Esti Budapest, 1953. november (2. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-02 / 257. szám

A forradalmi műszak első napjának reggelén a Vörös Csillag Traktorgyárban November 2. reggel 6 óra. A Vörös Csillag Traktorgyár dol­gozói már valamennyien ott áll­nak munkapadjaik előtt. Indul a forradalmi műszak ... Az acélöntődében máskor hét­főn reggel nehezen indult a munka, nem volt előkészítve sem a homok, sem formaszekrény. Ma reggel azonban minden úgy ment, mint a karikacsapás. Pon­tosan hatkor elkezdhették a mun­­kát, nyolc órakor már hosszú sorban folyt az öntés. — A forradalmi műszak tiszte­letére vállaltuk — mondja Túri János elvtárs, brigádvezető , hogy hét napra eső tervünket öt nap alatt elkészítjük. Az acélöntődében a felajánló­­sok úgy­ születtek, hogy a műsza­kiakkal gondosan, előre megbe­széltek minden problémát, így a többi közt az acélöntő alapszer­vezeti titkára elmondta a műsza­ki vezetőknek, hogy hiba van a homok előkészítésénél és emiatt hétfőn reggel órákat szoktak áll­ni. A műszaki vezetőség azonnal intézkedett. Tegnap éjjel a terv­szerű megelőző karbantartás dol­gozói megjavították a homokelő­készítő berendezést és reggel fennakadás nélkül indulhatott a munka. Az eredmény nem ma­radt el: a Turi-brigád reggel nyolc óráig négy óra munkáját végezte el. A pártszervezet sokat vár a forradalmi műszaktól. A Vö­rös Csillag Traktorgyár terme­lését ugyanis hosszú időn ke­resztül a hóvégi rohammunka jellemezte. Most a pártszerve­zet figyelemmel kíséri a dekád­­tervek teljesítését. A novemberi első dekádterv teljesítését az egyes műhelyek vezetőivel k kü­­lön-külön megbeszélték. Nap­közben is állandóan ellenőrzik, hogy folyamatosan menjen a munka az üzemrészekben. A D. A. forgácsoló üzemrész dolgozói a forradalmi műszak­ra vállalták, hogy az első de­kád tervét napról napra folya­matosan teljesítik. — Komoly feladat­ok — mondja­­Weisz János elvtárs, művezető. — Az eredmény azon­ban biztos. Az ifibrigádunk és az úgynevezett „öregbrigád” újra versenyt kezdett egymás­sal. A múlt hónapban az ő ver­senyük is hozzájárult, hogy az üzemegység tíz darab dömpert készített el terven felül. Az ifibrigád egyik tagja, Krassalkovic­s Mátyás ifjúmun­kás gépére könyökölve szomor­­kodik. — Reggel hatkor, amikor be­jöttem — mondja — semmi baja sem volt a gépemnek. Dolgozni kezdtem, de a főten­gely beszorult és már eddig több mint egy órát álltam. Közben a karbantartók már dolgoznak a gépen s kilenc órát mutat az óra, amikor az eszter­gapad ismét megindul. Az in­brigád másik tagj­a, Kaldenecker József kettőzött szorgalommal dolgozik. — 161 százalékot teljesítettem az elmúlt hónapban — mondot­ta — de a forradalmi műszak­ban legalább 170-et akarok el­érni. A múlt hónapban lehagy­tuk az „öregbrigádot", most sem hagyjuk magunkat. A Vörös Csillag Traktorgyár dolgozói jól kezdték a forra­dalmi műszakot. A műszaki ve­zetés előkészítő munkájában az első nap reggelén ugyan még voltak kisebb hibák, de holnap­ra és a további napokra ezeket is megszüntetik. A forradalmi műszak lendületével biztosítják az üzem első dekádtervének tel­jesítését, s ezzel lerakják az alapot a további folyamatos ter­melésre. A Vörös Csillag Traktorgyár ifibrigádjának két­ tagja, K­r­assal­­kovics Mátyás és Kaldenecker József munkakezdés előtt megbe­szélik a napi feladatot. Illír­ül a ríaroarítti­h­ti latsai Rákoscsabán, a Shell-telep­­ Nagytétényben és Budatétény­lakóinak a múltban az ivóvizet távolabbról kellett kannákban, üvegekben hordani­uk. Most a XVII. kerületi tanács végrehajtó bizottsága egy kilométer hosszú vízcsőhálózatot építtetett. A víz­­csőhálózatba bekapcsolják a Zrínyi-utcát, a Dózsa György­­utca egy részét és Rákos­keresztúron az Ecseri-utat és a Tabán-utcát. Pestújhelyen eddig jó ivóvíz nélkül volt a­. Bánk-utca és a Cservenka Miklós-utca környéke. A Fővárosi Vízművek megkezd­te ezen a részen e vízvezetéki közcső lefektetését. ben 1953 negyedik negyedévében a kerületi tanács végrehajtó bi­zottsága 405.000 forintot fordít a vízvezetékhálózat kiépítésére. Rákospalotán, a Fővárosi Víz­művek tavasszal kezdte meg, s most folytatja a Pöltenberg Ernő­ utcában a vízvezetéki köz­cső kiépítését. Megkezdték a munkálatokat a Zápolya János­­utcától a­­ Felszabadulás útjáig terjedő részen is, s ennek so­rán az Arany János­ utcát is be­kapcsolják a vízhálózatba. (MTI) A Fényes Adolf-teremben szombaton megnyílt kiállításon Pór Bertalan beszélget Somogyi Árpáddal és Újvári Lajossal, a kiállító két ifjú művésszel. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK. AZ MDP BUDAPESTI PftRTBIZOTTSftGfl­fs ft FŐVÁROSI TflftACS LftPJft II. ÉVFOLYAM, 257. SZÁM. ARA 60 FILLÉR HÉTFŐ, 1953 NOVEMBER 2. APRÓ HÍREK - NAGY ÜZEMEKBŐL A­­Villamosgép- és Kábelgyár dolgozóinak november 15-én, il­letőleg december 15-én két há­romemeletes lakóházat adnak át, összesen 31 két-és háromszobás összkomfortos lakással.­­ A Lemezárugyár néhány hét­tel ezelőtt újfajta töltőceruza gyártását kezdte meg. Az újfaj­ta töltőceruza több színben, jó minőségben „Stadion" néven ke­rült forgalomba. ★ November 6-án, ünnepélyes keretek között avatják a csepeli gépipari technikumot, amely a tanműhellyel együtt az ország legszebb, legkorszerűbb techni­kumai közé tartozik. ★ A Gábor Arcai Vasöntöde és Gépgyárban a Szilágyi-csoport négy nappal a határidő előtt be­fejezte 2 darab köszörűgép meg­javítását,­ amellyel 1437 forintot takarítottak meg. Ötszázadik előadás a plasztikus filmszínházban Ritka jubileumot ad a Toldy, a plasztikus, filmek színháza. No­vember 3-án, kedden délután öt óraikor lesz a mostani műsor­nak, a „Téli regé”-nek, — amely a plasztikus filmszínház má­sodik műsora — ötszázadik elő­adása. Ezen az ünnepi előadáson a főszereplők, a Nagy­ testvérpár műkorcsolyázó bajnokok is meg­jelennek. A rittka jubileumig a filmszínház úgy­ érkezett el, hogy minden vasárnap táblás házak vannak, de hétköznapon is igen sok a látogató. Renget­gen jönnek vidékről és különös­képpen kedvelik a plasztikus film­színházat a diákok. Ma már a Töldy-filmszínház a főváros egyik jellegzetessége. A Bp. Honvéd—Cs. Vasas NB I-es bajnoki labdarúgómérkőzé­­sen Budai I. és Kocsis elől felugorva ment Tóth, a Cs. Vasas kapusa. A tuniszi nép harcának első eredményei A Tuniszi Kommunista Párt nyilatkozata , PÁRIZS, november 2. I harcának eredményeként fű­­zési és a sajtószabadságot, szd­­(TASZSZ) tgadja. A Tuniszi Kommunista vazdsai kek­ a társadalmi szerve­ A „l’Humanité” közli a Tuni-­­ Párt azt tartja, hogy ezek az vi­­zesek szabad működését, fel kell­zi Kommunista Pártnak azzal tézkedések számolni a gyűjtőtáborokat, az k­apcsolatos nyilatkozatát, hogy az első lépést kell jelentsék hadon kell bocsátani a­­nemzeti tuniszi francia főhelytartó ha­ az összes köztársasági és mozgalom vezetőit meg kell orozatot hozott a cenzúra eltöl- egyéni szabadságjogok menteni a halálraítéltek eleteté­lséről, a nemzeti felszabadulás visszaállítása fele azt a nyilatkozat kiemel hegy­e ért haramiák egy számÚM0 cső-­­ tartja hogy ezek az francia főhelytartó egy szóval ortsanak szabadonbocsatasarol : intézkedések a tutus« s?In­tet említést a tuniszi mun­­s arro! hogy egyes, korábban probléma igazi meg-­káSosztály élen irányuló „meg­a onai hatosatokat­­ illető fal- oldásának előzetes fek­éte- óriások különböző formáinak”: alam­asasokat polgári szervek­ lét kell hogy jelentsék’.__a tömeges elbocsátásoknak, a e nbnaziak az. a nyilatkozat rámutat, hogy dolgozók kegyetlen kizsákmá­.A tuniszi nép — hangzik a haladéktalanul meg kell szán­­nyalásának és, a nyomorúságos nyilatkozatban — ezeket az in­­tetni az ostromállapotot, biztosi-­­ munkabér rögzítésének a meg­­ízkedéseket elszánt és kitartó­tani kell a szólás­­a mzüleke­­i szüntetéséről. Li Szan (Mi tábornok tiltakozása az amerikai félhez KESZON,november 2. (Új-Kína) A katonai fegyverszüneti bi­­zottság koreai-kínai küldöttsége október 31-én közleményt adott ki, amelyben rámutat, hogy az amerikai fél és ügynökei —­­ a koreai-kínai fél ismételt tiltako­zásai ellenére, semmibe véve a világ népeknek felháborodását — továbbra is megakadályozzák, hogy a hadifoglyok meghallgas­sák a felvilágosítást, igyekez­nek megfélemlítéssel elriasztani őket attól, hogy hazai elépítésü­ket kérjék. A felvilágosító, munka októ­ber 19-től 30-ig, tizenegy napig szünetelt. Az amerikai fél fel­használta ezt a szünetet és a hadifogolytáborba csempészett nagyszámú ügynökeit utasította, készüljenek fel a felvilágosítás további meggátlására és arra, hogy megakadályozzák a hadi­foglyok hazatelepülését.. Li Szan Csu tábornok, a kato­nai­­ fegyverszüneti bizottság 1­0 re al-k­ín­a­i kül­­­döttségének rangidős tagja a bizottság ok­tóber 31-i ülésén komoly tilta­kozást intézett az amerikai fél­hez. Figyelmeztette az amerikai őrnagyává­ felet, hogy ha folytatja a felvilá­gosító munka megakadályozását, a hadifoglyok, hazatelepülésének meggátolását, rendkívül súlyos következményeket idézhet elő és ezekért viselnie kell a teljes felelősséget. Növekszik a szerencsétlenségek száma a belga légierőnél BRÜSSZEL, november 2. (TASZSZ) A belga sajtó közölte Degrees hadügyminiszter nyilatkozatát a belga légierőnél történt szeren­csétlenségek számáról. A nyilatkozatból kiderül, hogy a szerencsétlenségek és ál­dozatok száma évről­ évre emelkedik, 1951-ben 136 légiszerencsétlenség történt, 1952-ben 161, 1953 első három­negyedéve alatt pedig 175. Ha­sonló arányban nőtt a szeren­csétlenségek áldozatainak szá­ma is. Jutalmat kapott Kim Szíung Baj, aki Észak-Koreába szöktetett egy amerikai repülőgépet PHENJAN, november 2. (Új-Kína) Kim Satuig Baj, a Li Szín Man-tále légierő, volt századosa, október 19-én egy amerikai gyártmányú repülőgéppel átjött Észak-Koreába. .Ezért a tettéért — mint a koreai néphadsereg vezérkarának, főhadiszállásán ok­tóber 29-én kiadott parancs mondja — az Állami Zászló­érem­­második fokozatát kapja és jelentős pénzbeli jutalmat is. Kim Szung Baj tette — mondja a parancs — hazafias cseleke­det volt, amelyet hazája és né­pe érdekében hajtott végre. Kim­ Szung Bajt kinevezték a koreai néphadsereg légierejének Tömeggyűlés és tüntetés Tokióban az újrafelfegyverzés ellen SANGHAJ novem­ber 2. (TASZSZ) A tokiói rádió közlése szerint, október 31-én a tokiói­­„Jocuja"­­parkban tömeggyűlés volt, ame­lyet a Közalkalmazottak Szak­­szervezetének Egyesített Taná­csa hívott össze. A gyűlésen a közalkalmazottak, a vasutasok és a fordítók szakszervezetének, valamint a Japán Parasztszö­vetségnek és más szervezeteknek mintegy tizenötezer képviselője vett részt. A gyűlés részvevői határozatban tiltakoztak a „köl­csönös biztonsági Programm’’ keretében nyújtott katonai se­gély ellen, a­z elbocsátások el­len, munkabéremelést követel­tek, továbbá háromszázmilliárd jen kiutalását a természeti csa­pások sújtotta vidékek helyre­­állítására. A közzétett nyilatko­zat hangsúlyozza­, hogy a Köz­­alkalmazottak­­ Szakszervezeté­nek Egyesített Tanácsa erélyes harcot indít az újrafelfegyverzés költségvetése ellen, a helyre­állítási intézkedésekért és az életszínvonal emeléséért. A gyűlés befejezése után a tizenötezer részvevő két cso­portra oszlott és felvonulást rendezett. A tüntetők elvonultak a japán parlament épülete előtt. Súlyos károkat okozott az indiai árvíz DELHI, november 2. (TASZSZ) Nehru indiai miniszterelnök október 31-én elutazott Bihar államba, ahol nagy árvíz pusz­tított. A Gadgesz és a Koszi folyó áradása súlyos károkat okozott az állam lakosságának. A hivatalos adatok szernt 1.670.000 acre területen ment tönkre a vetés, körülbelül 55.000 ház dőlt romba, több mint 3.600.000 ember szenvedett kár. Nehru miniszterelnök kezde­ményezésére­ nemzet alapot lé­tesítettek az árvíz sújtotta lakos­ság segítségére. Az alap a leg­utóbbi időkig körülb­elül 450.000 rúpia volt­ .A Szovjetunió Vö­röskereszt Társasága és­ Vörös Félhold Társaságai Szövetsége által nemrég nyújtott segítség révén ez az alap közel 300.000­­rúpiával növekedett. (MTI) Kiutasítottek egy amerikait Izland szigetéről STOCKHOLM, november 2. (TASZSZ) Amint a „Morgon-Tidningen" •­mű­ svéd lap közli, „az izlandi k­umány beavatkozott egy per­be, amelyet az­­’Irak fajtájának’ magatartását gyakorló amerikai személy ellen indítottak”. Az izlandi kormány — mutat rá a lap — megvonta ettől az amerikaitól a további izlandi tartózkodási engedélyt.

Next