Esti Budapest, 1955. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-01 / 26. szám

/ fl, J eAA c Örm­epi műszakkal köszöntik a magyar sajtó napját a nyomdák dolgozói A nyomdászokról, a sajtó lelkes, odaadó munkásairól kevés szó esik az újságok­ban. Az ő munkájuk is benne van minden írásban, rajtuk múlik, hogy az író gondolata, az országban tör­tént események, eredmények hírei hibátlanul, minél gyor­sabban eljussanak az olvasó­hoz. Minőségi munkával — Még jobb munkával ün­neplem a sajtó napját — mond­ja Hernesz Antal gépszedő, az Athenaeum Nyomda egyik leg­kiválóbb dolgozója. — A fel­szabadulás 10. évfordulójára vállaltam, hogy a szedésben előforduló hibáik számát 5 ez­relékről 4 ezrelékre csökken­tem. Ezt már elértem, sőt az egyik nap a műszak alatt csak egyetlen hibát vétettem, másik alkalommal pedig 1300 sorban nem volt egyetlen hiba sem. Nagyszerű eredmény ez, hi­szen a gypszedésnél „megenge­dett“ hibaszám 6 százalék. Ho­gyan éri el Hernesz elvtárs ezt az eredményt? — 44 éve dolgozom a nyom­daiparban, ezalatt nagy gya­korlatot szereztem. Mégis ál­landóan képezem magam, ta­nulok. Szorgalmasan forgatom az új helyesírási szótárt, bön­gészem a lexikonokat és ha lá­tom, hogy a kéziratban gépelési hiba van — azt is kijavítom. De nagy gondot fordítok gé­pemre is ... Minőségi munkával 170 szá­zalékot ért el Hernesz elvtárs. Népünk, államunk megbecsüli a kiváló nyomdászt, a többszö­rös sztahanovistát. Nagyszerű eredményeiért a Munka Érdem­éremmel tüntették ki. Szovjet módszerekkel — Ha az ember szereti a szakmáját igyekszik is tökéle­tesen elsajátítani — mondja Be­­zur Géza elvtárs, a Szikra Lap­nyomda nyomdásza. — Én pe­dig ugyancsak megszerettem, hisz éppen 30 éve már, hogy nyomdász vagyok. — Emlékszem, néhány évvel ezelőtt, pontosabban 1949. de­cember 15-én, amikor egy mű­szak alatt 100 ezer betűt szed­tem, egyesek olyan megjegyzé­seket tettek: nem is fordul eny­­nyit a gép. — Fordul az, csak érteni kell a fortélyát! Én is a „Sztahano­vista munkamódszer a szedő­gépen“ című szovjet könyvből tanultam, hogyan kell a kéz­iratot, a gépet előkészíteni, a billentyűt leütni... A szovjet módszerek alkalmazása során bebizonyosodott, hogy a nők is éppoly jó szedők lehetnek, mint a férfiak, amit néhány kolléga váltig tagad. — Ma már sokan szednek 100 ezer betűt egy műszak alatt. Persze én sem maradtam egy helyben. Teljesítményem körülbelül 160—190 százalék, egy-egy műszak alatt körülbe­lül 2000 sort szedek. — Most, a felszabadulási ver­seny idején mi is, mint min­(Bozsán Endre felv.) Menütt a dolgozók több és jobb munkára törekszünk: a sajtó­hibák csökkentésére, a lapok időben való megjelenésére. Sok kiváló nyomdász segíti a sajtó eredményesebb munkáját a Szikra Lapnyomdában. A fel­­szabadulási versenyben kima­gasló teljesítményt érnek el: Faragó István és Németh Sán­dor a Szabad Nép, Hetényi Mi­hály és Sallai László az Esti Budapest, Hirt István és Ren­des Károly a Szabad Ifjúság gépszedői, valamint Blanár Tibor, Szefcsik Irén kéziszedők és sokan mások. A magyar sajtó napján meglátogattuk a Szabad Nép nyom­dáját, hogy bemutathassuk olvasóinknak a lap készítésé­nek egy mozzanatát. Képünkön Kerezsi József elvtárs, a Szabad Nép öntödéjének és géptermének kétszeres szta­hanovista főművezetője ellenőrzi a rotációs gépből ki­kerülő példányokat. ---------------------------------------- ---------------------------------------------­ ÚJSÁGÍRÓKAT TÜNTETTEK KI A MAGYAR SAJTÓ NAPJÁN A Népköztársaság Elnöki Taná­csa a magyar sajtó napja alkal­mából kitüntette sajtónk kiváló munkát végzett munkatársait. Koncsek László, a Győr-Sopron megyei Hírlap szerkesztője, Har­­tai László, a Magyar Rádióhivatal elnökhelyettese és Gádor Béla, a Ludas Matyi főszerkesztője, a Munka Érdemrend; György István, a Szabad Nép rovatvezetője, Árkus István, a Szabad Nép rovatvezetőhelyette­se, Bányász Rezső, a Szabad If­júság rovatvezetője. Tauzer Má­ria­­Lőrincz Jánosnál, az Esti Budapest munkatársa. Eck Gyu­la, a Szabad Föld olvasó-szerkesz­tője. Gyenes István, a Nők Lapja segédszerkesztője. Demeter Im­re, a Művelt Nép felelős szer­kesztője. Szántó Jenő, a Vas me­gye felelős szerkesztője. Bara­nyai György, a Pest megyei Nép­újság és Szécsén István, a Sza­bolcs megyei Néplap felelős szer­kesztői, Boda István, az Észak­magyarország rovatvezetője. Markója Imre, és Bodnár György, a Társadalmi Szemle rovatveze­tői, özv. Földes Gézáné, Gömöri Endre, Victor János és Kalmár Árpádné, a Magyar Rádió munka­társai. Korolovszki Lajos, a Ma­gyar Távirati Iroda turnusveze­tője. Fazekas Márton, a Kohó- és Gépipari Minisztérium sajtótá­jékoztatási csoportvezetője. Ker­tész Róbert, a Béke- és Szabad­ság segédszerkesztője. Papp Je­nő, a Magyar Fotó munkatársa, Pethő Tibor, a Magyar Nemzet rovatvezetője. Illés Sándor, a Magyar Nemzet munkatársa, a Szocialista Munkáért Érdem­érem. Fónyi Gézáné, a Szabad Nép olvasószerkesztője. Bérces György, a Népszava munkatársa. Felkai Éva, a Szabad Ifjúság mun­katársa, Borsán Endre, az Esti Budapest munkatársa, Kelemen János, a Művelt Nép segédszer­kesztője, Pintér Sándor és Rév Zoltánná, a Magyar Rádió mun­katársai. Kerényi Irén, a Magyar Távirati Iroda munkatársa. Lo­vászi Ferenc, a Magyar Távirati Iroda rovatvezetője. Mocsári Ká­roly, a Hajóépítő című lap szer­kesztője. Hirschler Gusztávné, a Cséve című üzleti lap szerkesz­tője, a Munka Érdemérem kitün­tetést kapta. A kitüntetéseket ma délben Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese adta át az Ország­házban. Az ünnepségen jelen volt Szabó Pál, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Darabos Iván, az Elnöki Tanács titkára. Szántó Zoltán, a Minisz­tertanács Tájékoztatási Hivatalá­nak elnöke, Jánosi Ferenc, a Ha­zafias Népfront Országos Taná­csának főtitkára. Barcs Sándor, a Magyar Távirati Iroda vezér­­igazgatója. Benke Valéria, a Ma­gyar Rádióhivatal elnöke, vala­mint a magyar sajtó több más vezető munkatársa. (MTI) A francia nemzetgyűlés leszavazta a Men des-France kormányt PÁRIZS, február 1. I 325 szavazat 286 ellenében.­­ A vita folyamán több képvi-Negyvennyolc órával a Fran­­j­­ A ^Sott­­­sela élesen _ támadta a feor­cia-Észak-Afrikával foglalkoz­i___________________________| Hiánynak a rádióval összefüg­gő politikáját. Marc Dupuy kommunista képviselő kifejtette, hogy a kormány a rádiót a tömegek félrevezetésére használja fel, így például a francia rádió gondosan eltitkolja a ném­et felfegyverzéssel járó veszélyt, s még attól sem retten vissza, hogy meghamisítsa egyes szov­jet jegyzékek szövegét. (MTI) Jó nagy vita előtt a francia nemzetgyűlés 325 szavazattal 286 ellenében leszavazta Men­­des-France kormányát. A szavazás során a kormány nem vetette fel a bizalmi kérdést és így nem kényszerül lemondás­ra, jóllehet helyzete a parla­menti megfigyelők szerint — erősen megingott. A nemzetgyűlés — mint is­meretes — már hetek óta tár­gyalja a költségvetés külön­böző fejezeteit, amelyek közül többet — így például a posta, a belügyminisztérium és a volt frontharcosok költségvetés­tervezetét — visszaküldött át­dolgozás végett, mert nem ta­lálta „kielégítőnek“. A kormány, minthogy a költ­ségvetés egészét nem szavaz­ták meg az előírt időpontig, kénytelen volt a hóvégi kifi­zetések eszközlésére egy havi ideiglenes póthitelt kérni. En­nek a póthitel-kérelemnek a tárgyalása során szavazták le hétfőn este a kormányt. Jelentések a felszabadulási verseny újabb eredményeiről Február 14-ig előkészítik próbára a lengyel motoroskocsit — Budapest felszabadulásá­nak tizedik évfordulóját em­lékműszakkal ünnepeljük és kérjük a többi műhely csatla­kozását — mondotta befejezé­sül ma reggel 7 órakor Kolb János, a Ganz Vagon- és Gép­gyár 527-es lakatosműhelyének főművezetője. — Szavaihoz többen szóltak hozzá a mű­hely lakatosai, szerelői közül. — Négy nappal előbb felsze­relem a lengyel motoros­kocsik ablakszerkezeteit és vészfékeit — mondotta Tóth György. — A Parádi-brigád 3 nappal előbb készíti el a lengyel ko­csik fűtésburkolatát. Deviz Fe­renc a tőle már megszokott mi­nőségi munkával február 15-ig befejezi az argentin kocsik aj­tózárainak szerelését. Ponty Frigyes a bádogos-brigád vál­lalását tolmácsolta, hogy a lengyel kocsik víztartályait két nappal a határidő előtt elkészí­tik. A műhely dolgozói közül még sokan szóltak hozzá. Ezek­ből tevődik össze a vagongyár­tás 527-es műhelyének vállalá­sa, melyben ígéretet tettek, hogy a műszak idején , feb­ruár 9-től 14-ig az állásidőket teljesen megszüntetik, a selej­­tet 30 százalékkal, a hiányzá­sok, késések számát 50 száza­lékkal csökkentik és a műhely tervének 3 százalékos túlteljesí­tésén túl elkészítik próbára a 28-as számú lengyel motoros­­kocsit. A 7 órát jelző elektromos duda hangja már a szerszám­padok mellett, a különböző ko­csikon találta az 527-es mű­hely dolgozóit. Keményen kell dolgozniuk, hogy az adott sza­vukat valóra válthassák. Negyedéves tervét 10 nappal megrövidíti Minden perc, minden óra sokat jelent azoknak a csalá­doknak, akik várják azt a na­pot, amikor beköltözhetnek új otthonukba. A felszabadulási munkaver­senyben a kőművesek, a gáz- és vízszerelők, a hegesztők és más szakmunkások a várako­zási idő csökkentésével igyek­szenek a beköltözés pillanatát előbbre hozni. Az Építésügyi Minisztérium Műlakatosipari Vállalatának dolgozója, Csócsa István szta­hanovista hegesztő például a Kerepesi úti új lakóházak lép­csőházi elzáró rácsait hegeszti. Vállalta a versenyben, hogy ne­gyedéves tervét 10 nappal előbb befejezi. Jelenleg már nyolc nap előnnyel dolgozik. Tovább növeltél a Kőbányai T Az éjszakai műszak, Kurucz Jenő szakmánya tett pontot a Kőbányai Textil januári ered­ményes munkájára. Ma reggel a jól végzett munka jóleső ér­zésével fejezték be a műszakot és egyben az új év első hónap­ját a gyár szövőnői. A most zá­ruló napon is 221 millió vetést teljesítettek és ugyanennyi a havi átlag, ami rekordered­ménynek számít. Jóval túlhaladták ebben a versenyben azt a fogadalmukat is, amely úgy szól, hogy a ter­vezett napi 212 millió vetés he­lyett 215 milliót érnek el, Ja- í­­rrvelíininikol p­vtil dolgozói nyárban 99.890 méter nyomó alapanyagot, belént és pamut­vásznat szőttek terven felül. A legélénkebb verseny az anya­gok minőségének javításáért folyt. Sok szemlélője van az új öt­letes faliújságnak, amelyen raj­zokkal illusztrált mesébe fog­lalja a műszakok minőségi eredményeit. Mindhárom mű­szakban túlszárnyalják mi­nőségi előirányzatukat és az el­ső osztályú áruk aránya január­ban a tervezett 93,3 százalék helyett 97,4 százalék. A VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! UO/IPIST AZ MDP BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁGANfIX ÉS BUDAPEST FŐVÁROS TANÁCSÁNAK LAPJA IV. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM.^^^Q |jffét KEDD, 1955 FEBRUÁR 1. A Szovjetunió küldöttsége a Biztonsági Tanács elé terjesz­tette azoknak az agresszív cse­lekményeknek kérdését, ame­lyeket az Egyesült Államok Tajvan és más kínai szigetek térségében a Kínai Népköztár­saság ellen elkövetett és meg­felelő határozati javaslatot nyújtott be. Ez a határozati ja­vaslat indítványozza, hogy a Biztonsági Tanács ítélje el az Egyesült Államoknak a Kínai Népköztársaság ellen irányuló agresszív cselekményeit. A ha­tározati javaslat ajánlja, hogy az Egyesült Államok kormánya tegyen haladéktalan intézkedé­seket az említett agresszív cse­lekményeinek megszüntetésére, hagyjon fel a Kína belső ügyei­be való beavatkozással és von­ja vissza összes légi-, haditen­gerészeti és szárazföldi erőit Tajvan szigetéről és a Kínához tartozó más területekről. A Szovjetunió határozati javas­lata végül síkraszáll amellett, hogy Tajvan-sziget körzetében egyik fél se engedélyezzen had­műveleteket, hogy így meg­könnyítsék a Kínai Népköztár­saságnak nem alárendelt összes fegyveres erők kivonását. Új-Zéland küldöttsége az Egyesült Államok és Anglia támogatásával a Biztonsági Ta­nács elé terjesztette a maga kérését, amely a tajvani ten­gerszorosban kialakult helyzet­re vonatkozik. A. A. Szoboljev, a Szovjet­unió képviselője nyomban az­után, hogy Munro, a Bizton­sági Tanács elnöke megnyitotta ,az ülést, a napirenddel kapcso­latban szót kért, s kijelentette, hogy a szovjet küldöttség nem ismeri el a Kuomintang-klikk képviselőjének meghatalmazá­sát. Kérte a Biztonsági Taná­csot, hogy távolítsák el a Kuo­mintang képviselőjét és ne en­gedje meg annak részvételét a Biztonsági Tanács elé ter­jesztett fontos kérdés megvita­tásában. Szoboljev kiemelte, hogy Kínát csak a Kínai Nép­­köztársaság képviselői képvi­selhetik. Bodge, az Egyesült Államok képviselője határozati javasla­tot terjesztett elő, amely rá­mutat: a Biztonsági Tanács úgy dönt, hogy nem tárgyal meg egyetlen olyan javaslatot sem, amely a Kuomintang képviselőjének eltávolítására, vagy a Kínai Népköztársaság képviselőjének bebocsátására irányul. Lodge követelte, hogy a tanács elsőnek az ő javasla­tát, nem pedig a Szovjetunió javaslatát tárgyalja. Dixon, Nagy-Britannia kép­viselője támogatta Lodge ja­vaslatát, s ezzel együtt azt a reményét fejezte ki, hogy Kí­na képviselőit meghívják a Tanács elé terjesztett kérdés megvitatására. A. A. Szoboljev válaszolt Nagy-Britannia képviselőjének nyilatkozatára. Felhívta a fi­gyelmet a Biztonsági Tanács napirendjén szereplő kérdés fontosságára, majd hozzáfűz­te, hogy a szóbanforgó kérdés óriási jelentősége elengedhe­tetlenné teszi, hogy a Bizton­sági Tanács megoldja Kína képviseletének már oly hosszú idő óta függőben lévő problé­máját. A Biztonsági Tanács 10 sza­vazattal 1 ellenében úgy hatá­rozott, hogy elsőnek az Egye­sült Államok javaslatát teszi fel szavazásra. Ezután a Biz­tonsági Tanács 10 szavazattal 1 ellenében elfogadta az ameri­kai javaslatot. Ezután a Biztonsági Tanács áttért az előzetes napirend kér­désének megvitatására. Munro elnök kijelentette, hogy amint jóváhagyják az előzetes napi­rendet, indítványozza, hogy a Biztonsági Tanács hívja meg a Kínai Népköztársaság képvise­lőjét a tajvani tengerszorosban kialakult helyzet kérdésének megvitatására. Ezután Szoboljev, a Szovjet­unió képviselője szólalt fel. Megindokolta azt a szovjet ja­vaslatot, hogy tűzzék a Bizton­sági Tanács napirendjére azok­nak az agresszív cselekmé­nyeknek kérdését, amelyeket az Egyesült Államok a Kínai Népköztársaság ellen elköve­tett. Ezzel a Biztonsági Tanács délelőtti ülése véget ért. wrizfel A tajvani kérdés a Biztonsági Tanács előtt NEW YORK, február 1. (TASZSZ) Január 31-én az ENSZ székházában megnyílt a Biztonsági Tanács ülése. A lengyel kormány a Lengyelország és Németország közötti hadiállapot megszüntetését javasolta BERLIN, február 1. Mint a Német Demokratikus Köztársaság sajtója varsói je­lentés alapján vezető helyen közli, a Lengyel Népköztársa­ság kormánya azzal a javaslat­tal fordult a Lengyel Népköz­­társaság államtanácsához, hogy tegyen nyilatkozatot a Lengyel­­ország és Németország közötti hadiállapot megszüntetéséről. A lengyel kormányt e javas­lat megtételében az a kívánság vezette, hogy a lengyel—német kapcsolatok rendezésével hoz­zájáruljon a nemzetközi fe­szültség csökkentéséhez. (MTI) Tiltakozások az Egyesült Államokban a távol-keleti amerikai agresszív tervek miatt .NEW YORK, február 1. A United Press hírügynökség tudósítója szerint három new­­yorki szervezet — a Katolikus Munkások Szövetsége, a Békét Követelők Szövetsége és a Há­borúellenes Liga — valamint a Megbékélés Társasága phila­delphiai szervezet január 29-én tüntető felvonulást rendezett a Fehér Ház körül, tiltakozásul az amerikai kormány távolke­­leti politikája ellen. A tüntető felvonulás részvevői táblákat vittek ezzel a felirattal: „Ne kockáztassák egy harmadik vi­lágháború kirobbantását“, ezen­kívül röpcédulákat osztogattak, amelyek elítélik az amerikai kormánynak a Kínai Népköz­­társasággal szemben követett politikáját. (TASZSZ) Nagygyűlés Linzben Ausztria kettészakításának veszélye ellen BÉCS, február 1. Sajtójelentések szerint a fel­ső-ausztriai dolgozók Linzben nagygyűlést tartottak, ame­lyen állást foglaltak az ország kettészakításának veszélye el­len, Ausztria egysége és füg­getlensége mellett. A helyi hatóságok a rendőr­ség segítségével meg akarták hiúsítani a gyűlést. Rendőrök támadták meg a gyűlés színhe­lyére felvonuló tömegeket és elvették tőlük a különböző jel­szavakat hirdető táblákat. Linz lakosságában nagy felháboro­dást keltett a rendőrség eljárá­sa. Sok járókelő csatlakozott a felvonulókhoz és részt vett a gyűlésen. (TASZSZ)

Next