Esti Budapest, 1954. január (3. évfolyam, 1-23. szám)

1954-01-15 / 12. szám

6 Hogy még több újpesti fiú és leány szeresse meg a sportot.. Megjutalmazták a főváros legjobb társadalmi sportaktivistáit A BTSB a Városi Tanács kultúrtermében tegnap este a­ főváros legjobb társadalmi ak­tivistáival megbeszélést tar­tott. Szalai József elvtárs, a BTSB elnökhelyettese vázol­ta az 1954. év terveit, majd sor került a legjobbak megjutal­­mazására. I­­émeth Vilmosné, a­­ ’ Présség Szerszá­mok Gyára DISZ-titkára, az egyik kitüntetett, már az ,,öreg“ sportolók közé szá­mít. Mintegy 10 évvel ezelőtt, az akkori UTE asztali­tenisze­zője volt. A felszabadulás után esztergályos átképzés lett, aktív sportolásra keve­sebb ideje maradt. Férjhez is ment és jött a család. De sportszeretete nem múlt el hogy egy-egy üzem számára pályát, felszerelést biztosít­son. Néha egy-egy másik ke­rületben is „kisegített“... A Préslég Szerszámok Gyára fiataljai jól is­merik Németh Vilmosnál Tavaly megválasztották őt vezetőjüknek, DJSZ-titkár­­nak. A gyárban népes tábo­ra van a labdarúgásnak, ökölvívásnak és a többi sportágnak, ez a DJSZ-szer­­vezet érdeme is. Az MHK-val sem maradtak szégyenben: 130 százalékra teljesítették az üzemben a sportfejlesztési tervet. — Sok sportoló nevét, eredményét ismerik világ­szerte — mondja Németh Vil­mosné, aki ma már az üzem diszpécsere, — akik Újpest­ről „indultak“ el. Azt szeret­ném­, ha ezután még több új­pesti fiú és leány szeretné meg a sportot. Ezért dolgo­zom, ez a célom. Németh Vilmosáé egy a száz­ötven kitüntetett sportaktíva közül. Megérdemli, hogy ami­kor a magyar sport világraszóló sikereiről beszélünk, róla is megemlékezzünk, aki — mint a többi ilyen harcos — megleli az új értékeket a magyar sport nagyszerű kincsesbányájában... Muh­a József nyomtalanul. Amikor csak egy kis szabadideje maradt az üzemben, segítette a sport ügyét. A BTSB-ben is meg­ismerték jó szervezőmunká­ját, sportszeretetét. Bevá­lasztották a BTSB MHK-el­­lenőrző bizottságába. Mun­kaidő után szorgalmasan lá­togatta a bizottság tagjaival a kerület üzemeit, a Duelos , Bányagépgyárat, az Egyesült Í­zei bajnokságokkal Izzót és a többi üzemet. Sok­ban kezdődik esetben nem kis harcot ví­vott, hogy meggyőzze az ak­kori VB-ket: kötelességük a sportolási lehetőségek biztos f­ril­s­sítása. Amikor pedig elérke­zett a próbázás ideje, ott állt stopperral a kezében mint próbáztató biztos. Más­kor pedig sokat futkosott. Magyarország 1954. évi ifjúsági egyéni súlyemelőbajnoksága Magyarország 1954. évi ifjú­sági egyéni súlyemelőbajnok­sága során a sportköri bajnok­ságokat január 17 és 31 kö­zött bonyolítják le. A megyei és budapesti baj­nokságokra február 14-től 28-ig, a területi bajnokságok­ra pedig március 7-én kerül sor. A területi bajnokságo­kat Tatabányán, Miskolcon, Nyí­regyházán, Hódmezővásár­helyen, Kaposvárott és Győ­rött rendezik meg. Az országos bajnokságot áp­rilis 17-én és 18-án Kecskemé­ten tart­ják meg. (MTI) Szombaton Almásfü­zitőn mérkőzik a lengyelek ellen készülő ökölvívóválogatott A lengyelek elleni nemzet­közi találkozóra készülő ma­gyar ökölvívóválogatott szom­baton délután Almásfüzitőn Budapest utánpótlás váloga­tottja ellen vív előkészületi mérkőzést. A 17 órakor kezdődő mér­kőzésen az utánpótlásváloga­tott az alábbi összeállításban lép szorítóba (légsúlytól fel­felé) : Kele, Bokor, Fejes II., Har­sányi, Pető, Madosfalvi, Diós­laki, Simon, Óvári, Csillag. (■aidíig at. ml«*| atlétikai mű­sor Rendkívül gazdag az idei at­létikai műsor. A sportköri me­­már­cius­­az új verseny­évad, majd április 4-én sor kerül a hagyományos fel­­szabadulási váltófutásra. Áp­ 11-én lesz az orszá­gos mezei futóbajnokság, ezután atlétáink fokozatosan áttérnek a pályaversenyekre. Májusban megkezdődnek a sportköri Béke Kupa csapat­­versenyek, amelyeket az erő­viszonyoknak megfelelően is­mét több csoportban bonyolít­­ nyúj­­tanak le. Az első nagyobb szá- | Közben több nemzetközi tu­­bású egyéni versenyt május­­­lálkozóra és válogatott viadal­­végén rendezik , a most 6­ so­ , ra is sor kerül, amelyek való­jd­­en kiírásra kerülő Béke­gatottjaink előkészítő verse-kupa egyéni csapatverseny első fordulóját. Ez az újszerű viadal három fordulóból áll, mindháromra a nyár folyamán kerül sor , s az elért ered­mények alapján a legtöbb pon­tot szerzett sportkör nyeri el a Béke Kupát. Augusztusban rendezik meg az egyesületi és országos bajnokságot s ezenkí­vül az OTSB ismét megtartja a vidéki városok postaverse­nyei lesznek 0z augusztus 15—29 közötti berni Európa­­bajnokságra. Szeptemberben — az Euró­­pa-bajnokság után — folyta­tódnak a Béke Kupa csapat­­versenyek s újabb nemzetközi találkozók, válogatott viadalok szerepelnek atlétikánk műso­rán. Az 1954. évi atlétik­ai évad a november 7-i ünnepi futóversennyel zárul. (MTI) PÉNTEK, 1954 JANUÁR 15 A tél sem akadályozza az építést! 16 tonna ömlesztett cement kirakása­­ másfél óra alatt Az elmúlt év őszén érdekes újításról számoltak be a la­pok: a közlekedés- és postaügyi minisztérium felügyelete alá tartozó Betonútépítő Vállalat újító brigádja olyan berende­zést szerkesztett, amely a ha­jókból egyenesen a cement­­gyűjtő szilóba szállította az ömlesztett cementet. A hideg téli idő azonban akadályozta a hajózást, s a cement hajóval való szállítását a Betongyár számára. Olyan megoldást kel­lett találni, amely télen is lehetővé teszi a vas­úton szállított ömlesztett beton közvetlen eljuttatását a keverőgépekhez. A Betonútépítő Vállalat ötletes újítói megtalálták ezt a megol­dást is. A Betongyár rakodó helyén már folyik az első va­gonok kiürítése. Dolgozik a szivattyú. — Egy kerekes szerkezet a gépbe emeli a cementet — mondja Rü­ll Ottó, a Betongyár főépítésvezetője. — Csigarend­szer segítségével a cement a fúvókáig emelkedik, ott levegő­vel vegyül és szívás-nyomás hatására a csőrendszerbe kerül, amely felviszi a szilóba. Ott a levegő eltávozik és a cement saját súlyától aláhullik a sziló alatti csillékbe, amelyek to­vább viszik a két keverőgéphez. Ez az első eset, hogy Magyar­­országon ömlesztőtt cemen­tet közvetlenül a vagonok­ból visznek szívó-nyomó­rendszer és csövek segítsé­gével a keverőgépig. Közben az első vagon már félig kiürült. Egyetlen gép egy IS tonnás kocsit másfél óra alatt tud kiüríteni. Az újítás nagy jelentősége, hogy segítségével bárhol megoldható az ömlesz­tett cement kirakása — ott is, ahol a víziszállítást nem lehet biztosítani. Ezzel a módszerrel 10—12 vagont ki lehet rakni, a cementet egyenesen a szilóba juttatni — mindössze 2—3 dol­gozó közreműködésével. BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT, Sztálin-út 34. Elektromos felvevőhelye ELKÖLTÖZÖTT Majakovszkij-uil­a 47 $/.. alá. Bizományba felvesz: elektromos cikkeket, villamos ház­tartási készülékeket, villamos tűzhelyet, rádiót, lemez­játszót, kerékpárt és műszaki cikkeket. Felvételnél ELŐLEGET folyósít Budapesti Ládagyár (XIII, Mandiner Sán­dor.« 196—198. ) ke­­res azonnali felvétel­re­ tíml­­ázott kazánfű­tőt. Férfi kerésli m­unka­­erőket felveszünk. Lágymányosi Dohány,­gyár. Bp., XI., Buda­­foki­ út 59. munkaügyi osztály. Újpesti Bőrgyár azonnal keres férfi segédmunkásokat. Új­pest, IV., Váci.út 40. Gyakorlott dömper, vezetőket azonnalra felvesz vidéki munká­latokra az ÉM 1. S2. Mélyépítő Vállalat. Je­lentkezés: Központi telep. Bp., XIV., Don­gó.u. 9. Bádogon szakmun­­kásokat és férfi se­gédmunkásokat azon­nali belépésre felve­szünk. Vállalatunk munkaruhát, védőru­­hát, védőételt, ked­­vezményes üzemi ét­keztetést biztosít Je­lentkezés: Fővárosi Gázszolgáltató Válla­lat, munkaügyi osz­­tály. VIII., Köztársas­ság-tér 20. Kőműveseket, segéd­munkásokat azonnal felvesz Sport és Mű­szaki Faárugyár. Rá­­kospalota, Bocskay.u. 142. sz. Vizsgázott kazán­fűtőt magasnyomású, síkrostélyos kazán­hoz és kazánházi se­gédmunkást azonnali belépésre felveszünk. Zuglói Kötöttárugyár Telepe Bp., XIV., Gi­­zella.út 24—26. Funkciós prés kezelé­sében jártas szakmun­kást felvesz az óra- és Ékszeripari Vállalat, V., Haris­ köz 6. fél­ emelet. A Fővárosi Tűzhely­­és Kályhagyártó Vál­lalat. Bp., XIII., Jász­­u. 68. azonnali belé­­pésre keres csiszolókat tűzhelyalkatrészek esi,­szólásához. A Budapesti Élelmis­zerfuvarozó Vállalat keres felvételre gép­­kocsiszerelőket és ud­vari takarítókat. Je­­lentkezés a vállalat te­­lephelyén, IX., Má­­riássy­ u. 7. hétközna­pokon 8—14 óra kö­­zött. Villanyszerelő szak­­munkást keresünk. Nö­vényolaj- és Szappan­gyár, X., Maglódi,ú. 6. Munkaügyi osztály Keresünk azonnal belépésre 1 kazánfű­tőt, 1 villanyszerelőt 1 lakatost, 1 csőszere­lőt és 10 segédmun­kást. Műszaki Gumi­­gyár X., Ujhegyi.út 25—*1. szánt. Férfi fizikai dolgo­zókat felveszünk bu­­dapesti raktárainkba, jelentkezés délelőtt, 8p., V., Irányi­ u 21— II. III. em. Gyógyért. Felveszünk a marós, sztergályos, előrajzo­­tt, asztalos és festő zakmunkásokat, be­állított gépmunkáso­­kat és segédmunkás«. ;at. Magyar Felvonó,­yár. Bp., XIII., Lé­tér-u. 13_______________ Mintakészítő aazta­­»sfc- felvesz Csepeli Papírgyár. XXI., Du. ia_u. 42. Budapest Városi Épületszerelőipari Váll­alat budapesti mim.­­ahelyeire belépésre :eres villanyszerelő, pületlakatos, vízve­­etékszerelő, központi­­ütesszerelő szakmun­­kásokat, valamint ezen lakmában jártas se.­­édraunkásokat. Jel­entkezés fent megje­­ölt vállalat. Bp., VII., Sajó­ u. 6—8. szám Jatt, munkaerő gaz­­dálkodásnál. Festöde keres kép­lett festődés raktárost, ehetőleg fiatalt. Zug­ói Kötöttárugyár, szugló.u. 83. Esztergályos szak. munkásokat és segéd, munkásokat felve­rünk. Mélyfúró Be­rendezések Gyára. Sp., X. Ferto­ u. 8. Férfi segédram­báso­­kat felveszünk. Ma. Izolaj Lardoline. Ke­­repesi­ út 153. Férfi segédmunkáso­kat felveszünk, vidé­­kieknek szállást biz­­tosítunk. Csepeli Közétkeztetési Vál­lalat. Bp., VIII., Ba­ross-u. 9. Vizsgázott MÁV va­­súti mozdonyvezetőt és fűtőt, lehet nyugdíjas is, azonnal felvesz Épületelemgyár, Buda­­pest, XI., Budafoki­ út 78. Napi háromszori étkezés 7.40-ért, vidé­kieknek korszerű szál­­lát biztosítva, Vattaruhákat készí­­teni tudó bedolgozó­kat azonnal felve­szünk. XIX. ker Ta­nács Kézműipari Vál­­lalata, Vörös Hadsereg útja 174. Kőműves szakmunká­sokat és segédmunka,­sokat, asztalos és víz­gáz, bádogos szakmun­kásokat, valamint ra­kodómunkásokat fel­veszünk. Vidékiek ré­­szére munkásszállást és munkaruhát bizto­sítunk. Üzletépítési és Berendező Vállalat, Bp. IX., Máriássy­ u. 4—6 Takarítónőt kere­­sünk állandó alkalma­zásra, napi 8 órai munkára. Keményítő­gyár, Bp., XIII­, Bal­­zsam.u. 43. A Közlekedési Építői Vállalat keres felvétel­­re szigetelő, palafe-i­dő szakmunkásokat, valamint kazángépészt,­ vizsgázott gépkezelőket, és önálló építőipari­ gépészeket. Jelentke: I­lés: Vill., ttl.bl-út 2—­0. Munkaerőgazdálkod­iás. Felvételre keresünk a vasiparban jártas,­­ tüdőgondozóit bér-ég, ! norma felelőst.., aki ide­i­­ elemzői tszpifoly­topist ! végzett. Jelentkezés a­­ budapesti Vas. és Sze-I* 1 * i releipari Tröszt mun- * 1­kaügyi osztályán. VT.,­­ Sztálin-út 52. föld. szint. Gábor elvtárs­nál. Gumiszereléshez ér­­tő segédmunkásokat, hajtókat, lehordókat felveszünk. Tüsped Vállalat, Thököly­ út 14. Munkaerőgazdál­­kodás. --------------------------------------.; Épül­et asztalok és­­ szegezőlakatos­­zak­­i­ munkások felvétetnek.­­ Jelentkezés: Köbá­­j ■nyal Épületasztalos.! »ipari Vállalat. Buda-­ I­pest, X., Ibász.u. 10.­­­! Keresünk vezető gé­j Ipészmérnököt, főme-­­ehanikusi beosztásra, azonnali belépésre.): Táncsics Bőrgyár. Bu­­­dapest, IV., Váci­ úti 17. ! A Kőbányai Sört­ési Malátagyár felvételre! keres nagy üzemi gya­l­a­korlattal rendelkező,­ TMK.ban jártas gé­gész-technikust, kik­ nek gépészeti kalku­lálón gyakorlata is j Ivan. Jelentkezés mun­ í­r­kakönyvve] X., Jász.­ - berényi.út 7—11. Gé­j­­ pészeti Főosztály, Vá­j­­­radi elvtársnál. Hengerdobozgyár ke. ’ ret azonnali belépésre­­ faesztergályost. Je­­­lentkezés minden nap 1­8-tól fél 5-ig. Lehel­­­ a 9. sz. alatt. Kőműves szakmun­kásokat keresünk ál­ . landó alkalmazásra.­­ Cipő. és Parkettpasz­­­tagyár. XIII., Véső­ u.­­ 7. szám._______________ ( A Budapesti Kénsav. I gyár nagytétényi tele­­­­pére vizsgázott kazán­fűtőket és segédmun­­kásokat veszünk fel,­­ munkaruhát, lábbelit, védőételt kapnak. Je-­­­lentkezés: Bpert., IX., Kén.n. 5. Felveszünk anyag­ - mozgatáshoz ég kohó. M ázatunk részére férfi segédmunkásokat. Ugyancsak felveszünk csúcsesztergályosokat, - kovács-tüziembereket V.—VI. kategóriájú fér. "­fi magkészítőket, cső* - és nehézszerkezeti la­­katosokat. Jelentke­­­zés: a Ganz Vagon- és­­ Gépgyár munkaerö. " gazdálkodási irodájá­* ban, Bp., VOT. VII. "•­lám.u. 40 Férfi segédmunkások .­kát azonnali belépésre­­ felveszünk. Teljesít­i­ménybérezés. Főváro­­­­si XIV. Ingatlankezelő . Vállalat műhelye. XIV. Szakács­ u. 4. A Föv. XI. ker In­g­latlankezelő Vállalat . níihelyrészlege felvesz­­ előfedőket, kőműves, l­akatos, asztalos, ács, s­­arkettás, bádogos,­­­rizvezetékszerelő, dr.ak­­munkásokat, kazánfű­­t­őket és segédmunka- f­sokat. Jelentkezés: XI.­­ tér. Bartók Béla-út )6. szám. Göngyölejfellátó Vál­alat Budapesti Kiren. ( feltsége Budapest N ágyvásártelep. szalag. {i sí rés/gép kezelő szak- 1 munkas dolgozót azon-­n­al felvesz. Kőművest és segéd­­munkást felveszünk. Je­l­entkezé# Könnyűipar *g­ár felszerelő és Épí * iö V. NTefelejts.il. 6 . Férfi munkaerőt (se- ,­édmunkást) villamos ( ágányépítési munkára f elveszünk Nagy bud­a­p­pest területén. Dolgo- z­óinknak munkaruhát,:^ akancsot, kedvezm­e- * lyes üzemi étkezést.: ^ ngyen­es villamos utaz. Ir­ási igazolványt és a v­­idékieknek munkás- s­zállást biztosítunk. Je­l­­entkezés a Fővárosi­­v­asútépítő Vállalatit munkaerőgazdálkodás­i­­ csoportjánál. (Bp.,­­ MTI., Akácfa­ u. 13. IV.­­ »m. 418. sz. szoba.)­­ Tetőfedő és szigetelő s­­zakmunkásokat, val­l­amint segédmunkása-1. cat budapesti és vidék­j les munkahelyeire fel. Lesz a Tetőfedő és­­ Szigetelő Vállalat. , Sp., V., Báthory-n. 5.1- Vidékieknek a feluta­­zási költségeit meg.­. térítjük. A Budapesti Bútor.. lapgyártó Vállalat,­­ VIII., Asztalos Sin­­yor-n. 7.. keres azon.!­ttaki felvételre vizsgá-­j­dott fűtőket. Segédmunkások al ■­kalmi munkára 3 heti időtartamra felvétet-­ nek. Kőbánya] Vas-­­ és Acélöntődé, . X-, Fertő-u. 14. Géplakatosokat,­­ traktor, és motorozó-­­zelőket, esztergályoso­­kat és fűtőt azonnali belépéssel felvesz a­ Győr.Sopron megyei Mezőgazdasági Gépja­­vító Vállalat. Győr, Kandó-u. 5—7. A vál- i falat lakást biztosit,) -»■alamint nap) egysze- j­ű étkeztetést Segédmunkások kő-1 Kövesek, ácsok azon-1 nal felvétetnek hely.­ beni és vidéki munkák­ra. Jelentkezés: Bánya.­ázati Magasépítő Vál­lalat személyzeti osz­tályán Bp., V., Har­­mmnead.u. 3. II. 6. Élelmiszeripari Gép­­gyár (Budapest, XI., Csurgói.út 15.) fel­vesz segédmunkásokat. Ugyancsak felvesz sze­gedi telephellyel öntő-­ két és öntőmestert. Je­­­­lentkezés reggel 7 órá­tól a munkaügyi osz­­­tályon (Budapest, XI.,­ C­surg­ói­ út 15.) . Újonnan alakult vál­­lat sürgősen alkal­­maz asztalos, festő, tároló, kőműves, seg­édmunka- és gépkocsi akodókat. Kedvez, lénye» étkezés, havon­­s egyszeri ingyenes azautazás, munkás­tállás me­ntkezé«. Népnyílve­si Építő. Bpest.. V., áthorg.u. 8 A m­­unkaügynél. A Zsiradékforgalmi illalat azonnali lé­­pésre felvesz férfi gépmunkásokat, a Halat munkaruház­atosít. Jelentkezni hét: Budapest. V., sz. István.krt. 15. I­. n. Munkaügyi osz- iy. A Csongrádmegyei ezőgazdasági Gépiű­­tő Vállalat azon­­all belépésre keres­­/vezeték-, villany-, otorszerelő szakmunk­ásokat, géplakatoso­k­ és segédmunkáso­­it. Jelentkezés sze­­élyesen vagy írás­­ra, Hódmezővásár.­ály. Csongrádmegyei Mezögazdasági Gépfá­­tó Vállalatnál Fűtőt és takarító­ i­t felveszünk. Bpest Ikotmány­ u. 10 sz. latt. önálló autószerelő­ét és autókarosz, vérfa,lakatosokat fel­eszünk. Jelentkezés ás- és Fémhulladék sári Vállalat, XIII., Bel-út 41. szám alatt utóosztályon Asztalos, lakatos tolnár szakmunkások­at és férfi segédmunk­ásokat felveszünk Hegyi- és Porfesték­pari Vállalat, Buda­­es, IV. ker. (Újpest) ác­.út 75. Kádárokat, faipar ép. és rönktéri mun­ksokat felveszünk Mechanikai Hordógyár Budapest, X., Liget. . 6—8.______________ Segédmunkásokat vas­­akodáshoz felvesz vasz és Fémhulladéi­pari Vállalat. Buda est, VII., Madács­mre.út 7. sz. Malomszerelő Válla­­t azonnali belépés­­e keres: eszterga­fost, asztalost, bád­ogost és segédmun­kst. Jelentkezés: Bp. X., Soroksári­ út 48 Munkaügyi Osztály. Magasan kvalifikál l­akatost, műszerészt kijgyártót és segédm­munkást azonnali be­­épésre felvesz a Mag­yar Posztógyár, Cse­­el, XXI., Baják­ Fer­enc­ u. 4. A Hang- és Kino­­echnikai Gyár azon­­iál alkalmaz V., VI. II. kategória, észterg­ályosokat. Cím: Bp. CTV., Róna­ u 95—9 J érintkezni lehet 105 j január 20-ig. Géplakatos szak­munkást keresünk cso­portvezetői munkakör­re. Jelige: ,,Mosoda gépkarbantartás“ ki­adóba. Óbudai Sportmotor •’. s ár férfi. segédmun­k­a s­okát felvétel te ke «M..­­ Bécsi-ut B. Segédmunkásokat fi­ikai munkára. Buda. Pest területére és­­ e motorszerelőt felve. »zunk. Jelentkezés láz- és Szénsavérté­­kesi­tő Vállalat. Bp. Talk Miksa.u. 3. Sze­­nélyzeti osztályán. Mosómestereket és fehérnemű szakmába­­ jártas kézivasalónő­ket, valamint férf­ialakozókat állandi munkára felveszünk Patyolat ES X.. Vál­lalat. Bp., IX., Ilá­rián Kató.út 29—31. Géphímzenét azon­nal felvesz a Minősé­­gi Gyermekruha Üzem XX. ker. Pesterzsébet Grubacsi­ utca 5. Udvari segédmun­kásokat, férfiakat, nő­ket azonnalra felve­szünk Tésztagyár Bp., IX. Szvetenay u. 85._________________ Gyakorlott autósze­relőket, karosszériala­katost, esztergályost apróelektromos-sze­­relőt, vizsgázott ka­zánfűtőt és segédmun­kást felveszünk Mélyépítési TEF1 '•'t'F*n_út 87. Perfekt láncburki ló és felvető szál munkásokat azonna­­a felveszünk. Selyem és Gyapjúárugyu XIII., Váci­ út 177. Vas rakodásra se­gédmunkásokat lelve? Vas. és Fémhulladé Ipari Vállalat, Bpest VII. , Madách Imre.­ 7. szám. Üzemi villanyszere­let, fűtésszerelő asztalosokat azonna­­a felveszünk. Ángya­földi Bútorgyár, XII Lehel.u. 8. A Pestmegyei Mező­gazdasági Gépjavít Vállalat azonnali be­lépésre keres segéd­munkásokat és aszta­lost. Bp., XIII., Fői­gách.u. 9/a. Vizsgázott fűtőt, kar­bantartó lakatost , segédmunkást felvé­szülik. Patyolat, Ba­ross.u. 85. Bádogosokat, szál képzett féregirtóba ablaktisztítókat és se­gédmunkásokat felve­szünk. Jelentkezés VIII. , Mária-u 21_ s Közért Karbantart Vállalat. Reggel 8_t. fél 4 óráig Szombaté 12-ig. ___________ Felveszünk munka sokat kokilla öntéshe és öntvénytisztításhoz Kalitál. Bp., X. Jám­berényi.út 24—28. Anyagbeszerzőt au­tó, alkatrészekben és elek­tromos anyagokban gyakorlattal rendelkez­­őt keresünk. Bányá­szati Aknamélyítő Gépjavító és Anyag. Áruforgalmi Vállalat,­­­p. X., Korponai­ u. I. 149—022 tel Vas, és fémesztergá­­lyosokat, géplakatosot. '-az azonnali alkalma­­zására felveszünk Élel­­miszeripari Központi­­Teffixrrs---------fSffinii 3p., XIV., Fogarasi_út »—6. szám. A Kőbányai Sör. és Malátagyár felvesz je­­reléshez, valamint erc­­telepi salakozáshoz se­­gédmunkásokat. Jel­entkezés munka­­könyvvel naponta dél­előtt 12 óráig, X., Haglódi.út 17. mun­­kaerőgazdálkodási osz­tályon Eg­y kazánfűtőt ke­resünk. Lágymányosi Dohánygyár Bp., XI., Budafoki.út 59. mun­­kaügyi osztályon. Dekorációs munkák elvégzésére gyakor­lott munkaerőt kere­sünk 17. számú Autó­­közlekedési Vállalat, Bp., Fálk Miksa.u. 30. üzemi villanyszere­lésben teljesen képzett villanyszerelőt azon­nali belépésre felve­­szünk. Forgácsoló és lakatos munkákban jártas, képzett technik­ikust, vagy mérnököt felveszünk. Vas Fém Műszerész KSZ Bpest., XIX., Vörös Hadsereg jutja 44. Bútor I---------------­­Vennék priváttól há­lószobát, kombináltak varrógépet Telefon 314—627. V. Árpád­utca 7. " Nagyon olcsón ké­­szít jóminőségű két­személyes rekamiét, fizetési könnyítéssel. Kisiparos. Wesselé­nyi,u. 33. Két szekrényt, íróasz­talt keresek megvétel­re Páva.u. 4/a III . 1. Telefon: 343—833. Kétszemélyes módon rekamié, fotel és szé­­kekkel, barokk komód üvegcsillár, értékes zsúrkocsi, kolóniás ze­neszekrény, 10—5.ig ! Bodonyi Jenő, Rudas­­László­ u. 57.­­ Háromszázhúsz hosszt­­ kombinál­tszekrény :7500.ért Újpest. Már­tírok útja, 16, este 6— S.ig. Napközben: Pálfi. u. 23-ban vagyok. Né­­met Lajos: Kétrészes gyönyörű kombinál­tszekrény, epedás, modern sarok, rekamiés garnitúra, összekötőszőnyeg és csillár eladó. Akácfa.­­u. 7 I. 1. 9—2-ig, este 18-tól. Használt heverő, egy. személyes rekamié, sezlon eladó. Vágó. Szív.u. 28. (Sztálin-út­­nál.) Príma, világítós, két­ személyes rekamié el­adó. Thököly-út 32. Mátrai. 3.20-as kombináltszek­­rény, újszerű, modern, sötét, igényesnek el­adó. Sugár. Alsóerdő­sor.u.­­ II. 4 órától. Ruházat Begombolható szőm­­nebélések, szőrmemel­­ények, gyönyörű kucs­­mák nagy választék­ban kaphatók Szeme­re­szűcsnél, Lenin, körút 26, ilílRkmi, BŐRRUHÁK alakítása, javítása, festése. SZŐRUDÁK, SZŐRMIBÍZISEK alakítása, javítása MIVŐSÉGI SZÖCS-bőrruh­ázati KSZ . Központ: Maja­­ kovszktj-u. 32. Tel: 226—409. I. sz. fiók: Rákóczi­ út 30. Tel.: 420—507. II. sz fiók: Szt István­ krt. 25.­­ Tel.: 124—423 III. sz. fiók:­­ Flórián-tér 5 Tel.: 162—207 IV. sz fiók: Újpest, Árpád.út. 70. ■ Jármű : Eladói jobbos, könnyű modern oldalkocsi, új­szerű állapotban. Hét­­főtől: Lelkű Telepi­ u 2/c 130—355, 250.es NSU oldalkocsi­val igényesnek eladó Havas. Fálk Miksa-r 18. Telefon: 114—983 750_es BMW tere­pján eladó Érdeklődni est órákban Dob.u 5S Hl. 6. Telefon: 220- 405 szám. Arnél 600-as oldalko­­csis, generálódott a gumikkal eladó. Sza­badi műszerész. IX. Szamuely, u. 19. Má­­tyás­ u. oldalon. Csepel 125-ös, piros tankos, préseltvilla motor eladó. Kispest Kisfaludy-u 60. 125-ös első teleszkóp­­ villás Csepel motorke­rékpár eladó Dam­mjenich,u. 49 I. 2. 250-es, 350-es Jáva motorkerékpárt ve­­szék. Hiányosat is- Műleírás ármegjelölés, sel. III., Timár­ u 15. Bikali. 125-ös DKV jókarban eladó Újpest, Tavasz, u. 40. Securit szélvédő, tord. védő Zetkára is, Szen­tesi. XIV. Ist­vári­ffy­­u. 61 Korvasútpál, igényesn­á.i siadó, nagyobbra cse­­rélhető. Kápa, X., Maglódi-út 10/a I. 45. szám. Keresek megvételre 750-es Zündapp alkat, részeket. Giricz Béla, Győr, Schőnhercz.u. 10/b. szám_____________ Keresek megvételre 750-es Zündappot. Fruszti László, II., Ka­­rios-u. S/d.__________ L25.0# Csepel export, új eladó, elcserélhető. Csáky-u. 4. II. 12/a. S.4.és Puch eladó, kisebbre cserélek. Új­pest. Bán Tibor.u 56. Rádió Gyors, megbízható javítás. Csala Rá­­dió, Bajcsy.Zsilin­­szky-út 17­­ÍPRÁDIÓK ÁTALAKÍTÁSA az új PETŐH- hullámhosszra FÉMCSŐ SZÖVETKEZET RÁDIÓJAVÍTÓ SZOLGÁLATA Ráday-utca SI. Rákóczi.út 6. Lenin-krt 94. Bartók B.­út 44. Váci-utca 23. Majakovszkij.u. 65 Nagymező­ u. 29. Üllői.út 67. Ferenc-körút 19 Mártírok útja 40. Já­szai M.­tér 4/a. Újpest, Árpád­ út 62. itteséves zenegép sür­­gősen eladó. Ugyan­ott 500. as vagy na­gyobb motorkerékpárt esetleg csak motort vennék Bánki, Ba­­ross­ u. 3. I 11. HIRDESSEN AZ ESTI BUDAPESTBEN A hirdetéseket felve­szi «,» Állami Hirdeti Vállalat. V„ Felsza­bad­ulán-tér 1­szám. Vegyes hirdetés Exhaustort (lég­tisztító berendezést), valamint légtisztító dinamós ventilátort vásárolunk. Tüsped, Thököly.út 18 228-893 Zippzárakat, hócsizm­á­­ba is garanciával já­­rtok Megvárható. Wesselényi.u 47. II. 18.....Fö­rútnál írógépet, számaló­­gépet, szorzógépet ve­­szünk. Tésztagyár, Budapest IX., Sívé­­tenay-u 35. Vennék ikerablakot, deszkát, használtat, vagy újat. Dobod Jenő, Páty, Rákóczi­ u. 55. 0.1 mm-től 2 mm vastagságú huzalt rövid erekben igény, jogosultnak olcsón adunk. Érdeklődés Dróthálógyár, X., Gyömrői­ út 80. sz. Anyagbeszerzés. Te­­lefon: 148—035. h­ippzárjavítás, ringli­­zés megvárható. ny­lonharisnya átkötés, cserélés, 6.utca 40. Radiátorokat, villany­gramofont, porszívót, hibásat is. 250/350 körül­ hibátlan per­zsát vennénk. 203—824. írógépeket, normál írógépet, 62 cm nagykocsis írógépet, Facit szorzógépet, villanyösszeadógé­­pet keres a Nehéz,­ipari Könyvkiadó, Nagy Sándor­ u. 6. Könyvelés Automata beállító (VI. kategóriájúi elhelyez­kedne XIX. Élénk.u. 2. I. 10 Jó állapotban lévő zongorát bérbe ve­­szünk Tüsped Thö­köly.út 18. 223—893. Sí, biciklidinamó, fémépítőhöz hajómo­tor, villanykályha, tea, asztal, perefóleumkály­­ha, zongoraszék, Ka­tona József­ u. 10. II. 1 Négytől—hétig. Keresünk megvételre 50—60 literes zománc, lábost és fazekat új, vagy alig használt mi­­nőségben. Budapesti Sertéstenyésztő­­ és Hizlaló. Bp., X., Má­­­rna-tér 5—6 Körkötőgépet bérelnek. Wohl Gyuláné Szt. István­ krt. 10. I 1/a. lakás Fiatal, gyermektelen házaspár keres azon­­nalra, elegáns bútoro­zott szobát, ágynemű nélkül, esti konyha, használattal a Belvá­rosban. Jól megfize­­tem. Ajánlatokat le­vélben vagy telefonon 8—17 óráig Széll Fe­­renc, IX., Hámán Ka­­tó,u. 50 Telefon: 339 —218 címre kérem.

Next