Esti Budapest, 1954. december (3. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-17 / 298. szám

PÉNTEK, 1954 DECEMBER 17. &BUBMST PARTELET Számontartjuk dolgozóink kívánságát Válasz az Esti Budapest körkérdésére A Központi Vezetőség októ­beri határozata figyelmeztetett bennünket, hogy ismét a régi ösvényen járunk,­­hogy mun­kánkba hiba csúszott tavaly jú­nius óta: elfeledkeztünk ar­ról, hogy a terv teljesítése, az önköltség csökkentése, a terme­lékenység növelése elválaszt­hatatlan a dolgozók minden­­napos problémáinak megoldá­sától. M­eg voltunk győződve ar­ról, hogy dolgozóinkat is ki­zárólag a termelés eredmé­nyei érdeklik, hiszen egyre többen mondták népnevelőink­nek: „minek ide sok beszéd, adjanak anyagot és teljesítjük a tervet". K­ésőbb, amikor több időt töltöttünk a dolgozók között, amikor talmiságot. Mi igyekszünk megértetni ezekkel az elvtár­sakkal, hogy ha rendszeresen törődik valaki egy új dolgo­zóval, megismerteti, megsze­retteti vele a gyárat és mun­kásainkat — ez is közössé­gi munka. Megbízatásnak szá­mít az is, ha egy kiváló dol­gozót arra kérünk, segítse gya­korlati­an társát, tanítsa meg egyszerűbben dolgozni. É­rdekeltebbé akarjuk ten­ni ezután dolgozóinkat a szta­hanovista címek odaítélésében. A legközelebbi sztahanovista jelöléseket kiírjuk a műhely­ben a termelési értekezletek előtt. Mondják el a dolgozók: méltó-e az illető a sztahanovis­ta címre. Bizonyos, ha bárme­lyik dolgozónak lesz monda­nivalója a jelöltekről, eljön a termelési értekezletre, s meg­mondja ... Mert azt nagyon megnézik a mi dolgozóink, hogy kiket tüntetnek ki sztahanovis­ta jelvénnyel. Eddig is előfor­dult, hogy nem értettek egyet a jelöléssel, de nem tartották fontosnak, hogy erről beszél­jenek. A választási agitáció során tapasztaltuk, hogy a mi népne­velőink ki mernek állni, de csak akkor, ha jól tájékozottak, ha semmilyen kérdés nem hoz­hatja zavarba őket. Elhatároz­tuk, hogy minden értekezlet előtt, amelyen alapszervezeti vezetőségi tagok, pártmunká­sok vesznek részt, rövid tájé­koztatót tartunk a legfontosabb kül- és belpolitikai esemé­nyekről. Most az évi terv tel­jesítésére és a jövő év felada­taira, valamint üzemünk fel­­szabadulásának tizedik évfor­dulójára készítjük fel népne­velőinket. A legutóbbi népne­velő értekezleteken, már a mű­helyegységek vezetői tartottak előadást a tervteljesítés hely­zetéről, s már gyűjtik az ada­tokat arról. személyesen beszélgettünk párttagokkal és pártonkívüliekkel láttuk, hogy dolgozóinknak nemcsak a termelésre van gondjuk, száz és száz problé­ma foglalkoztatja őket. Meg­tudtuk, hogy Fehérvári Péter gyermekét a lakásától messze lévő iskolába akarják helyezni, hogy Zsidi Jánosnét az 523-as műhely dolgozóját ki akarják tenni lakásából, hogy a szer­számkészítők állandóan nyi­tott ajtó mellett dolgoznak. Ilyen és ehhez hasonló gon­dok nagyon elkeserítették a mi dolgozóinkat, s nem is tud­tak gondosan dolgozni. Láttuk, hogy nem elég csak egyszerűen vigasztalni, vagy ígérni: in­tézkedni kell, még­hozzá ha­marosan. S rövid­ idő alatt számtalan kicsinek látszó, de jelentős ügyet intéztünk el a szakszervezeti bizottság útján. Zsidi Jánosné a régi lakásban lakik, Fehérvári Péter is meg­nyugodott, mert gyermeke to­vábbra is a Simor utcai isko­lában tanulhat és a szerszám­készítő műhely dolgozói me­leg ruhát­­kaptak. S miközben saját dolgaik felől kérdeztük dolgozóinkat, ők lassanként a közösség dolgára terelték a szót: mi történik a nagyvilág­ban, hogyan valósulhat meg a termesztőség a mezőgazdaság­ban, milyen lesz az ellátás. Mi igyekeztünk dolgozóink kér­déseire gyors, kielégítő választ adni. A figyelmesség, a rendszeres törődés és a segítés valósággal „lekötelezte“ dolgozóinkat, gon­dosabban és alaposabban dol­goztak és sokan kértek tár­sadalmi munkát. Legmerészebb számításainkat is felülmúlta az a lelkesedés, ahogyan a ta­nácsválasztási munkában helyt­álltak dolgozóink. 700—800 va­gongyári dolgozó magyarázta rendszeresen a VIIl. kerületi lakosoknak az új tanácsaik je­lentőségét. Most azon fárado­zunk, hogy ezt az aktivitást az üzemben állandósítsuk. A tanácsválasztást megelő­ző taggyűléseinkre meghívott pártonkívüli dolgozók fel­ajánlották segítségüket. Most párt- és tömegszervezeteinken a sor, hogy a felajánlott segít­séget elfogadják. Gondot okoz, hogy például szakszervezeti akitivistáink társadalmi mun­kán valami nagy dolgot értel­meznek, vezető tisztséget, vagy legalábbis szakszervezeti ki­ Paksi halászcsarda nyílik az egykori Budai Kispipa helyén Hetek óta serény építke­­zési munka folyik a Mártí­­rok útja 14. számú földszin­tes házban, amelyben vala­mikor a régi Buda egyik leg­kedveltebb kiskocsmája — a Budai Kispipa — volt. A Budai Kispipa parázson sült húsairól és jófajta som­lai boráról volt nevezetes. Később divatos vacsorázó­hellyé alakították át, ami az egykori kis zöldvendéglő „halálát“ jelentette. Évekkel ezelőtt megszűnt s az utóbbi időben — raktárnak hasz­nálták. A Budai Kispipa helyén most ismét vendéglő nyílik. Szorgos munkáskezek dol­goznak a helyiségekben, a frissen festett falaik közé már szállítják a berendezést s a bejárat felett esténként felvillan a kék neonfény próbavilágítása, amely el­árulja, hogy az egykori Bu­dai Kispipa helyén megnyí­lik a Paksi Halászcsárda. A paksi „Vörös Csillag“ Halászati Termelőszövetke­zetnek eddig az újpesti Ár­pád úton volt halászcsárdá­ja. Onnan költözik be a kö­zeljövőben a budai oldalra s itt készül majd a pajzsi halászok által fogott hálák­ból a tüzes halászlé, az ízes halpaprikás s a finom rán­tottból. Állunk a hegyoldalban, a tájat néznénk, de tejfehér reggeli köd állja útját a tekintet­nek. Egyszercsak mégis elszakad a földtől a köd s mint a színházi függöny, lassan gördül fölfelé. A decemberi nap bágyadt sugarai meg­csillannak a Sajó vizén. A szénosztályozó abla­kai ragyogni kezdenek és százszorosan verik vissza a fényt. Percek alatt kiszélesedik a látó­­határ s mint valami varázslat, ott áll előttünk a hatalmas, csaknem tíz kilométer hosszan el­húzódó építkezés. Mellette az egykor külön álló három kis falu: Berente, Sajókazinc és Barcika házai lapulnak a szelíden aláereszkedő hegyek aljában. Tíz esztendővel ezelőtt talán éppen itt állt meg néhány pillanatra egy szovjet harcos, hogy végigfuttassa szemét a soha nem látott tájon. Kihalt falut, elnéptelenedett házakat, letarolt, sárba fulladt szántóföldeket láthatott a völgyben, más semmit. Egyetlen nagyobb épület magasodott csupán a kis parasztházak fölé: a barcikai erőmű. De az is milyen álla­potban! Ablakai sötéten ásítoztak, ki-be járt rajtuk a hideg decemberi szél. Néhány órával előbb egyszerre hullott ki belőlük az üveg, amikor a menekülő németek esztelen dühük­ben a vasútat és a közeli Sajó-hidat felrobban­tották. Az erőműnél is megtették az előkészü­leteket a robbantásra. Az épület négy sarkát alá is ásták, de tönkretételére nem került sor. A munkások egy régebbi parancsra az üzemet már jóval előbb részben megbénították, csup­­pán egyetlen turbinát járattak. Ez látta el a környékbeli bányákat és falvakat legszük­ségesebb árammal, amíg szét nem lőtték va­lamennyi vezetéküket. A leszerelt gépeket azonban soha nem vitték át a határon, mint ahogy a németek hitték, hanem azok a közeli királdi bányában várták, hogy régi helyükre visszakerüljenek. Á­llunk a hegyoldalban, nézzük az elébünk táruló tájat és felelevenednek az emlékek. Mindenki tud valami történetet azokból az időkből. Az egyik ember arról beszél, hogy a németek összeterelték egy helyre a falu lábas­­jószágait s egyik éjszaka, mielőtt még elhajt­hatták azokat, valaki úgy szétugrasztotta, hogy ahányan voltak, annyi felé szaladtak. Károm­kodtak a németek, mint a jégeső, de az álla­tokat már nem tudták újra összeszedni. — Az jó hecc volt — mondogatják, s nevet­nek. — A végét járták már akkor a németek a nagy dicsőségüknek — mondja Szabó Antal a berentei erőműtől. — Kapták az áldást a föl­dön is, meg a levegőből is. Hiába bújtak akárhová, mindenütt rájuk akadtak. Itt, Beren­­tén túl is volt nekik egy jól elrejtett repülő­terük, onnan szálldostak fel naponta. De nem sokáig. Egyszer a szovjet gépek egészen odáig üldözték őket s attól kezdve percnyi nyugtuk sem volt többet. A csöndes délelőtti beszélgetésből állítgatom össze Kazincbarcika felszabadulásának törté­netét. Egyik ember a másik szavába ölti a ma­ga mondanivalóját s elbeszéléseikből megele­venednek előttem a tíz év előtti események. Szinte látom, amint Sajószentpéter felől szov­jet tankok dübörögnek az országúton a falu felé. Gránátok szaggatják a földet, le-lecsa­­pódnak a német utóvédek lövészárkaiba, tép­­desik a sajóparti fűzfák csupasz ágait. De a Bükk hegyeiből, Alacska és Herbólya felől is jönnek a felszabadító második ukrán front katonái. Miskolcnál nyílt szét az óriási harapó­fogó, s december 12-én Kazincbarcikánál szét­­feszíthetetlenül összecsukódott A beszorult ellenség nem menekülhetett ki onnan. A messzi múltból szovjet katonák emlékeit, neveit idézgetik. Vina ezredest, Bul­ajov fő­hadnagyot és a többieket. Az első találkozáso­kat, amikor a falu lakói kibújtak a hegy­oldalba vájt pincékből, előjöttek a bányák sö­tét vágataiból és a kihalt faluban újra meg­indult az élet. Odahallatszott ugyan még az ágyúk dörgése, sőt még a gépfegyverek kat­togása is, de a front mégis minden órával messzebb húzódott tőlük. A házakban megindult az élet, de az erőmű bénultan állt a falu szélén. A víz- és gőzcsö­vek mind befagytak. A felrobbantott híd le­szakadt roncsai a vízszállító csövet a Sajóban, használhatatlanná tették. A víztorony is meg­sérült, s a vezetékek a földön feküdtek. Szénre is szükség lett volna, de a sínek min­denütt felszaggatva és sehol a környéken egy vasúti kocsi. A bányászok sem tudtak ter­melni. Leálltak a villanyszivattyúk és a mun­kahelyeket­­ elárasztotta a víz. Hogyan lehet megbirkózni ennyi nehézséggel? Bizony, nem könnyű feladat, de nem lehetetlen. Vina ezre­des mondotta ezt néhány órával azután, hogy a faluból kikergették a fasisztákat. — Én találkoztam vele először — meséli Pandula István. — Az igazgatót kereste. Mondtam neki, hogy nincs, elment nyugatra. Megkérdezte, ki vagyok. Mondtam, hogy mű­vezetőhelyettes. No, akkor sürgősen állítsak össze munkaprogramot, hogy mennyi emberre, s milyen anyagokra van szükségem és lás­sunk neki a munkának. Alig egy hét múlva ismét felbúgott a gépteremben a turbina. Volt már áram, bekapcsolhatták a szivattyúkat. Si­került megmentenünk a bányákat, S Vina ez­redes éppen úgy örült neki, mint mi. Ha Vina ezredes és társai most jár­nának erte, ugyancsak elcsodálkoznának. Bi­zonyosan nem ismernének rá a tájra. Berente és Kazincbarcika azóta várossá egyesült, s a kukoricaföldek helyén, a felszántott tarlókon alig néhány esztendő alatt gyárak, üzemek sora épült. Fölszabadult az ország, s fölsza­badult a nép alkotóereje. Várost épít magá­nak az egykori pusztaság helyén. S hogy ma a hegyoldalon állva egy más, gazdagabb táj­ban gyönyörködhetünk, mint tíz esztendővel ezelőtt, az azoknak a névtelen szovjet har­cosoknak is az érdemük, akik itt, ezen a föl­dön vérüket ontották. M­indegyre erre gondolok, ahogy az élettel teli, nyüzsgő vidéket nézem. Tankok helyett lánctalpas ekszkavátorok, árokásó gépek dübö­rögnek ott alant. A lövészárkokat is betemet­ték, s helyettük mély, egyenes árkok húzódnak üzemtől üzemig. A különböző csővezetékek ágyai ezek. Nincs messze az idő, amikor a kis földszintes parasztházakban a téglából rakott tűzhelyek helyén kigyullad a gáz, s az udvaro­kon csak, mint emlék marad meg a régi ke­­rekeskút. Ez is harc. Nem olyan véres küzdelem, mint a tíz év előtti, nem az országunkat feldúló fasisztákat kell megsemmisítenünk, csupán az újtól való idegenkedést kell legyőznünk. De, aki ismeri ennek az építkezésnek a történetét, az tudja, hogy ez sem kis feladat. Mennyi küz­delembe került, amíg a gyár ellen morgolódó parasztok belátták, hogy a Hosszútágon épülő műtrágyagyár az ő érdeküket szolgálja. Négy esztendővel ezelőtt, amikor megkérdezték, ki akar a házába gázt és vízcsapot, egész Beren­­tén egyetlen család sem jelentkezett. Ha a szüleinknek jó volt így, nekünk is megteszi — mondogatták. Talán nem is nagyon bíztak benne, hogy ez lehetséges. Azt se hitték addig­, amíg az első falak ki nem nőttek a földből, hogy néhány év múlva itt, a csöndes Sajó­­menti völgyben lesz az ország egyik legna­gyobb ipari központja. Akkor nem hitték, ma meg már büszkék rá, s azt szeretnék, ha még gyorsabb lenne az építkezés üteme. Lent még sár borítja az utakat, göd­rökön és téglahegyeken bukdácsolnak át az emberek, de a békeváros lakói már a jövendő parkok helyét mutogatják a látogatóknak. Még néhány hónap, s a Vegyiművekből kifut az első műtrágyaszállítmány. A szénosztályozó gépei a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján már megindultak, s az erőműben is készülődnek az első turbina megforgatására. Egy ország életében milyen rövid idő tíz esztendő! S a kazincbarcikai építkezések is bi­zonyítják, mekkora utat tehet meg egy nép néhány év alatt is, ha szabad. M­int egy hatalmas emlékmű, úgy áll ott a kanyargós Sajó völgyében épülő békeművünk a szovjet katonák dicsőségét s népünk alkotó erejét hirdetve. L­ászló Gyula NAGYSZERŰ EMLÉKMŰ A Bőségesen lesz alma karácsony előtt a budapesti üzletekben A Budapesti Csemegekereskedelmi Vállalat 50 vagon első­osztályú, téli nemes almát tárol a Maglódi úti és a Tóth Kál­mán utcai hűtőházakban. Az ünnepekre 8 kilogrammos cso­magolásban, külön rekeszekben is árusítanak majd almát. Ezen­kívül nyolc-kilenc vagon körtét is hoz forgalomba a vállalat. Almából és körtéből a szükségletnek megfelelő mennyiséget szállítanak majd a fővárosi csemegeboltokba. A Zöldség-Gyü­mölcs Kiskereskedelmi Vállalat is felkészült, a karácsonyi for­galomra: húsz vagon almát tárol a hűtőházakban és a Nagy­­vásár-telepen. Ezenkívül Görögországból és Olaszországból 8 vagon citrom is érkezett, amelyet az almával együtt, a jövő héttől árusítanak a vállalat üzleteiben. KÖZÉRT-üzletekben a jövő héttől kezdve szintén áru­sítanak jó minőségű nyírségi almát. A KÖZÉRT-boltokon ke­resztül 10—15 vagon alma jut majd a fogyasztókhoz. A karácsonyi ünnepekre tehát mindenki bőségesen válo­gathat a kü­lönböző almafajtákban. hogyan szépült tíz év alatt a gyár s benne dolgozóink élete. C­sak fel kell menni a 11-ik emeletre, s lenézni a magasból: látni, mint épült a gyár. Elha­nyagolt, megfeketedett tetők már csak itt-ott láthatók, zö­mében új, világos épületek so­rakoznak, mintegy jelezvén, hogy a legtöbb üzemrész új­jáépült ... Bármerre járunk az üzemben, azt tapasztaljuk, hogy már nem Klein Franci­a gyár gazdája, hogy nálunk a becsületes munkások és mű­szakiak merész tervei, elgon­dolásai valósulnak meg, olyan embereké, mint Gerencsér Jó­zsef mérnök, Simon János fő­technológus és a többiek. S lép­­ten-nyomon találunk emlékez­tetőt a felszabadító Szovjet­unióra: solle szovjet gép kí­méli a mi dolgozóink erejét, számos mérnökünk szerezte tudását szovjet egyetemeken, legtöbb sztahanovistánk a ki­váló szovjet dolgozók munka­módszerével emelt nap nap után teljesítményét. Forr, pezseg az élet a mi gyárunkban. Úgy érezzük megtalálta egymást pártszer­vezetünk és a dolgozók. Azt szeretnénk, ha ezután sem ve­szítenénk el egymást. Mindig számontartjuk dolgozóink kí­vánságait, s ellenőrizzük azok megvalósulását, hiszen így szá­míthatunk továbbra is bizal­mukra és segítségükre. Elmondta: D­ózsa Tihamér, a Ganz Vagongyár párt­­bizottságának titkára. ­A tudomány a mezőgazdaságért .Az Állattenyésztési Kutató Intézet az állattenyésztés problémáinak tudományos vizsgálatával, elméleti és gyakorlati módszereinek kidolgozásával foglalkozik. En­nek, a mezőgazdaság fejlesztésében nagyjelentőségű mun­kának egy része az intézet állatélettani és takarmányozási osztályának feladata. 1 * 3 ? Dr. Remenár Géza kutató 5 nitrogénmeg­­­­határozás­ ké­­­­szüléknél foly­­­­tat kutatásokat. ☆ Dr. Mad­ai László kutató itl egysejtű lények tenyésztésével kísérletezik. ☆ Hétfőtől a melegfürdők fürdőosztályai hétköznap este 8 óráig tartanak nyitva A fővárosi fürdőikben ta­pasztalható esti zsúfoltság mérsékléséért és a fürdőforga­lom egyenletesebb elosztásáért december 20-tól, hétfőtől az összes melegfürdők fürdőosz­tályait hétköznapokon egyöntetűen este 8 óráig kell üzemel­tetni. A pénztárak zárási időpontja este 7 óra. A vasárnapi záróra, valamint az uszodák, a Sza­badság-strand és a Pezsgőfür­dő zárórái változatlanok. A­z Imre-, a Király-, a Lu­kács-török, az Újpesti, az Er­zsébet és a Kürt utcai, vala­mint a Dandár utcai fürdők — a többi fürdőhöz hasonlóan — hétköznapokon este 8 óráig lesznek nyitva. 3

Next