Esti Budapest, 1954. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-20 / 170. szám

Az Árvízvédelmi Kormánybiztosság közleménye: Az árhullám legmagasabb szintje Budapest és Sztálinváros között van. Budapesten ked­den reggel 7 órakor a vízállás 797 centiméter, vagyis a tetőzés óta mindössze 8 centimétert apadt. A Duna Sztálinvárostól délre további lassú áradásban van. Kedden hajnalban a korábban már kiürített Győr-Révfalut védő — eddig óriási erőfeszíté­sekkel tartott — gát mögötti területen nagy vízfeltörés keletkezett, amely percek alatt ki­fejlődve, talajtörést okozott. A gát megsüppedt és az átömlő víz átszakította a töltést. A sza­kadás kiszélesedésének megakadályozására a munkálatok teljes erővel folynak. A Duna mentén a több mint 700 kilométer hosszú védelmi vonalon állandó küzdelem folyik a régen nem látott magasságú és hosszantartó árvíz ellen. Az árvíz tartóssága a védelmi vonalakat nagyon igénybe veszi. Sok helyen vízfeltörések és átázások jelei mu­tatkoznak. A pusztító ár ellen az összes erők legszélesebb körű mozgósításával folyikt a harc. Budapesti dolgozók a gáton. A FŐVÁROS ÁRVÍZVÉDELMI HELYZETÉRŐL A legfontosabb feladat most a gátak állandó erősítése, mert a nagytömegű lefolyó víz áz­tatja, lazítja a töltések anya­gát. A munkák mindenütt terv­szerűen folynak. Minden szük­séges anyag, munkaerő rendel­kezésre áll, a figyelőszolgálat éberen működik. Az árvízvé­delmi munkák és a lassú apa­dás eredményeként Budapesten a helyzet biztosítottnak mond­­­ható. A veszélyeztetett szakaszon az előzetes jelentésekkel szem­ben lényeges változás nincs. Albertfalvánál elkészült egy 600 méter hosszúságú, két mé­ter magas biztonsági gát. A Kvassay-zsilipnél és a III. ke­rületben folyó munkálatok be­­fejeződtek. HÁR­OSI JES­EHTÉS KAROS, július 19. este. Közvetlen veszély nincs, de a Hárosi Falemezművekben mégis vigyázó szemekkel, s fő­képpen tettekkel őrködnek az emberek üzemük biztonságán. Most is szorgos kezek vernek le kihegyezett pallókat, s mel­léjük földet döngölnek. A pal­lóverés férfimunka, a föld dön­­gölését már az üzem nődolgo­zói végzik. A gáton dolgozók jó munká­ját az bizonyítja, hogy hétfőn két üzemrész, ma ismét újabb üzem kezdett termelni. Holnaptól pedig az egész üzem munkába áll. Ha újabb veszély je­lentkezne, akkor is készen állnak: minden szükséges anyag már elő van készít­ve, s a munkában álló dol­gozók készek arra, hogy kivédjék az ár újabb roha­mát. A gáton most arra is jut idő, hogy felelevenítsük az elmúlt napok néhány érdekes epizód­ját. Az üzem felé menet talál­koztunk a 13-as TEFU egyik kocsijával. A volán mellett Mezei elvtárs dolgozik, aki csütörtök óta váltás nélkül se­gített az üzem megmentésében. S most ment pihenni. Elmondják azt is, hogy va­sárnap reggel a gát mellett át­szivárgott a víz, s szivattyúval kellett átemelni. Folyt a mun­ka , aztán legnagyobb lendü­letben a motor megállt... Nemsokára azonban ismét működni kezdett: Szász Gyula és Takács Mihály elvtársak házilag készítet­tek hengerfejtömítést. Ne­kik köszönhető, hogy a munka zavartalanul foly­hatott tovább. S ahogy beszélgetünk, sor­ra felvillan a gátépítés hősei­nek arca: Hajdú Károly és ács­­brigádja, a Németh-ácsbrigád, Katanics elvtárs és a lakatos­­brigád, Fürjes mérnök és má­sok az üzem dolgozói közül. ... Hároson most az előző napok­ izgalmakkal teli napjai­hoz képest csend van. Hároson csend van, de a csend nem a megnyugvásé, ha­nem az erőgyűjtésé. M. F. A Hárosi Falemezművek dolgozói védik üzemüket. 51 család, 63 gyermek gondozását vállalta Soltiné elvtársnő, a Beloiannisz agit-prop. felelőse azt mondta, olyan volt a dolgozók együtt­érzése, hogy egész műhelyek akartak menni egyszerre a gátra. A dolgozók közül töb­ben azt tanácsolták, hogy fo­gadják magukhoz az árvízkáro­sultak gyermekeit. Mai napig 51 család, 63 gyermek gondo­zását vállalta, amíg otthonukba nem térhetnek vissza. Baski elvtárs, a Kábel- és Műanyaggyár párttitkára el­mondotta, hogy a harmadik negyedévben üzemük lema­radt a tervteljesítésben. Meg­fogadta, hogy az elmaradást törleszteni fogják, egyben el­fogadták az Április 4 Gépgyár Meg nem erősített hírek szerint ma délután ünnepélyes ülést tart a kilenc küldöttség, s ezután kerül sor a „tüzet szüntess”-egyezmény aláírására Sok genfi szaxon már lassió leng (Tudósítónk telefonjelentése.) Örömteli várakozás Genfben mindenki azon a véleményen van, hogy kedden létrejön az indokínai tűzszünet. Az egyezmény aláírására már minden előkészület megtörtént, s néhány órá­val azután, hogy az ünne­pélyes aktus megtörténik, Indokínában elhallgatnak majd a fegyverek. Legalábbis ebben reménykedik mindenki, az egész városban a lázas várakozás légköre ural­kodik. Genfet újságírók százai özönlötték el. Azok a francia polgárok, akik a különböző küldöttségekkel Genfbe jöttek, hogy a francia nép forró béke­vágyát tolmácsolják Mendes-Ha ezek az értesülések meg­felelnek a valóságnak, akkor immár valóban az a helyzet, hogy létrejött a megegyezés valamennyi lényeges, vitás kér­désben. Úgy tudják, hogy ma dél-France-nak, lelkesen készülőd­nek a nagy esemény megün­neplésére. Az általános öröm­teli várakozásból Genf lakossága is kiveszi részét, s sok házon máris zászlók lengenek. Igaz, mindenki tudja, hogy az utolsó pillanatban még mindig történhet valami váratlan, elő­re nem látott fordulat, de min­denki bízik abban, hogy ez nem következik be. A helyszí­nen vannak már azok is, akik majd aláírják a tüzet szüntess­­ről szóló megegyezést: azok a magasrangú francia és viet­nami tisztek, akik az elmúlt hetekben a katonai megbeszé­léseket folytatták Svájcban, után 16 órakor sor kerül a tárgyaláson részvevő kilenc küldöttség teljes ülésére. Az ülés ünnepé­lyes jellegű lesz, s azon az újságírók is részt vesznek. Ez a teljes ülés előreláthatólag a késő esti órákba fog nyúlni, s utána aláírják majd a meg­egyezést. A „tüzet szüntess“­­ről szóló megállapodáson kívül külön okmány határozza majd meg a semleges ellenőrző bi­zottság összetételét, melynek — mint ismeretes — India, Lengyelország és Kanada lesz­nek a tagjai, aláírnak ezen­kívül két másik okmányt is, amelyek Laosz és Kambod­zsa helyzetével foglalkoznak. (Egyesek úgy tudják, hogy a két országgal kapcsolatban még mindig állnak fenn bizo­nyos nézeteltérések.) Aláírnak ezenkívül több jegyzőkönyvet is, amelyek Franciaország és Vietnam kapcsolatait szabá­á­lyozzák majd. Hedell’Smith „váratlan“ betegsége Miközben egész Genf az örömteli várakozás lázában ég, az amerikai küldöttség kö­rében mély lehangoltság uralkodik. Bedell-Smith váratlanul „meg*­betegedett“, kijelentették, hogy „reumatikus bántalmai miatt egyelőre az ágyat kell őriz­nie“. Nem lehetetlen azon­ban, hogy az amerikai delegá­tus az utolsó pillanatban mégis felkel majd „betegágyából“. Sokan nem rejtik vék­a alá azt a véleményüket, hogy csak „diplomáciai betegségről“ van szó. Bárhogy legyen is, tény az, hogy az amerikai delegátus sú­lyos diplomáciai vereséget szenvedett. (Folytatás a 2. oldalon.) A megegyezés főbb pontjai Francia és angol nemhivatal­i rések szerint, a megegyezés­­os forrásból származó értesül­t főbb pontjai a következők: 1. Hanoi, a Vietnami Demokratikus Köztársaság haderői számára kijelölt „átcsoportosítási övezethez“ fog tartozni. 2. Haiphong még francia kézen marad, annyi időre, amennyi a francia csapatoknak Észak-Vietnamból való kivoná­sához szükséges; azután átadják a Vietnami Demokratikus Köz­társaságnak. 3. A franciák elhagyják Vietnamnak a 17. szélességi foktól északra eső területeit. 4. A demarkációs vonal által elhatárolt területekre csopor­tosítják át a szemben álló hadseregeket a fegyverszünet időtar­tamára. A vietnami néphadseregnek azok a kötelékei, amelyek jelenleg a demarkációs vonattól délre vannak, északra szállít­ják, saját átcsoportosítási övezetükbe. Később sor kerül majd az ország egyesítésére demokratikus választások megtartása és egységes kormány alakítása útján. 5. A választásokat 18 vagy 24 hónappal a tüzet szünteső alá­írása után tartanák meg. Az árvízsújtotta lakosság megsegítésére szánt össze­geket a 106.248 „Egészség­ügyi Minisztérium Országos Szociálpolitikai Központ az árvízsujtotta lakosság meg­segítése“ elnevezésű csekk­számlára lehet befizetni. Tanácskoztak a XL kerületi üzemek vezetői Ma délelőtt 11 órakor a XI. kerületi párt-végrehajtó bi­zottság a kerület 22 legfonto­sabb üzeme párttitkárai, igaz­gatói és SZB elnökei részére értekezletet tartott a kerület jelenlegi helyzetéről és felada­tairól. Kommunisták járnak az élen Torda János elvtárs agit.-prop. osztályvezető tartotta a beszá­molót. Hangsúlyozta, hogy or­szágunkat régen érték ilyen ter­mészeti csapások, mint az idén. Elmondotta, hogy a kommunis­ták járnak az élen, a nehézsé­gek leküzdésében. Kiemelte, hogy az üzemi párttitkárok és az igazgató elvtársak lelke­sítették a dolgozókat, meg­felelő mennyiségű szerszá­mot és anyagot biztosí­tottak az árvízveszély elhárí­tására. Torda elvtárs elmondot­­­­ta, hogy olyan téves nézet uralkodott el a kerületben, hogy csak az a hazafi, aki a gáton van. Kétségtelenül ezek jó ha­zafiak, de nemcsak az a jó ha­zafi, aki a gáton áll helyt, ha­nem az is, aki az üzemben a tervteljesítésben is derekasan dolgozik. Beszédének végén rá­mutatott, hogy a kerületben visszaesett a munkaverseny lendülete. Jogos-e ez? — tette fel a kérdést Torda elvtárs. — Nem, nem jogos. — adta meg mindjárt a választ. Kerületünk dolgozói hősies munkát végez­tek a gátépítésnél. Vasárnap például 1 és fél óra alatt 1500 dol­gozó jött segíteni az Albertfal­vai gátépítéshez. Egyes dolgo­zók, akik kint vannak az ár­víz elhárításán, tagadják, hogy mióta dolgoznak, nehogy haza­­küldjék őket. Ezek a példák azt mutatják, hogy kerületünk dolgozóiban megvan a lendü­let, a hősiesség. „Nem állt le egyetlen gép sem...“ Számos hozzászóló között Szőcs János elvtárs, az EMAG pártszervezetének agit-prop felelőse így beszélt: „Akik­ az üzemben maradtak, helytállnak azok helyett, a­kik a gátőr dolgoznak. Nem állt le egyet­len gép sem, akik bent ma­radtak, a gátépítők helyett­­ dolgoztak. A Kelenföldi Tejipari Válla­lat párttitkára, Fehér elvtárs elmondta, hogy az üzem dolgo­zói munka után segítettek a gátvédelemnél. Amikor Győr első nap segítségre szorult, 50 mázsa vajat és ugyanannyi saj­tot szállítottak azoknak, akiket la­kásukból kiüldözött az ár­víz. Versenyfelhívását és megfo­gadta, hogy úgy dolgoznak, hogy a Kábel- és Műanyaggyár dolgozói legyenek a győzte­sek. Túlteljesítjük a tervet Utolsóként Béza elvtárs, a Fogaskerékgyár igazgatója kért szót. Beszédében hangsú­lyozta, hogy júliusban meg­szűnik náluk a lemaradás sze­zonja és napról napra, hónap­ról, hónapra teljesíteni fog­ják a tervet. (A kerületi PB első titkára közbeszólt: Sok em­ber előtt mondotta ezt Béza elvtárs!) Béza elvtárs ek­kor röviden válaszolt: Én csak egy évben egyszer szoktam megszólalni. Mint egy bizonyságkép mondotta ezt, hogy szavában lehet hinni, a Fogaskerékgyár dolgozói az elmaradást törlesztik, tervüket túl fogják teljesíteni. Az érte­kezletet Torda elvtárs zárta be és sok sikert kívánt a XI. kerület dolgozóinak további munkájukhoz, nagyszerű ve­télkedésükhöz. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK I BZ MDP BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁGA És 1r FŐVÁROSI TflflfíCS LAPJA­­. ÉVFOLYAM, 170. SZÁM. Ara 60 fillér KEDD, 1954 JÚLIUS 2.* Lapzártakor érkezett. Egyes hírek szerint megállapodás történt a fegyverszüneti vonal és a választások kérdésében GENF, július 20. A Reuter jelentése szerint ma délelőtt ismét találkozott Molotov elvtárs Mendes-France-szal és Edennel. Ezután Mendes-France ebéden látta vendégül Csen En-laj elvtársat, s később tárgyalni fog Fain Van Dong elvtárssal. A Reuter és egyes nyugati újságíróktól származó hírek sze­rint Vietnamban a fegyverszüneti vonal a 17. szélességi foknál haladna. Az ország egyesítését célzó választásokat valószínűleg 24 hónap múlva tartják meg —- jelenti a Reuter. A Szovjetunió kormányának újabb jegyzéke az Egyesült Államok kormányához a Tuapsze tartályhajó ügyében MOSZKVA, július 20. (TASZSZ) Július 19-én a Szovjetunió jegyzéket intézett az Egyesült Államok moszkvai nagykövet­ségéhez, amelyben megerősíti június 24-i és július 2-i jegy­zékeit és hangsúlyozza: A szovjet kormány teljes mérték­ben felelősnek tartja az Egye­sült Államok kormányát mind a Tuapsze szovjet tartályhajó elrablásáért, mind személyze­tének biztonságáért, a hajónak és rakományának sértetlensé­géért. A szovjet kormány megerő­síti tiltakozását a Tuapsze tar­tályhajó törvénytelen fogva­­tartása miatt, s követeli a Tuapsze tartályhajó azonnali szabadon bocsátását, személy­zetével és rakományával együtt. A szovjet kormány fenntartja magának azt a jo­got, hogy a Tuapsze tartály­hajó törvénytelen elragadása miatt a Szovjetuniót ért kár megtérítését követelje az Egye­sült Államok kormányától. Vietnami fogságba esett francia katonák csoportjának üzenete a francia országos békebizottsághoz PÁRIZS, július 20. (TASZSZ) A vietnami néphadsereg fog­ságába került 168 francia ka­tona és tiszt üzenetet intézett a francia országos békebizott­sághoz. Az üzenet hangoztatja, hogy a lehető leggyorsabban véget kell vetni az indokínai háborúnak. A hadifoglyok meg­állapítják, hogy Ho Si Minh elnöknek nemcsak az ország felszabadított területein, ha­nem a francia és baodajista csapatok ellenőrzése alatt álló területen is igen nagy tekinté­lye van.

Next