Esti Budapest, 1953. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-29 / 228. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! BUDAAPEST A MDP BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁGA ÉS A FŐVÁROSI TIJ­ÉICS SAÍPJA II. ÉVFOLYAM, 228. SZÁM. ARA 60 FILLÉR KEDD, 1953 SZEPTEMBER 29. BUDAPEST ESEMÉNYEIBŐL Új technológiai eljárások a budapesti üzemekben A harmadik negyedév végéhez közeledünk. Üzemeinkben foko­zódik a munkalendület a terv maradéktalan teljesítéséért. Közben már folynak az előkészületek a következő évnegyed munkájának zavartalan biztosításához. A gyárak műszaki dolgozói most az új technológiai eljárások széleskörű bevezetésén fáradoznak. AZ RM SZERSZÁM­GÉPGYÁRBAN az elektroeróziós keményfém fel­rakását akarják az eddiginél is szélesebb körben alkalmazni. A tárcsamarók és esztergálkések élettartamának növelését tűz­ték maguk elé célul. Az új ké­szülék elektromos­ szikrák segít­ségével juttatja rá a szükséges 0,06 milliméter vastag ke­ményfém réteget a szerszámra. Ezzel a módszerrel mintegy nyolcszoros élettartamnöveke­dés érhető el. A FÉMÁR­U- ÉS SZER­SZÁMGÉPGYÁRBAN az örvénylő menetvágás beve­zetése óta a vezérorsók meg­munkálásának munkaideje mint­­egy 60 százalékkal csökkent. Emellett az új eljárással készí­tett meneten simábbak, kopás és korrózió ellen tartósabbak, mint az eddig gyártottak. Egyszerű berendezés szükséges hozzá, nem igényel különösebb befektetést és kezeléséhez nem kell szak­munkás. ÖNTÖDÉINK túlnyomó része is a­z új tech­nológiai eljárások szélesebb körű alkalmazását tűzte célul a kö­vetkező negyedévben. A FELÖNTÉS NÉLKÜLI GYORSÖNTÉS célja, hogy a nasöntvények egyenletes dermedését bizto­sítsa. Az eljárás segítségével,a MAVAC-ban jelentős mértékben csökkent a lokomotív- és a lo­­komobilhengerek selejtje, s al­kalmazásával ebben az évben több mint 250 tonna folyékony fémet takarítottak meg. Azok az öntödék, amelyek hengere­ket és hengerpárokat készítenek, tervbe vették, hogy e kényes öntvényeket a negyedik negyed­évben az új eljárással készítik. A PRECÍZIÓS öntés szélesebb körű alkalmazása kü­lönösen a gyorsacél-megtakarí­­tás szempontjából fontos. Az új eljárás segítségével eddig 600.000 forint megtakarítást ér­tek el. Eddig csak az RM-ben és a Wilhelm Pieck Gépgyár­ban alkalmazták a precíziós ön­tést. A Csepel Autógyárban és a Láng Gépgyárban már foly­nak a kísérletek. A Láng Gép­gyár öntői a turbinalapátok precíziós öntését akarják meg­valósítani az év utolsó negye­dében. Hogyan hajtották végre az árleszállítást a VII. és a A SZOT munkásellátási tan­­folyamának hallgatói a kereske­delem társadalmi ellenőrzésé­ben is kiképzést nyernek. Leg­­utóbb a bel- és külkereskedelmi minisztérium álla­mi kereskedel­mi felügyeletének tagjaival együtt összesen száznál több VI. és IX. kerületi üzletben el­lenőrizték az árleszállítás vég­rehajtását. Az ellenőrzés megállapította, hogy, a boltok többségében ki­fogástalanul hajtották végre ez árleszállítást, de mindkét kerü­letben több helyen történtek ár­túllépések és egyéb szabályta­lanságok. Több KÖZÉRT-üzletben 2,40 forintot számítottak a 2 forin­tos savanyú cukorkáért. A 9414- es fiókban a cukorkát nemcsak drágábban adták, hanem 10 de­kagramm helyett csak 8 deka­grammot mértek és a ,,Lánchíd” nugát szeletet is drágábban áru­sították. A 9417-es üzletben a „Troli” nugátszeletet 10 fillérrel, az Igmándi keserű­vizet 50 fil­lérrel adták drágábban. A 9401- es boltban a dobozos piskótát 11.50 forintért akarták adni 8.50 forint helyett. A 9409-es fiókban IX. kerület boltjaiban küldte el képviselőjét a megbe­szélésre. Az ankét részvevői megálla­pították, hogy a­ kereskedelem hathatós e­lenőrzéséhez a mi­nisztérium és a­ vállalatok el­lenőrein kívül a társadalmi el­lenőrök széles hálózatára van szükség. Elhatározták, hogy sa­ját hatáskörükben minden esz­közzel biztosítják az árleszállí­tás pontos végrehajtását, gon­doskodnak arról, hogy minden áron rajta legyen az árjelző-cé­ a háztartási keksszel és az „505- ös” cukorkával követtek el ár­túllépést. A 7413-as és a 7424- es üzletekben a vaniliacukor­­káért számítottak többet a hi­vatalos árnál. A 7401-es árudá­ban az 5 forintos kávékeve­rékért 5.20, a 40.50 forintos li­kőrért 47 forintot kértek. A 746- os cukrászdában 2.20 forint he­lyett 2.30 forintot fizettettek a tortáért azokkal is, akik nem asztalnál fogyasztották. A 64. számú RÖLTEX-boltban magát a boltvezetőhelyettes akarta régi áron eladni a pamutzoknit. A fogyasztó akadálytalanul hozzá­jusson és bejegyzett panaszára nyolc napon belül mindenki vá­laszt kapjon. (MTI). Az ellenőrzés arra is kiterjedt, s dula, a panaszkönyvhöz minden hogyan kezelik az üzletekben a panaszkönyvet. A legtöbb helyen minden vonakodás nélkül átad­ták, de néhol különféle kibúvó­kat kerestek. A 7424-es KÖZ­­ERT-áradalom­ és a 776-os ital­boltban igazoltatták a panasz­könyvet kérő ellenőrt. Az észlelt hibák kiküszöbölé­sére a SZOT központi iskolája ankétra hívta össze az ellenőr­zés részvevőit, az érdekelt kerü­leti vállalatok vezetőit, a két ke­rület pártbizottságának és ta­nácsának képviselőit. A VII. kerületi KÖZERT-vállalat nem Elektromos padlókefélő, padlófelmosó, újfajta hőtároló,vasárucikk újdonságok az őszi idényben Az őszi idényben számos olyan új vasáru-háztartási cikk kerül­­ forgalomba, amelyek je­lentősen megkönnyítik a házi­asszonyok munkáját. Érdekes újdonság lesz például az elektromos padlókefélő szerke­­zet. Az elmés kis készülék al­ján két nagyméretű padlókefe van egymás mellett. A kettő kö­zött egy hősugárzószerű elektro­mos ellenállást képeznek. Az egész készüléket öntöttvasbur­kolattal látják el. Amikor be­kapcsolják az áramot, az elektromos ellenállás izzásba jön, melegíti a padlóra­ kent viaszt és a kefék ide-oda huzi­­gálásával tükörfényes lesz a padló. Ára körülbelül 200 fo­rint lesz. Egy másik készülék, a kő­­padló-felmosó két vaslapból áll. Az első lapra szivacsot szerel­nek, a szivacsot bemártják a vízbe és felmossák vele a kő­padlót. Amikor a szivacs szeny­­nyes lesz, a háziasszonynak nem kell hozzányúlnia, hanem a másik vaslappal kinyomja a szivacsot, újra vízbemártja és újra tisztán mossa fel a pad­lót. Ez nemcsak megkönnyíti a munkát, hanem higiénikus is, hiszen a háziasszonynak — ha például főz , nem kell állan­dóan kezet mosnia a padlófe­­ mo­sás miatt. A kis készülék ára körülbelül 65 forint lesz. Egyik legérdekesebb készülék lesz a hőtároló. A készülék egy hőszigetelő tartályból áll, amelybe két forró vaslapot he­lyeznek. Ezen a két forró vas­lapon reggel például elkezde­­­­nek főzni mondjuk egy gulyást­­ — aztán, a hőszigetelés vé­­de­lme alatt, estig megfő az­­ étel és amikor hazajönnek, a­z kész, meleg vacsorát ki lehet­­ venni a­ tartályból. A készülék ára körülbelül 370 forint. (MTI) Tanácskozás­­a budapesti tsz-ek problémáiról Cikk a 3. oldalon A kormányprogramm megvalósítása útján Élt lakásépítkezés a Szent Imre h­erceg útján. Nagy az érdeklődés az olcsóbban árusított cukrászati cikkek iránt. Képünk a Lenin-körút és Rákóczi­ út sarkán lévő Közértben készült Az Újlaki Téglagyár Matroszov-brigádjának vezetői, Magyar László és Üdíts Jánosné ellenőrzik a tégla minőségét. A brigád országos csúcseredményt ért el, melyet mai napig is tart, óránként 10.336 darab tégla gyártásával." Sok ételt ízesítenek majd Szabó Éva paprikakoszorúi, melyeket a pestimrei „Szabadság" tszes gazdag terméséből kötött. (Dolezsál László felvétele.) CHURCHILL NYILATKOZATA: Állja eredeti javaslatát a négy nagyhatalom kormányfőinek találkozójára LONDON, szeptember 29. (MTI) Churchill angol miniszterelnök hétfőn este — mint a­ londoni rádió jelenti — nyilatkozatot tett közzé, amelyben kijelenti, hogy még mindig állja eredeti javaslatát a négy nagyha­talom kormányfőinek ta­lálkozójára vonatkozóan. Az angol kormány csak akkor volt hajlandó négyhatalmi kül­ügyminiszteri találkozót java­solni, amikor kitűnt, hogy nem tudja elnyerni az Egyesült Ál­lamok és Franciaország támo­gatását a kormányfők közötti értekezletre. Az angol lapok feltűnő helyen foglalkoznak a négy nagyha­talom legmagasabb színvonalú konferenciájának tervével és főleg Churchill nyilatkozatával. A munkáspárti Daily Herald felhívja Churchill miniszterelnö­köt: tegyen újabb erőfeszítést és nyerje el az Egyesült Álla­mok és Franciaország hoz­zájárulását a négy nagyha­talom kormányfőinek talál­kozójához. A miniszterelnök esetleg az ENSZ közgyűlésén is felvet­hetné javaslatát — írja a lap, majd megállapítja: most inkább, mint valaha, szükség van rá, hogy Anglia magához ragadja a vezetést ebben a kérdésben. Bűnügyi rendőrség dönt Adenauerékisél ai övezetközi útlevelekről Karl-Marx-Stadt, szeptember 29. (ADN) A jelenleg Karl-Marx-Stadt­­ban tartózkodó nyugatnémet la­kosok ismét beszámoltak azokról a fasizmus idejére emlékeztető zaklatásokról, amelyekkel Aden­auer hatóságai gátolják az öve­zetközi forgalmat, így­ például egy bochumi bányász elmesélte, hogy szülővárosában az övezetközi útlevél kiállí­tására irányuló kérelmeket a bűnügyi rendőrségnek adják át, amely azután a Gestapóra emlé­keztető hangnemben kérdéseket tesz fel, vájjon nem tartozik-e a kérelmező vagy hozzátartozója valamely haladó szervezethez. Igenlő válasz esetén megtagad­ják az övezetközi útlevél kiállí­tását. A nyugatnémet bányász elmondta, hogy őt is így zaklat­ták. „Velünk szemben Nyugat- Németországban ezidőszerint rendőrállamhoz illő módszereket alkalmaznak. Adenauer legszíve­sebben egész Németországot rendőrállammá alakítaná, ha ez csak tőle függne” — mondotta a nyugatnémetországi bányamun­­kás. Veszélyen van Nyugat-Németország szakszervezeti mozgalma BERLIN, szeptember 29. (ADN) A Szabad Német Szakszerve­zetek Szövetségének elnöksége felhívást intézett Nyugat-Német­­ország valamennyi szakszerve­zeti tagjához és munkájához. A felhívás rámutat arra, hogy a nyugatnémet szakszervezeti moz­galom a legnagyobb veszélyben van. Az Adenauer-kormány dön­tő csapást akar mérni Nyugat- Németország szakszervezeti moz­galmára éppen úgy, mint azt annak idején a hitleri fasizmus tette. A felhívás felszólítja a nyu­gatnémet dolgozókat, hogy ne tűrjék az Adenauer-klikknek a szakszervezetek ellen intézett tá­madását. A Szabad Német Szak­­szervezetek Szövetsége felajánl­ja ezért testvéri szövetségét és szolidaritását. A felhívást a Sza­bad Német Szakszervezetek Szö­vetsége nevében Herbert Warnke elnök írta alá. Letartóztatások Indiában DELHI, szeptember 29. (TASZSZ) Szeptember 28-ára Kalkuttá­ban tiltakozó tüntetést terveztek a magas rizsárak ellen. (Isme­retes, hogy ezen a vidéken a legfontosabb élelmiszer a rizs) A kalkuttai rendőrség, hogy meghiúsítsa a tüntetést, szeptem­ber 27-én több baloldali párt vezetőit letartóztatta. Az „Indian Express” című lap közlése szerint szeptember 27-én délig 125 letartóztatás tör­­tént. A letartóztatottak között Nyugat-Bengália állam törvény­­hozó gyűlésének hat kommu­­nistapárti tagja van. A francia pénzügyminiszter önálló akciója a piaszterbotrány eltusoláséra PÁRIZS, szeptember 29. (MTI) Edgar Faure francia pénzügy­­miniszter több magasrangú hi­vatalnokot megbízott azzal, hogy külön az ő­ számára foly­tassanak vizsgálatot a piaszter­­botrányban. Edgar Faure ezzel az intézkedéssel azt a látszatot akarja kelteni, mintha a hiva­talos titok megőrzésére lenne szükség a piaszterüzelmekkel kapcsolatban.

Next