyosságnak egyik oka az, hogy a Patyolat Egyesülés II. sz. Baross­ utcai vállalatának veze­tője és a műszaki vezetői kö­zött állandó súrlódások voltak. A veszekedés közben összeke­verték a különböző időben be­adott tételeket, így aztán pél­dául egy három héttel előbb be­­adott tétel még mindig a szá­raz vegytisztítóban volt, holott már a szárítóba, s onnan a va­salóba kellett volna kerülnie. További bonyodalmakat okozott az, hogy a vevők reklamációi miatt az összekevert tételekből egyenként kellett egyet-egyet kikeresgélni, ami többórás mun­kakiesést jelentett s az egész összekeverés — többezer tétel késedelmes szállítását. Ugyan emiatt történt meg az is, hogy egy vevőnek egyszerűen „elveszett” a­ beadott darabja, a Patyolat ki is fizette a kár­térítést s aztán hetek múlva — megtalálták. Javul a gyorsmosás Annak, hogy — igaz, ritkán — elvesznek egyes darabok, más oka is van. A 44-es számú vállalatnál dolgozott pél­dául a vegytisztító részlegen Nagy Ilona. Háromhetes „mű­ködése" alatt ellopott 11 kardi­gánt, egy szoknyát, egy nad­rágot. A Patyolat ellenőrzési osztálya Nagy Ilonát feljelen­tette s a bíróság négyévi bör­tönre ítélte. A tárgyalást és az ítéletet a Patyolat többszáz dolgozója végighallgatta. Gyakori panasz volt az is, hogy a gyorsmosásra beadott fehérneműt nem vállalják a háló hiányában. Ma már van elég háló és 24 óra alatt min­den esetben megkapja a fo­gyasztó a kimosott ruhát. A gyorsmosással kapcsolatban pa­­naszkodtak arra is, hogy a visszakapott ruhának nem jó szaga van. Ma már többször öb­lítik, s a Patyolat laboratóriu­mában kísérleteket végeznek a klórmentes fehérítésre. A dolgo­zók olajos munkaruháinak tisz­títására pedig profilírozták az 1/1. Rottenbiller­ utcai telepet, mely a minőség további javu­lását eredményezi majd. Mint a fent idézett levelek is bizonyítják, nem mindig elég tiszta a kész ruha. Ennek oka az, hogy egyes lelkiismeretlen dolgozók és főként hanyag el­lenőrök nem tartják be a mo­sás előírt szabályait, a megfe­lelő időt például. A jövőben ezen úgy segítenek, hogy min­den csomagban cédulán feltün­tetik, ki ellenőrizte és ki mosta a darabot s ha panasz van, személyileg felelősségre vonják. Ha a ruha összemegy... Sokszor panaszkodtak a dol­gozók amiatt is, hogy a mosás­ba adott ruhák — így például munkaköpenyek és munkaru­hák — a mosás, illetve tisztí­tás során összementek. A Pa­tyolat megvizsgálta az ügyet és a következő eredményre ju­tott: a Ruházati Boltban vásá­rolt kék munkaköpeny (Békés­csabai Ruhagyár gyártmánya) ötszöri mosás után 23 centimé­tert vesztett a hosszúságából. Egy szürkés munkaruha zub­bonya (ugyancsak a Békéscsa­bai Ruhagyár cikke) pedig többszöri­­mosás után közel 10 centimétert ment össze. Az ilyen hiányosságért nem a Pa­tyolatot, hanem a munkaruha anyagát előállító textilvállalatot terheli a felelősség. 1953-ban felépül Budapesten a legnagyobb mosoda, amely­ben napi 300 mázsa árut mos­nak, vasalnak. Ha ez az üzem elkészül, jelentősen megnöve­kedhet azoknak a száma, akik igénybe veszik az ipari mo­sást. A Városi Tanács pro­­grammjában szerepelnek úgy­nevezett tömb­mosodák, ame­lyekben az asszonyok gépek se­gítségével pár forintért 4—5 óra alatt maguk moshatják ki a háztartások úgynevezett „nagy­mosására” összegyűlt piszkos ruhákat. Addig is azonban, amíg e tervek valóra válnak, a buda­pesti dolgozók joggal várják el a Patyolattól, hogy fokozott el­lenőrzéssel, jobb, minőségi mun­kával kifogástalanul lássa el a rábízott fehérnemű t­sztítását! (p. zs.) SZAKMUNKÁSOKAT ÉS IPARI SEGÉDMUNKÁSOKAT KERES­NEK A VÁLLALATOK Azonnali belépésre keresünk Szakképzett kádárokat (Bog­nárokat) lehet idősebb is Bu­dapesti MÉH Sallai Imre-n­. 11. Lemezlakatos és szerszám­lakatos, akik autógénhegesztés­­hez értenek, valamint kése­sek, köszörűsök, és csiszolók felvétetnek. XX. ker. Pesterzsé­­bet, Zilah­ u. 8 Budapesti Kés­gyártó- és Javító Vállalat Autógénhegesztőt, eszterga­­lyost, szerszámkészítőt és se­gédmunkást felveszünk. Hang. és Kinotechnikai Gyár XIV., Róna­ u. 95—97. A Budapesti Vashulladék­osztályozó Vállalat, Vill., Ka­rácsony Sándor­ u. 8. női és férfi segédmunkásokat köny­­nyű munkára munkakönyvvel felvesz, munkaruhát azonnal ad, fizetés a vasas kollektív szerződés szerint Az Általános Szerelő Vál­lalat keres női munkaerőket könnyebb fizikai munkára, vízvezetékszereléshez. Később szakmunkásokká lesznek át­képezve. Jelentkezni lehet: mindennap 8—4-ig. VII., Ma­dách Imre­ út 7. fér­em. Gumi szakmunkásokat és segédmunkásokat felvesz az 1. számú Teherfuvar, Forgách­­u. 19. személyzeti osztály. Nehéz fizikai munkára mun­kaerőt munkakönyvvel felve­szünk. Tollkereskedelmi Vál­lalat, XIII., Révész­ utca 6. sz. Férfi segédmunkásokat fel­veszünk. Vegyicikkeket ki­szerelő Vállalat Budapest, Vill. ker. Szentkirályi-u . A Rákosi Mátyás Művek: Ko­­vácsoló, öntöde, Martin, Hen­­gerdék, Csőgyár felvesz gép- és segédmunkásokat Jelent­kezni lehet Csepel felvételi ka­­punál az újmintájú munka­könyvvel. Vidéki munkavállalók részére szállást és egyszeri felutazást munkába való beál­lása után megtérítünk. 24/3 sz vállalat munka­könyvvel rendelkező férfi és női segédmunkásokat hajdú­sámsoni munkára felvesz Je­lentkezni lehet: Hajdúsámsoni Tanács, vagy Debrecen, Varga, u. 1 sz Vidékieknek szállást biztosítunk Szállító és rakodó munkáso­kat azonnal felveszünk Szál­lásról és étkezésről (ebéd, va­csora) a Vállalat gondoskodik. Jelentkezés: Budapest, VII., Baross-tér 19­24 számú Ál­lami Építőipari Tröszt Azonnali belépéssel felve­szünk kötöttáru vasalónőket, kötöttáru javítónőket, szem­­felszedőket Selyem- és Gyap­­júárugyár, Váci­ út 177. Férfi és női segédmunkáso­kat keresünk azonnali belépés­­re Cím: Újpesti Bőrgyár Buda­pest, IV., Váci­ út 40. Asztalos, gép-, kőműves szak. és segéd, villanyszerelő szak- és segéd, valamint ra­kodómunkásokat felveszünk. Üzletépítési és Berendező Vál­lalat, Budapest, IX., Máriássy­­u. 4—6. Telefon: 141—650. Felvétetik lakatos, villany­­szerelő, dömperkezelő és gép­­kezelő. Jelentkezés: 1. sz. Mély­­építő Vállalat központi telepén, Budapest, XIV., Dongó­ u. 9— 11. sz. alatt Férfi és női segédmunkáso­kat felveszünk. Vegyipari Gép. és Radiátorgyárban. Jelentke­zés: X ker. Gyömrői­ út 76. Munkaügyi osztály. Közép. és Főiskolai hallgató­kat a nyári szünidő tartamára építőipari munkára felveszünk. Jelentkezni lehet: Budapest, VII ker. Baross-tér 19. sz. (Ke­­leti-pu­ nál) és Budapest, XI­, Bródy Zs.-u. 20 sz. (Kelenföl­­di-punál.) A 24/1. sz. vállalat munka­könyvvel rendelkező segéd­munkás férfiakat és nőket bu­dapesti munkára felvesz. Díj­mentes szállást, valamint cse­kély térítés ellenében napi 2- szeri étkezést biztosítunk. Je­lentkezni lehet: Budapest, VII ker. Baross-tér 19. Esztergályos és kovácsszak­­munkásokat, segédmunkáso­kat felvesz budapesti ipar­vállalat. Cím: Magyar Acél­árugyár XIII., Váci­ út 95 Rakodómunkásokat felvesz gépkocsira csak budapesti szállításhoz a Budapesti Ma­gasépítési Vállalat (Budapest, V., Belgrád-rkp 16.) Ugyanitt férfi és női segédmunkásokat is felvesznek Üzemi étkezte­tés, vidékieknek szállás Je­lentkezés munkakönyvvel. 1 sz Mélyépítő Vállalat ke­res női és férfi segédmunkáso­­kat kőműveseket, lakatoso­kat, motorszerelőket. Jelent­kezés: Budapest, VII., Lenin­­krt 19 Keresünk felvételre, kőmű­ves ács, kőfaragó szakmun­kásokat és segédmunkásokat, nőket és férfiakat, akik mun­kakönyvvel rendelkeznek, bu­­dapesti és vidéki munkahe­lyeinkre Felvételre jelent­kezni lehet: Hídépítő Vállalat, Budapest, VII., Dob­ u. 74. sz. Vízvezetéket kapott István-telek (Tudósítónktól). A IV. kerü­leti tanács kerületfejlesztési tervének végrehajtása során egy évtizedeken keresztül sérel­mezett feladatot oldot meg. A régi Újpest és Rákospalotai kö­zött fekszik István-telek. Ab­ban az időben még közigazga­tásilag Rákospalotához tarto­zott. Az elmúlt rendszernek legkisebb gondja volt, hogy a kizárólag dolgozó lakosságból álló településnek vízvezetéke legyen. Hiába kilincseltek a lakosság küldöttei a képviselő- testületeknél, csak meg nem va­­­lósított ígéreteket kaptak. Most a tanács végre megvalósította azt, amit a régi rezsim nem tu­dott és nem is akart a dolgo­zók érdekében végrehajtani. A IV. kerületi tanács a víz­­vezetékhálózati fejlesztési terv keretén belül az Istvántelki­ úton a vízvezetékhálózatot körülbe­lül 160.000 forint költséggel megépítette, ugyanakkor a jel­zett útszakaszon két darab köz­kút felállítása és üzembehelye­zése is megtörtént. A hálózat továbbépítését a környező mel­lékutcák felé folyamatosan hajt­ják végre. A nyári szünidő alatt üzemi gyakorlaton veszünk részt Az ipari technikumok tanulói nyári szünidő alatt bekapcsolód­nak a gyárak, üzemek életébe és gyakorlati munkájukkal vesz­nek részt az üzem termelésében. Ennek a célja az, hogy a szak­mához szükséges gyakorlati tu­dásunkat bővítsük. A múlt nyá­ron én is részt vettem ilyen üzemi gyakorlaton és most is szívesen megyek, mert sok hasz­nos dolgot látta­m, tapasztaltam. Megismertem a Férfiruhagyár munkáját, hogyan harcolnak a szakmabeliek tervük teljesíté­séért. A nyáron ismét lehetőség nyí­lik arra, hogy mint tanulók a konfekcióipar egy másik ágával, a fehérneműgyár munkájával is­merkedjünk meg Az első cso­port június 23-tól indul külön­böző munkahelyekre, így például a laboratóriumba, szabászokhoz is. Szeretem a szakmámat és úgy érzem, hogy ezen a gyakor­laton nagyon sokat fogok tanul­ni. Az iskolában már csak egy év van hátra és rövid idő múlva kikerülünk az üzembe. A gya­korlatok ideje alatt mindany­­nyiunknak szorgalmas, becsüle­tes munkát kell végezni, mert csak így válhatunk szakmánk legjobb dolgozóivá. Az üzemi gyakorlatoknál az első csoportban indulok, hogy a későbbiek folyamán dolgozhas­sak a Sztálin Vasmű építkezésé­­nél. Ha minden diák csak há­rom heti munkájával járul hozzá a vasmű felépítéséhez, ak­kor lényegesen hamarabb ké­szül majd el új, szocialista vá­rosunk. Csillik Tibor Konfekcióipari Technikum. Az elmúlt héten szerkesztő­ségünkbe 358 levél, tudósítás érkezett. Bejelentések, panaszok, javaslatok kivizsgálásáról 67 esetben értesítettek különböző intézmények, pártszervezetek. A beérkezett levelekből 71-et kö­zöltünk. Dud­ás elvtárs letartóztatásá­val kapcsolatban szerkesztősé­günkbe egyre érkeznek a fel­háborodott hangú, tiltakozó le­velek. Arra a hírre, hogy Jacques Duclos és­­André Stil elv­társ börtönébe gázt engedtek, Holczer Béla elvtárs így ír: „A legnagyobb megdöbbenéssel ol­vastam André Stil elvtárs leve­lét, amelyet a Santé-börtön igazgatójához írt. A párizsi csa­tornamunkások szakszervezete most megcáfolta azt a hazug és nevetséges állítást, hogy a csa­tornákból szivárog a gáz. Az emberiség történetében eddig a legnagyobb tömeggyilkosok és fenevadak a hitleri fasiszták voltak. De most ezeket messze túlszárnyalja Truman, Ridgway és az őket kiszolgáló Pinay mi­niszterelnök*’. A Láng Gépgyárból, a Buda­pesti Szerelőipari Vállalattól és több üzemből írtak levelezőink, hogy a részleges normarendezés után még nagyobb lendülettel folyik a munka. Kiss András elvtárs, a Ganz Vagongyár dol­gozója, május havi keresetéről ír. „Közlöm az elvtársakkal, hogy májusban 2629 forintot ke­restem. Férfiöltönyt, nyári ruhát, cipőt vásároltunk s egy hétig Miskolcon, illetve Lillafüreden voltunk.’* Keszler Rezső, Kálmán Béla elvtársak és még sokan mások a tanácsbeszámolók sikereiről ír­tak. Az iskolaév végével számos diák írt tanulmányi eredményei­ről, nyári terveiről. Kékes Já­nos elvtárs, az I-es Élelmiszer­­ipari Technikum hallgatója, eze­ket írja: „Elhatároztam, hogy ezen a nyáron tudásom kibőví­tésére és tapasztalatok szerzésé­re, elmegyek dolgozni. Első utam a jászberényi úti sörgyár­ba vezetett, amely utam siker­rel is járt. Rendkívül szívesen fogadtak és minden bürokratiz­mus nélkül, azonnal elintézték felvételemet." Kérések, panaszok is érkeztek szerkesztőségünkbe, így például Irányi Sándor elvtárs azt kéri, hogy a XIV. kerület Erzsébet királyné- és öv-utca sarkára állítsanak villanyórát. Szenes Dezsőné elvtársnő (XII., Mese­­u. 8.) — kéri, hogy a Budagyön­­gyén lévő KÖZÉRT vagy ház­tartási boltokban árusítsanak papírárukat és rövidárukat is, mivel ilyen üzlet nincs a kör­nyéken. A kéréseket megfelelő helyre továbbítjuk s annak elintézését figyelemmel kísérjük. A beérkezett levelekből az alábbiakban közlünk néhányat. Bányamozdonyokat gyárt a Ganz Vagon Képünkön Kósa Lajos sztahanovista csoportvezető megbeszélést tart csoportjának tagjaival, Barabás Lázárral, Polecska Jánossal és Kalecska Ád­ámmal. ,Óvd a virágot !" — ezt a felszólítást hirdető kis táblát minden parkban, sétányon megtaláljuk. Ennek ellenére ta­pasztalhatjuk, hogy még a szü­lői kísérettel sétáló gyermekek is tapossák, tépdesik a sok fá­radsággal ültetett és gondozott virágainkat, tereinket. Sok eset­ben maga a szülő az oka, mert nem magyarázza meg, mit jelent számunkra, de főleg a gyerme­kek számára a sok gondozott park. Hagyják, hogy a papirost, szemetet széjjelszórják és óráról órára láthatjuk, hogy az őrök fáradozása mint vész kárba. Kormányunk az ötéves terv keretében sokat áldozott park­jaink újjáépítésére. Még min­denki emlékezhet a régi Teleki­­térre, Vérmezőre. Most, ha ar­ra sétálunk, szemünk, lelkünk egyaránt felüdül a sok virág, fű, fa láttán. Igyekezzék min­den szülő megmagyarázni gyer­mekének, hogy mit jelent szá­munkra a sétatér, játszótér, park, ahol az iskolai leckék vagy a napi munka elvégzése után gyermek és felnőtt egy­aránt megtalálja a pihenést. Özv. Gerzsenyi Pálné VI. ker. tanács dolgozója. Megvalósult javaslatok Szőczei Sándor, Kossuth-díjas sztahanovista kovács, XIV.­­ ke­rületi tanácstag tanácsbeszámo­lóján kérték a lakók, hogy a tanács a nyári idényre létesít­sen Sashalmon szabadtéri szín­padot. A javaslatot a tanács megvalósítja. A szabadtéri színpadot Sashalom, Bajcsy Zsilinszky­ út 31. szám alatt állítják fel. (Tudósítónktól) ★ A XVIII. kerületi Erzsébet­­telepi lakók a tanácsbeszámo­lókon kérték hogy a tanács járjon el a Gyömrői­ út vízben szegény környékének közkútj­a érdekében. A tanács végre­hajtó bizottsága azonnal érint­kezésbe lépett a Fővárosi Víz­művek igazgatóságával. Ennek eredményeként a Gyömrői­ út és a Vajk­ utca sarkán elkészült a közkút és egészséges ivóvízzel látja el a környék dolgozóit. (Tudósítónktól) ★ Az V. kerületi tanácstagi be­számolókon kérték a dolgozók, hogy a tanács padokat állíttas­son fel a nemrég létesült bank­ utcai parkban. A tanács végre­hajtó bizottságának intézkedé­sére ma már 22 pad áll a bank­utcai park látogatóinak a ren­delkezésére. A XI. kerület, Eszék­ utca 5. szám alatt megtartott tanács­tagi beszámolón azt tették szó­vá, hogy a kerület cipőüzletei­ben nem kapható 33-as, 34-es számú gyermekcipő. A tanács ke­reskedelmi osztálya a javaslat alapján azonnal intézkedett és ma már az ilyen számú cipők is kellő mennyiségben állnak a vásárlók rendelkezésére. Ugyan,­csak a XI. kerületben a sop­­ronúti iskolában a tanácstagi beszámolókon felmerült kérel­mek alapján az 1952—53-e tanéven tanulószobát szervez­nek. A dolgozók javaslatára a tanács megjavíttatta a Fehér­vári­ úton lévő fahidat. Készülődünk az alkotmány ünnepére Alkotmányunk ünnepére, augusztus 20-ra, harmadik ne­gyedévi tervünk teljesítésére üzemünkben lelkesedéssel foly­nak a felajánlások már most, második negyedévi tervünk tel­jesítéséért harcolva. Popper szaktárs vizes sze­relő vállalta, hogy eddigi szá­zalékát 5 százalékkal emeli, munkafegyelmét megszilárdítja, bekapcsolódik a Nazarova, és Gazda-mozgalomba. Fazekas József kubikos felajánlotta, hogy az idő teljes kihasználá­sával 1953. tervévét befejezi és augusztus 20-ra már 1954 feb­ruár havi tervén fog dolgozni. Én magam is az előbbieket felaján­lottam és ugyanúgy, mint Fa­zekas szaktárs, alkotmányunk ünnepére már 1954 február havi tervemen dolgozom, valamint ta­pasztalataim átadásával segítem szaktársaimat, hogy ötéves ter­vünket valamennyien idő előtt befejezhessük. 5 Varga Géza sztahanovista, Budapesti Szerelő Vállalat. A VII. kerületi tanács figyelmébe! Vasárnap délután a Klauzál­­téren sétáltam. Igen kedves látvány volt számomra a ját­szótéren a gyermekek vidám futkározása, játszása, a szép parkírozás. Azt hinné az em­ber, hogy a levegő is tisztább, azonban még rosszabb, mint bárhol másutt. Ugyanis a tér szélén szemétládák sorakoznak, ahonnan kellemetlen bűz árad ki, amely elriasztja még a kör­nyéken járókelőket is. Ezen a helyzeten sürgősen változtatni kellene. " Schwartz Zoltán VII., Akácfa­ u. 57. ★ Levélírónknak tökélete­­sen igaza van, magunk is meggyőződtünk arról, hogy nemcsak a teret, de még a környéket is kellemetlen bűz árasztja el. A vásár­­csarnoki szemét gyűjtésé­re valamilyen más meg­oldást kell találni,­­ mint például a Hunyadi-tér vá­sárcsarnok teszi. A jelenle­gi körülmények között a dolgozók s gyermekeik nem szívesen keresik fel a Klau­­zál-teret.

Next