Esti Budapest, 1952. október (1. évfolyam, 153-179. szám)

1952-10-01 / 153. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! &»JOMSJ |I MDP BUDAPESTI PÍÍRTBIZOTTSAGJI ÉS A FŐVÁROSI TAIJACS LAPJA L ÉVFOLYAM, 153. SZÁM. XRA 60 FILLER SZERDA, 1952 OKTOBER 1 35—40 százalékkal több tej érkezik a fővárosba, mint 1938-ban Reggeli látogatás a Józsefvárosi­ pályaudvaron a tejszállítás nyomában Minden budapesti ember va­lamilyen formában naponta fo­gyaszt tejet, tejterméket. Kávét reggelizik, vajas, sajtos,kenyeret tízóraizik vagy tejfölt, túrót, joghurtot vacsorázik. Olyan egy­szerűen kérünk otthon, a tej­­csarnokban egy-egy pohár te­jet, olyan természetesnek tart­juk, hogy ha tejterméket kívá­nunk, késedelem nélkül meg­kapjuk. Pedig sok tervszerű munka, komoly erőfeszítés szük­séges, hogy reggelenkint idő­ben lehullhassuk ízletes kávén­kat." Ma reggel kffindu­lunkó a tej nyomában. Hajnali két órakor érkezik a Józsefvárosi­ pályaudvarra az első tejszállítmány. Nemcsak kannákban érkezik a tej, hanem néhány hónap óta szovjet min­tára készült tartály­vagonokban. Egy-egy ilyen tartályva­gonban tízezer liter tej fér el. A tartályok burkolata hasonló a hőpalackokéhoz, tehát télen-nyáron megőrzi az áru berakási hőmérsék­letét. A tartályvagonokból egyene­sen a tartály-tehergépkocsikba szívatják át a tejet. A szállít­mányok beérkezése után rögtön mintát vesz a minőségi ellenőrző osztály, nehogy kevésbbé értékes áru kerüljön forgalomba. Álta­lában gyorsan, zökkenőmente­sen folyik a tejszállítás, annak ellenére, hogy ma mintegy 35—40 százalékkal nagyobb mennyiség érkezik a fővárosba, mint 1938-ban és 10—15 száza­lékkal több, mint egy esztendő­vel ezelőtt A Józsefvárosi­­pályaudvaron kívül még nagy­­mennyiségben érkezik tej és tej­termék a Kelenföldi­ pályaudvar­ra is, ahol még­­korszerűbb a felszerelés. Ott már az iparvá­gány egészen az üzemig vezet és fárt vagonoskibó­l rögtön feldol­gozásra kerül az áru. A pályaudvarról a feldolgozó vállalatokhoz kerül a tej. Egy szállítmány útját követtük az Erzsébetvárosi Tejipari Vállalat­hoz. A kannatej a teherautóról a mozgó, szállító­szalagra ke­rül, onnan pedig nagy tartá­lyokba. Közben minden egyes kannából mintát vesznek, fel­keverik és megszűrik. A tartá­lyokból szivattyú nyomja fel a tejet a pásztorgéppe, utána nn­tik és tizenöt-húszezer literes tartályokba töltik, onnan kan­nákba, palackokba kerül. Ma már az aznap érkezett tej még ugyanazon a na­pon a fogyasztóhoz kerül. A vállalattól az üzletekbe szállítandó tejet ismét mi­nőségileg ellenőrzik, így őrködnek, hogy a fogyasz­tók csak a legkiválóbb minő­séget kaphassák. A budapesti tejipari vállalatok ma már húsz­­huszonötfajta tejterméket állíta­nak elő. Nemrég került forga­lomba a tejpudding, tejzselé, cukrozott és gyümölcsös túró, vadászsajt, minőségi ömlesztett sajt, gyűrűs füstölt sajt. Egyre bővül a választék, jobb minősé­gű lesz az áru. A Fővárosi Tanácsban felvető­dött a tejsz­állításs­al kapcsolat­ban olyan megoldás is, amely szerint minden háziban a kapu alatt egy-egy tejgyűjtő ládát, tej­fiókot létesítenének, ahol a dolgo­zók reggelen­ként átvehetnék az előzőleg megrendelt tejterméket. Ez ugyan még távolabbi terv, de addig is állandóan jobb mun­kával gondoskodnak Budapest zavartalan tejellátásáról. A Józsefvárosi­ pályaudvaron a tartályvagonokból átszívatják a tejet a tartálytehergépkocsikba. „Ismerd meg Budapestet" pályázatunk első közleménye * a 4. oldalon Megindult a harc üzemeinkben a döntő év utolsó negyedének teljesítéséért, túlteljesítéséért. Képünkön a Forgácsoló Szerszámok Gyárában megbeszélést tart Panait József elvtárs marós, György Ferenc elvtárs sztahanovista főmérnök és Pál Gyula elvtárs, sztahanovista művezető a műszaki feltételek biztosításáról. Az egész haladó emberiség forró lelkesedéssel ünnepli a háromesztendős Kínai Népköztársaságot A kínai népi önkéntesek hatalmas sikerekről számoltak be az évfordulón A kínai nép és az egész haladó emberiség forró lelkesedéssel ünnepli ma a Kínai Nép­­köztársaság kikiáltásának harmadik évfordulóját. Sztálin elv­társ az évforduló alkalmából táviratot intézett Mao Ce-tung elvtárshoz, amelyben új sikereket kíván a nagy kínai népnek, a Kínai Népköztársaság kormányának és személyesen Mao Ce-tung elvtársnak a hatalmas népi demokratikus kínai állam építése terén. A magyar nép nevében Rákosi Mátyás elvtárs küldött üdvözlő táviratot Mao Ce-tung elvtársnak, hangoztatva, hogy a baráti kínai nép vi­lágtörténelmi jelentőségű győzelmei igaz örömmel töltik el népünket és még lelkesebb munkára és harcra buzdítják. Dobi István elvtárs, az Elnöki Tanács elnöke ugyancsak Mao Ce-tung elvtárshoz, Kiss Károly elvtárs külügyminiszter pedig Csou En-laj elvtárshoz intézett üdvözlő táviratot. az eviorauto elpestesen dísz­előadást rendeztek az Uránia­­filmszínházban. Apró Antal elv­­társ, építő anyagipari miniszter, az MDP Politikai Bizottságának tagja és Huan Cen elvtárs, a Kínai Népköztársasá­g budapes­­ti nagykövete mondott beszédet, majd levetítették az idei május elsejei pekingi ünnepségekről készült filmet és a „Fehérhajú lány" című kínai játékfilmet. Mao Ce-tung elvtárs fogadása PEKING, október 1. (TASZSZ) Tegnap Mao Ce-tung elvtárs, a kínai központi népi kormány elnöke ünnepi fogadást adott a volt császári palotában a Kínai Népköztársaság megalakulásá­nak harmadik évfordulója alkal­mából. Az ünnepi fogadáson Mao Ce-tung elvtárs rövid üdvözlő beszédet intézett a megjelen­tekhez. VERSENYBEN AZ ÜZEMEK, KERÜLETEK Továbbra is a IX. kerület vezet az üzemi kerületek versenyében Budapest kerületeiben és üzemeiben a békekölcsön­jegyzés hatodik, hetedik napján a verseny to­vább folytatódott. Munkájuk­ban egyre inkább használják fel az előző napi tapasztala­tokat és fokozzák a népne­velő munkát. Ennek tudható, hogy a kerületek versenyé­ben ismét több változás kö­vetkezett be. Az üzemi kerületek csoportjában a­ IX. kerület szerezte meg ismét a vezetést. Szorosan nyomában van azonban to­vábbra is a VIII. kerület. A harmadik helyre a XXI. ke­rület küzdötte fel magát el­sősorban a Rákosi Mátyás Művek dolgozóinak példa­mutató jegyzéseivel, a ne­gyedik helyet a XI. kerület foglalja­. Nem sok választ­ja­ el a XXI. kerülettől. Az ötödik helyen a IV. kerület áll. A további helyeken a következő a sorrend­: XIV., XIII, X. és III. kerület. Az üzemi kerületek verse­nyében: 1. IX. kerület. 2. VIII. kerület. 3. XXI. kerület. 1. aI. kerület. 5. IV. kerület, belső kerületek versenyében szín­tén megváltozott a vezetők sorrendje. A XII. kerület is­mét megszerezte a vezetést. Az V. kerület pedig a má­sodik helyre került. A har­madik helyet az I. kerület foglalja el, amely a legutóbbi órák jó eredményével meg­előzte a VI. kerületet is, amelyik jelenleg a negyedik a­ versenyben. Az ötödik a II. kerület, a hatodik a VII. kerület. A belső kerületek verse­nyében: 1. XII. kerület. 2. V. kerület. 3. I. kerület. 4. VI. kerület 5. II. kerület­­i külső kerületek versenyében a XVII. kerület ismét megsze­rezte a vezetést és maga mögött hagyta a XV. kerüle­tet. Szorosan nyomukban van továbbra is a harmadik he­lyen álló XIX. kerület. A ne­gyedik helyet a XVI. kerület foglalja el és nem sokkal van mögötte a XX. kerület sem. Az utolsó két helyen a XXII. és a XVIII. kerület áll. A külső kerületek verseny­állása: 1. XVII. kerület 2. XV. kerület. 3. XIX. kerület. 4. XVI. kerület 5. XX. kerület. Ai üzemek versenyében is nagy­szerű eredmények születtek. A MÁVAG továbbra is vezet a Rákosi Mátyás Művekkel vívott versenyben. A Rákosi Művek azonban szorosan megközelítette versenytár­sát, különösen a Nagytö­meg, a Gépgyár, Egyedi gépgyár kiváló eredményei járultak ehhez hozzá. A nagy textiles üzemek versenyében továbbra is ve­zet a Keltex. Jó eredménnyel tartja második helyét a Ma­gyar Pamutipar. Az Egyesült Izzó szintén továbbra is az első a hír­adástechnikai üzemek verse­nyében. Jó eredményt értek még el a Lőrinci Henger­művek, a Kőbányai Zománc­­árugyár, a Kábelgyár, a Duna Cipőgyár és a XIV. kerületi Olajgyár is. A kínai népi önkéntesek, több mint 600 ezer ellenséges katonát tettek harcképtelenné A kínai népi önkéntesek pa­rancsnokai és harcosai a Kínai Népköztársaság megalakulásá­nak harmadik évfordulója al­kalmából táviratban üdvözölték Mao Ce-tung elvtársat. „A kínai népi önkénteseknek a koreai arcvonalon aratott győzelmei — hangzik a távirat­ban — elválaszthatatlanok azok­tól a nagy eredményektől, ame­lyeket hazánk az elmúlt három évben elért.” „Az elmúlt két esztendő so­rán a koreai néphadsereggel szorosan , együttműködve visz­­szavertük az amerikai agresszo­­rok esztelen támadásait. 1950 októberétől 1952 augusztusáig több mint 600.000 ellenséges katonát tettünk harcképtelenné, köztük 270.000 amerikait. Meg­semmisítő csapást mértünk az amerikai agressziós fegyveres erők bakteriológiai és vegyi hadviselésére, a 38. szélességi fokra vertük vissza az ellensé­­­get, megszilárdítottuk a katona­i helyzetet Koreában, megvédel­meztük Észak-Koreát és biztosí­tottuk Északkelet-Kína biztonsá­gát." A kínai népi önkéntesek táviratukban megfogadják, hogy a végsőkig harcolnak az ame­rikai agresszió ellen, segítik Koreát, küzdenek a fegyverszü­net létrejöttéért és védelmezik­­a békét. HATAN, AKIK ÉLENJÁRTAK A HARMADIK NEGYEDÉVI TERV TELJESÍTÉSÉBEN az Orvosi Műszergyár fémcsi­szolója 170 százalékos átlagtel­jesítménnyel dolgozik. Az ex­portáruk készítésénél minőségi munkájával tűnik ki. A fiata­lokat rendszeresen tanítja. 1953. évi januári tervén dolgozik. MIKLÓSI JÓZSEFNÉ, a Népstadion-építkezés segéd­munkása jól dolgozott a harma­dik negyedben. A termelőmunka mellett kivette részét a kultúr­­munkából is. A kölcsönjegyzés során csasztuskabrigádot szer­vezett, s dallal köszöntötte a jó jegyzőket. 600 forint fizetésre 1100 forintot jegyzett. TIRK ISTVÁN mérnök, a MÁVAG kovácsoló­gyárának vezetője a harmadik negyedév során hősi harcot ví­vott a folyamatos anyag- és szerszámellátásért. Nem nyugo­dott bele az úgynevezett „ob­jektív nehézségekbe“ sem. En­nek köszönhető, hogy szeptem­ber 23-án befejezték harmadik negyedévi tervüket. galvanizáló, a Telefongyár egyik legjobb dolgozója. Decemberi tervét teljesíti. Selejtmentesen dolgozik. Teljesítménye mindig meghaladja a 140 százalékot. Szakszervezeti vonalon mint bi­zalmi végez jó munkát a Csiszológépgyár-szerelde cso­portvezetője két újítással segítet­te a harmadik negyedévi terv jó teljesítését. Mint sztahanovista, az anyagok, alkatrészek állandó sürgetésével biztosítja a zavar­talan szerelést. 2000 forint bé­kekölcsönt jegyzett JANCSÓ MIKLÓS, az Angyalföldi Textil művez­e­­tője 48 gép helyett 61 gép­et vállalt a harmadik negyed s­o­­rán. A gyengébb szövőket il­landóan tanítja, példát mutat a munkafegyelem terén is. A na­­gyobb géppark a keresetét is megnőtte. Közel 1800 forintot keres. KOZÁK ANTAL, TÓTH JULIA KISKAPUSI KÁROLY.

Next