Esti Budapest, 1953. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-28 / 227. szám

4 Érdeklődéssel ültünk be a Vidám Színpad új műsorához, amelynek az ötletes címadó azt a­ sokat sejtető fintorgató cí­met adta, hogy „Nem a tükör görbe”. A Vidám Színpad vala­mennyiünk kedvenc színháza. Az utóbbi két évben minden al­kalommal szolgált valami jól­eső meglepetéssel. Humora per­sze nem* * 1 volt mindig mentes a sematizmustól, az óvatos, si­mogató szellemeskedéstől — de olykor-olykor mégis csak fel­tűnt benne az igazi humor csil­logó fényjele, a szatíra maró vegyszerétől meg-megkékült a lakmuszpapír. „Nem a tükör­görbe" már jóelőre közli, hogy itt ma este nem is annyira a színház állít görbetükröt a mindennapi élet és a nézőtér elé, hanem szinte tárgyilagosan közli, hogy mik a hibák, hol van hamarosan javítanivaló és siessünk ráismerni saját ma­gunkra, mert így könnyebb lesz nyesni-faragni a kinövésből. "A tárgyilagos közlés nagyob­­bára sikerült. Az összhatás bá­tornak, szatirikusnak mondható. Valóban sokat nevet a közön­ség életünkben fellelhető fo­nákságokon. Ez főleg a színház korateransziéjának kö­szönhető. Kellér Dezső már eddig is sok humorral, szatiri­­záló kedvvel foglalta kerek egységbe a műsorokat, mindig megvolt a véleménye az élet apró feleségeiről és a maga különleges, halk módszerével, egy-egy gesztussal, mosollyal sokat tudott elmondani. Most az egyik legjobb konferanszát hal­lottuk. Mulatságos elmélkedése arról az alapvető és mindnyá­junkban sokszor fölmerülő kér­désről, hogy „ki a dolgozó" az élet különböző fázisaiban; sza­tirikus, mulatságos és azt is mondhatnák, hogy rendkívül irodalmi. Tömör tőmondatokban beszél, nem „poentiroz”, de annyira láttatni tudja az igaz­ságot, annyira a közönség gon­dolatainak megmunkálójává vá­lik, hogy minden különleges agyafúrtság nélkül éri el hatá­sát. Öncélú nevetésről elmon­dott „biológiai” szakvéleménye szintén szatíra a javából. Kel­lér fejlődésének újabb szakaszá­hoz érkezett. Humor­a teltebb­ és felszabadultabb lett. A darabok és magánszámok kiválogatásá­nál már nem tapasztalhatjuk ezt az irodalmi egységet. Az a bizonyos öncélúság még föllel­hető a műsor kissé hevenyé­szettnek ható összeállításában. A bevezető darab úgyszólván teljesen értelmetlen. Nem le­het eltalálni még véletlenül sem, hogy tulajdonképpen hova üt? A sematizmust gúnyolja-e vagy be akarja bizonyítani, hogy a kabaré műfaja nem tűr meg hosszabb darabot? Ugyan, csak hosszúra­ nyúlt és nem egészen szerencsés, erőszakolt helyzetből kibontott zenés da­rab Tabi László családvédelmi egyf­elvon­ásosa, Kellér Dezső és Kellér Andor „Fik" szatírája egyöntetű sikert aratott. A sze­rencsés alapötletet mulatsá­gosan kibontották a szerzők. A műsor legmulatságosabb és legőszintébb darabját Csapó György írta. Azt a kínos hallga­tást magyarázza meg, amely egy-egy taggyűlés, vállalati be­számoló előadójának szavait kö­veti. A bátor és ügyes szatíra kíméletlenül leplezi le a­ kritika elfojtását. A nézőtéren — s ez szemtanú állítása — igen so­kan önmagukra ismertek. Igen jó darab a „Beiskoláztatás” című bluett és a lengyel ötlet­ből írt terv-szatírai is. Ennek az utóbbinak befejezésével ugyan nem érthetünk egyet. Az utolsó mondat pátosza zava­róan és idegenül hat a maró szatíra után. A közönség sokat nevetett Kolozsvári Andor kissé elkoptatott humorú, de most is eléggé elevenen ható vígjáté­kán, amely a régi és a mai ka­tonaszellemet állítja egymás mellé. A reaktivált Hacseket és Sajót kissé meglepetten bár, de vidáman köszöntöttük. A két volt kávéházi törzsvendégtől csak azt kérjük, hogy legyenek bát­rabbak. Ha Hacsek zsakettje a régi maradt, a vicceit azért ki­cserélhetné. A külpolitikai sza­tíra, a „Dudu" is nagyon mu­latságos, bár a harmadik mi­niszter bejövetele indokolatla­nul hosszúra nyújtotta. A magánszámok közül Mikes Lilla által előadott két szatiri­kus vers hatott a­ legjobban. Pongrácz Imre, Szenes Iván erősen aktuális „Kropacsek" dalát adta elő sikeresen. Kabos László megafonezáma hatásos, de nem új. A kabarészínjátszás mes­­terei ismét kitettek magukért. Túras Ida, Komlós Vilmos, Her­­czeg Jenő, Salamon Béla, Ba­ross Géza sok kellemes pillana­tot szereztek, örömmel köszön­töttük a kis színpadra vissza­térő Peti Sándort, kár, hogy egyetlen darabban játszott csak. Ugyancsak kevésnek találtuk a népszerű Alfonzét szereplését. Ez a nagyszerű művész több figyelmet és „munkaalkalmat" érdemelne. Vidtor Ferikét is örömmel üdvözöltük, de szíve­sebben látnánk jelenetben. A fiatalok közül Pongrácz Imre, Horváth Tivadar, Kabos László, Dékáni­ László, Benedek Tibor tetszett a legjobban. A „Metro”­­énekegyüttes a színpadon szé­pen énekel. Megjegyzés: A színház elfe­ledkezett Karinthy Frigyesről, akiről nemrégiben emlékezett meg a magyar sajtó, évforduló­ja alkalmából. Ez kissé hálát­lanság az legnagyobb magyar humoristával szemben. Szász Péter ............................ Még ez évben körülbelül 20 film forgatását fejezi be a Híradó és Dokumentum Filmgyár A Híradó­ és Dokumentum Filmgyár művészeti dolgozói még ez évben körülbelül 20 film forgatását fejezik be. A filmek közül kiemelkedik: a „Szabadságunkért” című színes film, amely a legnagyobb ma­gyar festőművészek leghíresebb alkotásain keresztül mutatja­ be szabadságharcaink történetét, az „Arat az orosházi Dózsa”, amely a termelőszövetkezetben dolgozó parasztok gazdag, bol­dog aratásáról beszél, a „Szomjazó földek’’ című doku­­mentumfilm korszerű öntöző­­gaz­dálkodásunkat mutatja be. Nemsokára a közönség elé ke­rül a „Beszélnek a színek” című népszerű, tudományos és egy balatoni nyaralás történe­tét elbeszélő dokumentumfilm. HÉTFŐ, 1953 SZEPTEMBER 28. Új vajgyár kezdi meg működését Október első napjaiban kez­di meg működését az ország legkorszerűbben felszerelt vaj­üzeme, a Zalaegerszegi Vaj­gyár, mely a budapesti dolgo­zók jobb vajellátását biztosítja majd. Megkezdődik a téli üzem a Sza­badság-strandon Szeptember 30-án zár a Pa­latínus- és a Széchenyi-strand, valamint a Gellért-hulámfürdő. Ugyanekkor tér át a Szabad­ság-strand a téli üzemeltetésre. Az idén már mind a férfi, mind a női öltözőből közvetlen lejárat vezet a medencéhez. A dolgozó anyák kérésére A XXII. kerületi tanács­­ egészségügyi osztálya a dolgo­zó anyák kérésére a nemrég újjáalakított Árpád­ utca I. szám alatt 50 férőhelyes terü­leti bölcsödében szeptember 21-én 25 férőhelyre bevezette a három műszakot. Ismét kapható bontott liba A baromfiszezon­­ kezdetével a Garai-, Teleki-, Elmunkás­­téri, újpesti piacon és a Tolbu­­chin-körúti csarnokban bontott liba, kimért libahús, comb és libazsír is kapható. A libahús és a bontott liba­­árusítását e héten az összes piacokon meg­kezdik. (MTI) Parkosítás a II. kerületben A II. kerületi tanács még ez évben parkosítja a Frankel Leó­ utca és Török­ utca által határolt területet, ahová gyer­mekhomokozót és padokat ál­lítanak fel. Közel kétmillió kilogramm burgonya érkezett A piacról jelentik: Továbbra is nagy mennyiségben érkezett burgonya, vöröshagyma, paradicsom, karfiol és egyéb zöld­­áru. A mai napon 1900 ezer kilo­gramm burgonyát szállítottak fel a Nagy­vásár­telepre. Boltokba, csarnokokba és piacokra 227 ezer kilogramm paradicsomot, 74 ezer kilogramm tejeskáposztát, 70 ezer kilogramm vöröshagymát, 73 ezer kilogramm zöldpaprikát, 44 ezer kilogramm karfiolt, 15 ezer kilo­gramm kararábét, 13 ezer kilo­­i gramm kelkáposztát szállítottak.­­ Gyümölcsök közül 245 ezer kilo­­i gramm alma, 61 ezer kilogramm­­ szilva 41 ezer kilogramm szőlő,­­ 19 ezer kilogramm körbe érkezett. Jollyacas Hazánkban vasárnap kellemes őszi idő volt. Csapadék csak ke­vés hullott, az is csak az észak­északkeleti megyékben. A hőmér­séklet a fővárosban elérte a 25 fokot, Pécsett 27 fokot mértek. Várható időjárás: a meleg idő tovább tart. A felhőzet megnö­vekszik és holnap délnyugati me­gyékben már eső is lehetséges. Budapesten ma délben a hőmér­séklet 23 fok. ESTI BUDAPEST a MDP Budapesti Pártbizottsága és a Fővárosi Tanács lapja Főszerkesztő: Biró László Felelős szerkesztő Gál György Lapkiadó tulajdonos: Budapesti Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kürti Lászlóné Szerkesztőség és kiadóhivatal Buda­pest, VIII., Blaha Lujza­ tér 3 Tel.: 343—104, 343—105 343—107, 343—108. Terjeszti a Posta Központi Hírlap Iroda IIV., Budapest, V . József ná­dor­ tér 1. Telefon: 180—850 Árusí­tási osztály telefon: 382—358 Expe­díció telefon: 331—924 SZIKRA Lap­nyomda. Felelős nyomdavezető: Kulcsár Mihály. Épület- és szellőző-­ bádogosokat alkalma­zunk. Könnyűipari­ Gyárfelszerelő és Épí­tő Vállalat. Buda­pest, VII., Nefelejts-u. S. szám. Férfi munkaerőt (se­gédmunkást) villa­mos vágányépítési munkára felveszünk­­Nagybud­apest terüle­tén. Dolgozóinknak munkaruhát, kedvez­ményes üzemi étke­zést, ingyenes villa­mos utazási igazol­ványt, és a vidékieknek munkásszállást biztosí­tunk. Jelentkezés a f­­ővárosi Vasútépítő Vállalat munkaerő­­gazdálkodási csoport­jánál. (VII., Akácfa, u. 15. IV. emelet 08.) Az ÉM 30. sz. Állami Építőipari Tröszt ke­res azonnali felvétel­re kőműves és ács szakmunkásokat, férfi és női segédmunkáso­kat. Jelentkezni lehet: ÉM. 32. Tröszt, ki­­rendeltségén XIII., Szt. István­ krt. 16. II. 9. vagy trösztünk központjában Kazinc­barcikán. Gépkocsira szállító­munkásokat felve­­ítünk. Budapesten la­kók előnyben. Jelent­kezés: Bp., VI., Zichy J.­utca 24. Szállítás. Segédmunkásokat vasrakodásra felvesz Vas- és Fémhulladék Ipari Vállalat, Buda­­pest VII., Madách Im­­re­ út 7. A 24/1. Építőipari Vállalat keres felvé­telre építőipari szök­és segédmunkásokat. Csekély térítés ellené­ben napi 2-szeri étke­zést, valamint a vidéki dolgozók részére díj­mentes szállást bizto­sítunk. Jelentkezni lehet: Bp., VII., Ba­­ross-tér 19. sz. (Kele­ti-pályaudvarnál) és XI., Bródy Zsigmond­­u. 20. (Kelenföldi-pá­lyaudvarnál) . 1100-as FIAT sze­mélygépkocsira közép­fokú autóműszaki tanfolyammal rendel­kező gépkocsivezetőt felvesz a Bútorlap­­gyártó Vállalat, Vill., Asztalos Sándor­ u. 7. Felveszünk kőmű­ves, ács és segédmun­kásokat. Vidékieknek az útiköltséget megté­rítjük. Szállás és ét­kezés biztosítva. Je­lentkezés Föv. XVI. ker. Tatarozó Válla­lat, XVI., Sashalom, Janovecz M.­u. 26 alatt. Vidéki munkákra felveszünk kőművese­ket és segédmunká­sokat. Munkásszállás, étkeztetés és havi egy­szeri ingyenes haza­utazás biztosítva van Jelentkezés GAZDÉF Középmagyarországi Építési Vállalat., Bp., V., Ságvári­ tér 1. Felveszünk lóhajtó, hát (kocsis) jelentke­zés 21/10. Szekérfu­varozó Vállalat, Bp., VIII., Mikszáth Kál­­­mán-tér *4* For. VIII. ker. Ta­tarozó Vállalat kizá­rólag budapesti mun­kára felvesz kőműves, villanyszerelő, bádo­gos szakmunkásokat és segédmunkásokat. Vidékieknek szállást biztosítunk. Jelentke­zés: VIII., József-krt. 41. Személyzeti osz­tály. Berentei központi szénosztályozó gépsze­­relési munkához se­gédmunkásokat felve­szünk 14—5 hónapi időtartamra. Ingyenes szállást és napi há­romszori bőséges élel­mezést térítés ellené­ben biztosítunk. Je­lentkezés: Berentei Szolgáltató Vállalat, Bp., VI., Anker-köz 1. III. em. 21. min­den hétfőn 10—12-ig. Felveszünk tüziko­­rácsokat és szíjgyártót. Jelentkezés: XX., Festerzsébet, Attila­ u. 23. szám. Központi fűtésszere­­­­lőt és segédmunkást "felvételre keresünk. Je­lentkezés: I. sz. Sze­relőipari Tröszt, Bu­dapest VIII., Kisfa­­ludy­ u. 9. I. 15. Mun­­kaerőgazdálkodára. Sztálinvárosi mun­kahelyre: azonnali be­lépésre keresünk, víz­vezeték, és fűtéssze­relőket. A szerelők V- ös bérkategórián felül jelentkezhetnek. A vál­lalat ingyenes szállást, na­­i háromszori ki­váló minőségű étke­zést biztosít, 6­ 50 fo­rintos térítés mellett. Továbbá a vállalat minden lemenő dolgozó részére a fizetésen kí­vül plusz 10 száza­lék pótlékot is fizet. A vállalat havi egyszeri hazautazást is biztosít. Jelentkezés: 2. sz. Szerelőipari Tröszt, Budapest, VIII., Kis­­faludy­ u. 13. alatt. Munkaerőgazdálkodás: Villany­hegesztőket és férfi segédmunkás©., kát felvételre keres a Dunakeszi Vagon­gyár. Vasútállomás: Dunakeszi-Gyár­telep,­­ (Váci vonalon) Mun­kásszállás igény­be vet­t­hetd. ________________ Cipész munkások Sfelvétetnek férfi szö­­­ges, varrott és csiz­ma munkára. Minősé­­g* Cipőgyár. Buda­pest, VIII., tillei­ út­­ 18. szám.­­ Szakképzett vízveze­­jtékszerelőt és cimfesz­­­tet felvesz Aszfaltút­építő Vállalat. Je­lentkezés a vállalat aszfaltgyárában, IX., Illatos-út 8. Dvor­­zsák művezetőnél. Kőművest és segéd­munkást azonnal fel­­­­vesz szövetkezet tag­inak. Jelentkezés: reg.­ggel 7 és 9 között. I.,­­ Attila­ u. 31.­­ Faipari gépmunká­sokat és férfi segéd­munkásokat felvesz a­­ Fővárosi Épületaezta- fásipari Vállalat, Ba­­,­discor- Kop­­pány u. 1. Gépkocsi szerelőket (Diesel-szerelőt) fel­veszünk. Jelentkezés: reggel 8 órától dél­után 2 óráig. Város­major u. 12. Munkásfelvétel. Ke­resünk azonnali be­lépésre segédmunká­sokat. Kereseten kí­vül évi 58 mázsa il­let,menyszén díjtalan, munkaruha, étkezési hozzájárulás, vidékiek­nek havi egyszeri ha­zautazás térítése. Ke­resünk továbbá per­fekt gyors. és gép­­írónőt is. Jelentkez­ni lehet: Pestvidéki Brikettgyár, Budapest, X., Rákos—MÁV-telep. HIRDESSEN AZ ESTI BUDAPESTBEN A hirdetéseket felve­szi az Állami Hirdető Vállalat, V., Felsza­badulás­ tér 1. szám. Vennék jó állapotban lévő, nagy teherbírású motorkerékpárt 500-tól felfelé oldalkocsival vagy nélkül. Telefon: 204-030. Szilágyi, reg­gel 7—8 óra között.­­ Vennénk jó állapotban lévő egy, vagy két­­lovas szekeret 15 má­­zsa terhelésre. Aján­latokat kérjük írás­ban cím megjelölés­sel. Munkaerőtartalé­­kok SE. Budapest, V. Fálk Miksa­ u. 3. Bútor Egy dióháló eladó. Xvi. Kartács­a. 23. fsz. 3.________________ Modern új konyhaszek­rény eladó. Szabolcs, Bp., VIII., Futó­ u. l.__ Háromajtós szekrény diófából, príma műbú­­tor eladó. Hernád-u. 40. (utcai bejárat) Hálószoba, kombinált, szekrény, kétszemélyes rekamié eladó. Péterfy, Sándor-u. 17. fsz. Hálószobabútort ve­szek. Bartók Béla-út 881._IV1­_11_456"341^ Háromajtós stilszekrény eladó. 9—12-ig és 3— 6-ig, Fálk Miksa-utca 12. HZ. 1._____ Teniháló, ebédlőszek­­rény, konyhabútor, csillár, ágynemű eladó. Megtekinthető naponta 5—7, szombat 4—6-ig. XIII. Szent László­ út 139. fsz. 3._____________ Lakás Elcserélném XVIII. (Pestimrén) lévő alko­­vos szobakonyhás egy­­teremyolcvan négyszög­­,öles fás ingatlanomat ■ Nagybudapest területén ]lévő kétszobás házért [kisebb telekkel. FIK­ I Kispest, Kossuth­ tér 1. férfi és női ruhákat, télikabátokat , kosztümöket, férfi , női cipőket, sport­szereket, porcelán­üveg­ és bazáráru­hat. Bizományi Á­ruház Vállalat Majakovszkij-út 101 Nyitvatartási idő reggel 9—16 óráig Gyorsmérleget vásárolunk (Berkes) Ajánlato­kat kérünk VIII. Puskin-u. 6 sz. alá Éttermi és Büff Vállalathoz. Tele­fon: 341—518. Barts Lerövidített határ­időkre vállal vés­nökmunkát a Budapesti V., Tanács VÉSNÖKIPARI VÁLLALATA VI., Eötvös­ u. 51. Tel.: 125—841. Teherautó pótkocsit k­rés megvételre 3—3­0 tonnást, könyvjav.­írással. Hazai­­ autózövegyár anya áruforgalmi osztál Tel.: 293—880. Felveszünk budapesti r­él­vidéki munkahelyre, nagy gyakorlattal ren­delkező önálló építő-­ technikusokat, műve­zetőket, kőműves, ács, szakmunkásokat. 1. sz. Általános Építőipari vállalat, Kőbányafeleő, Tenyészállatvásártelep. Tricikliét és férfi se­gédmunkásokat felve­szünk. Vegyipari Kész­letező Vállalat, Buda­pest, V., Gorove­ u. 3. Vasbetonszerelőket,­­ kőműves, állványozó, ács, parkettázó, bur­koló, víz-gázszerelő szakmunkásokat, férfi­­női segédmunkásokat felveszünk. Kedvezmé­nyes ebédeltetés, vidé­kieknek munkásszállás, havonkénti díjtalan ha­­z­autaz­ás. Állandó bu­dapesti munkára. Föv. VI., ker. Tatarozó Vállalat, Rózsa Ferenc­­utca 79.­­ Esztergályosokat, mo­torszerelőket azonnali belépéssel felvesz a Győr-Sopron megyei Me­­zőgazdasági Gépjavító Vállalat, Győr, Kandó­­u. 5—7. Szállás és napi kétszeri étkezés bizto­sítva van.­­ Épületasztalos, épü­letlakatos és vasipari segédmunkás felvéte­tik. Cím: ÉM 43/5. sz. Segédipari Építő Válla­lat, Budapest, V., Bel­­grád-rakpart 6. Gyakorlott akkord­­bérelszámolót hosz­­szabb kisegítésre fel­veszünk. Megfelelés esetén véglegesítés le­hetséges. Ugyanott fel­vétetnek asztalosok és faipari gépmunkások. Budapesti üzletberen­­dező Üzem, XIV., Hun­gária­ körút 17—19. Gyakorlott szövőket sürgősen felveszünk. Kendőgyár, Budapest, XIII., Petneházy­ u. 86. Triciklizni tudó se­gédmunkást felveszünk. Jelentkezési idő dél­előtt 8—12-ig (Zichy Jenő­ utca 32.). Helyi (Könnyűipar) Ipar Mi­nisztériumának Labora­tóriuma. Kőműves szakmun­kásokat és segédmun­­kásokat, valamint épí­tőiparban gyakorlott teljesítmény elszámoló­ felvesz az ÉM 25/2. Építőipari Vállalat Bp., XXI. (Csepel) Im­­re­ tér 13. sz. Vidékied részére szállást és két­szeri üzemi étkezést biztosít, hozzájárulással. Havonta egyszeri haza­utazási költséget meg­tért.___________________ Felveszünk lakatost, plakátragasztót és se­gédmunkást, Állami Hirdető V. Felszabadu­­lás-tér 1. Személyzeti osztály. ___ Bádogos vagy for­rasztó munkást azon­nali belépésre kere­sünk, munkakönyvvel. Göngyöleg Felújító Vállalat. Budapest, mini-D. Tetőfedő szak- és se­gédmunkásokat buda­pesti és vidéki mun-­­kahelyre azonnalra fel-­ veszünk. ÉM 11/1, Te­tőfedő és Szigetelő Vál­lalat. Budapest. V., Báthory­ u. 5. Jelentke­zés: a munkaügyi ve­zetőnél. A Fővárosi VII/l. Vegyesipari Javító Vál­­­lataé VII. Bethlen Gá­­bor-n. 8? keres üve­ges szakmunkást.__ | Perfekt gép- és gyorstrenöt, férfi se­gédmunkást keresünk felvételre. Budapesti Ipapír­ és Irodaszerér- f­­ékesítő V. Budapest, V., Vigyázó Ferenc-u. 3. szám.________________ | Felveszünk: kőmüve­­­seket, kocsisokat, siló­­zömünk á se­kát és fejő­­gulyásokat. Veszünk: [oldalas stráfkocsikat és golyóscsapágyas gu­mis lovaskocsikat. X.,. Halom­ u. 42. Tehené- s szét.___________________ | A VII. ker. Fodrász ! Ksz. venne különböző gázkályhákat. Jelent­kezés mindennap reg-­­gel 8-tól 10 óráig, a M­II. ker. Majakov­­­szkij­ u. 11. sz. alatt jó központi irodában,­­ Szíjgyártót felvesz Stextilgyár. XIII., Fáy u u. 81-83. ~ÉM 42/6. Épité­­sanyagellátó Vállalat­­felvesz férfi rakodó­­­­munkásokat Budapest I területén lévő épít­­­kezések ellátásának biztosítására. Saját üzemi konyhán ét­ke­lzés csekély térítés­­ellenében. Vidéki dol­ lgozók részére hálóhe­­­lyet és 4 hetenként ha­zautazás megtérítését­­biztosítja. Jelentkezés: 42/6. Építőanyag és Iá-'­­tó Vállalat. Bp., X.,­­Gergely­ u. 8. munka­­ügyi osztályánál.­­ Építési tervező-szer­­­­kesz­tő, statikus, gé­­pésztervező, szerkesz­tő, továbbá műszaki­­rajzoló, geodéta, ár- jelemző, statikus mun­­­katársakat keres. Szol- Inok megyei Építő és Tatarozó Vállalat ter­vező csoportja, Szol. Inok, Beloiannisz-u. 62. Budapesti Ládagyár (XIII., Szt. László-u. 196—198.) keres férfi segédmunkásokat és körfürészes gépmun­­kást azonnali felvé­telre.___________________ Felveszünk: kőmű­ves, ács állványozó segédmunkás férfi, női dolgozókat buda­­­pesti munkahelyre. Vi­déki dolgozók részére megfelelő szállást, ét­­­keztetést biztosítunk. (jelentkezés 23/2. Épí­tőipari Vállalat, Bp., XIII., Rozsnyai­ út___6. ) Vizsgázott fűtőket keresünk azonnali fel­­­­vételre. Emag-gépgyár. ,­ Budapest, XI., Hu­a, Épí­tésvezetőt, vil­­­lanyszerelőt, kömü­­­vest, asztalost, ácsot,­­ vízvezetékszerelőt és segédmunkásokat fel-­­ veszünk. Naponta két-­­­szeri üzemi étkezést és munkaruhát biz­tosítunk. Budapesti­­ Marhavágóhíd és­­ Húsfeldolgozó Válla­lat, Budapest, IX., Soroksári­ út 58. ------------------------------------- ] Vállalatunk keres önálló szivattyúlaka-­í­tost. Jelentkezni lehet: a Budapesti Konzerv­gyárban. Budapest, X., Maglódi­ út 47. szám alatt. Gheorghiu-Dej Ha­jógyár keres téről segédmunkást és má­zoló szakmunkást. XIII. , Váci.út 204. Asztalos szakmunkást és segédmunkásokat budapesti munkára azonnal felveszünk. Je­­lentkezés: ÉM. 25/4. Szakipari Unitő Vál­lalatnál. Bp., XXI., (Csepel) II. Rákóczii, Ferenc­ u. 187. -------------------------. Budapesti Konzerv­gyár X., Maglódi-úti 47. keres férfi rako-­­dómunkásokat, moz-­­donyvezetőt, vizsgá­zott fűtőket és sala­­kozókat. ______­_______ Szerez óruszerkesztő­­ket, elektromos és mechanikai gyárt­mány tervezőket, rész­­­letszerkesztőt, kezdő és gyakorlott műsza­ki rajzolókat, műve­zetőket felveszünk. Hang- és Kinotechni­­kai Gyár, XIV., Ró­­na­ u. 95—97. Azonnali belépéssel felveszünk bádogos és tetőfedő szakmunká­sokat. Jelentkezés: XIV. ker. Tanács Ve­gyesipari Javító Vál­lalat. Bp., XIV., Thö­­köly­ út 131/b. A Budapesti Élelmi­szerfuvarozó Vállalat keres felvételre autó­­villanyszerelőt, gép­­kocsiszerelőt, karos­­­széria-lakatost, vizs­gával rendelkező, Ma­rabu-kazán kezelésé­hez értő fűtőt, szerviz­­segédmunkásokat. Je­lentkezni lehet hét­köznapokon 1 8—14 óra között a vállalat te­lephelyén: IX., Má­riássy­ u. 7. személyze­ti osztályon. Vállalatunk keres férfi rakodómunkáso­­kat, mozdonyvezetőt, vizsgázott fűtőket és salakosokat. Jelent-­­kezni lehet: Budapes­­­ti Konzervgyár, Bpest,­ X., Maglódi­ út 47. sz., »lat«, I Beköltözhető családi házak, öröklakások, telkek Családi házak: Újpesten főútvonalon szobakonyhás 39.990. Rákospalotán Dobó­ utcában egyszobás modern 35.090. Zápolya-utcában kétszobás 35.999. De­­ssewffy-utcában szobakonyhás 28.090. Lakott családi házak: 15.090-töl. Tel­kek: 7900- tól. FIK-KIRENDELTSÉG IV. (Újpest­) Bajcsy-Zsilinszky­ út 8. Telefon: 493-103. Családi házak: Adyligeten háromszo­­bás, összkomfortos, részben beköltöz­hető 30.000. Tárogató-úton háromszo­bás, összkomfortos, kertes modern vil­la beköltözhető 100.090. Telkek: Török­­vészi-úton 1700 öles bekerített, parcel­lázott gyümölcsös telek, vikendházzal, ölenként 70 forintért eladó. Máriare­­metén 220 öles gyümölcsös telek, vas­kerítéssel 20.000. Rózsadombon 320 öles 20.000. Fillér-utcában 400 öles bekerí­tett gyümölcsös telek 50.000. FIK-KI­­RENDELTSÉG, I., Attila­ utca 41. Telefon: 360-312. Családi házak: Sasadi­ útnál szoba­konyhás, 300 öles gyümölcsösben 25.000. Budafokon 3x1 szobás cserela­kással beköltözhető. 15.000. örökla­kások: Kettőszobás, összkomfortos 55.000. Verpeléti-útnál egyszobás gar­­con 30.000. Telkek: Bartók Béla-útnál 75 öles 65.000. Budafokon 600 öles gyü­mölcsössel 12.000. FIK-KIRENDELT­SÉG, XI., Fehérvári-út 21/b. Telefon: 258-160. Beköltözhető családi házak, örökla­kások, telkek, különböző árban minden FIK-kirendeltségnél. főbérleti, társbérleti lakását azonnali kész­­pénzkár­talanítás ellenében közér­dekű célra át­teszi, lakáscseré­jét lebonyolítja, családi házak, öröklakások, tel­kek adás-vételét közvetíti FIK I­, Attila-utca 41. 111., Kórház-u 42 IV­, (Újpest) Baj­­csy-Zs.-út 8, VI.. Bajcsy-Zs.-út 65. szám­. Vili­ József-krt. 67. szám. X. . Körösi Cso­ma-út 11. XI. , Fehérvári-út 21/b XIV. Bosnyák-u. 1. szám. XIX. , (Kispest: Kossuth-tér 1, XX. , (P.­erzsébet) Ady E.-u. 82 Gerszonlakásokat azonnal készpénzkár­­talanítás ellenében átveszünk. FIK-ki­­rendeltségek: VI. ker. Bajcsy-Zs­inszky-út 65., vm. József-krt 67., I., Attila-U. 41., XI., Fehérvári-út 21/b XIV., Bosnyák u. 1. 1­3—4 vagy többszobás LAKÁSÁT költségmentesen MEGOSZTJA ! FIK I­V., Teleki Pál­ utca 24. Telefon: 113-227. Vegyes hirdetés ! Mindenféle ipari és különleges VARRÓGÉPEKET, motorokat és elek­tromos szabászálló­­kat veszünk. Varró­­gépműszerészek KTSZ., Budapest, VIII., ker. Rákóczi­ út 73. sz. | Vennénk jó állapotban­­ lévő budai, pilisi, börzsönyi, Bükk-hegy­­­ségekre vonatkozó tá­­rfrista térképeket. ! * Munkaerő tartalékok • SE, Budapest V. ker., Fálk Miksa­ u. 3. I________________ Gáztűzhely négylángú egysürtős, Budapest, II Lajos­ utca 37^ VARRÓGÉP­JAVÍTÁSOKAT jótállással Varrógép­műszerészek KTSZ Központja, Vill., Rákóczi­ út 73. sz. Tel.: 138—449, 130—437. Fiók: VII., Dohány­ u. 20. sz. Szekér hídmérleget keresünk megvétel­re, minimum 1­ tonna teherbírásra ajánlatokat kérjük Vas- és Fémhul­ladék Ipari Vállala rezsi gazdálkodás osztályára, XIII. Váci­ út 39—41. Tele­fon: 200—643. Villany-, víz-, gáz- és lakatos javításos este 10-ig, szomba­ton délután 6-ig. A dolgozók szolgálatá­ban. Budapesti V ker. Tanács Vegyes­ipari Javító Válla­lata, V., Veress Pál­­né­ utca 16. Telefon 385—541 szám. Használt és új márkás öngyújtót, gyökérpipát, borostyánékszereket, elefántcsontot vásárolunk. BKV 109. sz. boltja. Bp., V., Párisi-u 9. és 117. sz. boltja. Bp. V., Somogyi Bé­­la-út 4. Veszek készpénzért vi­lágvevő rádiót, hibásan is. Bártfay. Lenin-krt- 92. szám. Fajgyümölcsös Rózsa­dombon — Törökvész, úton, autóbusznál, köz­­művekkel, kétszobás hétvégi házzal bekerít­ve 1400 négyszögölön, esetleg parcellázva élenként 70 forintért. FIK, Attila­ u. 41. Te­­lefon: 160-642._________ Női kalapját divatosra átalakítja: Lamport. Jókai-tér 6. udvarban. Tangóharmonika 12®­­ basszusos olasz eladó.­­IX., Thaly Kálmán­ u. 156. Bodizs. [Mindenest jólelkü, tü­relmeset felveszek. Bim­­bó-út 10. II. emelet.­i VÁSÁROM Könyveket,­­ könyvtárakat, tudományos és szépirodalmi könyveket állandóan vásárolnak . ÁLLAMI KÖNYVTERJESZTŐ VÁLLALAT antikvárvásárló boltjai. V., Ferenciek-tere 2. Tel: 183—421. V., Múzeum-krt 21. Telefon: 187-726. Hangszer javítással keresse fel a Buda­pesti Kultúrcikk Kis­­kereskedelmi Vállalat hangszerboltjait. Bp. VII., Rákóczi-út 60. 424- 590. Bp. VIII., József-körút 15. sz. 342-749. Bp. VII., Ma­­jakovszkij­ u. 66. sz. 425- 439. Bp. II. ker. Mártírok útja 65. sz. 350-574. Veszünk íróasztalo­kat, írógépasztalo­kat, szekrényeket, székeket. Budapesti Mezőkör gazdasági osztály, József-krt.­­ 35 szám.

Next