Esti Budapest, 1952. szeptember (1. évfolyam, 127-152. szám)
1952-09-06 / 132. szám
s ,rs? VILÁG PROLETXIJAI EGYESÜLJETEK! tiUORPJST fl MDP BUDAPESTI PílRTBIZOTTSAGA ÉS ft FŐVÁROSI TflllflCS LfiPJfl I. ÉVFOLYAM, 132. SZÁM. ÁRA 60 FILLER SZOMBAT, 1952 SZEPTEMBER 6. MEGKEZDŐDÖTT AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT Az Állami Könyvterjesztő váci úti könyvesboltjában nagy a sürgés-forgás. Méth Sándorné elvtársnő, a bolt szervezője szerint ekkora forgalomra igazán nem számítottak. Az eladóasztal előtt türelmetlen vásárlók csoportja áll, innen is, onnan is kérdések röpködnek a könyvesbolt dolgozói felé: „Elkészült már a csomagom? Öszszeállították már a listámat?" Révész elvtárs, a bolt vezetője, már három könyvnapon vett részt ebben a kerületben, de ilyen nagy érdeklődést még soha nem tapasztalt. „ Lassan már bujkálnom kell a vásárlóim előtt, szégyenlem megmondani, hogy legyenek egy kicsit türelemmel, mert könyveim máris elfogytak. Alig győzöm szusszal Amíg beszélgetünk, autó áll meg az utcán, megérkezett az új könyvszállítmány. Az eladók és a vásárlók „na, végre!" felkiáltással veszik körül az újonnan érkezett könyvcsomagokat. A Betonútépítő Vállalat Központi Javítóműhelyéből Kónya elvtársnő jött immár másodszor könyvekért és most aggodalmasan szemléli a megérkezett köteteket, várjon jut-e belőlük az ő üzemének. — Rengeteg előjegyzésem van — mondja Kónya elvtársnő, — alig győzöm „szusszal” a fordulókat. Hasonló forgalmat bonyolít le a Központi Könyvesbolt a József körút 5-ben. — Nekünk volt a legnagyobb raktárunk — mondja Kovács elvtársnő, a bolt vezetője — és most ott tartunk, hogy átmenetileg azt kell mondanunk a vásárlóknak: elvtárs, egy kis türelmet kérünk, majd lesz, már hozzák, úton van az újabb könyvszállítmány. A Gheorghiu-Dej Hajógyár gépműhelyében ma reggel Sóti Miklósné elvtársnő, az Állami Könyvterjesztő Vállalat Szikrafelelőse még be sem fejezte a könyvek kirakását a feldíszített, vörös terítővel letakart asztalon, a dolgozók máris körülvették. „Milyen könyveket kaptunk?" — kérdezik kíváncsian s a gazda gondos tekintetével nézegetik a vadonatúj, szépkötésű műveket. Dutka Antal elvtárs rövid szemlélődés után fejcsóválva állapítja meg: — Okvetlenül meg kell vennem Lácisz: „Zúg a vihar" harmadik kötetét, meg aztán Móricz Zsigmond-könyvet is jó lenne olvasni. Sótiné elvtársnő kiszorult a tömegből. Onnan nézi az érdeklődőket. Bizony kevés lesz a könyv. De mit csináljon ...? Kovács elvtársnő, a hajógyár központi könyvtárának helyettes vezetője, vigasztalni próbálja: — Most azonnal bemegyek a könyvesboltba és kérek Móricz Zsigmond-műveket. Majd délután... Az érdeklődők serege egyre nő. Fiatal ipari tanuló ágaskodik és azon mesterkedik, hogy utat vágjon magának az asztalhoz. Nem sikerül. — Milyen könyvet szeretnél venni? — kérdezzük tőle. — Hátha segíthetünk! — A „Farkasok"-at, — mondja. — Ott van a második sorban. — Helyet csinálunk a fiúnak. — No, gyere, mutasd meg, melyik az. Vannak olyanok, akik éppen hogy csak arra szaladnak. Nincs most idő a vásárlásra, majd délután. De azért meg kell nézni, ha csak egy pillanatra, a kiállított könyveket. A könyv valóban életszükséglet. Az ünnepi könyvhét első órái is fényesen bizonyítják ezt. Az új könyvszállítmányt nézik a váci úti könyvesbolt dolgozói. A bolgár nép nagy fiának hősi életét mutatja be a szeptember 9-én megnyíló Dimitrov-kiállítás Szeptember 9-én, a bolgár nép felszabadulásának évfordulóján a Magyar Munkásmozgalmi Intézet és a Kultúrkapcsolatok Intézete rendezésében Dimitrov-kiállítás nyílik a Munkásmozgalmi Intézetben. A kiállítás művészi festményeken, fényképeken és fotókópiákon keresztül tárja a látogatók elé a bolgár nép szabadsága és függetlensége nagy harcosának, a félszabadult bvgér nép nagy tanítójának és vezetőjének, Dimitrov elvtársnak életét, forradalmi munkásságát. A rendezés munkájához nagy segítséget nyújtott a Bolgár Népköztársaság. Művészi értékű, Dimitrov elvtárs életével kapcsolatos festményeket és szobrokat küldött a kiállításra. A budapesti postás dolgozók a bányásznap sikeréért A budapesti postaigazgatóság és a budapesti Hálózatépítő Vállalat dolgozói a bányászok iránti megbecsülésük jeléül tevékenyen közreműködnek a bányásznap sikeréért. Juhász Gábor sztahanovistával az élen megépítettek Tatabánya 2-es posta részére egy új, száz állomás befogadására alkalmas központot, amely a megyei tanács átköltözésével kapcsolatosan is zökkenőmentesen bonyolítja le a távbeszélést Pilisszentivánon Tasnádi Béla a bányásznap tiszteletére felszereli a község hangoshíradó-berendezését és gondoskodik a bemondó szolgálatról. Tatabányán a postások együtt vonulnak majd fel a hős bányászokkal s ezen a napon a napilapokat is még korábban viszik ki az olvasókhoz. A posta dolgozói ezenkívül a bányásznapon pavilont állítanak fel, ahol a bányászok részére hírlapokat és postai értékcikkeket adnak el. Ma hajnalban megkezdték a déli összekötő-híd vasszerkezetének építését Ma, szombaton hajnalban hat órakor újabb, hatalmas munkát kezdtek meg hős hídépítőink: a déli összekötő-híd vasszerkezetének építését. A régi hidat a fasiszták felrobbantották és a felszabadulás után ideiglenes híd épült helyette. Ez azonban egyvágányú volt és a vasúti forgalmat rendkívül meglassította. 1948-ban az ideiglenes híd mellett egyvágányos új híd épült és most, 1952-ben megkezdték a második végleges híd építését is. Az ideiglenes hidat 1953-ban lebontják. Ma kora reggel óta dolgozik kint az új hídnál az Ady Endreúszódaru, hogy a középső mederpillér körül felépített állványzatról elindulva, megkezdje a vasszerkezet építését. A híd építésének érdekessége, hogy a Duna közepéről kiindulva, egyszerre haladnak majd az építők szabad szereléssel, tehát állványozás nélkül, a pesti és budai partok felé — Az Ady Endre-uszódarut — mondja az építésvezetőség — a Petőfi-híd építőitől kaptuk kölcsön a kezdő munkákra. Az úszódaru segítségével szerelik fel a szerkezet alsó részét és azokat a darukat, amelyekkel a szerelést tovább folytatjuk majd. Hatalmas munka vár ránk, hiszen még a jégzajlás előtt meg kell építenünk a két középső hídnyílást. Ez igen nagy teljesítményt követel az építőktől. A hídszerkezet kezdő szerelését Szegedi János szerelőbrigádja végzi. Szegedi elvtárs mosolyog és azt mondja: igaz, hogy a feladat nagy, de biztos vagyok benne, hogy szerelőcsoportunk, amely a dunaföldvári és bajai híd építését végezte, ezzel a munkával is győztesen megbirkózik. Kellemes meglepetés Az Országos Takarékpénztár több olyan nyerő nevét kutatta fel, aki még nem váltotta be a régebbi tervkölcsönsorsolások alkalmával nagyobb nyereménnyel kihúzott kötvényét. Most került sor a boldog nyerők értesítésére és a régebbi nyeremények kifizetésére. Az OTP megbízottai legutóbb Kucserka Lajos cipőfelsőrészkészítőt keresték fel Lőrincen, Pancsova utca 26 szám alatt lévő lakásán Kopogtatásukra Kucserka Lajosné nyitott ajtót, aki — mint utólag bevallotta — bizony megijedt, amikor meghallotta, hogy az Országos Takarékpénztár megbízottat akarnak beszélni férjével. Azt gondolta, legutóbb elnézték kötvényük számát és most vissza kell fizetniük a nyereményt Még nagyobb lett ijedtsége, amikor megtudta, hogy 1951. tavaszán 25.000 forintos nyereménnyel húzták ki 1173 sorszámú 0747 B. számú 50 forintos tervkölcsönkötvényüket, ugyanazt, amelyiket néhány nappal ezelőtt névértékben váltottak be a helybeli postahivatalban. — Már nincs meg a kötvény .— mondja elkeseredetten — most nem kaphatjuk meg a nagyobb nyereményt. Kucserkáné alig akar hinni fülének, amikor hallja, hogy az OTP felkutatja kötvényét és felvehetik még a két nyeremény közötti különbözetet, csaknem 5000 forintot Nemsokára hazaérkezik munkahelyéről a Divat Cipőgyárból Kucserka Lajos is, aki örömmel újságolja, hogy ma ISO százalékra teljesítette normáját. A nyeremény hallatára elhatározta: a jövőben még jobban végzi munkáját, hogy az ötéves tervet minél gyorsabban megvalósíthassuk. VQ ff Középcsatárok a bajnoki fordulóról Riport a 6. oldalon „Melyik könyvet vegyük meg.. .?’* A Gheorghiu-Dej Hajógyár gépműhelyében a dolgozók nagy érdeklődéssel nézegetik a könyvkiállítást. Duclos elvtárs a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának ülésén javaslatot tett nemzeti egységfront megalakításáról PÁRIZS, szeptember 6. (TASZSZ) Az Humanité közölte Jacques Duclos elvtársnak a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága teljes ülésén tartott beszámolóját, amelynek címe: „A Francia Kommunista Párt tevékenysége a néptömegeknek a béke védelmét szolgáló egyesítése érdekében”. Duclos elvtárs beszéde elején tényekkel bizonyította, mit jelent Franciaország számára a marshallizáló politika. „A hadigazdálkodásra átállított francia gazdasági élet egyre inkább az Egyesült Államok függvényévé válik” — mondotta Duclos elvtárs, majd így folytatta: „Franciaország költségvetési kiadásainak 40 százalékát — Pinay demagóg ígéreteinek ellenére — katonai célokra fordítják.” Duclos elvtárs a továbbiakban a párt Központi Bizottságának június 18-án tartott utolsó teljes ülése óta elért jelentékeny sikerekről beszélt. Megállapította, hogy a Francia Kommunista Pártot Pinay és De Gaulle kommunistaellenes kampányai ellenére szoros kapcsolat fűzi a munkásosztályhoz, a városok dolgozó tömegeihez és a paraszttömegekhez. A kormányon lévők egy nemlétező összeesküvésre való hivatkozással akartak csapást mérni a pártra, azonban ez nem sikerült nekik. A párt ellen összeesküvőknek — hangoztatta Dudás elvtárs — nem volt fogalmuk pártunk ellenálló készségéről, politikai érettségéről, erejéről. A washingtoni kormány — folytatta Duclos elvtárs — elhatározta, hogy Nyugat-Németországnak szánja a főszerepet Európában az atlanti koalícióban. A német militarizmus feltámasztása — amelybe a francia burzsoázia a nemzeti érdekeknek ellentmondó osztálymeggondolásokból beleegyezett —azonban komoly ellentéteket támaszt az imperialisták táborában. (Folytatás a 2. oldalon) ----------------------■ 4 Az RM Gépgyára korszerű, gyorsmarásra alkalmas marógépek gyártását kezdi meg A Rákosi Művek Gépgyárának kísérleti műhelye négyesztendős működésének eredményeként eddig nyolc új szerszámgéptípus született meg s ezek közül négyből hatalmas szériák készültek már el. A legutóbb elkészült prototípus magán viseli mindazt a gyártási tapasztalatot, amelyet a felszabadulás óta szerzett szerszámgépiparunk, s hazánkban eddig még nem gyártott korszerű, tömegmárkára alkalmas hidraulikus vezérlésű marógép, sorozatos gyártását teszi lehetővé. Vasipari üzemeinkben eddig általában csak egyedi munkára alkalmas marógépek működtek, amelyeken minden egyes műveletet külön-külön fogással kellett elvégezniük a gépkezelőknek. Az új marógép-típus egyszeri beállítás után minden műveletet maga végez el a megmunkálásra belehelyezett munkadarabokon. Mivel a gép felfogópadja olajnyomás közbeiktatásával halad előre-hátra, viszonylag kis, egylóerős motorral hajtható meg A hidraulikus áttétel megsokszorozza a kis motor teljesítőképességét. Ennél a gépnél már figyelembe vették a tervezők az élenjáró munkamódszerek követelményét is.. Nemrégen indult meg a gyorsmarász mozgalom vasipari üzemeinkben, amely elsősorban az előtolás fokozásán alapszik. Ezt biztosítja az új marógép, amellyel percenként egyméteres maximális előtolási sebesség érhető el. A gép 2500 percenkénti fordulattal is tud dolgozni a jelenleg nálunk használt gépek áltagos 1500-as sebességével szemben. A magyar szerszámgépgyártás új győzelmét jelenti a Rákosi Művek Gépgyárának új, hidraulikus marógépe. A gyár felkészült már a sorozatgyártásra s az RM öntödéjében megkezdték az új marógép alkatrészeinek öntését. Temes Judit és Sebő Ágota győzött az országos úszóbajnokság ma délelőtti versenyein Ma délelőtt a Nemzeti Sportuszodában folytatódtak a háromnapos úszóbajnokság küzdelmei A 150 méteres női vegyesúszásban és a 800 méteres női gyorsúszásban eldőlt a bajnokság sorsa is. Temes Judit (SZOT A) 1:59.9 perces idővel győzött a 150 méteres távon. 2. Kárpáti Judit (SZOTA) 2:12.8. 3 Kis Éva (Dózsa) 2:20.4 A 800 méteres női gyorsúszásban Sebő Ágota (SZOTA) győzött 11:47.6 perces idővel. 2 Csata Márta (Dózsa) 12:57 p. 3. Kiss Judit (SZOT A) 13:57.2 p. A 100 méteres férfi pillangóúszás előfutamai során Stampai (Bástya) Barcs (Dózsa), Tumpek (Honvéd), Németh S. (SZOT A), Boross Tamás (Honvéd), Fischer (Bástya), Greger (SZOT B) és Demjén (SZOT A), a 100 méteres férfi mellúszás előfutamai során Bánhidi (Honvéd), Fülöp (Bástya), Utassy (SZOT), Aradi (Dózsa), Gyurcsik (SZOT), Németvölgyi (Dózsa) és Végvári (SZOT) került a döntőbe Ma délután 5 órakor a Bp. Vasas—Bp. Dózsa rangadóval kezdődik a műsor A két csapat találkozója nagyszerű küzdelmet ígér és előreláthatóan eldönti a bajnokság kérdését is Későbben kerül sor a Bp. Kinizsi— Szolnoki Dózsa találkozóra. Az úszószámok közül a 100 méteres férfi pillangóúszásban, a 100 méteres női hátúszásban, a 100 méteres mellúszásban és a 200 méteres női gyorsúszásban egyaránt jó küzdelem várható. A 200 méteres férfi gyorsúszás Nyéki, Kettes, és Csordás nagy összecsapását hozza A 100— 200—200—100 méteres férfi vegyesváltóban a Honvéd és a SZOT csapata vív nagy versenyt.