Esti Budapest, 1953. december (2. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-31 / 306. szám
néhány óra múlva bezárul 1953 kapuja. Az emberek sokat gondolnak a távozó esztendőre, számot vetnek tetteikről, eredményeikről. Aztán gondolatukban mind több helyet szorít a jövő terve, a kérdés, hogy „mit várok 1954-től?" Az út szabad, az őszinte, igaz tervek , megvalósításának lehetősége a mi kezünkben van. Mit terveznek a budapesti emberek? Szóljon erről ez a kis csokor: ...a háziasszony Laki Istvánná a XI. kerület Lágymányosiutca 17/b. alatt lakik férjével és 9 éves kislányával. — Különösen nagy dolgokat nem várok a jövő esztendőtől. Változatlanul beosztom férjem keresetét s ezzel biztosítom megélhetésünket ugyanúgy, mint ebben az évben. A kislányom továbbra is balettet tanul. Vásárolunk majd ruhaneműt, férjemnek szeretnék új télikabátot, ruhát. Ezenkívül szeretnék még valamit — csak hogy az nem tőlem függ. Jó lenne, ha jövőre nem kellene annyit várakozni az üzletekben, mint idén és hogy továbbra is bővülne az élelmiszerek és háztartási cikkek választéka, ... a tanuló Lampits Zsuzsanna, a XIII. kerület Váci út 57-es számú általános leányiskola VIII/B. osztályú kitűnőrendű növendéke. — Az új esztendő számomra azt is jelenti, hogy új iskolába kerülök, ugyanis befejezem a nyolcadik osztályt. Szeretnék gimnáziumba menni, majd pedig az Idegennyelvek Főiskolájára. ...a munkás ' t* Bútorgyár . ' kétszeres sztalma hanovista gép■*' munkálatam a Munka Érdemérmet és én lettem a szakma legjobb dolgozója. Jövő esztendőre azt tervezem, hogy sok szakmunkást nevelek, s hogy az új esztendőben is előbb fejezzük be évi tervünket. Most és 1954 elején a „Budapest" hálószobabútort készítjük. Ezt nagyon várják a vásárlók. Az idén három újításomat fogadták el, jövőre sem akarom ennél alább adni. ... a művész Gábor Miklós Kossuth-díjas, " JáSSh«fa, a Nemzeti Színház művésze. — Most és a jövő év elején is Osztrovszkij Ilii "V'har“ címűfS&j színművén dolgozunk. Én Borisz szerepét alakítom. Tervem, hogy a Falu Színházban is vendégszerepeljek. Tapasztalatom ugyanis az, hogy mi színészek, itt a fővárosban állandó szűk szakmai körben mozgunk, a színház, a rádió és a filmgyár között. A Falu Színházban sok új tapasztalatot fogok szerezni, még jobban megismerem az országot, s a nép problémáit. Vágyam, hogy filmen vagy színpadon egy olyan mai fiatalembert alakítsak, amilyenből sok van, akinek örömeiben, gondjaiban magukra ismernek a nézők. S szeretném, ha a jövő esztendőben egy kényelmes, szép lakást kaphatnék, ahol kislányom mellett akár még egy kis öcsike is elférne... ... a postás Horváth Rozália, a 62-es jfík® postahivatal 23 jöttem Budapestre, azóta nem dolgozom a posesztendőtől várom, hogy sikerrel befejezzem a szakaltiszti tanfolyamot és utána a segédtisztit kezdjem meg. Munkámban is jobb eredményt akarok elérni az ideinél, a 150 százalékos átlagteljesítménynél. Másik tervem, hogy a férjhez megyek jövőre, ...a tudós Dr. Bárczi Gusztáv, a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Kossuth-díjas igazgatója, országgyűlési képvi. Negyvenegy éve dolgozom munkahelyemen. A legutóbbi esztendők nagyon ered- l ményesek voltak, hiszen sike-rült kidolgoznunk az értelmi fogyatékosságú s a süketnéma gyerekek nevelésének módszerét. Azt tervezzük, hogy 1954- ben a csökkent látóképessé- gű és vak gyermekek nevelési módszerét dolgozzuk ki. Rá:jöttünk, hogy a fényérzékeny- ség is elegendő a látásnevelésre. Ez hosszú, kitartó kutató és gyakorlati munkát jelent. Bi- zonyosak vagyunk, hogy a következő évben ezt maradék- talanul és sikerrel teljesítjük. "rületi Augusztus 20 tsz elnök. .. a tsz elnök Maurer Gyu-la, a XVI. ke- i» erősítsük és gazdagítsuk tsz-ünket. Erre megvan minden reményünk. J 1951-ben 18 forint 30 fillér,J 1952-ben 28 forint 60 fillér, 1953-ban már 38 forint 30 fillér készpénzt fizettünk egy munkaegységre. Jövőre további építkezünk, üvegházat, fürdőt, kultúrházat tervezünk. Sőt: szeretnénk az öntözéses területünket tíz holddal növelni. Feleségem szintén a tsz-ben] dolgozik. Ö 300 munkaegységet] ért el. Ketten 42 ezer forint] készpénzt kaptunk zárszám- ] adáskor, ebből tavasszal kitata- ] rozzuk házunkat, amely most még a háború nyomait viseli, ,Mit vár 1954-től?!( Kompán Já ...nos, a Budapest 1|11|ájjv|selő. 1953-ban készült A Telefongyár új ebédlőtermében terített asztalok mellett, szép korszerű, világos, tágas, új esztergaműhelyt kapott az EMAG s környezetben fogyasztják el a dolgozók ebédjüket, ebben az esztendőben. „MÁS A LÉPTÉK“ Nincs kellemesebb dolog egy újság szerkesztőségében, mint jó hírt tálalni a közönségnek. Az újságíró ilyenkor már diktálás közben latolgatja: hogyan fogadják majd az újdonságot az olvasók, milyen változást hoz a hír különféle emberek életébe? Itt van például ez a hír: ezerlakásos lakótelep építését kezdik meg 1954-ben a Thököly út és Róna utca sarkán. Ennek a hírnek a hatása valószínűleg a következő lesz: 1. Az átlagos budapestiek, boldog főbérlők és kevésbbé boldog, de azért nagyjából elégedett társbérlők helyeslően bólintanak. „Lám-lám, javul a helyzet a lakásfronton“ — mondják, s tovább lapoznak a sportrovat vagy a moziműsor irányába. 2. Más budapestiek nem térnek ilyen gyorsan napirendre a hír felett. Kétszer-háromszor is elolvassák, reménykedve, vagy zsörtölődve, ki-ki vérmérséklete szerint. Könnyű kitalálni: azokról van szó, akiknek még nincs rendes lakásuk. „Látod, drágám, most majd nekünk is lesz lakásunk" — szól a derűlátó fiatalember menyasszonyához. A borúlátó legyint: „Nekem ebből sem jut...“ De azért egy pillanatra felötlik előtte: hátha? Azon is el lehet gondolkozni, vájjon hány új házasság (s ennek következményeként, hány új magyar állampolgár) születik abból a tényből, hogy lakótelep épül a Thököly út és Róna utca sarkán? Van ezenkívül harmadik, negyedik és ötvenedik fajta tipelési lehetőség is, variációk ama téma körül, miképpen változtat majd meg emberi életeket az új lakótelep. Érdekes játék ez, hiszen minden érdekes, ami a jövővel foglalkozik. De élnek olyan emberek is Budapesten, akiknek életébe már most is változást hozott az új lakótelep. Ezek az emberek a telep tervezői. Hogyan jelentkezik a változás a lakótelep tervezőinek életében, munkájában? Ez is érdekes téma, s itt nem is kell tipelni. Csak fel kell keresni az egyik tervezőt. Keressük fel tehát ifjú Dávid Károly építőművészt, aki két kollégájával, Arnóth Lajossal és Róna Pállal együtt megbízást kapott a lakótelep megtervezésére. ★ Dávid Károlyról elég lenne annyit mondani, hogy ő a Népstadion tervezője. De tegyük hozzá: ő tervezte az új csepeli Munkásszállót, a MOM és a Pamuttextil kultúrházát, a diósgyőri és ózdi gimnáziumot, a miskolci kollégiumot és egyik nagy ipari kombinátunkat is. Az utóbbi években kizárólag középületeket — s milyen középületeket! — tervezett. Ezt a kiváló építészt, a Munka Érdemrend és egyéb kitüntetés birtokosát most egy- és kétszobás lakások, konyhák, mosdófülkék problémái foglalkoztatják. Milyen érzés lehet a Népstadion után egy négyszer hatméteres szoba méreteiben gondolkozni? — Más a lépték — válaszolja erre a kérdésre Dávid Károly. S mivel látja, hogy nem értem, így magyarázza meg: — A stadion tervezésénél olyasféle gondjaim voltak, mint a forgalom megszervezése százezres tömeg mozgása esetére, a látási viszonyok kiszámítása ugyancsak százezer emberre vonatkoztatva, a közlőberendezések elhelyezésének lehetőségei, s az esztétikai élmény kialakítása a hatalmas építmény bármely oldalról történő megpillantásánál. Mai gondjaim ilyenek: méretezzük-e nagyobbra a szokottnál az egyszobás lakás konyháját, mondjuk 10— 12 négyzetméteresre, hogy jusson hely étkezésre is; az egyszobás lakásnak valójában két szobája legyen. Vagy: helyes-e beépíteni a konyhaszekrényt? Fürdőszoba helyett csak zuhanyozófülkét építsünk-e, ami által a szoba nagyobb lehet? Avagy: hogyan lehet elkerülni, hogy ilyen sok lakást, magábafoglaló tömb kaszárnyaszerű legyen? Tehát hogyan helyezzük el a belső parkrészeket, gyepesített területeket? Úgy gondolom, most már értem, mit jelent az, hogy „más a lépték“. Valójában azonban csak akkor értem meg, amikor Dávid Károly azt mondja: — A Népstadion tervezésénél az vezetett, hogy százezer ember kényelmesen érezze magát három órán át; most az a gondom, hogy 4000 ember kényelmesen érezze magát — egy életen át. Igen, ez fejezi ki igazán a „más léptéket“, a változást Azt a változást, amelyet a lakótelep tervezéséről szóló megbízás hozott Dávid Károly alkotói életébe. * Lakáskultúra s ezt a Szót gyakran használja, s mindig nyomatékkal ejti ki. Megkérem, hogy ezt is magyarázza meg, ugyanúgy, mint a „más léptéket“. — Az emberek tanuljanak meg kulturáltan lakni — mondja. — Erre elsősorban nekünk, tervezőknek kell gondot fordítanunk. Képzelje el, mit jelent ez az új lakótelep? Négyezer lakosa lesz, csaknem annyi, mint Nagymaros községnek. Persze ez budapesti település, tehát városiasnak kell lennie. Viszont a Thököly út és Rónautca sarkán nem szabad „közúti" hatásra törekedni. Eltalálni a környékhez illő hangulatot — itt kezdődik a lakáskultúra. Folytatódik ott, hogy meg kell keresnünk és meg kell találnunk azt a lakástípust, amely a mai dolgozó ember idegeinek, időbeosztásának, munkájának és szórakozásainak legjobban megfelel. És ez nemcsak magára a lakásra értendő, hanem az egész lakótelepre. Itt van például egy kérdés — látszólag jelentéktelen —: legyenek-e utak a telep belső területén vagy ne legyenek? Az épületek között jó összeköttetést kell teremteni, hisz lesz a tömbnek külön iskolája, közértje, számos boltja. Másrészt a szabad területeken gyermekjátszótereket, fürdőmedencéket akarunk létesíteni, veszélyes lenne megengedni a járműközlekedést. És még hány ilyen problémát kell megoldani! Ha megoldjuk, tettünk egy lépést afelé, hogy megtanítsuk az embereket kulturáltan lakni. Körülbelül erre gondolok, amikor „lakáskultúráról“ beszélek. Vagy ha rövidebb meghatározást kíván, tessék: lakáskultúrán, a lakók legkülönbözőbb igényeinek minél tökéletesebb kielégítését értem. S mivel pontos ember, hozzáfűzi: — Természetesen a rendelkezésre álló összeg megszabta lehetőségekhez képest. ★ Nem vagyok híve a minden áron történő összehasonlításnak. De lehetetlen nem gondolni arra, milyen problémái lehettek egy budapesti lakóház tervezőinek, mondjuk 30—40 évvel ezelőtt? Eléggé elárulják ezt a VII. vagy VIII. kerületi bérkaszárnyák. Az építész gondjai az építtető háztulajdonos gondjai voltak. Első és legfontosabb szempont, aminek mindent alá kellett rendelni: a ház hajtson minél több jövedelmet. Ez szülte a „gangokat", a szűk kapubejáratokat, ahol a belépőt rögtön nyomasztó érzés fogja el, a „lichthofokat“ és a többi szörnyűséget. A mai tervező gondjai ugyancsak azonosak az építtető gondjaival. De a jelenlegi építtető „szempontjai“ így sűríthetők egy mondatba: törődés az emberrel, aki Dávid Károly építőművész még sok mindent mondott el az új lakótelepről, pontosan olyan büszke reá, mint anya a még meg sem született gyermekére. De megvallom: már csak félfüllel figyeltem oda. Pedig azt fejtegette: milyen harcokat kell majd vívnia, hogy a lehető legjobb építési anyagokat kapja, s hogy az építkezés megkezdésétől minden áldott nap a helyszínen lesz, nehogy a kivitelezésbe hibák csússzanak. Félfüllel figyeltem csak, mert arra gondoltam, milyen irigylésreméltó ember ez az építőművész! Kimegy a futballmérkőzésre, látja szurkolni, kiabálni, tapsolni a soktízezer férfit és nőt; tudja, hogy ő a sok-sok ember vasárnap délutáni örömeinek egyik szerzője. S majd néhány év múlva elsétál a Róna utcai lakótelephez egy verőfényes májusi délután. Kint ül az egyik erkélyen egy fiatal házaspár, kényelmes karosszékben; a szülők boldog derűjével figyelik Andrist vagy Jutkát, amint a játszótér homokjában turkál. Sem a házaspár, sem Andris nem tudja, ki az a férfi, aki ott nézdelődik. De ő, ifjú Dávid Károly építőművész tudja, hogy azok a szülők neki is köszönhetik boldogságukat, neki, aki 1953 második felében, a kormányprogramm értelmében és a kormányprogramm szellemében elkezdett „más léptékben" gondolkozni és alkotni... Polgár Dénes AZ MDP BUDAPESTI PflRTBIZOTTSflGflS R FŐVÁROSI TROfiCSRPJfl BUDAPJST Boldog, békességes újesztendőt! A homokórán az 1953-as év utolsó napja is le-pereg. Régi szokás szerint e napon mérleget készítenek az emberek: mivel büszkélkedhetnek, mi valósult meg álmaikból, vágyaikból, terveikből, amelyek kitöltötték ezt az esztendőt. S ugyanakkor elhangzik a kérdés is: mit hoz az új esztendő számunkra? A szilveszteri számvetés előtt, ki ne gondolt volna az ajándékozgatási gondok közepette arra, hogy milyen sok új barátot szerzett ebben az esztendőben! Mennyivel több baráttól kapott ajándékot s mennyivel több barát megajándékozása volt gond, s méginkább öröm, mint eddig bármikor. Az emberek ezelőtt is vettek egymásnak ajándékot. De most megváltozott az ajándékok száma, értéke s tartalmasabb lett az ajándék, mint jelkép is. Igen, gazdagabb lett a barátság tartalma, igazabb lett az emberek kölcsönös megbecsülése, szívből jövő vonzalma egymás iránti Megerősödött az ember iránti tisztelet. Június óta életünk új szakaszát éljük. Az emberek közös küzdelmében céljaik is egybekovácsoltabbak lettek. Ez pedig életünk egyszerű, igaz törvényét hitelesíti. Az elmúlt esztendőben sok mindent megtettünk a holnap örömeiért. Nem kevesebb áll mögöttünk, mint az a tény, hogy az emberiség új, nagy reménységéhez, a tartós békéhez, a nagyhatalmak tárgyalásához közelebb jutottunk, mint eddig bármikor. Egyik év múlt a másik után és újra meg újra ezt kérdeztük: lesz- e béke a Földön? Most a válasz nem keserű, nem is kétkedő vagy szomorú mosoly. A csalódást felváltotta a reménység és az egész emberiséggel együtt mindinkább s mind több reménnyel reménykedünk és küzdünk. s nem diadalt hirdető kürtöket akarunk megfuvatni, * hiszen a harc neheze még hátra van. De hangosan kell hallatni szavunkat. Azt az igazságot hirdetjük, hogy olyan zászló alatt küzdünk, ahol a legtöbbet tehetjük és tesszük is hazánkért. S azért vagyunk büszkék, mert nemcsak ünnepelni, hanem szolgálni is tudjuk a békét. A nép sokféleképpen jelzi, hogy a hangulata optimistább, hogy megnőtt bizalma a békés jövendőben és csökkent lappangó félelme a háborútól. Csak egy jellemző tényt ragadunk ki: nem a félelem árnyékában jönnek világra ma már a gyermekek. Nem félnek a szülők a meglévő, de a jövendő gondoktól sem. A kis emberkék szeretetre, melegségre, biztonságra vágynak s nálunk ez a feltétel is a kormányprogramm óta egyre inkább biztosított. Ma bátrabban beszélgetünk a jövőnkről, hosszabb időre tervezgetünk, hitünk erős akkor is, ha nagy fába vágjuk fejszénket. Mi más ez, mint biztonságérzetünk növekedése, erőnk alapos ismerete. Az új esztendő küszöbén, régi szokás szerint az emberek minden jót kívánnak egymásnak. Kétségtelenül őszinte megnyilvánulás ez. De a jóakaraton túl egykor nem volt különösebb jelentősége, hiszen a dolgok nem egy alkalommal úgy folytatódtak tovább, mint az ó-esztendőben. Szilveszter éjszakáján pontban éjfélkor ismét elhangzanak majd a hagyományos jókívánságok, de mögöttük már nemcsak egyszerű óhaj áll, hanem a realitás, a nagy erő, amelynek növekedésén a nép tovább őrködik. Az új esztendőben még többet remél az emberiség Igaz, nagyobb lesz a küzdelem, de teljesülnie kell a legnagyobb reménynek: tartósan biztosítani kell a békét, a biztonságos életet. Az új esztendőben az új barátokkal együtt még jobban szolgáljuk majd hazánkat, saját s valamennyiünk jövője érdekében. Megerősítjük az ember megbecsülését, mindent az ember szolgálatába állítunk, így tesszük, mert azt akarjuk, hogy még gazdagabb tartalma legyen ennek a köszöntésnek: boldog, békességes újesztendőt! ■ Karcagi Sándor