Esti Budapest, 1955. április (4. évfolyam, 77-101. szám)

1955-04-01 / 77. szám

I­­­f­mfjyr VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! f------------------------------------------­IV. ÉVFOLYAM, 77. SZÁM. Ára 60 fillér PÉNTEK, 1955. ÁPRILIS 1. Jelentés a seriegért folyó verseny utolsó órá­n Újfajta traktorok prototípusa készült el A Vörös Csillag Traktor­gyár is egyik esélyese a ser­legnek. A gyár dolgozói a fel­­szabadulási versenyben nagy eredményeket értek el, ne­gyedévi tervüket határidő előtt teljesítették. A serleg elnyeré­sének az is feltétele volt, hogy március 31-ig elkészüljön a gyárban a Magyarországon ed­dig még nem gyártott könnyű traktorok egyik változatának két prototípusa. Ezt a feladatot is sikerrel megoldották a ver-Népi senyben a munkásod és Harma- i Köztársaság szaki dolgozók, a KM—18-as traktorok a vállalt határidő előtt­­készen állottak. A 18 lóerős új kis traktorok körülbelül feleakkora súlyúak, mint a G—35-ösök. Háromféle sortávolságra állíthatók, nö­vényápoláshoz, kertgazdasági munkákhoz használhatók. Egyik igen nagy előnyük, hogy magasak, tehát akkor is dol­gozhatnak velük a földeiken, amikor a növény már 60—70 centiméterre megnőtt. Április 4-e után is folyik to­vább a mun­kaverseny a gyár­ban, már megtörténtek az első felajánlások. A kis rezsimű­hely csoportjai a csöves cso­port dolgozóinak kezdeménye­zéséhez csatlakozva vállalták, hogy a hulladék észszerű fel­­használásával május 1-ig hat G-35-ös traktor árának meg­felelő mennyiségű anyagot ta­karítanak meg. Sisa János szerelő az új traktoron a szivattyút állítja be. A serleg egyik esélyese Csepelen, a két hatalmas ké­mény tövében a Magyar Posz­tógyár dolgozói ugyancsa­k szá­molgatják a felszabadulási ser­legért folyó versenyben elért eredményeiket. Ez érthető is, hiszen a csepeli textilüzem egyik jogos várományosa a felszabadulási serlegnek. Ered­ményeik igen biztatóak. 1955 első negyedévi tervét határidő előtt 6 nappal, már­cius 25-én teljesítette a válla­lat. Az élüzem- és a serleg-fel­tételek minden pontját ugyan­csak túlteljesítették. Export­­tervüket 106,6 százalékra telje­sí­ték. Március 28-ig a Ma­gyar Posztógyár dolgozói 25 ezer méter sportszövetet, 15 ezer méter férfiöltöny-szövetet, 11 300 méter női ruha­szövetet és 5000 méter kabátszövetet, összesen 56 300 méter szövetet adtak terven felül népgazdasá­gunknak. Határidő előtt A Szerszámgépjavító és Gyártó Vállalat az április 30- ra vállalt határidő helyett már­­cius 30-ra befejezte a Tűzoltó­szer- és Létragyár csúcseszter­gapadjának nagyjavítását. A Közlekedési Teherfuvar Válla­lat az eredeti határidőhöz ké­pest 2 hónappal hamarabb kapja vissza nagyjavítás után csúcsesztergapadját a Szer­számgép javítótól. Akik a gyermekek életét varázsolják szebbé A BUDAPESTI CSOKOLÁ­­DÉGYÁRAT ha még olyan „cukros“, szabadjára engedett gyereksereg népesítené is be, a mérhetetlen sok cukorka, csoki, csokoládés áru kifogna rajtuk. A Budapesti Csokoládégyár dolgozói gondoskodnak arról, hogy kedvükre válogathassa­nak a gyerekek a szemet-száj­at ingerlő készítményekben. A gyár dolgozói negyedéves ter­vük teljesítése óta 26,5 vagon, mintegy 100 féle édességet gyártottak terven felül. Jut be­lőle a felnőtteknek is. A GYERMEKRUHAGYÁR dolgozói, teljesítve a felsza­badulás tizedik évfordulójára tett felajánlásukat, terven felül a mai napig 200 vászon és 1800 szövet Gambetta-öltönyt gyár­tottak. Ebből 188 öltöny megta­karított anyagból készült. Az Ifi-szalag március 2. óta ki­zárólag első osztályú minő­ségű árut gyártott. A felsza­badulási műszak eredménye­ként 1 százalékkal csökkent az önköltség. A gyár kollektívája úgy határozott, most május­­ tiszteletére tovább versenyez­nek, hogy ez évi­ tervüket de­cember 20-ig teljesíthessék. A FŐVÁROS ÉLETÉBŐL Megkezdték az Ötéves Tervkölcsön-kötvények beváltását Ma reggel 8 óra körül számos jókedvű nő és férfi első útja valamelyik takarékpénztárfiókba vagy postahivatalba vezetett. Egymás után nyújtották át ötéves Tervkölcsön-kötvényeiket és a pénztárosok ropogós százasokat számláltak le eléjük. Itt-ott nagy pénzkötegek és többezer forintos betétkönyvek vándorol­tak a boldog nyertesek zsebébe. Se vége, se hossza a nyerők tö­­­­megének, hiszen államunk ma kezdte meg a dolgozók első szo­cialista államkölcsönre jegyzett pénzének teljes visszafizetését.­­ Építkezés indul a Budapesti Közegészségügyi és Járványügyi Intézetben A Váci úton lévő Budapesti Közegészségügyi és Járvány­ügyi Intézet ebben az évben új helyiségekkel bővül. Az in­tézet udvari földszintes épüle­tére emeletet húznak, ahol iro­dákat, öltözőket, fürdőket he­lyeznek el. Az építési munká­­­latok a harmadik negyedévben fejeződnek be. (MTI) Új cikkek az óra-ékszer- és Ofotért-boltokban Az óra-ékszerboltok választé­kának bővítésére Svájcból 2500 darab Enikar, Agefa, Zelko és más márkájú, eddig még ná­lunk nem árusított órák ér­keztek. Svájcból további hat­ezer órát importálunk, ezen kívül folyamatosan érkezik a jól bevált Pobeda-óra a Szov­jetunióból és a Német Demok­ratikus Köztársaságból is na­gyobb mennyiségű órát hozunk be. Az óragyár a Bim­bam-órá­­kat már három típusban gyárt­ja. Az első szállítmány már megérkezett az óra-ékszerbol­­tokba. Az Ofotért-üzletekbe is nagyobb mennyiségű külföldi cikk — fémállvány, nagyítógép, távolságmérő — érkezett. A Csehszlovákiából importált Frexatet-fényképezőgépek és az NDK-ból behozott 10 ezer box-gép árusítását megkezd­ték. Képünk az Országos Takarékpénztár József körúti fiókjában készült. Gáspár Lajosnénak névértékben fizetik ki az Ötéves Tervkölcsön-kötvényt. ­ A felszabadulás ünnepére hazánkba érkezett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Mongol Népköztársaság kormányküldöttsége . Hazánk felszabadulása 10.­­ évfordulójának ünnepségei­­­­re pénteken délelőtt Buda­­­­pestre érkezett a Koreai Nép­­­pi Demokratikus Köztársa­­­­ság kormányküldöttsége. A ■ küldöttség vezetője Coj I Csan Ik, a Koreai Népi De­­­­mokratikus Köztársaság Min I­nisztertanácsának elnökhe­­­­lyettese, a küldöttség tag­­­­jai: Kim Von Bon munka­­­­ügyi miniszter, a Népi Köz­­­­társasági Párt elnöke, Li­x Szin­ghar külügyminiszter­­- helyettes és An Jen, a Ko-Demokratikus magyarországi rendkívüli és meghatalma­zott nagykövete, aki Buda­pesten csatlakozik a kül­döttséghez.­­ Ugyancsak ma délelőtt ér­­­­kezett meg a Mongol Nép­­i Köztársaság kormánykül­­­­döttsége. A küldöttséget­­ Demcsi­gin Molomzsanc­v pénzügyminiszter, a Mon­­­­gol Népi Forradalmi Párt­­ Központi Bizottságának tag­­­­ja vezeti. A küldöttség tag­­­­jai: Zsamcsin Ceud Ajus ez­­­­redes, a mongol néphadse­­r­reg politikai igazgatóságá- I nak főnöke és Dasim­ Adil­­a­bis, a Mongol Népköztársa-­­ ság magyarországi rendkí­vüli és meghatalmazott nagykövete. A küldöttség tagjai a ferihegyi repülőtéren Mekis Józseffel, az MDP Politikai Bizottságának póttagjával, a SZOT elnö­kével és Szabó István altábornaggyal, honvédelmi miniszter­helyettessel. A küldöttség tagjai a ferihegyi repülőtéren Hidas Istvánnal, az MDP Politikai Bizottságának tagjával, a Minisztertanács elnökhelyettesével. Nürnberg dolgozói népszavazási bizottság azonnali megalakítását követelik BERLIN, április 1. A nürnbergi üzemek dolgo­zóinak küldöttei felszólítot­ták a szakszervezetek és mun­káspártok nürnbergi csoport­jait, valamint a többi demok­ratikus szervezetet, hogy ala­kítsanak haladéktalanul bi­zottságot a párizsi szerződések elleni népszavazás végrehaj­tására. A felhívás hangsúlyoz­za: „Nürnberg lakosságának legalább 80 százaléka elutasít­ja a bonni kormány békeelle­nes politikáját. Cselekedjetek gyorsan, mert Adenauer lázas sietséggel igyekszik valóra váltani a háborús paktumot“. (MTI) ­ Április 24-én tartománygyűlési választások lesznek Alsószászországban BERLIN, április 1. Nyugat-Németország alsó­­szászországi tartományában április 24-én választják meg a tartományi gyűlés új tagjait. A hetek óta folyó választási harcban 14 párt­ vesz részt, köztük Németország Kommu­nista Pártja is. A választási harc eredményét mindenütt fe­szült érdeklődéssel várják, mi­vel a párizsi szerződések ratifi­kálásának keresztülhajszolása óta Alsószászország az első nyugatnémet tartomány, amely­nek lakossága szavazással feje­zi ki véleményét és akaratát. (MTI) Magyar irodalmi est Berlinben BERLIN, április 1. Magyarország felszabadításá­nak tizedik évfordulója al­kalmából április 5-én a berlini Sztálin-fasorban lévő Marx Károly könyvkereskedés elő­adótermében magyar irodal­mi estet tartanak. Elindult vendégkörútjára a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese Ma délelőtt 9 órakor a Nyu­­gati­ pályaudvarról elutazott a Német Demokratikus Köztár­saságba vendégszereplésre a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitünte­tett Művészegyüttese. A pálya­udvaron az együttes búcsúzta­tásánál megjelent Ottó István vezérőrnagy, Kerek Gábor, a Kultúrkapcsolatok Intézetének főtitkára és a Német Demokra­tikus Köztársaság budapesti nagykövetségének több mun­katársa. (MTI) Jubileumi dísztorna a Honvéd SE fennállásának 5. évfordulóján A Honvéd SE fennállásának 5. évfordulóján, április 17-én — vasárnap — délelőtt 11 órai kezdettel jubileumi dísztornát rendeznek a Magyar Néphad­sereg Színházában. A mintegy kétórás, színvonalasnak ígér­kező műsorban — a 17 szám keretében — bemutatják tudá­sukat a legjobb Honvéd-ver­­senyzők. A csapat, és egyéni bemutatón szerepel többek kö­zött Baranyai, Ta­kács, Réti, Kuti­ Séra, Kertész, Bodó And­rea és Paraszka Erzsébet. A jubileumi dísztornára a jegyek 6—14 forintos áron a színház pénztáránál és a Bp. Honvéd SE Dózsa György úti székházéban válthatók elővé­telben. Megnyílt az albán nemzetgyűlés második ülésszaka TIRANA, április 1. Március 31-én Tiranában megnyílt az Albán Népköz­­társaság nemzetgyűlésének második ülésszaka. Az ülés­szak napirendjén szerepel az Albán Népköztársaság kor­mányának külpolitikája, az 1955. évi állami költségve­tés és több más kérdés. (TASZSZ) A New York Herald Tribune javasolja a kínai partmenti szigetek kiürítését Április 1. (MTI) Az AP ismerteti a New York Herald Tribune csütörtöki ve­zércikkét. A lap javasolja, hogy „vizsgálják felül az ame­rikai politikát, s vonják ki a Csang Kaj-sek-csapatokat és a helyi lakosságot a kínai part­menti szigeteikről“. A lap azzal indokolja Kimo­ és Macu ki­­­ürítésének szükségességét, hogy ez „megőrizné a Nyugat egységét“. A New York He­rald Tribune hozzáfűzi, hogy amennyiben a partmenti szi­getek kérdése megoldódik,­­ „Amerika szövetségesei fonto­­­­lóra veszik majd, hogy csatla­kozzanak hozzá Formoza meg­­s védésében.“ Indonézia elnöke fogadta Nyikolaj Tyihonovot DZSAKARTA, április 1. A dzsakartai rádió jelentése szerint Szukamo, az Indonéz Köztársaság elnöke csütörtökön fogadta Nyikolaj Tyihonovot, a Szovjet Békebizottság elnökét. Nyikolaj Tyihonov Prijono professzornak, a dzsakartai állami egyetem irodalmi kara dékánjának kíséretében jelent meg a fogadáson. (TASZSZ) „Anglia jogot kapott, hogy korlátlanul beavatkozzék Irak belügyeibe” LONDON, április 1. A Reuter kairói tudósítója ismerteti az egyiptomi lapok kommentárjait az angol—iraki egyezményről. Az Al Ahbar című lap kommentárjának ezt a címet adja: „Nuri Szaid kiszolgáltat­ja Irakot Angliának“. A lap rámutat arra, hogy Nuri Szaid szerződése Angliával „teljes ka­tonai együttműködést irányoz elő, s angol ellenőrzés alá he­lyezi az iraki hadsereg kikép­zését és felfegyverzését.“ Az AI Gumhurija megálla­pítja, hogy Nuri Szaid a régi angol—iraki szerződést olyan új szerződéssé változtatta, amely Angliának és szövetsé­geseinek „jogot ad a korlátlan beavatkozásra Irak belügyei­­be.“ (TASZSZ) Ellenzéki tiszteket és politikai foglyokat száműznek Iránban TEHERÁN, április 1. A Poste Teheran című lap jelentése szerint a katonai bí­róságok által elítélt tisztek és más politikai foglyok egy cso­portját a Perzsa-öbölben lévő Harg-szigetére szállítják. Ez a sziget hírhedt rendkívül ked­vezőtlen éghajlati viszonyairól. A lap rámutat, hogy a szi­geten ez idő szerint 120 ember sínylődik. Ezek ügyét még nem tárgyalta bíróság. (TASZSZ)

Next